Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)

2019-03-06 / 55. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁRCIUS 6., SZERDA Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu M egyénkben is számos az olyan ingatlan, amely jobb sorsot érdemelne... Sajog az ember szíve egy-egy műemlék, vagy mű­emlék jellegű romos épület láttán, pláne ha az lakatlan és már évek, évtizedek óta gondozatlan. Hajlamosak vagyunk minden régi épületet műemléknek tekintetni, azonban az örökség védelmi törvény pontosan meghatározza, mi is szá­mít annak, de talán nem is ez a lényeg, hiszen az idő az ösz­­szes egykor pompás épületet kikezdi. Olyanokat, amelyek­ben még benne van a település múltja, fellelhetőek a letűnt kor emlékei, megtalálhatóak a múltunk lenyomatai. Szép gesztus, hogy néhol azért igyekeztek legalább emléktáblákon megőrizni az ingatlan egykori híres la­kójának, szülöttjének nevét. Korábban sok nemes, vagy nagypolgári család házát hasznosította a helyhatóság bérlakásként. Az pedig tudott, hogy ezek szépen lassan annyira tönkrementek, hogy már sok esetben életveszélyesekké is váltak. A felújításuk pedig súlyos milliókat kóstálna. Megszabadulni sem egyszerű fel­adat ezektől, de rombolni sem mindig érdemes. Úgy tűnik, van ahol azért próbálják ezeket a házakat nem sorsukra hagyni. A gyöngyösi buszmegállóval szemben álló egykori szociális bérházként funkcionáló épület helyén ma már egy üzlet működik, a hírhedt Petőfi úti ingatlant pedig sikerült kiüríteni, pályázatból fogják renoválni hamarosan. Van tehát megoldás és úgy tűnik, vannak lehetőségek is... Tönkrementek, sok esetben életveszé­lyesekké is váltak Fiatal családokat csábítanak a faluba EGERSZALŐK Továbbra is félmillió forint támogatás­ban részesülhetnek a tele­pülésen letelepedő fiatalok - tudtuk meg Varga István­tól. A község polgármestere hangsúlyozta, szeretnék, ha minél több fiatal család lel­ne otthonra a községben, ezt célozza a támogatásuk, de a falu infrastruktúrájának fejlesztésénél is nagy hang­súlyt fektetnek igényeik ki­elégítésére.- Idén szeptemberben sze­retnénk önerőből nyitni egy családi bölcsődét, de pályá­zunk egy nagyobb, új intéz­mény építésére is. Ezenfelül több új játszóteret is terve­zünk kialakítani a faluban, mert egyre több a kisgyer­mek, és úgy látjuk, nagy szükség van rá - részletezte Varga István. Hozzátette, a letelepedési támogatásukat egyre többen veszik igény­be. Először 2017-ben lehe­tett kérni, akkor hét család igényelte, tavaly pedig már nyolc. Idén tíz család támo­gatására különítettek el ösz­szeget a költségvetésben, kettő már igényelte is a hoz­zájárulást. A félmilliós segítséget la­kás vásárlásához vagy épí­téséhez kaphatják a 'ked­vezményezettek, de fontos, hogy ugyanazon lakáshoz csak egyszer adható, illetve ugyanazon család, személy csak egyszer támogatható. A letelepedési támogatás részleteiről, illetve a felté­telekről az önkormányzat weboldalán található bővebb tájékoztatás. Süli K. Varga István Fotó: Berán D.- Van mit óvnunk, van mit védenünk - fogalmazott Benkő Tibor honvédelmi mi­niszter a Zrínyi 2026 honvé­delmi és haderőfejlesztési programról tartott előadá­sán tegnap Egerben. Molnár Helga helga.molnar@mediaworks.hu EGER A tárcavezető a Líceum­ban tartott eseményen hangsú­lyozta, az országnak erős, mo­dern, ütőképes Magyar Hon­védségre van szüksége, ezért az elmúlt huszonhat év legna­gyobb honvédelmi és haderő­fejlesztési programja kezdődött 2017 januárjában.- Amikor az új kabinet meg­alakult, a kormányzati célkitű­zések egyik markáns megfogal­mazása az volt, hogy olyan had­sereg álljon az ország rendel­kezésére, amely bármely más nemzetével felveszi a versenyt. A térség meghatározó fegyve­res erejévé kell tehát válni, a megkezdett haderőfejlesztés pe­dig az elmúlt majd fél évszázad legkomplexebb védelmi korsze­rűsítése, amelynek keretében valamennyi fegyvernem meg­újul - húzta alá Benkő Tibor. Mint mondta, a tárca szeret­né erősíteni a honvédség ké­pességeit, hatékonyabbá tenni működőképességét.- Új kihívásokkal kell szem­benéznünk a terrorcselekmé­nyek, a migrációs válsághely­zet, a kiberfenyegetettség s az információs hadviselés révén. Válaszokat kell adnunk arra, hogyan képzeljük el Magyar­­ország biztonságának garan­ciáit a mai változó nemzetkö­zi környezetben - tette hozzá. A miniszter kiemelte, a kor­szerű haderő nagyban múlik a személyi állomány kiképzett­ségén is. Ezért rögzítették pél­dául, hogy az előmeneteli rend­szert rugalmasabbá kell tenni. Benkő Tibor szólt a megalkotott életpályamodellről, s a megkez­dett illetményfejlesztésről is. Elmondta, amikor a gazdaság fejlődik, a foglalkoztatottak lét­száma nő, egyre nehezebb ka­tonát találni, ezért - mint fogal­mazott - korszerűbb illetmény­­rendszerre van szükség. A haditechnikai fejleszté­sekről szólva elmondta, olyan eszközöket szereznek be, ame­lyek a katonai igényeknek, az ország gazdasági érdekeinek is megfelelnek. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Indulhat a'hazai lőszergyártás Az év második felében el­kezdődik a sorozatgyár­tás a kiskunfélegyházi ma­gyar fegyvergyárban. A ter­vek szerint hosszú távon nemcsak kézi lőfegyvereket, pisztolyokat, géppisztolyo­kat és gépkarabélyokat fog­nak Magyarországon gyárta­ni, hanem a hozzájuk szük­séges minőségi lőport és lő­szereket is. A Magyar Nemzet informá­ciói szerint ezzel önállósít­hatja majd magát a magyar fegyveripar, amely egyelő­re cseh licenc alapján szerel össze fegyvereket a Magyar Honvédségnek, a büntetés­végrehajtásnak és a rendőr­ségnek. Ezekből a fegyverekből ed­dig tízezer darabot osztottak ki a hadsereg alakulatainak. Az üzemben nyárra készítik fel az infrastruktúrát a ter­melés beindításához, addig­ra megkötik a szerződése­ket a gyártósorokon dolgozó szakemberekkel is. Drágább lesz a parkolás és a pótdíj is GYÖNGYÖS Az eddigi 240-ről 280 forintra emelkedik egy óra parkolás díja a fizetőöve­zetekben - egyebek között er­ről is döntött legutóbbi ülésén a város képviselő-testülete. A minimálisan fizethető ösz­­szeget is tíz forinttal növelték, tehát legalább hetven forintot kell bedobni az automatába, amely tizenöt percnyi várako­zásra elég. Drágult a pótdíj is, 15 napon belüli befizetés esetén, hétfő­től péntekig háromezer-nyolc­van forintot, szombati parko­lás esetén kettőezer-ötszáz­­húsz forintot kell majd fizet­ni annak, aki nem váltott par­kolójegyet. A rendeletben pon­tosították a három és fél ton­na megengedett össztömeget meghaladó járművek várako­zására szolgáló helyszíneket: ezek az Egri úton, a Komiéi Károly Sporttelep északi olda­lán, illetve a Petőfi út 174. előtt tárolhatók, de a képviselők úgy döntöttek, megvizsgálják, hogy lehetne-e olyan helyet találni a teherautók számára, amely a lakott területektől tá­volabb esik, így azok kevésbé zavarnák a környéken lakók nyugalmát. H. É. Számos terv valósulhat meg idén SÍROK A község legutóbbi ülé­sén 621 millió forintos főösz­­szeggel fogadták el a település idei büdzséjét. Ebben szerepel az óvoda 35, az alapszolgáltatá­si központ 69, és a közös hiva­tal 69 millió forintos költségve­tése. Saját erőből megemelték a közös hivatalnál az illetmény­­alapot 46 ezer 380 forintra, de betervezték a jubileumi jutal­makat, valamint a havi nyolc­ezer forintos cafeteriát is. Reményeik szerint a terve­zett költségvetésen belül va­lósul meg a piactér és a tanös­vény megépítése, és a mini fűtő­mű megépítése. Céljaik között szerepel a település központjá­nak arculatát meghatározó is­kola épületének külső hőszige­telése is. Mindezek mellett Sí­rok folyamatos és biztonságos működtetése a legfontosabb, s ehhez takarékos gazdálkodás­ra törekszenek. B. K. HIRDETÉS „A jövő tudásból és tehetségből épül” X. jubileumi Junior Expo Egerben, 2019. március 8-9-én az Agria Parkban A X. Junior Expo immár 10. éve ad lehetőséget a 35 éves­nél fiatalabb vállalkozók bemutatkozására Egerben az Agria Universitas Egyesület rendezésében. A kiállításon pályázati ki­írás útján, valamint meghívással vehetnek részt a vállalkozók. A résztvevők bemutathatják vállalkozásukat a nagyközönség­nek, személyes kapcsolatot építhetnek ki leendő üzleti partne­reikkel, pontosabb képet kaphatnak a vállalkozói környezetről. A X. Junior Expo legsikeresebb vállalkozói értékes díjazásban részesülnek, a kiállítás l.-ll.-lll. helyezettje tanulmányutat nyer. Előző években az első helyezettünk Kínába illetve az USA-ba, második helyezettünk Brüsszelbe, a harmadik helye­zettünk pedig Bécsbe nyert beszállókártyát. JUN/OR / r~ EXPO \> ......AUE A 2019-es Expo fődíja tanulmányút Dubai-ba A Junior Expo díjmentesen látogatható: a kiállítók és a szervezők várnak minden érdeklődőt. Évről -évre bizonyítják a kiállítók, hogy a lelkesedé­sük, a sikereik magukkal ragadják mindazokat, akik kapcsolatba kerülnek velük a Junior Expo-n. A szervezők a kiállítók felajánlásaival Ex­pó-túrára invitálják a látogatókat: a túra füzetbe gyűjtött pecsétekkel sorsoláson ve­hetnek részt mindkét napon minden órában. Ebben az évben a jubileumunk alkalmá­ból szintet lép a rendezvényünk: 2019.őszén minden megyében tervezzük megrendezni a „Mini Junior Expo”-t, ahol közelebb tudunk kerülni minden megye vál­lalkozóihoz, fiataljaihoz és lakosságához. Benkő Tibor: Egyre több fiatal érdeklődik a katonai szolgálat iránt Fotó: Huszár Márk „A honvédelem nemzeti ügy”

Next

/
Thumbnails
Contents