Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-04 / 53. szám
2019. MÁRCIUS 4„ HÉTFŐ GAZDASÁG 7 Nem fogyott több alapvető élelmiszer Olcsóbb lett a hús és a te] TERMÉKCSOPORTONKÉNT, HÁROM HÓNAPPAL AZ ÁFAVÁLTOZÁS UTÁN Árhatás az áfacsökkentés százalékában SÉRTÉS (2016) FRISS TD (2017) TOJÁS (2017) BAROMFI (2017) INTERNET (2017) Olcsóbb lett a sertés- és a baromfihús, valamint a tej, a tojás és a hal. Ellenben sokkal többet kell fizetnünk, ha étteremben akarunk vacsorázni. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu ADÓCSÖKKENTÉS Míg a sertés- és a baromfihús esetében csaknem teljes mértékben megjelent a fogyasztói árakban az áfacsökkentés, addig a friss tejnél és a tojásnál csak részlegesen, az éttermi árakban pedig drágulással párosult az adókedvezmény - írta a Világgazdaság. Az UHT- és az ESL- tej előtt tavaly a friss tej és a hal forgalmi adója csökkent 18-ról 5 százalékra. 2017-ben a baromfihús és az étkezési tojás, 2016-ban pedig a sertéstőkehús áfája mérséklődött 27- ről 5 százalékra. Az alapvető élelmiszerek mellett a többséget az internet- és az étkezőhelyi áfa csökkenése is érinthette: 2017-ben 18, majd tavaly 5 százalékra esett a kulcs, igaz, a vendéglátásban bevezették a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulást. A gazdasági hatásokat firtató kérdésre a tárcánál a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányra hívták fel a figyelmet, amely szerint egyes termékeknél az áfacsökkentésből fakadó árhatás csak részleges, míg másoknál teljes volt - ezt a 2018- 2022-es konvergenciaprogram is rögzíti. Három hónappal az áfaváltozás után a sertés- és a baromfihús fogyasztói árában 97, illetve 86 százalékos mértékben érvényesült az árhatás, ami a húskategória általános 2015-ös romániai áfacsökkentését idézi - ott a mutató 87 százalékos volt. A sertés ára az áfacsökkentés utáni fél éven belül erős emelkedésnek indult a nemzetközi áremelkedések hatására. A friss tej és a tojás forgalmi adójának csökkentése negyed év után 58-58 százalékos árha-További célzott áfacsökkentést nem tervez a kormány, de jelenleg is zajlik a korábbi kedvezményes területek tapasztalatainak vizsgálata. Látható ugyantással jelent meg, igaz, a tejet, a tojást és más tejtermékeket is magában foglaló termékcsoportban Romániában is a húsénál alacsonyabb, 78 százalékos volt az árhatás. Magyarországon az internet esetében is szintén 97 százalékos volt a vizsgált arány, mint a sertésnél. Az éttermi vendéglátásban viszont árcsökkenés helyett drágulást hozott az áfavágás, a vizsgált időszakban mínusz 8 százalékos árhatást mértek, miközben a szektorban a 2009-es (20-ról 25 százalékra) és a 2012-es (25-ről 27-re) áfaemelés is megjelent 79, illetve 82 százalékos mértékben az árakban. Valószínűsíthető, hogy az éttermi áfacsökkentést a bérek és a profitok emelésére fordították a vendéglátósok a fogyasztói árak csökkentése helyett. is, hogy vannak olyan területek, amelyeken az áfakulcs csökkentése nem érte el a kívánt hatást, a kisebb áfa hasznát nem érezhették a fogyasztók. További csökkentés nem várható Versenyképesebbé válik a szállítás Egyetlen buszcég lesz FÚZIÓ Megkezdődik a Volánbusz Zrt. és a hat regionális közlekedési központ egyetlen társaságba szervezése - írja a Magyar Nemzet. Az MTI-vel a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter, Bártfai-Mager Andrea közölte, az integráció lebonyolításával a Volánbusz Zrt.-t bízta meg. Egy egységes, országos szolgáltatási lefedettséget biztosító közszolgáltató társaság jön létre. A lépéstől költséghatékonyabb, szervezettebb, az utazási igényekhez jobban igazodó működést várnak. A korábbi 19 Volán-társaságot 2012 és 2015 között szervezték hat regionális közlekedési központba, a hetedik a Volánbusz lett. A kormány az átalakítást akkor azzal indokolta, hogy a fúziót követően a régiós társaságok a korábbiaknál versenyszempontból felkészültebbek legyenek, hogy a szolgáltatás minőségének javításával költséghatékony abba n szolgálhassák az utazók érdekét. Hazánkban a közlekedési módok között meghatározó az autóbuszos személyszállítás. A teljes belföldi személyszállítást tekintve ez szerepel a második helyen, a szállított utasok száma alapján az autóbuszos közlekedés 2015-ben a helyi személyszállításnak 52, a helyközi személyszállításnak pedig 77 százalékát adta. A 3155 magyarországi településből 3145 kapcsolódik a helyközi autóbuszos közlekedési hálózathoz, s összesen 97 településen van helyi buszjárat. Az autóbuszos személyszállítás 2016-os teljesítménye 11,5 milliárd utaskilométer volt. MW w* _________<ii<iíi<ii<^ Ősi kínai áttörő módszer a krónikus fájdalom elleni harcban A talpbetét az alábbiakban segít: íme a történet, ami mintha a nagy könyvben lett volna megírva. Főhőse Bakta úr, akinek a felesége mágneses talpbetéteket vett, hogy csillapítsa térdízületi fájdalmait. Eleinte nem hitt a működésében, de... Kétségbeesésében használni kezdte. De legnagyobb meglepetésére - a fájdalma végleg elmúlt! A férfi már mindent kipróbált: tablettákat, géleket, tapaszokat. Hatástalanul. A feleségétől egy komplett neodímiumból készült biomágneses talpbetétet kapott (ezek a mágnesek lOOx erősebbek a hűtőmágneseknél), amik a talpban lévő idegvégződésekre hatnak. Sehogy se fért a fejébe, hogy hogyan mulaszthatnák el ezek a fájdalmát, nem hogy végleg megszüntessék azt. Bakta úr eleinte csak a bal cipőjében hordta. Ki akarta próbálni, hogy a talpra gyakorolt apró nyomások, ame- J lyeket a mágneses impulzusok okoznak, tényleg javítanak-e az állapotán. A jobb lábát hagyta, hadd fájjon - csak az összehasonlítás kedvéért. 8 percig tartó tesztelést követően azt gondolta, hogy ez nem lehet igaz. De türelmesen a cipőjében tartotta a biomágneses betétet - pont úgy, ahogy az instrukcióban olvasta. Időről időre tett néhány lépést. Azonnal feltűnt neki, hogy csillapodik a fájdalma. A bal térdében elmúlt a szúró érzés, minden lépéssel érezte, hogy „Megmentettem a gerincemet” A gerincfájdalom kora ifjúságom óta gyötör. Jártam vele orvoshoz, kaptam beutalót gyógytornára és gyógymasszőrhöz stb. Szedtem gyógyszereket, uszodába jártam, ortopéd cipőt hordtam. Semmi eredmény! 55 év kilátástalan szenvedés! Ha nem lenne ez a biomágneses talpbetét, valószínűleg még most is tartana. Szerencsém volt, ez a mágneses kezelés felülmúlta a várakozásaimat, egyszerűen fantasztikus. 3 nap alatt óriási megkönnyebbülést éreztem, egy hét után teljesen elmúlt a fájSalom!" B. Éva (72 éves) Esztergom a lábai erősebbé válnak, az ízületei jobban működnek. A jobb lába természetesen továbbra is elviselhetetlenül fájt, de a férfinak már bizonyítéka volt arra, hogy a biomágneses betétek valóban segítenek megszüntetni a térdfájást. Ráadásul örökre. így hát Bakta úr a másik cipőjébe is betette a betétet és lassacskán járni kezdett a lakásban. Néhány perc után természetesen az is kevésbé szúrt! Azóta minden szűnni nem akaró fájdalmára a betéteket használja. És nem csak térdfájásra. *A hirdetésekben szereplő személyek neve és képe meg lett változtatva a személyes adatok védelme miatt. ** Mindegyik eset egyedi, és minden esetben orvoshoz kell fordulni. *** A kiadó nem vállal felelősséget az elhelyezett hirdetések tartalmáért. Szabályzat: tnnsndcndtns-prvtpic.com orr O pajzsmlrigy O légcső O torok O homloküreg és orrüreg O mellékvese O kisagy © háromosztatú ideg 0 mellékpajzsmirigy © szemek O fülek Q nyirok 0 csuklyás izom 0 kar © tüdő és hörgők © szív © emésztőrendszer © gyomor © hólyag © vese © tép © nyombél 0 epehólyag © hasnyálmirigy © keresztirányú vastagbél © húgycső © vékonybél © leszálló vastagbél © végbél © farkcsont © végbélnyílás © térdek © térdízület © csípőízület © petefészek © nemi szervek © aranyér © idegrendszer © féregnyulvány © agyalapi mirigy © magas vérnyomás Vállak, ízületek, máj, gyomor, de még a vesék is. Az akupresszúra azokra az idegvégződésekre hat, amik a talpon találhatóak. Az erre a területre mért megfelelő nyomás nem csak segít megszüntetni a fájdalmakat, de minden szervezet működését korrigálja! A férfinek már nem kell mindenféle szereket tömnie magába, mégis sokkal jobban érzi magát! Mi ez az új módszer? A klinikai tesztek elvégzésé- I hez olyan krónikus fájdalommal járó eseteket válogattak össze, amiken már semmi sem segített. Az esetek 80Vában már a biomágneses talpbetét első használata után elmúlt a fájdalom. Egy hét után a vizsgáltak 97%-ának elmúltak a fájdalmai, attól függetlenül, hogy az milyen erez detű yo.lt. Nem számít, hogy térdízületi, májat, vesét érintő panaszaik voltak-e, vagy a hátuk fájt. A mágneses mező a sajgó sejtek mélyére hatol és gátat vet a fájdalom elektromos impulzusai elé, nem engedi ki azokat a sejtekből. A fájdalomközvetítő jel egy szempillantás alatt kihuny. Ráadásul a mágneses A mágneses betétek többször használatos ; 970 gauss erősségű biomágnest ! tartalmaznak. Minden • típusú lábbelibe I illeszkednek. I — — — — — — — — -erő révén a vörösvérsejtek a legvékonyabb hajszálerekbe is eljutnak. Fokozódik az oxigénellátás, a szövetek sejtjeinek tápanyagellátása és a toxinok kiválasztódása. Felgyorsul a gyulladások - a fájdalom kiváltó okainak - csillapodása. Elmúlik az ödéma, a duzzanat, az érzékenység. A mágneses fájdalomblokkoló használatának minden napján pozitív hatás éri a sejteket és mindössze 30 napos kezelés után elmúlik a fájdalom. Behelyezed és megfeledkezel a fájdalomról! Nem számít, hogy a tettes az artritisz, a reuma, isiász, migrén, mechanikai sérülés, esetleg májvagy vesebetegség. Az sem számít, hogy az ízületeid, a hátad, a derekad, a térdeid, a gerinced, a gyomrod vagy a talpaid fájnak-e. Ahhoz, hogy tartósan megszabadulj a fájdalomtól, elég csak a cipődbe tenned a biomágneses betéteket és rendszeresen járnod benne. A biztonságosan megválasztott erejű mágneses mező a nap nagy részében lehetővé teszi a kezelés folytatását, 30 napig szünetmentesen. Munka alatt, boltba menvén, vagy a kutyával tett séta során. Amikor a fájdalom teljesen elmúlt, a biomágneses betéteket el kell tenni későbbi használatra. Fájdalomcsillapító tulajdonságait 50 éven át megőrzi. Az elhasznált betéteket, amikbe a mágneseket rögzítették, a gyógyszertárakban kapható hagyományos ragasztószalaggal helyettesíthatjük. A mágneseket betét nélkül is használhatod a zokniba helyezve. Abetéteket cipőbe helyezve több mint 41 féle eredetű fájdalom ellen használhatod, beleértve a derékfájást, vállfájdalmakat, talpakat és a halántéktáji fejfájást. A biomágneses talpbetéteket kizárólag a kedvezményklub értékesítésében kaphatod meg (üzletekben nem elérhető). A megrendelés egyszerű, hiszen semmit sem kell előre fizetned - csak a csomag átvételekor. Érdemes már ma jelentkezni érte, mert az első 100 fő jelentős kedvezményben részesül. KEDVEZMENYKLUB-AKCIO! Az első 100 ember, aki 2019. március 9-ig leadja rendelését, 70% kedvezményben részesül! Ezáltal megkapod a mágneses fájdalomblokkolót a kedvezményklubban való részvételért mindössze TB-966JÜ 11 090 Ft-os áron! Látogass el a: • www.pureactivi.com/universall8292 oldalra Telefonálj: 06 1998-9945 I Hétfő-péntek 9:00-19:00, szombat és vasárnap 10:00-16:00 | (Normál helyi díjas hívás pluszköltség nélkül) Teiefonszám reklamáció és visszatérítés esetén: 06 1 998-9929