Heves Megyei Hírlap, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)

2019-04-20 / 92. szám

8 111 TIGRIS TANÁR ÚR Őrangyal (akril, vászon, 24,5 * 20 cm, 2018)- Nem tudsz megállítani, Homok­ember! - kiáltotta a kis Pókem­ber az ablakpárkányon álló akció­hős-figurának, és sikeresen kilőtte egy zoknigombolyaggal, majd vad örömtáncba kezdett.- Háromszor kiabáltam, hogy indulunk, Máté! - lépett a szobába Máté anyukája, cipőben, kabátban.- És kértelek, hogy vedd át ezt a jel­mezt. Nem húsvétolhatsz Pókem­berként.- Pedig Pókember is így szokott.- Ó, igen? Volt ilyen bármelyik részben is? - kezdte el összeszede­getni a játékokat és a széthajigált zoknikat a nő. A fiúnak be kellett látnia, hogy képregényei egyikében sem ment Pókember locsolkodni. Nagy duzzogás közepette átöltö­zött, majd beszálltak a kocsiba, és elindultak a nagynénjéhez. A húsvétban a csokitojás a leg­jobb, amit a locsolásért kap. De Gréta, a nagynénje mindig csak kifújt, festett tojást ad, Máté nem is szeret hozzá menni. Tudta, hogy most sem lesz másként, hiába ta­nulta meg a legszebb locsolóverset, három versszakosat. Gréta fia is otthon volt. Bence egy évvel idősebb Máténál, és ezt min­dig az orra alá dörgölte. Mielőtt a felnőttek leültek volna beszélgetni, őket pedig hátraküldték volna ját­szani az udvarra, elmondták a ver­seiket, és bezsebelték a sok csokit. Gréta is odaadta az ajándékát. De ezúttal nem egy kifújt tojást adott, hanem egy apró, rücskös valamit, ami leginkább egy kék golflabdára hasonlított. Ha Máté megrázta, do­romboló hangot adott ki.- Idén különlegeset kaptok - ka­csintott rá a nő, Máté pedig Bencére nézett, akinek a kezében egy ugyan­olyan alakú, piros tojás volt. Gréta dúdolva hagyta ott a fiúkat, Máténak pedig egyre az járt a fejében, hogy Bence anyukája nagyon furcsa. Estig maradtak a vendégségben, Máté egész nap Bencével játszott, bár mindig neki kellett a hőssegéd­nek lennie. Otthon aztán hamar Vöröskéry Dóra ágyba parancsolták, mert másnap iskola volt. Azt mondják, a hétfő a legbor­zasztóbb nap, de csak addig, amíg nem keddel kezdődik a hét. Tudta, hogy hosszú nap lesz, keddenként van természetismeret, amiben Máté egyáltalán nem jeleskedett. A tanítónénik és az osztálytársai pe­dig szerették erre emlékeztetni. Amikor az anyukája nem figyelt, elrejtette az iskolatáskájában a Pók­ember figuráját és a tojást is, hogy erőt adjanak neki. Szüksége is volt rájuk egyből a második órán, mert testnevelésből felmérés követke­zett. Bukfenceznie kellett, de eddig még sosem sikerült. Ha a focit vagy az úszást mérnék föl, akkor ő kap­ná a legjobb jegyet, de bukfencezni sosem tudott. Míg a többiek a szi­vacsokat pakolták, Máté kiszaladt az öltözőbe, és alaposan megszo­rongatta Pókembert és a tojást, és egy kis erőt kért tőlük. Csak most az egyszer sikerüljön neki! A tojás megint halkan dorombolt, és fur­csa, recsegő hangot adott ki.- Máté, te jössz! - ment Máté után az egyik osztálytársa. A fiú megijedt, hogy rajtakapják, hogy egy babához és egy tojáshoz fohász­kodik, így a figurát gyorsan eldobta, a tojást pedig a zsebébe rejtette. Már nem is a bukfencre készült, hanem a nevetésre, ami akkor hangzik majd fel, mikor elrontja. A szőnyeg széléhez lépett, leguggolt, és megcsinálta a világ legtökélete­sebb bukfencét. Előre, majd hátra, aztán felpattant, cigánykerekezett, és szakozott kettőt. Úgy pattogott, mint egy kölyöktigris, az egész osztályt lenyűgözte. Közben a zse­bében valami kaparászni kezdte a combját, és egyre hangosabban do­rombolt. Gyorsan kikéredzkedett a mosdóba. Beszaladt az öltözőbe, és benyúlt a zsebébe. A furcsa, rücskös tojás helyett azonban csak tojáshéjat markolt, és valami beleharapott a kisujjába.- Jujj! - kiáltotta, és maga elé emelte a kezét, amin egy apró, macskaszerű lény csüngött. A bun­dája pöttyös volt, a farka csíkos, bojttal a végén.- Ez a hála, hogy segítettem? - engedte el Máté kisujját a lény, és felszaladt a kézfejére. A fiú nem hitt a szemének.- Mi vagy te? - kérdezte Máté.- Az sokkal fontosabb, hogy mi­ért vagyok itt, vagy még ennél is inkább: meddig - szaladt Máté vál­lára az apró macska. Karmai csik­landozták a karját, ahol végigfutott, nagy, kék füle pedig a nyakát. - Raj­ta, rajta, induljunk! - kaparászta Máté nyakát és állát.- Indulni, hova? - Máté egyik döbbenetből a másikba esett, de azért az ajtó felé lépett. A kis lény az udvarra vezette, ott aztán leugrott róla, és egy hatalmas, tigrisnagyságú állattá változott. A színei megmaradtak, de szakálla nőtt, mintha nem most bújt volna ki a tojásból.- A következő órán természetis­meret-dolgozat, nemde? - borzolta fel a szőrét, mintha ő sem rajonga­­na a tárgyért. - Az a specialitásom - tette még hozzá, majd lehasalt a földre, hogy Máté ráülhessen a há­tára. Mikor a fiú megkapaszkodott a lény puha szőrében, az egy ugrás­sal az iskola tetején termett, majd végigfutott az épület tetőgerincén, és sorra ugrált házról háza. Máté úgy érezte, hogy repül. Mikor a lény felugrott, belekaphatott a felhőkbe, a szél süvített a fülében, az egész várost belátta, és érezte a napfényt az arcán. Közben a tigrisnagyságú lény mesélni kezdett. Beszélt az ér­zékszervekről, és újra elmagyarázta a víz körforgását, amit Máté sosem értett meg az órán. Amikor a ligetbe értek, megmutatta az erdő szintjeit és az itt élő állatokat. Mátét elkáp­ráztatta, amit látott. Egy teljesen új világ nyílt meg előtte.- Itt van minden, amit tudnod kell - mondta a lény, miközben a li­getet szemlélte -, és itt - tette még hozzá, miközben farka bojtjával megbökte Máté homlokát. Ismét lehasalt, hogy Máté vissza tudjon mászni a hátára, és elindultak az iskolába. A visszaúton találkoztak Bencével, aki egy hasonló, kék lény hátán utazott, és épp az angol ábé­cét énekelték. Leszálltak az udva­ron, majd a lény így búcsúzott:- Elfáradtam, nyugodni térek. De a közelben leszek, ha ismét segít­ségre van szükséged. Épp akkor csengettek ki, mikor átugrotta az iskola épületét, és el­tűnt Máté szeme elől.- Ez király volt! - gratuláltak Máté osztálytársai a tesiórához. - Biztos egy csomót gyakoroltál! Ta­nultál a dogára is? Máté magabiztosan mosolygott a többiekre:- Igen, az is menni fog! Mária (akril, vászon, 40 x 30 cm, 2018) un a lap alatt VALLOMÁSTÉTEL Kántor Mihály Az interaktív film, melyben a játékos - vagy ha úgy tetszik, a néző - a tör­ténet egy-egy fontos dramaturgiai pontján döntést hozhat, hogy mer­re haladjon tovább a cselekmény, nem annyira új keletű találmány. A videojátékok a 90-es években, az úgynevezett CD-ROM-érában kezd­ték el felfedezni a műfajban rejlő lehetőségeket, amiket a lemezek ak­kori szemmel mérve bőséges tárhe­lye technikailag lehetővé is tett. Az interaktív filmek ugyanis nem vagy csak nagyon kis mértékben hasz­náltak valódi számítógépes grafikát, állományuk valóban színészekkel el­játszott, illetve kamerával rögzített, többórás filmfelvételek voltak. Az egyes jelenetek a filmekhez hason­lóan szekvenciálisán követték egy­mást, egészen addig a pontig, ahol is a szereplőnek - és általa a játékos­nak - döntenie kellett a továbbhala­dás iránya felől. Ilyenkor a készítők a döntés következményének mind­egyik iterációját rögzítették, majd azokból szerteágazóan gombolyítot­ták tovább a történetet. Ezek a játé­kok csak ritkább esetben követeltek ügyességet, a hangsúlyt inkább az információgyűjtésre vagy a logikai feladványokra fektették. Talán pont ezért, de az interaktív filmeknek sohasem sikerült meghódítaniuk a szélesebb közönséget, így a 2000-es évek második felére szinte el is tűn­tek. Magyarország az Egri csillagok ihlette Jumurdzsák gyűrűje kaland­játékkal érintette a műfajt, legutóbb pedig a Netflix Black Mirror-soro­zatának karácsonyi epizódja, a Ban­­dersnatch tisztelgett előtte. Az angol Sam Barlow íróként és játéktervezőként dolgozott a Ko­­nami Silent Hill-sorozatán, amikor kipattant a fejéből a Her Story já­ték koncepciója. Mivel egy interak­tív filmet vizionált maga előtt, nem volt könnyű dolga, ugyanis a kiadók 2014-re már többé-kevésbé halott­nak ítélték a műfajt. Végül kiadói támogatás nélkül, függetlenként készítette el művét, a végeredmény, valamint az azt övező zajos siker pe­dig őt igazolta. A Her Story tulajdonképpen több kihallgatás videófelvételeiből áll ösz­­sze, mi magunk pedig egy detektívet alakítunk, akinek ezen felvételek kö­zött bogarászva kell megfejtenie egy férfi eltűnésének az esetét. A dolgot nehezíti, hogy a szám szerint hét kihallgatás több rövidebb klipre - egészen pontosan 271 darabra - van szabdalva, amiket nem tekinthetünk meg folyamatos filmként, ellenben keresőszavak mentén csoportosít­hatjuk őket. A videóknak egyetlen szereplőjük van, egy Hannah Smith nevű nő (Viva Seifert angol zenei előadó megformálásában), aki az eltűnt férfi felesége, és aki a videók egyes részeiben már gyanúsítottként szerepel. Hannah szövevényes val­lomása azonban nemcsak hogy szá­mos fordulatot hoz a látszólag egy­szerű esetbe, de egy ponton a saját személyazonosságát is megkérdője­lezi. A kreatív döntés, hogy a játék 1994-ben játszódjon, nemcsak tech­nikai szempontból könnyítette meg az elkészítését, de felfogható egyfajta tisztelgésnek is az interaktív filmjá­tékok letűnt aranykora felé. A Han­­nah-ról készült videók minősége ugyanúgy nosztalgikus bájt áraszt, mint ahogy a nyomozónk retro szá­mítógépasztala, mely tulajdonkép­pen a nyomozás központi helyszíne is egyben. Fontos kiemelni, hogy a Her Story működésének kulcsa a Hannah-t alakító Viva Seifert szubti­lis játéka. A művész minden formá­lis színészi képzés nélkül tálja elénk egy meglehetősen összetett karakter képét, amit minél tovább nézünk, annál kevésbé látunk. Seifert a 2015- ös Game Awardsön elnyerte a Leg­jobb alakítás díját, de maga a játék is fél tucat elismerést bezsebelt, ületve több Év játéka listán is előkelő helyet szerzett. Sam Barlow idén egy új játékkal fog előrukkolni. A beszédes címet viselő Telling Lies felfogható a Her Story egyfajta szellemi folytatásá­nak is. Ezúttal már az Anapurna Interactive kiadóval a háta mögött, nagyobb költségvetésből, ismert színészeket felvonultatva mesél ne­künk négy ember történetéről, akik­nek sorsát összeköti egy sötét, múlt­béli titok. (Her Story. Platformok: PC, Mac, iOS, Android) c IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET 2019. ál

Next

/
Thumbnails
Contents