Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-23 / 46. szám

8 helyőrség Dunának, Oltna A LERÁGHATATLAN ADY-CSONT Az Ady-centenáriumi ünnepségek nyilvánvalóan hangsúlyos helyszí­nei közé tartozott a költő szülőfaluja és a megyeközpont, Szatmárnémeti is. A nyelvterület széltében-hosz­­szában számos esemény emléke­zett meg a költőről, ám az otthoni megközelítések mindig hozzáad­nak valami bensőségeset, valami igazabbat a nagy általánoshoz, a nemzetihez. Azt a helyi értéket, amitől az ténylegesen nemzetivé válik. Szatmárnémetiben különös figyelemmel készültek* Ady Endre halálának századik évfordulójára, rendezvénysorozat várta az érdek­lődőket több helyszínen a magyar kultúra hetén. Egyetlen kérdés tűnik releváns­nak e kerek évfordulón: az, hogy él-e még Ady. Ifjú vagy kevésbé ifjú szívekben. És hogy mennyire, nem is abból jöhettünk rá, hogy a tiszteletére szervezett programok sokasága milyen képet rajzol róla, hanem abból a gesztusból, hogy a rendezvénysorozat utolsó nap­ján megjelenő helyi román nyelvű újság, az Informafia címoldalán öles betűkkel hozza a cikket, mely szerint Ady Endre anyja román volt... Először azt gondoltam, hogy az Ady-kultusz kisajátításáról lesz szó (valamelyest az is történik), aztán az ünnepi záró konferencia előadásainak egyike meggyőzött, hogy Ady igenis fontos és szeret­hető figurája volt román kortársai­nak olyannyira, hogy nekik is reális fontossággal bír ez a centenárium. Gondoljunk csak Aurel Popp szerep­­vállalására a korabeli Ady-kultusz megalapozásában, aki a tűzvész által elpusztított Ady-ház újjáépítésén az elsők között segédkezett Gellért Sán­dorral együtt. De lássuk az ominózus cikket, az Informafia 2019. január 27-i számát, amelyet kétkedő arccal és némi gyanakvással lobogtattak a konferencia egyes résztvevői. A cikk lényege az a feltételezés, amelyről Ady egykori jó barátja, Aurel Popp festőművész egyik ko-Farkas Wellmann Endre rábbi, Ady személyével foglalkozó szövegében beszél. Eszerint Pász­tor Mária, Ady édesanyja Pásztor Dániel fogadott lánya volt, eredeti szülei pedig románok voltak. Azzal együtt, hogy ez a feltételezés meny­nyire helytálló vagy sem, a cím­lapról azt gondolja az ember, hogy a szenzációhajhászás mindennapi gyakorlatával találkozik újra, aztán beleolvasva a kifejtésbe rájön, hogy aligha írtak egy ennyire kedves, jó­indulatú cikket magyar költőről az utóbbi évtizedekben. És a jóindulat mellett fontosak azok a szempontok is, amelyek a kortárs megközelíté­sét vázolják fel, a barát Aurel Popp szinte testvéri segítő szándékát a kérdés tisztázásában és. a cikkíró D. Pácuraru világos következteté­sét, mely szerint igazából mindany­­nyiunk számára az Ady-életmű az érdekes, akár magyar, akár román szemmel nézzük. A cikket jegyző D. Pácuraru egy beszélgetést idéz Aurel Poppal, aki ezt mondja: „a kultúrák márpedig hatnak egymásra, az emberek pe­dig nem tesznek egyebet, mintsem hogy szétválasztják őket az etnici­­tás szűk határai között.” Pár sorral lennebb még ezt is olvashatjuk, ezek már D. Pácuraru szavai: „Ady Endre rejtőzködő életrajza nem misztifikáció. Csak egy középkori sémákba zárt gondolkodásmód te­szi lehetővé, hogy csak az etnicitás szemszögéből nézzük a dolgokat”. A román-magyar együttélés kérdé­sének tekintetében újra egy példa­adó megközelítéssel találkozunk, azzal, hogy az identitásépítésben hogyan lehet legyőzni az etnicis­­ta szempontok kizárólagosságát. Egyébként ugyanennek a gondolat­nak a nagy képviselője Gelu Pátea­­nu is, akiről ugyancsak kevés szó esik e kérdéskör vonatkozásában. A cikk végén aztán példaképpen ott áll Ady egyik publicisztikája, az 1901. március 14-én a nagyvára­di Szabadságban megjelent cikke, amelyben barátja, az érmindszenti román pap, Papp Gyula történetét meséli el a magyarokkal. Ennek lé­nyege, hogy a mélyszegénységben élő kisfalu román és magyar gyüle­kezetei miként segítették egymást, a magyarok abban, hogy a helyi kis román fatemplom helyett kőtemp­lomot építsen a közösség, a romá­nok pedig pénzt gyűjtöttek a Vö­­rösmarty-szobor felállítására. És ugye, sejtjük, mi lett a vége? Papp Gyulát azzal fizette ki a korabeli román sajtó, hogy: „aki román hí­vektől gyűjt pénzt egy magyar köl­tő szobrára, az nem méltó egyetlen törekvésének támogatására sem.” Ugye, nem meglepő? Hogy tovább rágjuk az Ady-cson­­tot, nem derül ki megnyugtatóan sem Aurel Popptól, sem a cikk író­jától, hogy mi is a helyzet Pásztor Máriával. Az viszont kiderül, hogy tényleg nem is ez a lényeg, hanem az, ahogyan az emberben rejlő ter­mészetes jót a visszájára lehet for­dítani, akkor és most is. Ez után jött a konferencia, ahol előadást tartott többek között Feli­­cian Pop, a Szatmár megyei Hagyo­mányőrző Központ igazgatója, az Észak-nyugati írószövetség elnöke, költő és történész, aki Ady életének több izgalmas vonatkozása mellett arról is beszélt, hogy a gyakorlat­ban hogyan alakult ki a románság köreiben az a kultusz, amely mai napig élő hagyományként működik a térségben. Adynak ama bizonyos eszméje, mely szerint Dunának, Oltnak egy a hangja, s amelyet a költő internacionalizmusaként em­legettek egykor a romániai magyar tankönyvek, itt és most nagyon is érthető formájában mutatkozott meg: hogy az általában erőltetett és a gyakorlatban terméketlennek ma­radó román-magyar kulturális kö­zeledés ez esetben egy természetes és organikus folyamat volt, melynek eredményeképpen az Ady-oeuvre mindkét irodalom számára kiemel­kedően fontos érték tudott marad­ni, legalábbis ott, abban a közeg­ben. Picit visszatekintve az időben Felician Pop azt is elmesélte, hogy Octavian Goga felesége Ady halálá­nak ötvenedik évfordulóján ötven szál vörös rózsát küldött fel Buda­pestre a csúcsai kastély kertjéből... Azt már csak keserű szájízzel emlí­tem, hogy nemrég a magyarországi sajtóban épp egy barátom kezdte ki Ady személyét, de hát kultuszt sok­féleképpen lehet építeni. un a lap alatt AZ ÖRDÖG BÚJT BELÉ Kántor Mihály Alig több, mint két éve hunyt el William Peter Blatty amerikai író, forgatókönyvíró és filmrendező. Első sikereit komikus regényeivel aratta, melyekből később rend­re filmadaptációk is születtek. így találtak egymásra Blake Edwards rendezővel, az amerikai vígjátékok egyik kiemelkedő figurájával, aki­nek akkor már olyan filmek voltak a háta mögött, mint a Rózsaszín párduc vagy az Álom luxuskivi­telben. Blatty forgatókönyveiből aztán Edwards három vígjátékot és egy musicalt rendezett - utóbbi a filmtörténet talán első kémmusi­calje lett. Anyja halálát követően a katolikus író hite azonban válságba került és részben ez a válság ve­zetett el Az ördögűző című könyv megírásához. Az 1971-ben megjelent kötet, mely egy tizenkét éves kislány ör­dög által való megszállásának, il­letve megtisztításának a története, elsöprő siker lett. Csak az Egyesült Államokban 13 millió példányban kelt el, majd több tucat nyelvre le­fordították - magyarul 1989-ben jelent meg először. A regényből William Friedkin (Francia kap­csolat) rendezett filmet 1973-ban, ami az első horrorfilm lett, amelyet Oscar-díjra jelöltek. Ennek forga­tókönyvéért Blatty haza is vihette az aranyszobrocskát. Az író később arról mesélt, hogy Az ördögűző után korábbi művei, sőt teljes az­előtti alkotói szakasza mintha tel­jesen megszűnt volna létezni. A közönség horroríróvá avanzsálta, a kiadók pedig csak a folytatást vár­ták tőle, amit végül 1983-ban meg is írt Légió címmel. A titulus arra a bibliai démonra (vagy démonok sokaságára) utal, amely megszáll­va tartott egy férfit, akivel Jézus találkozott, és mind Máté, mind pedig Márk evangéliumában olvas­hatunk róla. Ugyanezt az alcímet viseli a Wolf & Wood fejlesztőcsapat hivatalos játékadaptációja is, amely kizáró­lag Oculus, Vive és Playstation VR szemüvegekkel játszható. A készí­tők interaktív horrorélményként hivatkoznak a játékukra, és aki belekóstol, nagyon hamar meg­győződhet róla, hogy ez bizony egy nagyon pontosan eltalált címke. A történetben a bostoni rendőrség egy névtelen detektívjét alakítjuk, akinek első ügye egy közeli temp­lomba szólítja: egy ismeretlen el­követő meggyalázta a szent helyet, és brutálisan meggyilkolta annak pásztorát. Feladatunk eleinte job­bára a helyszínelésre korlátozódik, ám amint elkezd körvonalazódni, hogy mi is történt a falak között, úgy válik egyre világosabbá, hogy ezt az ügyet nem pisztollyal és fur­­kósbottal fogjuk megoldani. A hát­rahagyott jegyzetekből megtudjuk, hogy a lelkész tisztában volt vele, milyen sötét erők legyőzésére vál­lalkozott, ám mivel végül rajtavesz­tett, munkáját a mi feladatunk lesz befejezni. Ennek érdekében további négy esetet kell majd felderítenünk, melyek során felkeresünk egy el­megyógyintézetben kezelt tanár­nőt, akit a tudatlansága, illetve az okkultizmussal való játszadozása démonok prédájává tett. Ezt köve­tően csecsemőhalálozások ügyét fogjuk feltárni, ahol a szülők min­den esetben egy öregasszony hang­ját hallották a gyerekszobából. A negyedik utunk Haitire vezet, ahol összeomlott egy karantén és az el­szabadult járvány, úgy tűnik, nem teljesen evilági eredetű. Az utolsó utunkra teljes lesz a kép, megis­merjük a Légió végső démonát is. A leszámolásra egy Felső-Mezopo­támiai sírfeltáráson kerül sor, ahol detektívünknek nemcsak Pazuzu­­val, a Szelek démonkirályával, de saját halandóságával is szembesül­nie kell. A játék minden fejezete tulajdon­képpen egyetlen, több helyiségből álló helyszínen játszódik, melyek kivétel nélkül gyéren megvilágítot­tak és felettébb baljósak. Az elhunyt lelkésztől megörökölt felszerelé­sünkben található szenteltvízzel, sóval vagy feszülettel kell a fényre kényszerítenünk a személyekben, a berendezési, illetve használati tárgyakban rejtőző gonosz erőket. A virtuális szemüvegen keresztül ezek a manifesztációk mind hatvá­nyozottan félelmetesebbek, mint a tévéképernyőn, ám akinek ez még nem lenne elég, bátran próbáljon fel fülhallgatót is. Az Exorcist: Le­gion VR meglepően kevés alkalom­mal nyúl az egyszerű ijesztgetés eszközéhez, ereje a nyugtalanság konstans fenntartásában, valamint a játékos valóságérzetének aprólé­kos, ám módszeres megzavarásá­ban rejlik. Hatásmechanizmusai nemcsak megidézik az 1973-as fil­met, de a médiumnak köszönhető­en az immerzió is mélyebb és test­­közelibb. Bár maga a játék nem hosszú, egy-egy esetet legfeljebb 25-30 perc alatt meg tudunk oldani, ennek el­lenére mégis csak erős idegzetű­eknek ajánlott. Aki pedig először ismerkedne a virtuális szemüve­gekkel, semmiképp se az Exorcist: Legion VR-ral kezdje azt! (Exorcist: Legion VR. Platfor­mok: PC, Playstation 4) IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET__________________________________ _______ _______ 2019. február

Next

/
Thumbnails
Contents