Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-23 / 69. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Látszólag Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu Kering egy fotó az interneten egy négygyermekes anyukáról. A harmincas éveiben járó amerikai nő a tűzhely mellett áll és főz. Ez még cseppet sem furcsa dolog, ám ez az anyuka egyik kezében a hét hónapos kisfiát tartja és szoptatja, a másik kezében egy fakanállal kevergeti az ételt, miközben hátratekintve a hétéves gyermekére összpontosít, aki éppen egy iskolai feladatot mutat neki. A két kisebb gyermeke, a három- és az ötéves - látszólag csendesen és békésen - a lábánál játszik a földön. Az egyszerre négyfelé figyelő anyuka pedig nem tűnik fáradtnak, mert a legkisebb talán nem aludta át az éjszakát, nem aggódik amiatt sem, hogy odakozmál az étel. Kívülről nézve van ereje és figyelme is, hogy egyszerre az összes pulyát kordában tartsa, ellássa és kiszolgálja az igényeiket. Csak úgy mellékesen megjegyzem, a négy gyerek után látszólag az alakjára sincs gondja, vagy tán’ éppen emiatt nincs. Mindenesetre „szuperanyunak” tűnik a nő. A férj nincs a fotón, meghúzódik a háttérben, mert mint kiderül, ő örökítette meg a pillanatot. Elmondása szerint, amióta megszülettek a gyerekek, a felesége emberfeletti üzemmódban működik. Szerencsére se hangokat, se szagokat nem közvetít a kép, mert nagyon valószínű, hogy cseppet sem annyira idilli a helyzet, mint az első blikkre tűnik, de azért elgondolkodtató egy helyzet ez, még ha csak a nap egyetlen pillanatát is mutatja meg. Látszólag van ereje, hogy mindent kézben tartson Tovább bővítenék az online ügyintézést EGER A Magyar Vámügyi Szövetség kétnapos hagyományos tavaszi vámkonferenciája pénteken megkezdődött a megyeszékhelyen. A Hotel Eger & Parkban zajló tanácskozáson a Pénzügyminisztérium, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei tartanak előadást a vám, az adózás és a környezetgazdálkodás legaktuálisabb témáiról, az új szervezeti és szakmai koncepciókról, az idei stratégiai elképzelésekről. Az esemény idején tartott sajtótájékoztatón a Magyar Vámügyi Szövetség elnöke, Sipos László Péter elemezte a vámszakma előtt álló feladatokat, illetve kitért egy korábban nem várt, a Brexit körül kialakult huzavona miatti bizonytalanságra. Az elnök beszélt azokról a különböző szintű képzésekről, amelyek a vámszakma életben tartását hivatottak elősegíteni. Szerinte a képzések szükségességét egyebek között a minőségi munkaerőhiány indokolja. Sinkáné dr. Csendes Ágnes adóügyi szakfőigazgató azokról a pillérekről beszélt, amelyek a NAV új stratégiájába illeszkednek. így említést tett az adóhatóság új szemléleten alapuló ügyfélközpontúságáról, az online ügyintézés további bővítéséről, a hatékony adóbeszedésről, valamint az aktív humán tőke és a racionális szervezés meghatározó voltáról. Vámterületen jelentős forgalomnövekedés volt Dr. Sábián Zsolt a vámszakmai ágnak a konferencián tárgyalt témáiból emelt ki néhány fontos elemet. A vámügyi szakfőelőadó egyebek között elmondta, hogy vámterületen jelentős forgalomnövekedés volt tapasztalható tavaly az előző esztendőhöz viszonyítva. S. S. Közel tucatnyi banda került volna utcára Lehangoló körülményekről számol be egy, a hazai próbatermi felhozatalt bemutató friss kutatás, melyet a Hangfoglaló Program végzett el tavaly ősszel, csaknem hétszáz magyar könnyűzenész bevonásával. Az érintetteket arról kérdezték, hol próbálnak, a helyiséget milyen körülmények, bérleti feltételek jellemzik, miből fedezik annak költségeit. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@mediaworks.hu EGER Bár a számok azt mutatják, vidéken több a lehetőség a bandák számára, és elégedettebbek is a próbatermekkel, néhány egri zenészt megkérdezve kiderült: egy éve még nem sok híja volt, hogy megfelelő helyiség, így rendszeres próbák híján fel kellett függeszteniük zenekari tevékenységüket. A hazai próbatermek kevesebb mint kétharmadában található fűtés és mosdó, alig fele szellőzik rendesen, és csak minden negyedik helyiség esetében lehet profi hangszigetelésről, hangrögzítő eszközökről beszélni - ez derül ki a Hangfoglaló Program most publikált kutatásából, melyből az is kiviláglik, hogy a zenekarok nagy része képtelen bevételeiből fedezni a próbaterem költségeit: a megkérdezettek több mint fele hónapról hónapra, saját zsebből dobja össze a bérletrevalót. A bandák havonta átlagosan harmincezer forintot fizetnek a helyiségekért, ám az esetek hatvan százalékában sem szerződést, sem pénzügyi bizonylatot nem kapnak a hely tulajdonosától. Az arra alkalmas épületek jobbára kieső, ipari területeken helyezkednek el, de előfordul az is, hogy a zenészek lakóházban, lakásban kénytelenek próbálni. A felmérés beszámol róla, hogy az állami intézmények, például iskolák vagy művelődési házak alig tíz százaléknál is alacsonyabb arányban biztosítanak próbatermi lehetőséget a helyi zenészeknek.- Tavaly májusban állt elő az az áldatlan helyzet, hogy addigi helyünkről több más zenekarral együtt gyakorlatilag utcára kerültünk, mert hiába próbálkoztunk hónapokig, városszerte senki se tudott megfelelő helyiséget biztosítani, ahol folytathattuk volna a próbákat - idézte fel Suha Tamás, az Endless Project gitárosa. A korábbi időszak sem volt épp leányálom: a használaton kívüli épületben telente sokszor fagypont alá süllyedt a hőmérséklet, és a helyiség állapota, felszereltsége is hagyott maga után kívánnivalót. Mégis, amikor ki kellett költözniük, valódi érvágást jelentett a bandának. - Nem csak mi, sok más egri zenekar is nehéz helyzetbe került, amikor májusban el kellett hagyni az épületet - folytatta az egri gitáros. - Már úgy tűnt, fel kell adnunk a keresést, és próbák híján a zenekari munkát is, amikor hirtelen jött egy lehetőség: meghallottuk, hogy a piaci rést felismerve egy vállalkozó kifejezetten erre a célra új épületet húzott fel. Az Endless Project tagjaival már itt, a tágas, összkomfortos, hangszigetelt ingatlanban találkoztunk, ahol tavaly ősz óta hat helyiségben közel tíz egri zenekar próbál napi rendszerességgel. A bandák havonta átlagosan harmincezer forint körüli összeget fizetnek a tulajdonosnak, aki számla ellenében, szerződéssel bocsátja rendelkezésükre a próbatermeket. - Nekünk szerencsénk volt, és reméljük, hogy sokáig maradhatunk itt, különben valószínűleg nem lenne esélyünk a folytatásra. A korábbi bérlőtársaink közül több banda még most is termet keres - mutatott rá a zenész, aki szerint ezt a problémát Hatvanban, Gyöngyösön is megfelelően tudták orvosolni, azonban a megyeszékhely még mindig nem nyújt ideális terepet a könnyűzenészeknek.- Kérésünkkel tavaly felkerestük az önkormányzatot is, ám ők közölték, nem tudnak ebben segíteni. Holott az igény valós, és akkorára nőtt, hogy véleményünk szerint a problémára reagálva akár a város is profitálhatna, a zenekaroknak pedig hatalmas teher esne le a válláról. Egy ilyen tervvel mi is készek lennénk együttműködni a jövőben - szögezte le a zenész, hozzátéve: a szigorú zajvédelmi jogszabályok miatt a város nem bővelkedik a fellépésre alkalmas helyszínekben sem, de szerencsére az utóbbi időben ez a probléma enyhülni látszik. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Közösségi terek oldhatják meg a gondot- Jelenleg nem áll rendelkezésére az önkormányzatnak olyan ingatlan, ami megfelelő helyen található és szabadon áll, tehát kiadható lenne próbateremként - reagált megkeresésünkre Rázsi Botond alpolgármester. Hozzátette: nemrégiben elindult viszont a fiatalok igényeinek feltérképezését szolgáló #TEger projekt, és zajlanak olyan fejlesztések, mint a volt Helyőrségi Klub, az Egál, vagy az EgriX felújítása, a Vitkovics-ház környezetében sportpark és kapcsolódó létesítmények kialakí-' tása. Mindezek a jövőben ifjúsági, közösségi térként is funkcionálhatnak, és alkalmassá tehetők a probléma a kezelésére is. Az alpolgármester kifejtette, egyelőre az Egri Ifjúsági Zenei Program keretein belül tudják támogatni a zenészeket, akik próbaterem bérlésére havi tízezer forintig pályázhatnak. A helyiség tulajdonosától kapott számlát bemutatva akár egyéves támogatás is igényelhető a költségek fedezésére. Helyet cserél a polgárőrség és a családsegítő a faluban Átalakítják a napközi épületét FELSŐTÁRKÁNY Már elkezdődtek az átalakítási munkálatok azon az épületen, ami szeptembertől idősek napközi otthonaként funkcionál majd. A beruházásnak köszönhetően végre a polgárőrség számára is tudnak biztosítani egy megfelelő épületet - tájékoztatta lapunkat Juhász Attila Simon. A falu polgármestere elmondta, a jelenlegi épületet amiben a polgárőrség működik teljesen felújítják, részben pályázati, részben pedig saját forrásból. Az objektum nagyobbik részében működik majd az idősek napközi otthona, a kisebbik részt pedig átengedik a családsegítőnek. A polgárőrség így átköltözhet a családsegítő épületébe, ami némileg nagyobb, és megfelelőbb is lesz a szervezet számára, végre lesz elegendő helyük felszerelésük tárolására. Az említett épületfelújítás után elkezdődik a hivatal energetikai korszerűsítése is, továbbá akadálymentessé is teszik a házat. A felújítás idejére az ügyfélfogadást a nemrégiben bezárt takarékszövetkezet épületébe helyezik majd ki. Ezt már korábban megvásárolta az önkormányzat. Süli K. Korszerűbb helyen várják majd a szépkorúakat Fotó: Márkus Attila Teaházzal, Játékkal készül az idén a KEF EGER „Szenvedélyes teaház” és egy, a fiataloknak szóló videópályázat is része a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) által tavaly decemberben megnyert pályázatnak - tudatta lapunkkal a Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat munkatársa, Tóth Róbert, aki januártól látja el a fórum elnökségét. Hozzátette, hogy a KEF kiemelt célja, a fiatalok egészséges életmódra nevelése, valamint a lakosság és a szakemberek számára szervezett programjaikkal a kábítószerfogyasztás és -terjesztés viszszaszorítása.- A KEF prevenciós programjai, koordinációs tevékenysége offline és online térben elnevezéssel egymillió-háromszázezer forintos pályázati támogatást nyert, amellyel elsősorban a fiatal korosztályt igyekszünk megszólítani. A támogatásból „szenvedélyes teaházat” valósítanánk meg. Emellett értékes nyereményekkel járó videópályázatot és a szakemberek részére megrendezett regionális drogügyi konferenciát is szerveznénk. A projekt egy másik fontos pillére a média szakembereinek érzékenyítését célzó programok megvalósítása lenne - fejtette ki az elnök. H. É. % 4 V Munkában a fiatal, egri Endless Project formáció Fotó: Huszár Márk