Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-05 / 30. szám
fi MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 5., KEDD Ételosztásra, intézmények fejlesztésére is jut idén HEVES MEGYE Több százezren vettek részt a megyénkben is intézményt működtető Ökumenikus Segélyszervezet tavaly év végi Országos Adventi Pénzadománygyűjtésén. Országszerte több mint 406 ezren hívták a 1353-as adományvonalat, és közel 265 ezer adománykupont vásároltak az áruházakban, mindezeknek köszönhetően 259 millió forint adomány gyűlt össze - derül ki a segélyszervezet közleményéből. Ismeretes: az Ökumenikus Segélyszervezet decemberben huszonharmadik alkalommal hirdette meg ünnepi pénzadománygyűjtését, amelyhez számos ismert személy is csatlakozott. A budapesti bazilika mellett négy héten át nyitva tartó szeretet.éhség. adományponton 344 önkéntes 1558 órán át segítette a gyűjtést. Az ünnepi, segély- és figyelemfelhívó akciók - különösen az ételosztások - segítőjeként további 99 ember öszszesen 341 órát szakított arra, hogy az adventi időszakban személyesen is részt vegyen a rászorulók megsegítésében. Országszerte több mint négyszázezren hívták az adományvonalat A beérkezett adományokból a segélyszervezet számos ünnepi segélyakcióval - élelmiszer- és ajándékcsomagosztásokkal, családi és gyermekprogramokkal, erdélyi, vajdasági és kárpátaljai adományakciókkal, továbbá hatezer rászorulót vendégül látó szeretetvendégség-sorozattal - családok ezreinek karácsonyát tette szebbé országhatáron innen és túl. A befolyt összeg nagy részét azonban az egész évben működő szociális és fejlesztőközpontjaik működtetésére, fejlesztésére fordítják, a családok átmeneti otthonaitól kezdve a biztos kezdet gyermekházakon át, a fedélnélkülieket segítő központokig. Süli K. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu HIRDETÉS Az egri csoport tagjai húsz éve vannak jelen a megyeszékhelyen Már harminc esztendeje szolgálják a szegényeket A Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) kétszázharmincnégy intézménye naponta tizenháromezer rászoruló, fogyatékkal élő, idős vagy beteg embernek nyújt segítséget. Százharminc önkéntescsoportjában pedig háromezer segítő támogatja a szükséget szenvedő családokat. Idén jubilálnak. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu EGER Harminc évvel ezelőtt, 1989. február 4-én alapították meg hazánkban a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, amelynek egri csoportja már közel húsz éve működik. Kékesi Györgyné, a csapat munkájának irányítója kérdéünkre azt mondja, az önkénteseknek köszönhetően számos rászoruló egri és Eger környéki családnak segítettek az elmúlt két évtizedben, majd hozzáteszi, a mostani immár a hatodik helyük. Korábban a Petőfi, a Hadnagy, a Pacsirta, a Kallómalom utcában kaptak az önkormányzattól olyan helyiséget, amiért nem kértek bérleti díjat, csupán a rezsit fizették, de mindenhonnan menniük kellett. így kötöttek ki a jelenlegi helyen, a Városfal utcában, ami a vidékről, busszal bejáróknak is könnyen megközelíthető. Örülnek annak, hogy a városvezetés nem kér bérleti díjat a 28 négyzetméteres helyiségért, ám az is tény, hogy ez a hely nem túl optimális a segélyek, adományok fogadására. A szoba nagyon kicsi, és az őszi, téli időszakban a falak is vizesek, így sajnos a ruhaadományok egy része bepenészedik időnként, élelmiszer-felajánlásokat pedig alig tudnak fogadni, mivel tárolni nem tudják.- Az a helyzet, hogy programokat is tudnánk szervezni, hiszen pályázati lehetőség lenne, de itt lehetetlen. Korábban terveztük, hogy délA Máltai Szeretetszolgálat egri önkéntesei húsz éve segítik a rászorulókat Fotó: Berán Dániel utánonként például gyermekeknek tartsunk ingyenes korrepetálást, különböző foglalkozásokat. Önkéntes pedagógusaink is lennének, akik szívesen segítenének, de itt erre sincs lehetőség. Az egri Városfal utcai kis helyiségben szerdánként 9 és 12 óra között fogadják az önkéntesek az adományért érkezőket. Megtudjuk, különösen az iskolakezdés előtt rendszeresen állnak itt cipőért, ruháért. Adományokból nincs hiány. Nagy tételben kapják a használt ruhákat, cipőket és tapasztalataik szerint egyre többen fordulnak hozzájuk segítségért. Kezdetben 13 környékbeli településen csatlakoztak önkéntes segítők a szervezet munkájához, mára nagyon sok helyen szerveződtek csoportok. Az egri szervezetnek jelenleg 28 önkéntese van, és négy új tag vár felvételre. Az elmúlt években negyvenhat egri diák vállalt közösségi munkát a csoporttal együttműködve. Az ünnepek, karácsony, húsvét előtt rendszeresen kitelepülnek anagyobb élelmiszerüzletekbe, hogy száraztésztát, rizst, kávét, teát, konzervet gyűjtsenek. Az általános iskolákban rendszeres kapcsolatot tartanak a gyermekvédelmi felelősökkel, akik jelzik, hogy kik szorulnak segítségre. Ők tesznek ajánlatot egyebek között arra is, hogy kik részesülhetnek a máltaiak ajándékcsomagjaiból. Adományból nincs hiány, de segítségért is egyre többen fordulnak hozzájuk Karácsony előtt több mint háromszáz Egerben és a térségben élő rászoruló veheti át az egri önkéntesek által kezdeményezett élelmiszergyűjtő akció hozadékát. Kékesi Györgyné elmondta, óriási köszönet jár azoknak a jó szándékú egri lakosoknak, akik rendszeresen adományoznak a nélkülözők számára. A segélyszervezet 1989- ben 31 alapító közreműködésével jött létre, alapító elnöke Kozma Imre katolikus pap. Az MMSZ a világ 104 országában tevékenykedő, több mint 900 éves múltra viszszatekintő Szuverén Máltai Lovagrend magyarországi szervezete, amely tevékenységét keresztény szellemiségen alapuló szolgálatként határozta meg. Rendszeresen szerveznek ételosztást Fotó: Berán Dániel A határokon túl is jelen vannak A magyarországi máltai szervezet alig fél évvel a megalakulása után már a nemzetközi figyelem központjába került a keletnémet menekültek befogadásával. A romániai forradalom idején az Európából érkező segélyszállítmányokat juttatta célba, a délszláv háború évei alatt pedig a harcok elől menekülő családok ezreinek nyújtott menedéket. Közben kiépült szociális ellátó intézményeinek és önkéntes csoportjainak hálózata. A szeretetszolgálat tevékenysége a kezdetektől átnyúlik a határokon, segítő programjai vannak a szomszédos országokban, de szükség szerint Afrikában és a Közel-Keleten is. A karitatív szervezet integrációs programjai a minél teljesebb élet lehetőségét próbálják megteremteni a nyomorban élők, a fogyatékos és az idős emberek számára. Keressük a megye legszebb lányát! Jelentkezz Te is, és gyújtsd a szavazatokat! A nyeremények összértéke több mint 3 MILLIÓ FT A »