Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-27 / 49. szám
2019. FEBRUÁR 27., SZERDA KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Beleszeretett néhány előadásba, így kezdett el színházzal foglalkozni Sorsfordító intézményt akarunk Vecsei H. Miklós: szeretnénk bekapcsolódni az oktatási reformba Fotó: Huszár Márk EGER Két éve játsszák a Vígszínházban a Pál utcai fiúkat, szabad jegyhez jutni azonban még maga Nemecsek, azaz Vecsei H. Miklós sem tud. Az egri találkozóra nem kevésbé lelkes közönség gyűlt össze, az este folyamán épphogy el tudtuk csípni pár szóra a színészt. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu- Gyakran fogalmazol úgy, hogy szociális munkaként tekintesz a színházra. Mik a célkitűzéseid ezen a téren?- Ez nem egy cél felé vezető út, inkább egy állapot. Úgy foglalkozunk a színházzal, úgy alkotunk, úgy írunk, úgy játszunk el minden szerepet, hogy az ne puszta kedvtelés legyen, hanem olyan intézményt hozzon létre, amely képes változtatni az emberek életén. Tulajdonképpen a szociális munkának sem az a lényege, hogy megváltsa a rászorulók életét, hanem hogy segítsen, ahol tud. És ezért szoktam így gondolni a színházra is, mert megvan benne ugyanaz az erő.- Miből szűröd le, hogy eredményes ez a munka?- Például meghívnak Egerbe, és itt ülünk százan, közös nevezőkről beszélgetve. De rengeteg ember keres meg például a Pál utcai fiúk vagy a József Attila-est miatt, és meséli el, hogy az előadás akkora hatással volt rá, hogy újraértelmezte a prioritásokat az életében. Naponta több ilyen történettel találkozom, de én magam is azért kezdtem el színházzal foglalkozni, mert szerelmes lettem bizonyos előadásokba. Volt olyan köztük, ami megváltoztatta az életemet.- Gondolod, hogy az egész életünket sorsfordító impulzusok irányítják?- Igen. Nem is kell messzire menni, hiszen az ember életében a legmeghatározóbbak általában a barátai és a szerelmei. És ezek a találkozások is annyira sorsszerűek, mert ha a másik ember nincs ott pont akkor, pont azon a helyen, akkor mindaz, amit hoz magával, sosem történik meg. És a színház is kicsit ilyen, hogy gyanútlanul beülsz egy székbe, és két-három óra múlva más emberként állhatsz fel. De érhet ilyen hatásként egy irodalmi mű is: öt éve fáj a szíved, és nem tudod miért, és akkor váratlanul egy versben megtalálod a választ.- Gyakran beszélsz arról, hogy a fiatalok elvesznek a virtuális valóságban. Látsz esélyt a kitörésre?- Abszolút. Mindig próbálom hangsúlyozni, hogy az emberek nem változnak. Ugyanolyanok az érzéseink, mint háromezer évvel ezelőtt. Most fellépett egy furcsa civilizációs jelenség, az okostelefon-függőség, ami abban gyökerezik, hogy egész nap azt várjuk, történjen már valami. Az okostelefon pedig megadja ennek a reményét, és ami reményt kelt, azzal nagyon sokat foglalkozunk akkor is, ha valójában nem nyújt semmit. És ez majdnem mindenkit beszippant.- Szerinted hova tart ez a jelenség?- Ezt nem láthatjuk, de mindenképp olyan világot hoz, amiben nincsenek csendek. Ami azért nehéz, mert az embernek ősidők óta voltak csendjei, és most tíz éve nincsenek. Nem én vagyok a tudora, hogy ez hová vezet, de azt látom, hogy az offline kommunikáció egyre erősebb, emberibb és izgatóbb, és feladatomnak érzem, hogy a tanítványaimat és kollégáimat e felé tereljem.- Nevedhez fűződik a Sztalker Csoport életre hívása. Poket néven zsebkönyvhálózatot hoztatok létre, továbbá alapítottatok egy asztalosműhelyt és színisulit is. Milyen terveitek vannak még?- Nagyon sokat • gondolkozunk azon, hogyan lehetne az oktatási reformba bekapcsolódni, főleg színházi téren.. Most rendeztünk egy előadást fiataloknak, Kinek az ég alatt már senkije sincsen címmel, ez a reformkorról szól, Aranyról, Petőfiről, különböző barátságokról, és hogy mit jelentett akkor embernek és emberségesnek lenni. Ezt egy jó iránynak tartjuk, ahogy a Poketet is. Ugyanakkor kicsit még mi is sötétben tapogatózunk e téren; érzékeljük, hogy a fiatalokra teljesen más erejű impulzusok hatnak ma, mint akár ránk tíz évvel ezelőtt. Ezeket az erőket próbáljuk most megtalálni.- Vallásos emberként beszélsz magadról. Ha körbenézel, mennyire jellemző ez a korosztályodra?- Nagyon sok múlik a hitgyülekezetek vezetőin, akár egy tanáron. Ha jó a vezető, akkor jól működik a közösség. Az egyház nagyon régi intézmény, nagyon sokféle hagyománnyal, melyeket könnyű félremagyarázni, és valójában nem is tudjuk, melyik az igazi. Sok sebezhető pontja van, és az emberek szeretik is sebezni, és vallás kapcsán a keresztes hadjáratokat és inkvizíciót emlegetni. Mindez csak azt mutatja, hogy nagyon nehéz róla beszélni, és még nehezebb jól gyakorolni a vallást. Ezért egy hívő embernek keveset kell emlegetnie Istent, és sokat kell a hite jegyében cselekedni. Bár Jézust nagyon sokan képzelik el egy szomorú emberként, szerintem derűs volt, és valószínűleg ezt a derűt kell sugároznia ma egy hívő embernek ahhoz, hogy a vallás jó helyen legyen a világban. MOZI Cinema Agria - Eger 17.00 ÓRA: így neveld a sárkányodat 3. 16.00 ÉS 18.20 ÓRA: így neveld a sárkányodat 3. 3D 20.59 ÓRA: Dermesztő hajsza 20.25 ÓRA: Az alelnök 19.05 ÓRA: Kölcsönlakás 15.00 ÓRA: A LEGO kaland 2. 16.00 ÉS 20.25 ÓRA: Alita: A harc angyala 18.20 ÓRA: Boldog halálnapot 2. Uránia Mozi Illés György Terem 17.00 ÓRA: Bolti tolvajok Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: A LEGO kaland 2. 17.30 ÓRA: így neveld a sárkányodat 3. 20.15 ÓRA: Alita: A harc angyala Puskin Terem 16.00 ÓRA: így neveld a sárkányodat 3. 18.00 ÓRA: Kölcsönlakás 20.30 ÓRA: Boldog halálnapot 2. SZÍNHÁZ Gárdonyi Géza Színház Nagyszínpad 15.00 ÓRA: Csínom Palkó (József Attila-bérlet) Stúdiószínpad 19.00 ÓRA: Hedry Mária: Zrínyi Ilona Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. EGE Óvodásoknak és szüleiknek tartottak meseprogramot hétfőn, a Bródy könyvtár gyermekkönyvtárában. - A nyolc éve tartó Varázskönyvtár során a belváros óvodásait látják vendégül. A kicsik mesét hallgathatnak, s kézműveskedhetnek - mondta Almásiné Tinku Edit, a Szivárvány Óvoda Arany János Tagóvodájának vezetője. A gyermekkönyvtárral közösen megszervezett Gyere velünk varázsolni című programmal már második éve a szülőket is becsalogatják az intézménybe Sz. K. Fotó: Huszár Márk TV ♦ HELYI MŰSOROK ° RÁDIÓ H AJÁNLÓ 8.00 A TV Eger műsora - a keddi adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 Tv Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 Margó - kulturális magazinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 19.30 A Mester kérdez - magazinműsor (ism.) 20.00 HírAdás - egri híradó Időjárás-jelentés 20.20 Szabó család koncert (ism.) 00.00 Képújság 9.00 A keddi adás ismétlése 9.00 Műsorismertetés 9.01 Aktuális - hírek röviden 9.02 10 perc - beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 9.14 Újévi koncert (részlet) 9.16 Reklám 9.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 9.35 Döntés előtt 1. rész- közéleti magazin 10.01 Reklám 10.04 Döntés előtt 2. rész - közéleti magazin 10.30 Aktuális- Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 10.45 Moziklip - mozi magazin - ismétlés 10.59 Turmix- válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - ismétlés 11.12 Reklám 11.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 Hit világa - vallási műsor 18.12 Újévi koncert (részlet) 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Sport7 1. rész - sportmagazin 19.01 Reklám 19.04 Sport7 2. rész - sportmagazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Városháza - Jászárokszállás magazinja 20.03 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018.- Nyitógála - Vidróczki Néptáncegyüttes 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 00.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 Eszterházy sport - sportmagazin 10.25 Kárpátaljai tragédia - Hajdúk Márta dokumentumfilmje 11.15 A magyar bor értékei, nehézségei és a nemzetközi piac elvárásai - Elizabeth Gabay Master of Wine előadása (XX. Szőlészeti és Borászati Konferencia) 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 14.35 Hírlánc - az EKE hírműsora 14.50 A szomszéd vár - a Helyi TV-k turisztikai magazinműsora 15.15 A borkóstolás tudománya - Dominique Valentin előadása (XX. Szőlészeti és Borászati Konferencia) 16.00 Képújság 18.00 A keddi adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság lityim 00.00: Csak igazi mai sláger megy 5.00: Hírösszefoglaló 6.00: Csak igazi mai sláger megy 10.00: Premier moziajánló 12.00: Csak igazi mai sláger megy 17.00: Cooky Show 20.00: Disco*s Hit 22.00: DJ Factory FIM 7 RÁDIÓ 00.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00 - 20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00: Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral 21.00-24.00: Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és Dj. Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk SZENT ISTVÁN RADIO 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szentmise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek Szt. Leander 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Múltunk pillérei 10.05 Szószóló 10.45 A lélek szava 11.05 Az otthon ízei 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Nem középiskolás fokon (ism.) 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Úton és Útfélen. Ország- és Világjáró Turisztikai Magazin 14.35 Neuma (ism.) 15.05 Szentek, szent életű emberek (ism.) 15.15 Hétvégi levél (ism.) 15.30 Hitvalló Középiskolásoknak 16.05 Érték-adó 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafüzér 18.35 MKR műsor - Keresztény közéleti akadémia 19.05 Iránytű (ism.) 19.45 Esti mese 19.50 A lélek szava (ism.) 20.10 Beszélő könyvek 21.05 Sziluett (ism.) 21.35 Úton és Útfélen (ism.) 22.10 Szószóló (ism.) 22.50 A lélek szava (ism.) 23.05 Vatikáni rádió 23.25 Hitvalló (ism.) EGERBEN ma délután fél öttől a Dobó István Vármúzeum Dobó bástyájában a Novaji remélés hagyományáról tudhatnak meg többet az érdeklődők. Bakó Ferenc néprajzkutató 1964-ben filmet is forgatott a maskarás felvonulásról, melynek felújított, digitalizált változatát is levetítik. A programon Császi Irén néprajzkutató, muzeológus beszél a novajiak télűző szokásairól. Jelen lesznek a Novaji Remélők Egyesületének tagjai is. EGERBEN A Sorsfordítók, sorsfordulók című sorozat részeként ma délután fél öttől dr. Bajnok Dániel egyetemi adjunktus tart előadást a Bródy Sándor könyvtárban Julius Ceasar történelmi szerepéről, és a személyéhez fűződő legendákról. ÜGYELETES PATIKA Eger: FEBRUÁR 27., SZERDA, 20.00-7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. Gyöngyös: MÁRCIUS 3-IG: Szarvas Gyógyszertár, Gyöngyös, Koháry u. 16. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. HEOL a Heves megyei hírportál