Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-11 / 35. szám

2019. FEBRUÁR 11., HÉTFŐ KITEKINTŐ, SZOLGÁLTATÁS g Fűrész János: Senki más nem tudja felfedezni értékeinket, csak akik itt élnék Szelíd-nyughatatlan szervező Ülünk az asztalnál, beszélge­tünk, vagy inkább csak hall­gatom a hetvenhez közel járó, energiával, tettekkel teli embert. Hallgatom, s ahogy mesél, egyre jobban kezdem érezni, az élet színeinek so­kasága, a tenni akarás ilyen mértéke igen kevés ember­ben adatik meg. Hancsicsák Mihály szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu EGER Milyen is ő? A ház ahol beszélgetünk, kamaszkori épí­tész vágyát testesíti meg. Ottho­nának harmonikus, mondhat­ni organikus miliője a termé­szet tiszteletében, természet­­gyógyász ismereteiben gyöke­rezik. Az általa koordinált szer­vezet sikeres vezetése talán ka­tonai pályájának hozománya. Az egyesületük gondozásában létrejött sok-sok rendezvény az emberi kultúra iránti kimerít­hetetlen kíváncsiságából ered. Talán ilyen, de ennél is több. Büszke a mára újra várossá avanzsált szülőfalujára, Mező­­keresztesre. Ez a település több neves embert is adott az ország­nak, elég csak megemlíteni Fe­kete Gyula írót vagy Koncz Gá­bor színészt. Kamaszkorában inkább a műszaki érdeklődése dominált. Rádióműszerész gimnáziumba járt, szeretett barkácsolni, gye­rekfejjel még a vályogvetés for­télyait is elleste. Mondja, volt Fűrész János Balassi gondolatait követve „nem hírért, névért, hanem tisztességért” munkálkodik Fotó: H. M katona édesapja nem erőltet­te, de azért örült annak, hogy az építészethez vonzódó ifjú in­kább a katonai pályát választot­ta. A Zalka Máté Katonai Mű­szaki Főiskola után szolgálatba lépett, később kiegészítő mér­nöki tanulmányokat hallgatott, majd 1985-ben vezetőmérnöki szakon végzett a szentpétervá­ri katonai akadémián. Házasságkötésekor kérte ma­gát Egerbe, ahol 1978-tól szol­gált nyugdíjazásáig. Még kato­naként tanulta ki a természet­­gyógyászat ágait, s 1990-ben egy társával megalapították a Természetgyógyászok Heves Megyei Egyesületét. Bizonyára a kedves olvasónak is oly meg­lepő ezen fordulat, mint e sorok írójának. Válaszában vissza­nyúl gyermekkorához, a kez­deti érdeklődésének magjait nagyanyjának népi-gyógyásza­ti praktikái vetették el. A foly­tatás ennél sokkal szomorúbb - mint meséli -, szüleinek ha­lálában sajnos a nem megfele­lő orvosi odafigyelés is közre­játszott. Kitanulva a különböző gyógymódokat, még a kínai akupunktúrában is jártassá­got szerzett. A kilencvenes évek elején megnyitotta Eger­ben saját rendelőjét, de egy másik ifjúkori vágya erősebb­nek bizonyult, és újra váltott. Az építészi vonzódás a csa­ládi otthon megteremtésében testesült meg, nekifogott a ter­vezésnek, majd az építkezés­nek, ahol napi tizenöt órákat is dolgozott. A végeredmény egy organikus épület, mely­ben erősen tükröződik a ter­mészet iránti tisztelete, a ka­tona jellem háttérbe szorul, itt az ősi energiákat értő termé­szetgyógyász dominál. Még katonaként tanulta ki a termé­szetgyógyászat különféle ágait Ha tömören kellene Fűrész Jánost jellemezni, akkor azt mondhatnánk, hogy egy sze­líd-nyughatatlan ember. A ter­mészetgyógyász egyesület után egy tágabb látókörű, a kultú­ra teljesebb palettáját felölelő szervezetre vágyott. Az Életet az Éveknek klub bázisán, 2007- ben létrehozta az Ezüstidő Sza­badidős Egyesületet. Mivel foglalkoznak? Tömö­ren: szinte mindennel. Elég csak belenézni honlapjuk eseménynaptárába, egy mű­velődési ház is megirigyel­hetné tevékenységüket. Nem egy rendezvényük már Eger rendszeres eseményeihez tar­tozik, mint például az Agria Aut Art képzőművészeti kiál­lítás. Itt évente mutatkozhat­nak be a hobbialkotók, s büsz­kén mondja, tavaly a kiállítás három hete alatt 1400 látoga­tójuk volt. Külön ki kell emelni a szervezésükben idén febru­ár 23-án már 11. alkalommal megrendezendő Ismert egriek- Más szerepben című műsoru­kat. Ezen a város és a megye olyan tehetségeinek biztosíta­nak bemutatkozási, fellépési lehetőséget, akik e tevékeny­ségeiket a szakmájuk mellett végzik. A műsor sokszínűsé­gét mi sem példázza jobban, mint az előadások, melyek a zenétől, a táncig, a prózától a versig, mindent felölelnek. Az otthoni teendők mellett irányít, szervez, igyekszik ott lenni a város kulturális esemé­nyein, s folyvást keresi a rej­tett tehetségeket. Honnan van energiája? Valószínűleg a min­­denségből nyeri. Honnan van erre ideje? Mosolyogva meséli, régebben sokkal korábban kelt, mint mostanság. Kicsit meg­nyugodhatunk, van egy gyen­ge pont, de aztán kiderül, ez azt jelenti, hogy reggel hétkor fent van, s késő estig dolgozik. Hall­gatva őt rádöbben az ember: tényleg nem csak a húszévese­ké a világ. MOZI Cinema Agria - Eger 15.00 ÉS 17.00 ÓRA: A legókaland 2. 19.00 ÉS 20.55 ÓRA: A csodagyerek 16.00 ÓRA: A kedvenc 18.20 ÉS 20.25 ÓRA: Szerelmünk napjai 20.25 ÓRA: Instant család 16.00 ÉS 18.20 ÓRA: Vihar előtt Illés György Terem 17.00 ÓRA: Kafarnaum Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Egy kutya hazatér 17.30 ÓRA: A legókaland 2. 20.15 ÓRA: A csodagyerek Puskin Terem 16.00 ÓRA: A legókaland 2. 18.00 ÓRA: Instant család 20.30 ÓRA: Üveg Érdekeseket látott, hallott? 06-30/324-7729 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/513-600. Szerkesztőségi Óriási szállítmány a hídon HATVAN Különleges látvány volt az a Budapestről Kazincbarcikára tartó túlméretes szerelvény, amely a minap a hatvani Meszlényi hídon is áthaladt péntekre virradó éjjel. A 18 ill. 20 tengelyen gördülő, több mint 80 méter hosszú konvoj csak éjszaka közlekedhet, rendőri kísérettel. HMH Fotó: Albert Péter TV ♦ HELYI MŰSOROK • RADIO AJANLO 8.00 A TV Eger műsora - a vasárnapi adás ismét­lése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Angol nyelvleckék 18.30 A Mester kérdez -maga­zinműsor (ism.) 19.00 HírAdás - egri híradó. Idő­járás-jelentés 19.20 Stúdió - közszolgálati ma­gazinműsor, 1. rész 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Stúdió - közszolgálati magazinműsor, 2. rész 21.00 Sport Plusz - tele­víziós sportmagazin GYÖNGYÖSI TV 0.00 Képújság 9.00 A vasárnapi adás ismétlé­se 9.00 Műsorismertetés 9.01 Tallózó - válo­gatás a hét legfontosabb eseményeiből 9.21 Reklám 9.24 Híradás plusz - megyei hírműsor 9.54 Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál 2018- Zárógála - Kirgizisztán 10.03 Reklám 10.06 Moziklip - mozimagazin - ismétlés 10.20 Turmix- válogatás a legnépszerűbb műsorainkból - is­métlés 10.33 Nézőtér - kulturális magazin - is­métlés 11.03 Nápolyi, 3. rész - ismétlés 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális- hírek röviden 18.02 10 perc - beszélgetés a vi­lágról, a városról, az emberekről... 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és 9 térség legfrissebb hírei 18.35 Nézőtér - kulturális magazin 19.05 Reklám 19.08 Őslovak leszármazottja a Hucul dokumentumfilm 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Kilátó - megyei ma­gazin 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság líceum tv 0.00 Képújság 10.00 A pénteki adás ismétlé­se 10.00 Eszterházy körkép - az EKE közéleti magazinműsora 10.40 Matematika alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen 10.45 Hírlánc - az EKE hírműsora 11.00 A kerecsensólyom védel­me Magyarországon - Bagyura János előadása 12.00 Földrajz alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen 12.05 Ehető tudomány: matematika a konyhában - ism. térj. 12.20 Kémia alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen 12.25 Képújság 14.00 A keddi adás ismétlése 14.00 Osztatlan ta­nári szak az Eszterházy Károly Egyetemen 14.05 Háború és hadsereg 1914-1918 - Herman István előadása (ism.) 15.05 Gazdaságinforma­tikus alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen 15.10 Yvonne, a burgundi hercegnő - a Szuszogó Színház előadásában (ism.) 15.55 Programter­­vfező informatikus alapszak az Eszterházy Károly Egyetemen, ism. 16.00 Az EKE Keresztféléves Oklevélátadó Díszünnepsége (BMK és PK) 18.00 A pénteki adás ismétlése 20.00 Képújság 21.00 A keddi adás ismétlése 23.00 Képújság RADIO 1 EGER 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Hírössze­foglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory________________________________ FM 7 RADIO 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai sláge­rek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, idő­járás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adrienn-nel. Félóránként friss hírek, idő­járás, útinformációk 10.00-15.00 Helló Meló, Géczi Adrienn-nel és Győri Nikivel Könnyed té­mák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00-18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könnyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00-21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk lÉHÜUi AÉLttTE— 5.00 Napköszöntő Hírek, kalendárium 7.00 Szent­mise közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek lourdesi-i jelenés I. 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Közélet 9.45 A lélek szava 10.05 Mindennapi egészségünk 11.05 Mesterségem címere 11.30 Vatikáni rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium, Szólj Uram! 13.05 Neuma Egyházzenénk kincsei 13.40 Népzenei kincsestár 14.05 Hajrá, magyarok! 14.35 Közelkép 15.05 Szentek, szent életű em­berek (ism.) 15.15 A lélek szava 15.30 Hitvalló Al­só tagozatosoknak 16.05 Kívánságműsor 16.30 Mit tegyek? 17.00 Érseki szentmise közvetítése a betegek világnapján az egri Fájdalmas Anya Templomból 18.00 Rózsafüzér 18.30 Nem kö­zépiskolás fokon - 19.00 Regionális hírek 19.15 Kora esti hírmondó 19.45 A régió sportja 19.55 Esti mese 20.10 Beszélő könyvek - Folytatásos regény 20.35 Legyetek szentek! 21.05 Megértés hullámhosszán 22.10 Közélet (ism.) 23.05 Vati­káni rádió 23.25 Hitvalló (ism.) FELSÖTÁRKÁNY Tárkányiak a nagyvilágban címmel indult mini sorozaton belül a Világ­vándor Klub második előadó­ja Nagy Péter lesz, aki ma dél­után fél 6-tól osztja meg hegy­­mászós élményeit az érdek­lődőkkel. A rendezvény a Fő úti túraközpontban lesz, ahol hegymászó- és turistakellé­kek kiállítása is fogadja a lá­togatókat. EGER A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár gyermek­­könyvtárában az idén is foly­tatódik az ismerkedést a ma­gyar népmesékkel. Nagysze­rű folklórkutatók gyűjtemé­nyeiből válogatnak: február­ban Katona Imre mesegyűjte­ményéből mesél Luzsi Margó. Délután 5 órától várják a kicsi­ket szüleikkel. ÜGYELETES PATIKA Eger: FEBRUÁR 11., HÉTFŐ, 20.00-7.30: Székfű Patika, Eger, Farkasvölgy u. 27., 36/517-524. Gyöngyös: FEBRUÁR 17-IG: Richter Gyógyszertár, Gyöngyös, Hanisz tér 1. Hatvan: Lestyán Gyógyszertár, Hatvan, Kossuth tér. HEOL a Heves megyei hírportál

Next

/
Thumbnails
Contents