Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-09 / 34. szám
2-JJfíüTTT helyőrség itekinto A VALLASSZABADSAG HINT IRODALMI TÉMA Bonczidai Éva fel, és látni engedi azokat a motivációkat, melyek egy-egy szereplő emberi vagy politikai döntései mögött vannak. Ő is Blandrata György cselszövésének és Báthory István hatalmi törekvéseinek bemutatására építi a cselekményt, de élő párbeszédekben különböző társadalmi rétegeket szólaltat meg, különböző érdekszférák mellé, rendel hiteles retorikát, és üdítő árnyalatként a férfi-nő viszony sztereotípiáira is reflektál. Az unitárius irodalmi pályázat díjazottjai: Vers: I. díj Szondi György (Csíkszereda) II. díj Farkas Wellmann Éva (Békéscsaba) III. díj Herczeg Antal (Kecskemét) és Sándor Szilárd (Jobbágyfalva) Próza: I. díj Elek Ottó (Nyíregyháza) II. díj Buzogány Árpád (Gagy) III. díj Pruzsinszky Sándor (Budapest) Dráma: I. díj Pétervári Zsolt (Veszprém) II. díj Oláh András (Mátészalka) és Ószabó István (Debrecen) III. díj Kincses Zoltán (Szeghalom) A világon először 1568-ban, Tordán az erdélyi országgyűlés adott teljes szabadságot a közösségeknek a papválasztás terén, valamint törvénybe foglalta a lelkészek szabad prédikálásának jogát és biztosította a lelkiismereti szabadságot. Ennek emlékére tavaly a tordai országgyűlés napját, január 13-át a vallásszabadság napjának nyilvánította az Országgyűlés, a Magyar Unitárius Egyház pedig emlékévet hirdetett a 450. évfordulóra. A vallásszabadság évének egyik fontos hozadéka volt az a szépirodalmi pályázat, melyre vers, próza és dráma kategóriában is várták azokat a műveket, amelyek az unitárius egyház múltjára és jelenére, unitárius személyiségek példájára vagy kiemelkedő eseményekre reflektálnak, illetve amelyek bármi módon tükrözik az unitárius hitelveket, eszmeiséget, értékeket. Az emlékév zárásaként hirdették ki a pályázat eredményét, és a díjnyertes művekből összeállított válogatás biztosítja lapszámunk irodalmi anyagát. Terjedelmi okokból a díjazott drámákat nem tudjuk közzétenni, ezért csak röviden vázoljuk, milyen kérdések foglalkoztatták a kategória nyertes szerzőit. Legtöbben Dávid Ferenc, az Erdélyi Unitárius Egyház alapítója és első püspöke fogságbavetettségében és megalkuvás nélküli hitében, karizmatikus alakjának ábrázolhatóságában ismerték fel a drámai alapanyag lehetőségét. Volt, aki a dévai várbörtönben töltött utolsó óráit írta meg, volt, aki Blandrata György orvos, reformátor, az antitrinitárius eszmék másik fő hirdetője személyét kiragadva vázolta fel a Dávid Ferenc elleni végzetes szervezkedést, de volt, aki jóval személyesebb, befelé forduló, esszébe hajló monológban reflektált az unitárius világképre, miközben a szépség mibenlétét és a költészet erejét kutató önreflexív művet írt. A leginkább színpadra termett mű Kincses Zoltán Válaszút című drámája, mely azon túl, hogy hitelesen idézi meg a korszakot, jól felépített karaktereket vonultat tarca A JEL Pontosan emlékszem, mikor történt. 1972-t : írtunk, tizennegyedik évemet tapostam, átlagos kamasz, akkori eszemmel persze még azt képzeltem, rendkívüli vagyok (gúnyos • kacaj). Nyár, úttörőtábor Száron (hogy miért pont ott, máig rejtély előttem: tökéletesen érdektelen hely, se strand, se szép hegyek, semmi). Volt ellenben minden, ami a korszakba belefért: sorverseny, váltóverseny, foci, kosár, röpi rogyásig, no és az esti • (nem, nem diszkó, az csak heti egyszer dukált) vetélkedők: ä la Vágó István előtti idők, mondhatni prevágói idők. Ment az ökörködés egész héten, aztán eljött a péntek este, vele a várva várt diszkó : (zenés-táncos mulatság ifjú, ártatlan lelkeknek, akik végre elveszítenék ártatlanságukat). Már napok óta nézegettem egy j kiscsajt, Lonkának hívták a barátnői, szép volt (nekem szép): alacsony, kissé husi, barna haj, barna szem, és az arca ennivalóan édes. Tudjátok, a szája szegletében bájos gödröcskék. Csipáztam erősen. Igen ám, de cefetül be voltam gyulladva. Már : háromszor nekiduráltam magam, hogy na most, na most felkérem, meg képzelegtem, mit vetítek majd kedvest, szépet neki, de elindulni mégsem mertem. Akkor jött az écesz: Laciból erőt meríteni. Laci az ifivezetőm volt. Gyengébbek kedvéért az ifivezető az a nagyobb srác vagy csaj, aki már kinőtt az általánosból, de még visszajár a régi sulijába. Ennek több oka is lehet,, teszem fel, csajozni/fiúzni akar, vagy hiányzik neki az általános, mert a középsuliban nem olyan nagymenő, esetleg vonalas KISZ-es (Kommunista Ifjúsági f Szövetség, megint a gyengébbek, avagy a szörnyen fiatalok részére) és hivatástudatból nyomatja a kiskrapekok között, nevelési célzattal, s a többi; és istencsászár a táborokban, mert ő már ifi, aki csókolózott, esetleg egyebet is csinált. Laci éppen egy bigét fűzött, de szerencsémre valami közbejött és a lány elhúzott, így odamerészkedtem a sráchoz. Mondom neki, mi az ábra a Lonkával, meg hogy mit csináljak, mert be vagyok majrézva. Laci rendes fazon volt, ez egyből kiderült, mert nem gatyázott, megmondta, hogy menjek oda, kérjem fel, aztán tipitapi, közben indulhat a smár, és ne izguljak, a csaj éppen ugyanúgy cidrizik és éppen ugyanúgy azt akarja, amit én. Ezt párszor elismételtettem vele, mindig máshogy adta elő, de a veleje ugyanaz maradt, közben marhára remegett a lábam meg a gyomrom is, szóval a majré maradt, de addig győzködött, amíg végre elindultam. Éppen odaérek, már majdnem felkérem Lonkát, két szám között, ahogy kell, amikor felcsendül a dallam: Kacsatánc! A francba! Most képzeld el, hogy lehet a kacsatánc közben tipitapizni meg smárolni! Lonka merően néz, reménykedve, mostani eszemmel már tudom, ő is legalább annyira félt, mint én. Lényeg a lényeg, próbáltam a fülébe üvölteni, hogy majd a következő táncot, ő pedig helyeslőén bólogat: neki sem jön be ez a cinkes, alsós tinglitangli. Jó öt percig tartott a rettenet, közben persze kínosan feszengtünk, a facér barátnői meg bénán idétlenkedtek mellettünk, riszáltak a nagyon ciki ütemre. És közben, igen, akkor, átsuhant egy baljós gondolat a fejemen, hogy mindez, mármint a kacsatánc nem egy jel-e fentről, ami arra figyelmeztet, hogy ne kérd fel, mert ha felkéred, végérvényesen megváltozik az egész életed. Már mozdultam, máig emlékszem, amint a remegő lábam elindult, de aztán mégsem hagytam ott a lányt, talán illendőségből, mert nem hagyunk ott egy lányt (senkit) csak úgy. Nem hagytam ott, és a gyors után mindig lassú jön, és volt tipitapi meg smár, és Lonkából Ilona lett, aztán Ica, még mindig megvan, én hatvan vagyok, ő majdnem annyi, alacsony meg testes most is, a haja épp vörös, a gödröcskéi inkább kráterek, Gál Vilmos plusz erősödő bajuszka a káráló száj felett. Ülök a fotelban egy sörrel, ő éppen mondja a magáét, igazi házisárkány, totál idegőrlő, de nem, nem is sárkány, abban van valami megengedő, inkább vipera. Megint szekál, és nincsen nap, hogy ne jutna eszembe az a francos kacsatánc, hogy az egy jel volt fentről - de elszúrtam. És most itt ülök a fotelban, a konyhában Ica úttörőgombócot főz, pulykanyakast. Megvonom a vállam, a Fradi gólt lő, újabb üvegért üvöltök. Könczey Elemér karikatúrája U l T/ I ■■mnuMMi I I L aaiaaaaaaal KMrtT-MMMti Ti-.rtla-jCH'íuo moh>*qf ■... DBQK39CiDiS?aClflE5 Főszerkesztő: Szentmórtoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató Demeter Szilárd • Szerkesztőség Bonczidai Évo (felelős szerkesztő). Farkas Wellmann Endre (vers), Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakodémio programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma E-moil: szerkesztosegoikmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utco 12., Ili, emelet 21. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2019. február
