Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-27 / 49. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2019. FEBRUÁR 27., SZERDA Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Nézegetem, forgatom a borítékot. Kolléganőm mondja, egy, a közelében élő idős hölgy küldött pénzadományt egy beteg kisfiú gyógyulására, akiről írtam az újságban. Tudom, hogy a település jegyzőjére bízta a család az adománygyűjtés koordinálását, így csak annyit mondhatok, köszönjük szépen, eljuttatom, ahova kell. Dél körül érek a hivatalba, átnyújtom a lezárt borítékot, amire csupán annyi van írva: Sanyika gyógyulására. A jegyző megkérdi, mennyi pénzről van szó. Mondom, nem tudom, nem nyitottam fel a borítékot. Kinyitja hát, és kiperdül belőle egy húszezres. Nézegetjük, van-e valami utalás, levélféle, de nincs. - Szép összeg egy idős hölgytől - jegyzi meg, majd felajánlja, hogy akkor most ír egy átvételi elismervényt az összegről. Rendben, mondom, de tudom, hogy felesleges. Egy percig sem kételkedem abban, hogy odajut a pénz, ahova szánták. Elég ilyenkor a másik ember szemébe nézni. Az adományozó idős, egri hölgynek pedig innen üzenem, köszönöm a gesztust minden jó érzésű embertársam nevében! Sanyika a falu összefogásának, s szülei ’hitének és gyógyítóinak hála, napról napra erősödik a műtét után. Igaz, szükség van további kezelésekre, de egyre erősödik a remény mindenkiben, hogy hamarosan épségben hazatérhet. A steril szoba kialakítása folyamatban van. Mire a kicsi fiú megjön, minden higiénés feltételnek megfelel majd. S hogy miért írom mindezt? Mert a jó szándékhoz nem kell bizonylat. Szörnyű telephely, állatkínzás a vád (Folytatás az 1. oldalról) BOCONÁD, HEVES Több mint egy tucat kecske, egy juh és egy szarvasmarha tetemét találták meg, melyek a takarmányozásra szolgáló szalmabálák között hevertek ott, ahol éppen elhullottak. A láncra vert ebek előtt állati csontok és végtagmaradványok voltak, ami bizonyítja, hogy a terhelt az elpusztult jószágokkal etette a kutyáit. A szarvasmarhák előtti itató száraz volt. A kecskék etetőjébe több állat feje beszorult. A trágya a szűkös karámokban térdig ért. A rémséges állattartás miatt a közigazgatási hatóságok a gazdát kötelezték a szabálysértések megszüntetésére, meg is bírságolták - hiába. A vádlott az állatoknak nem adott vizet sem, nem intézkedett a rágcsálók irtása érdekében, a karámokat nem tisztította, a felgyűlt trágyát nem szállította el. Megtörtént, hogy három szarvasmarha éhségében átszakította a villanypásztort, és kitört a szomszédos vetésbe, hogy ott legelhessen. A telephelyen maradt állatok közül több is elhullott. ( Felfüggesztett fogházbüntetést indítványoznak az állatkínzónak A Hevesi Járási Ügyészség a büntetőeljárásban állatkínzás bűntette miatt a telephely tulajdonosával szemben felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.- A Heves Megyei Főügyészség Közjogi Szakága vizsgálja kereset benyújtásának a feltételeit, hogy a bíróság a férfit tiltsa el az állattartástól - tudatta dr. Szalóki Zoltán. Sz. Z. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu kérdés válasz Dr. Darvainé dr. Kádár Katalin, Novaj polgármestere - Szombaton rendezik meg a legnevezetesebb programjukat, a remélést. Ezúttal mivel várják az érdeklődőket?- Délelőtt tízkor kezdődik a rendezvények sora, kicsiknek és nagyoknak egyaránt készülünk programokkal. Lesz maskaraverseny, látványpatkolás, patkószegből ékszerkészítés, kincskeresés, filmvetítés, de borkóstoló is. A maskaraversenyre akár még aznap is lehet jelentkezni, jelmezkölcsönzési lehetőséget is biztosítunk. A megmérettetés fél tizenegykor lesz, tizenegy órakor pedig elindul a remélők menete. Este hét órakor tartjuk a Novaji Remélők Egyesülete által meghirdetett fotó- és rajzverseny, valamint a maskaraverseny eredményhirdetését a művelődési házban, ezt követően a novaji színjátszók lépnek fel, majd cuháréba várjuk a mulatni vágyókat.- Tavaly alakult a Novaji Remélők Egyesülete. Hogyan segíti a szervezet a remélés hagyományának ápolását?- Nagy öröm, hogy létrejött ez a szervezet, többségében fiatalok a tagjai, akiknek a céljuk, hogy ápolják ezt a szép hagyományt, hogy az fennmaradjon a következő generációk számára is. Az egyesület pályázik különféle támogatásokra, megmérettetéseket szerveznek, és aktívan kivették a részüket a szombati program összéállításából is.- Egy különleges tárlat nyílt a településen nemrégiben. Ez is látogatható lesz szombaton?- Igen, az információs pultnál kell majd érdeklődni, hogy mikor indulnak csoportok a tárlat megtekintésére. A Novaji Értéktár kiállításon a falunk értékeit mutatjuk be, mindazt, amire büszkék vagyunk, érdemes lesz megtekinteni. Süli K. Mátraderecskén évente több ezren gyógyulnak Fotó: Berán Dániel Együttműködés a gyógygázért A motetták gyógyhatásúnak jobb kihasználása érdekében Kovászna Megye Tanácsának közvetítésével szakmai együttműködést kezdeményezett a Mátraderecskei Szén-dioxid Gyógygázfürdő a kovásznai Dr. Benedek Géza Szív- és Érrendszeri Rehabilitációs Kórházzal és a Dr. Fogolyén Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházzal. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu MÁTRADERECSKE, SEPSISZENTGYÖRGY Forgó Gábor, a mátraderecskei delegáció vezetője elmondta, az együttműködés célja olyan, a gyógygázok jótékony hatásairól szóló, nemzetközi előírásoknak megfelelő kutatásokat végezni, melyek eredményeit az orvostudománnyal elismertetve a későbbiekben a természetes gyógyászati kezelésekben hivatalosan is használni lehessen magyarországi és romániai egészségügyi központokban. A kutatások így szívás érrendszeri, reumatológiai, mozgásszervi megbetegedések, a cukorbetegség és egyéb panaszok orvoslásában játszhatnak szerepet. A sepsiszentgyörgyi találkozón a házigazda Tamás Sándor tanácselnök kijelentette, minden jó kezdeményezésben szívesen részt vesznek és támogatják, annál is inkább, mivel a Kárpát-kanyar természetes mofettákban leggazdagabb vidéke Háromszék. Szinte minden harmadik településen található olyan gyógyforrás, ámelyeket érdemes igénybe venni. Példaként Esztelneket, Bálványosfürdőt, Kovásznát és Hatolykát említette. - A megyeháza részéről megvan az akarat és az anyagi fedezet is egy Kárpát-medencei, integrált fejlesztésű mofettaprogram elindításához, mondotta az elnök. Grüman Róbert alelnök hozzátette, az Európai Unió által kiírt pályázatok kihasználásával további lehetőségek nyílnak újabb kutatások elvégzésére. A magyar kormány támogatásával már létrejött egy kutatócsoport, melybe a mátraderecskei mellett bevonták az egri és debreceni kórházat is. A kutatási folyamatot az erdélyi kutatócsoporttal egyeztetve, azzal párhuzamosan szeretnék elkezdeni - mondta. Kovásznáról vették a példát Forgó Gábor, Mátraderecske polgármestere, aki felidézte, Kovásznáról vették a példát, és építették fel mofettájukat, mely mára a térség egészségügyi központjává nőtte ki magát, s Magyarország legjelentősebb szén-díoxídos gyógygázfürdője. Tatár Márta, a kovásznai szívkórház kardiológusa elmondta, évente több mint tízezer beteg esetében alkalmazzák hatékony gyógykezelésként a Kovászna-módszert. A természetes gyógytényezők egyre népszerűbbek, de sajnos egyre nagyobb az ellenállás is, jegyezte meg. Hosszú távú tanulmányok igazolják az elmúlt évtizedek eredményeit, amelyeket célszerű lenne nemzetközi szaklapokban is közölni, tette hozzá a szakember. A megbeszélésen részt vett András-Nagy Róbert, a Dr. Fogolyén Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója és Gyila Sándor kovásznai fizikus, gyóf&gázszakértő, akik támogatásukról biztosították a kezdeményezést. A legjobb éttermek között szerepel az egri vendéglő A Macok benne az első tízben Tűzgyújtási tilalom megyénkben is EGER A Dining Guide idén már tizenötödik alkalommal készített listát a legjobb magyar éttermekről. Az egri Macok Bisztró két kategóriában is a top 10-ben végzett, méghozzá az összesített és a legjobb vidéki éttermek listáján is szerepel a hely. A fődíjat a Széli Tamás és Szulló Szabina által vezetett Stand kapta. Az év éttermi kávélapja díjat a Stand Étterem kapta. Az év koktélbárja elismerést a Boutiq’Bar tulajdonosa, Nagy Zoltán vette át, az legjobb szervizembere Lizsicsár Miklós, a St. Andrea Restaurant étterem-vezetője lett. Az év cukrászdája díjjal a Mihályi Patisserie-t jutalmazták. A legjobb alternatív vendéglátóhely a Pizza, Kávé, Világbéke lett. Az év borlapja az Arany Kaviáré. A Dining Guide életműdíjat is átadott, melyet Bíró Lajos kapott. Az év ifjú séftehetsége díjat Farkas Richárd, a Pajta séfje kapta, az év séfje díj tulajdonosa pedig a Borkonyha és a Textúrától Sárközi Ákos lett. Az év legígéretesebb konyhája díjat is ő vette át. Az év innovatív konyhája díj a Tiszavirág étteremé lett. M. H. Fotó: Berán D. Elismerték az egri Macok teljesítményét HEVES MEGYE Az elmúlt hetek átlagosnál melegebb időjárása miatt már februárban elkezdődött a tavaszi erdőtűzszezon, ezért hétfőtől Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj- Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves és Pest megyében életbe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a figyelmet, hogy legyünk fokozottan körültekintőek, ugyanis az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. A fokozott erdőtűzkockázat miatt a Nébih erdészeti szakemberei és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának munkatársai megkezdték az erdőtűzkockázat-értékelő rendszer működtetését. A rendszer segítségével naponta jelölik ki a tűzgyújtási tilalommal érintett területet, mérlegelve a várható időjárást, az erdei biomassza állapotát s a megelőző időszak tűzeseteit. Az intézkedés célja, hogy az egyes területeken csak a feltétlenül indokolt ideig tartson a tűzgyújtási tilalom, emellett a korlátozás elrendelése s visszavonása gyorsabban kövesse az időjárás változásait. M. H. A jó szándékhoz soha nem kell bizonylat