Heves Megyei Hírlap, 2019. március (30. évfolyam, 51-75. szám)
2019-03-21 / 67. szám
4 HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE 2019. MÁRCIUS 21., CSÜTÖRTÖK HÍREK Elismerés a kutatónak RQZSASZENTMÁRTON A község szülötte, Illés Árpád rangos kitüntetést kapott a napokban. A Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara Belgyógyászati Intézetének igazgatóhelyettese, tanszékvezető egyetemi tanár a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést vehette át Áder János köztársasági elnöktől. A professzor az elismerést több évtizede végzett, világszínvonalú gyógyító munkájával és sokrétű tudományos tevékenységével érdemelte ki. T. 0. Beruházásokra is jut az idén pénz PETŐF1BÁNYA Az önkormányzat az idén 521 millió forintból gazdálkodik. Szociális ellátásra 14 millió jut, csaknem 44 milliót beruházásokra - óvodai konyhafelújításra, a Bánya utca aszfaltozására, a térfigyelő rendszer fejlesztésére, a buszmegálló fűtéskorszerűsítésére - szánnak. A szervezetek támogatására 11 millió forintot különítettek el. T. 0. Eltüntetik a romokat APC Néhány, a településképet nagymértékben csúfító, romos ingatlant vásárolt meg árverésen az önkormányzat. Ezeket már el is bontották. A kezdeményezés a jövőben is folytatódik. T. 0. Gyermekrajzok a városházán HATVAN Gyermekek rajzaiból nyílt kiállítás a városházán. Óvodások örökítették meg a nekik legjobban tetsző városrészeket vagy eseményeket. A színes, vidám hangulatú képeken az újhatvani templom, a kastély és a városháza is látható. T. 0. A jótékonysági koncert sikere esetén jelenlegi kerekesszékét multifunkcionális eszközre cserélhetné Ürmös László brácsaművész. Litya László szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HATVAN A mai nap, március 21-e piros betűs ünnep lehet Ürmös László brácsaművész életében. Ha ugyanis majd azt mutatja a jótékonysági hangversenye kasszája, hogy öszszejött egymillió forint, valóban az lesz: ünnep. Hogy miért? Mert a jelenlegi kerekesszékét végre kicserélhetné az állítófunkciós, elektronikus vezérlésű székre. Abban a felesége és általa vezetett ArtCafé rendezvényein sem kéne csak és kizárólag ülnie, felállhatna, ha az elismerő tapsokat fogadja. Ez a megjegyzés, persze, csupán egyfajta játék akar lenni a hirtelen megnyíló pluszlehetőségekkel. Nyilvánvaló, hogy a művész mindennapjai is jóval egyszerűbbekké és olajozottabbakká válnának. Ürmös László már eddig is a kerekesszékében ült, amihez annak idején tb-támogatással juthatott hozzá. Az idén épp százéves német társaság, egyébként annak idején az első világháború rokkantjainak megsegítésére alakult. Magyarországi Mobilitás Központjuk sokra tartja a hatvani brácsaművész zenei aktivitását. Most úgy döntöttek, hogy bár a szóban forgó kerekesszék négymillió forintot kóstál, ám a cégük jóvoltából egymillió forintért megkaphatná. Ebben a székben még senki sem ült, hiszen ez a darab eddig kiállítási célokat szolgált. A nagylelkűséget bizonyító hírről tudomást szerzett a hatvani Kocsis Albert Zeneiskola igazgatója, Kelemen Attila, és felajánlotta, hogy megszervez egy jótékonysági hangversenyt. A felajánlást tett követte. Felsorakoztak az intézmény művésztanárai: az instrumentális szekcióba tartozó tagok, nem utolsósorban pedig az éneklés helyi nagyaszszonya, Szabó Krisztina. Ar-A helyi zenészek is felsorakoznak a jótékony cél érdekében ról már nem is beszélve, hogy Ürmös László fővárosi zenészbarátai - Nagy Béla hegedűművész, Mohácsi Vilmos bőgős és Ónodi Rajmund hegedűművész - szintén bejelentkeztek, hogy ők is hozzájárulhassanak a hangverseny sikeréhez. Nem maradhatott ki a jótékonykodásból a város számos rendezvényét megtisztelő Dalvarázs Gyermekkórus sem. S talán a legeslegelső helyen illett volna megemlíteni a feleség és zongoraművész Ürmösné Fehér Nikolett nevét, hiszen ő nemcsak a zenei játékát, hanem a szívét-lelkét is beleadja a végső sikerbe. A csütörtök este hatkor kezdődő jótékonysági hangversenyen Bach, Vivaldi, Turina, Brahms, Mozart, Sarasaié és Rossini művei hangzanak el. Tekintettel arra, hogy az előzetes érdeklődések alapján legalább kétszáz-kétszázötven zenebarátra számíthatnak a szervezők, a Grassalkovichkastély művelődési házában kijelölt hamgversenyhelyszínt meg kell duplázni. Ez azt jelenti, hogy a műsor a Barokk teremben lesz, de a szomszédos Hatvány Ferenc-termet is berendezik, hogy az ott ülők i$ élvezzék mind a hangot, mind a látványt. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu Elszállítják az avart, később pedig a lomot is HATVAN Zöldhulladékgyűjtéssel kezdődik a tavaszi nagytakarítás. Március 23-án Újhatvanban, 30-án az óhatvani városrészben gyűjtik össze, majd szállítják el a kerti hulladékokat: a levágott füvet és faágat, az avart és minden növényi származékot. A faleveleket műanyag zsákokban, az ágakat és egyéb nyesedéket legfeljebb egyméteres darabokra vágva, kötegelve kell előkészíteni. A szállítás reggel hétkor kezdődik. Az időben ki nem helyezett hulladékot nem viszik el. Lomtalanítás is lesz majd a városban, május 11-én Újhatvanban, 18-án az óhatvani utcákban. A legtöbben megunt bútoroktól, ágybetétektől, háztartási berendezésektől szabadulnak meg e napokon. A szolgáltató arra kéri a helyieket, hogy reggel hét óráig helyezzék ki az ingatlanjaik elé a fölöslegessé vált lomot. Ügyelni kell arra, hogy veszélyes hulladékot, hűtőgépeket, televíziókészülékeket, üvegeket ne tegyenek ki, mivel azokat nem viszik el. T. 0. Tisztábbá varázsolják környezetüket PETÖFiBÁNYA Szemétszedést tartanak március 23-án, szombaton az egész településen. A tisztítási akciót a helyi polgárőrség szervezi. Az önkéntesek délelőtt fél 10 órakor gyülekeznek a művelődési ház előtt. Kérik, hogy aki szeméttel szennyezett területek hollétéről tud, jelezze a területi koordinátornak, Pásztor Sándornak, a polgárőrök vezetőjének. A kezdeményezéshez kisebb csoportosulások, társasházi közösségek, baráti társaságok, hobbikert-tulajdonosok is csatlakozhatnak. Négyszáz szemetes zsák áll rendelkezésre, de a szervezők kesztyűt is biztosítanak a jelentkezők számára. Aki a lakókörnyezetében szeretné a szemetet összegyűjteni, az egyeztetés miatt szintén keresse a koordinátort. T. 0. Feri bácsi befejezte az állatgyógyítást APC Dr. Keszthelyi Ferenc állatorvos életkorára és egészségügyi okokra hivatkozva bejelentette, hogy a jövőben nem praktizál. így nem vállal oltást és más állatorvosi tevékenységet sem. Ugyanakkor köszöni a bizalmat mindazoknak, akik aktív évtizedei során megkeresték, hogy ellássa két- és négylábú jószágaikat. Nemrég számoltunk be arról, hogy Feri bácsi - hiszen mindenki így szólítja a környéken - a közelmúltban vette át gyémántoklevelét, mivel éppen hatvan éve végezte el a tudományegyetemet, pontosabban akkoriban még főiskolát. Ám nemcsak a szakma méltányolja tevékenységét. A doktor úr már egy évtizede kiérdemelte lakóhelye, Apc díszpolgári címét - gyógyító munkássága mellett közéleti vállalásaival, így párton kívüli megyei tanácstagként és helyi társadalmi megbízatású alpolgármesterként is rászolgált erre tavalyelőtt pedig az állami kitüntetés is kijárt: Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át. Korábban Rózsaszentmárton és a lakóhelye mellett még Lőrinci és Zagyvaszántó állatgyógyászati teendőit is ellátta Feri bácsi. T. 0. Cserediákprogram HATVAN A Bajza József Gimnáziumban, a cserediákprogram keretében, a külföldi hallgatókat Szinyei András alpolgármester is köszöntötte a városházán a napokban. A tanulók ezt követően sétát is tettek a településen, ahol megismerkedhettek annak főbb nevezetességeivel. T. 0. Fotó: Albert Péter Korszerűsítenek HATVAN A város sportfejlesztési programja keretében nyolcvanegy parkolóhelyet alakítanak ki az FC Hatvan pályájánál, s megújul a műfüves kispálya is. A munkák már elkezdődtek, április végére elkészül a parkoló. A népkerti sporttelepen mindezeken túl még ebben az évben felújítják a lelátókat is. T. 0. Fotó: Albert Péter Ürmös László muzsikál a hegedűjén. Jelenleg még ülve kell fogadnia a fellépése utáni tapsot Fotó: Albert Péter Hangokból konstruál új kerekesszéket a helyi brácsaművész