Heves Megyei Hírlap, 2019. április (30. évfolyam, 76-99. szám)
2019-04-08 / 82. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2019. ÁPRILIS 8., HÉTFŐ HÍREK Félmillió betörés öt év alatt MAGYARORSZÁG Az elmúlt öt évben közel ötszázezer betörést regisztráltak Magyarországon, a legtöbb eset a nyaralási szezon és az ünnepek alatt történt. A betörési láz növekvő tendenciát mutat. Az esetek harmada Budapesten történt, azokban a kerületekben volt magasabb a rablások aránya, ahol több a családi ház. AII. kerületben regisztrálták a legtöbb esetet, amit Újbuda és Zugló követett. Ami a megyéket illeti, Pest megyében közel 48 ezerszer, Borsod-Abaúj-Zemplénben több mint 30 ezerszer, Bács-Kiskunban mintegy 22 ezerszer törtek be a lakásokba az utóbbi öt évben. A legbiztonságosabb megye Nógrád, ahol „csak” hétezer betörést regisztráltak ez idő alatt. A statisztikák szerint egy-egy betöréshez 10 perc is elég. MW Idős nőt loptak meg az álszerelők Vízvezeték-szerelőnek adta ki magát az a testvérpár, aki egy V. kerületi lakásban élő idős asszonytól lopott ékszereket. Az elkövetők azt találták ki, hogy az asszony mosógépétől az alatta lévő lakó beázik, és ezért meg kell szerelniük a készüléket. A hölgy ezért beengedte a tolvajokat, amíg az egyik férfi elvonta a figyelmét, addig a testvére összeszedte a lakásban lévő ékszereket, mintegy kétmillió forint értékben. MW Tisztább közszférát teremt az NVSZ működése Nincs több kenőpénz A kisrendőröktől az állami szervezeteknél dolgozókig mindenkinek tudnia kell: ha korrupcióba keverednek, csak idő kérdése, hogy mikor buknak le. Ez az egyik üzenete a 2011-ben alakult Nemzeti Védelmi Szolgálat eddigi működésének. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu FELDERÍTÉS A rendvédelmi szakma megítélése szerint is a közszféra megtisztulását hozta a Bolcsik Zoltán vezérőrnagy vezette, 2011-ben alakult Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sikeres működése. Az NVSZ felderíti a szervezett bűnözés terén meghatározó személyeket, és megnézik, kik kapcsolódhatnak hozzájuk, a környezetükhöz a közszférából - írja a Magyar Nemzet. Amint valakit jogerősen elítélnek, még nincs befejezve az ügye, ugyanis az NVSZ egyfajta „utógondozást” is folytat. Amint azt a Magyar Nemzet megtudta, a többek között a határmenti egyenruhás korrupció ellen is fellépő NVSZ az ügyészi engedély alapján végzett úgynevezett kontaktusos megbízhatósági vizsgálatok számát kívánja növelni. A határokon való vizsgálódást egyfajta „próbavásárlásként” lehet felfogni: egymagát sofőrnek álcázó NVSZ-es titokban hang- és képfelvételt készítve teszi próbára a pénzügyőrt, a határrendészt vagy éppen az autópálya-rendőrt. Amenynyiben az egyenruhás elfogadja a kenőpénzt, a bizonyítékok perdöntő értékűek az igazságszolgáltatás számára. Lényeges, hogy a hang- és a képfelvételekből egyértelműen kiderüljön, hogy a célszemély önként fogadja el a kelméim. __ A kísértés óriási, egy forgalmasabb határátkelőn egy nap alatt megkeresheti valaki a havi illetményét az útlevélbe csúsztatott tíz eurókból, ugyanakkor a kockázat sem elhanyagolható, hiszen a lebukás csak idő kérdése. Az elfogáshoz szükséges a Terrorelhárítási Központ (TEK) beavatkozó egysége, hiszen ezekben az esetekben fegyverrel rendelkező gyanúsítottról van szó. Az NVSZ nem csak a határon és autópályákon szolgálókat veszélyeztető korrupciót hárítja el, előfordul, hogy hivatalos nyilvántartásokba nyúlnak bele illetéktelenül: gépkocsi-, ingatlannyilvántartásokból adnak át információkat arra illetékteleneknek akár úgy is, hogy szívességet tesznek vele, vagy megszánják az ismerőst, és egy adásvételi szerződés részleteit bocsátják a rendelkezésére. Kokaint sodort partra a tenger DUNA-DELTA Több mint háromszáz rendőr, csendőr, búvár, 14 motorcsónak, és két helikopter kereste szombaton a román tengerparton egy rejtélyes kokainszállítmány csomagjait. A hatóságok lakossági bejelentés alapján láttak neki egy kilencven kilométeres partszakasz átvizsgálásának, miután a tengerparton többen is olyan kilogrammos csomagokat találtak, amelyekben minden bizonnyal kábítószer található. A hatóságok azt feltételezik, hogy a csomagok annak a szállítmánynak lehetnek a részei, amelynek egy részét a Dunadelta egy elhagyott térségében, a Szent György-ág beömlése közelében találtak március végén. Március 26-án azt jelentették be, hogy csaknem egy tonna 90 százalékos tisztaságú kokaint találtak egy felborult vízi jármű környékén. Április másodikán további kétszáz kilogramm kokain megtalálását jelentették be a hatóságok, mely Konstanca közelében a tenger felszínén lebegett. Georgian Drágán, a román rendőrség szóvivője közölte, a keresés a következő napokban is folytatódik mindaddig, míg a szétszóródott teljes mennyiséget össze nem gyűjtik. A kábítószer vízi úton érkezett Dél- Amerikából, a csempészek Nyugat-Európába akarták eljuttatni. Eddig két szerb állampolgárt vettek őrizetbe. MW IO-MU$OR 2019. ÁPRILIS 8, HÉTFŐ OS o (A 3 te o mTVHBHBHHH! M őV üll vÍasatTVHHIHI f!lm+VHIHHHÍ 4.05 Fókusz© 5.15 Tűsarok® 5.55 Hajnali gondolatok 7.00 Híradó 9.30 Ajánlom figyelmükbe! 6.00 TV SHOP 7.50 Anya a pácban© 6.30 Sporthíradó 5.00 TopShop 5.20 Családi 6.00 Híradó 7.15 Időjárás-jelentés 9.35 Multiverzum 6.30 Jóbarátok© amerikai vígjáték 2009 7.30 WTCR Világbajnokság 5.25 Barátok Titkok® 6.40 Kenó® 7.20 Mérföldkövek a 10.10 Franciaország 6.55 Jóbarátok® 9.40 Larry Crowne® Marokkó, 2. futam közt© 6.15 Mokka© 6.45 Roma Magazin magyar technika vad világa © 7.20 Jóbarátok© amerikai romantikus 8.15 WTCR Világbajnokság 6.00 Reggeli© 6.25 Tények 7.15 Domovina történetéből 11.10 A világ 7.50 Jóbarátok© vígjáték 2011 Marokkó, 3. futam 9.05 Asztro-Show Reggel 7.50 Ridikül© 7.55 Dallamról dallamra madártávlatból © 8.20 Agymenők® 11.30 A kör© 9.00 GÓÓÓH2 10.10 TopShop 6.55 Mokka© 8.45 Mámoros szerelem® 8.25 1100 év Európa 11.40 Magyarország 8.45 Agymenők® amerikai-emirátusokbeli 10.00 Sporthíradó 12.00 Noé Kedvencei © 8.50 Teleshop 9.35 A vidéki doktor © közepén nemzeti parkjai 9.10 Szívek dráma 2017 10.30 Kézilabda közvetítés 12.25 Fókusz 10.45 Astro-Világ 10.25 Család-barát 9.00 Vészhelyzet® 12.15 Evangélium szállodája © 13.40 Lockout Férfi Kézilabda Magyar Plusz © 12.00 Tények Délben 12.00 Déli harangszó 9.45 Linda© 12.45 Rejtélyes XX. század 10.10 Szívek-A titok nyitja© Kupa Döntő 13.20 Drága örökösök © 12.30 Walker, a texasi 12.01 Híradó 11.00 Híradó 13.20 Mesterember szállodája © francia sci-fi 2012 12.10 Sportpercek 14.25 A simlis és kopó© 12.50 ízőrzők 11.10 Időjárás-jelentés 13.45 A Magyar Nemzeti 11.05 Szellemekkel 15.30 Űrcowboyok® 12.30 Jövünk! magazin a szende © 13.35 Walker, a texasi 13.30 Honfoglaló© 11.15 Éretlenek© Táncegyüttes suttogó © amerikai vígjáték 2000 13.00 Sporthíradó 15.35 A specialista® kopó© 14.20 Végtelen szerelem © 11.50 Éretlenek© előadásai werk © 12.05 Castle© R.: Clint Eastwood 13.30 SPORT7 16.50 Elit-A szeretet 14.40 Piszkos pénz, 15.15 Hat nővér© 12.20 Mestersége 14.00 Érettségi 13.05 Castle® Sz.: Clint Eastwood, 14.30 Bringasportmagazin útján© tiszta szerelem ® 16.10 Rexfelügyelő® színész © 14.35 Szólalj meg! 14.05 Döglött Tommy Lee Jones, Donald 14.45 Labdarúgó közvetítés 18.00 RTL Híradó 15.40 Szerelmem, 17.05 Ridikül© 13.30 Othello 15.20 Álomkertek© akták © Sutherland, Marcia Gay OTP Bank Liga: DVSC-Esti kiadás Ramón © 18.00 Híradó Gyulaházán© 15.50 Felsős 15.00 Döglött Harden, James Garner MTK Budapest 19.05 Fókusz© 16.45 Cennet© 18.35 Sorsok útvesztője © 15.05 Lehetetlen?© 16.20 Hagyaték akták © 18.00 A sötét lovag© 16.45 M4 Sport stúdió 19.55 Drága 18.00 Tények 19.20 Hej Páva 2019 15.45 Mókatár© 16.55 Ön is tudja? 16.00 Castle© amerikai-angol Jégkorong örökösök© 19.15 Exatlon Hungary © 19.30 Honfoglaló© 15.55 Dallamról dallamra © 17.30 Kult’30 17.00 Castle® akcióthriller 2008 17.00 Jégkorong közvetítés 21.00 Barátok közt© 21.55 Pénzt vagy éveket!© 20.25 Kékfény® 16.25 1100 év Európa 18.05 Franciaország 18.00 Észbontók© 21.00 Vírus© Divízió 1/A női világ-21.40 Cápák között© 23.20 Kémek 21.25 A legendák hivatala® közepén vad világa © 19.00 Észbontók© amerikai film 1995 bajnokság: Magyarország 23.00 Isten veled, a szomszédban © 22.15 Kenó© 17.00 Híradó 19.00 A világ 20.00 Ide süss!® 23.30 A rettegés arénája ©-Szlovákia Magyarország! © 1.40 Tények Extra 22.25 1890© 17.10 Időjárás-jelentés madártávlatból © 21.00 ízig-vérig® amerikai-német-kanadaí 19.10 M4 Sport stúdió« 0.15 RTL Híradó 2.05 Walker, a texasi 23.45 Alpesi nyomozók © 17.15 Éretlenek© 19.35 Univerzum 22.05 New Amsterdam © akciófilm 2002 Jégkorong- Késő esti kiadás kopó© 0.35 Hogy volt!? 18.20 Vészhelyzet© 20.30 M5 Híradó 23.05 Kiút nélkül© 2.00 Stone© 19.45 Kézilabda magazin 0.50 CSI: A helyszínelők© 3.00 Walker, a texasi 1.30 Magyar Történelmi 19.10 TV2 kabarészínháza © 20.55 Ajánlom figyelmükbe! 1.15 Döglött akták © amerikai filmdráma 2010 20.45 Kosárlabda magazin 1.55 Autogram© kopó© Arcképcsarnok 20.05 Linda© 21.05 Ez itt a kérdés... © 2.05 Castle© 4.00 Őrjítő magány © 21.45 Irány Madrid! 2.30 Odaát© 3.50 Tények Este 1.45 Rúzs és selyem 21.10 Oktogon© 21.50 Szép remények © 2.50 Castle© am.-maláj thriller 2009 22.30 Sporthíradó 3.25 Egy rém 4.30 Charly, majom 2.15 Rejtélyes XX. század -22.40 Negyven perc 22.50 „Valaha madarak 3.35 Szívek 5.20 Családi kincs, ami 23.00 Birkózó Európaúj feleség© a családban © Kun Miklós műsora © Arthur Millerrel © voltunk...” © szállodája © nincs © bajnokság 23.00 Isten veled, Magyarosig! Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Idegen nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 23.20 Kémek a szomszédban HÍR TV 7.30 Paletta 8,30 Lapzárta Extra 9.00 Híradó 9.30 Napról napra 10.00 Televíziós vásárlási műsorablak 11.00 Vetítő © 12.00 Híradó 12.30 Európai híradó 13.00 Ikon 14.00 Híradó 14.30 Paletta 15.30 Lapzárta Extra 16.00 Magyarország élőben extra 17.30 Napról napra 18.00 Péntek 9 19.30 Magyarország élőben 20.30 Lapzárta 21.00 Főhős ® 23.00 Magyarország élőben 1.00 Hazahúzó 21.25 A legendák hivatala 6.00 ATV START 8,35 START plusz 9.10 Fórum 10.40 Ékszer TV 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.00 Ékszer TV 15.40 Fórum 16.45 Világhíradó 17.00 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.25 Magnum © 22.30 ATV Híradó 23.00 Hazahúzó 0.00 700-as klub © 0.35 Élő építészet -100 híres épület a világból 0.55 Egyenes beszéd 22.40 Negyven perc Arthur... 8.00 Don Matteo © 9.20 Váratlan utazás © 10.25 Robbie, a fóka ® 11.25 A klinika © 12.25 Charly, majom a családban © 13.30 Hegyi doktor - Újra rendel © 14.30 A klinika © 15.30 Charly, majom a családban © 16.35 Hegyi doktor - Újra rendel © 17.40 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 Hawaii Five-0 © 21.00 Dr. Csont © 22.00 Dr. Csont© 23.00 NCIS: Los Angeles © 0.00 Elrabolva © 21.50 Szép remények 6.30 Teleshop 7.35 Irinyi © 8.45 Számos pasas © 11.00 Speciális alakulat © 12.55 Szigorított őrizet © 15.00 Mortal Kombat © 17.00 Támadóerő © 19.00 Menekülő ember © 21.00 Lopott idő © 23.20 Hazárdjáték © 1.45 Kéjutazás © 4.00 Ollókezű Edward © 23.05 Kiút nélkül 6.55 Hali is megtörténhet!© 9.50 Családi Titkok © 10.55 Családi Titkok ® 12.00 Jóban Rosszban © 13.10 Édes élet ® 14.20 Magánnyomozók ® 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Családi Titkok © 17.35 Családi Titkok © 18.45 Magánnyomozók © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Ki a faszagyerek? © 22.50 Rideg Világ © 0.55 Csapdába csalva© 15.30 Ui'CowooyoK 8.30 World Poker Tour 9.30 Tereprali 10.00 Labdarúgás: Bundesliga 12.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 14.00 Kézilabda Bajnokok Ligája 15.45 Harmadik félidő 17.15 Labdarúgás: Portugál bajnokság 18.15 Mai helyzet 18.30 Labdarúgás: Bundesliga 19.30 Germánia 20.30 Labdarúgás: Bundesliga 2 22.30 Kézilabda 23.00 Frizbi 1.00 Labdarúgás: Bundesliga 14.30 Bringasport magazin 12.10 Nicola konyhája © 13.10 Éhes motorosok © 14.10 A boldogság receptjei © 15.10 Bede Róbert mesterfogásai ® 16.00 Így etesd a családodat! © 16.55 Nigellissima © 18.00 Paleo konyha © 19.00 A boldogság receptjei © 20.00 Sütés Anna Olsonnal © 21.00 Nigellissima © 21.35 Éhes motorosok © 22.35 James Martin: © 0.10 Húshagyók © 0.40 Schuhbeck kiadós és édes fogásai© A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó fenntartja! V