Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-02 / 52. szám
5 helyőrség vers Szabó Fanni Bánkövi Dorottya Portré a napról Kajánul állsz a Rialto hídon, a kezed figyeljem, mert csalsz, mondod, ha azt nézem, hazudsz, fejben írod a következő jelenetet, mondatot. Veszel egy csokor rózsát - mintha a lányodnak - az eladófiú nyájas, bár lólába kilóg, eléri, amit akar. Másnap aranyozott baldachin alatt fekszel és haldokolsz, én portrét készítek neked a napról. Nyugdíjasdélután a februárvégi fényben. Vakító vízfelszín, gondolák, pucér, végtelenbe meredő arc, de még nem a feltámadás - az elhagyott part képe pecsételi beléd a fulladást. A nap maga körül kering, a bolygók nem billennek ki - megszokták, férfivá az idő nem avat senkit, és ha eltelt, a nő is tehetetlen. Minden óra egyesével tépi ki az egyszer virágzó kaktusz szirmait. Nincs harag, nincs megbánás, a csatornák vize kimossa útját, nem fordul vissza, a gát átszakad, és az élet ölembe önti véresen egykor erős akaratodat. Betonkeverés A mániákus zavarok elmúltak, pótcselekvésként megtartalak. Elhatárolom a fehérlő hegycsúcsokat, amíg magához tér a tenger. Bennem olyan lesz minden, mint amilyen a teremtés központosítatlan magánytulajdona, amin osztozunk. Elaprózódik minden, amit ketten foltozunk, betont keverünk, aszfalttá simulunk. Falainkat vakoljuk, újabbakat húzunk. Magunk után árkot, magunk elé vermet. A tengerszint folyamatosan csökken, a tériszony két kézzel kapaszkodik. Központosítva erejét, süllyed a föld felé, apró darabokra szakít. Ólomból Dunántúl Vakítóan fehér házak, bomló lemezborítók kupacban leszakadt mennyezet alatt. Véresre karmolnak a macskák. Anyám kutyák ugatása alá énekel mindent, amit nem hallhatok. Álmomban mindenki vagyok, senkit nem ismerek fel közülünk. Nincs mögöttem senki, magam mögött hagynak, hátramaradók. Hiába próbálom formálni, * erezetét elnyeli az agyag. Az összes csigolya domb, körülöleli az egész Dunántúlt. ígérem, minden éjjel anyámmal álmodok, csak soha többé ne jöjjön haza. Álmomban ő vagyok. Nem ismerem fel, melyik vagyok közülünk. Gerince Möbius, összecsavaija a szél, visszafelé fújja dombjait. Ólomba öntöm magam, ne tudjon elmozdítani. Budai tüskék Hány csikk maradhatott a tetőről cserépként tört hamuvégek esett földjein? Hányszor sűrűbb az éj cigány férfiakra száradt ingeken? Alvajár minden mondaton a bicskákkal sáncolt ékezet. Testté göngyölik Budán a húst, viaszból öntik a csontokat. Az üregekbe gyufát tűznek, égő gésztenyeáldozat. Összegyűjtik egymást, gesztenyevárba gyufacsont, felépülünk egymásból, megsemmisül a másik magunktól. Göngyölve gurul magunk előtt a sűrű dombvidék, 533 kártya Hány éves vagy? - kérdeztem tőle szigorúan. - Ötszázharminc - válaszolta mosolyogva. - Akkor van még három éved, hogy megértsd - mondtam neki, aztán megfordultam, elindultam kifelé a lépcsőn, le a kertbe, ki a kapu felé. A tükrök engem is idegesítenek.” (Hernádi Gyula: A hátamon fekve szaladgálok) Nosztalgiánk erősebb nálunk. Megterített asztalok alá bújik a szereleméhség, a félelem minden porszeme robbanni készül. Minden otthonkás angyal némán kapar, ököllel sebhelyezik a fát, lakótelepi zajra ébredek. Kártyáikat lefedik előttem. Ráncaik jövőt jósolnak belém, jóslatukban múltjukat látom. A kártyák nem hazudnak, szarkalábakon indulnak felém, tetteim súlyáról beszélnek, felelősségről, amit érted vállalok. Darabokra tépem a ráncokat, szarkalábbal taposom a megterített asztalok alatt kaparó öklöket, hogy kinyíljanak. Levetkőztetem őket, jövőm kártyáival ragasztom össze testüket, viseljék el ők, amit elhazudok magamtól, mert idegesítenek a tükröm titkai - ötszázharmincnyi év az tapasztalat, de van még három megérteni -, miért látom magamban a vért, ha nem válik bennem vízzé, poharamban ereim, ereimben aludttej kering. lenyomatunk térkép, füstjelünk sűrűn sáncolja az éjt. A feltúrt földben csontokat talál, ugat minden keverék, visszhangzik az üvöltés, falban vonyít a repedés. Vértől ázott ronggyal próbáljuk betömni a szót, körömmel kását kaparunk a betonútról. Kőlevest aszfaltból. Tüskék olvasztják a nyomort. Egymás hátán egymást tartják, mi egymásra taposunk 2019. március IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
