Heves Megyei Hírlap, 2019. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
2019-02-08 / 33. szám
Az egri Zúgó utcában a napokban vágták le a lelógó ágakat Fotó: Huszár Márk Akár baleset- és * életveszélyesek is lehetnek a faágak 2 MEGYEI KÖRKÉP HÍREK Érzékenyítő tréniget tartottak Interkulturális érzékenyítő tréninget szerveztek az egri egyetem oktatóinak és nem oktató munkatársainak - számolt be róla az egyetem honlapján. A tréningeket az Egri Campuson január utolsó hetében szervezték: először az oktatók, második alkalommal a nem oktató munkatársak vehettek részt. M.H. Üvegeket vehetnek át EGERFARMOS Az önkormányzat arról tájékoztatja a lakosságot, hogy akinek ötlite’ rés üvegre van szüksége, az munkanapokon reggel hét és nyolc óra között a Vasút út 16. szám alatt átveheti azokat. Sz. K. Tájékoztató a mesterképzésekről Az Eszterházy Károly Egyetem mesterképzéseiről tartott tájékoztatót szerdán Kalóné Szűcs Erzsébet, az Oktatási Igazgatóság vezetője. Elmondta, az Oktatási Hivatal csak azoknak a jelentkezését fogadja mesterképzésre, akik már rendelkeznek valamilyen alapszakos diplomával, főiskolai, egyetemi végzettséggel. Az intézmény rövidciklusú mestertanári szakokat, továbbá 14 mesterképzést kínál a felvételizőknek. Sz. K. Újra két fogorvos rendel PÉTERVÁSÁRAA Pétervásárán működő egészségügyi központban hosszú idő után újra üzemel mindkét fogorvosi körzet. Eged István, a város polgármestere arról tájékoztatta lapunkat, a városvezetés nagyon fontosnak tartja, hogy a lakosság számára a hét minden napján elérhetővé vált a fogorvosi ellátás. B. K. Megyeszerte megkezdődött a fagallyazás, melynek elvégzésekor lakossági igényeket, bejelentéseket is figyelembe vesznek az önkormányzatok. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu HEVES MEGYE Viharos időben előfordulhat, hogy a faágak leszakadnak, fákat csavar ki a szél, vagy a védőtávolságon belülre nőtt faágakat a villamos vezetékekhez csapja. Mindez áramszünethez, s üzemzavarhoz vezethet.- Tavaly közel száz olyan esethez vonultak ki a megye tűzoltói, ahol megdőlt vagy kidőlt fák élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztettek - mondta a Hírlap kérdésére Nagy Csaba tű. főhadnagy, megyei katasztrófavédelmi szóvivő.- Ezeknek az eseteknek a tíz százaléka anyagi kárt is okozott, például autóra vagy családi házra dőlt a fa, megrongálta a tetőszerkezetet. Szerencsére nem sérült meg senki - fogalmazott. Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a kerttulajdonosok ne telepítsenek olyan fát, amely kifejlett állapotában az elektromos vezetékekig érhet. Figyelni kell arra is, hogy a terület tulajdonosa köteles arra, hogy a biztonsági övezetben lévő fákat olyan állapotba hozza, hogy azok ne legyenek balesetveszélyesek.- A megyeszékhelyen a Városgondozás Eger Kft. közszolgáltatási szerződés keretében látja el a gallyazás feladatát. E célra éves, esztendők óta hasonló nagyságrendű keretöszszeg szerepel az önkormányzati költségvetésben - jelentette ki Zentai László, önkormányzati médiareferens. Hozzátette; a gallyazás részben az önkormányzati vállalat által észlelt helyeken, részben a polgármesteri hivatal iránymutatása alapján .történik, s utóbbi jelzések között természetesen nagy arányt képviselnek a lakossági igények, bejelentések. A gallyazási munka egész évben folyamatos, ám természetesen a madarak fészkelési időszakára figyelnek, nem zavarják a szárnyasokat, amenynyiben lehetséges.- A fák gallyazását az egri önkormányzat által megküldött feladatkiadó lap alapján végezzük a megadott határidőig - tájékoztatta a Hírlapot Schlaferné Farkas Bernadett, a Városgondozás Eger Kft. ügyvezetői asszisztense, kommunikációs vezetője. Kiemelte, potenciális vészhelyzet elhárítását, vihar, valamint egyéb káreseményt követően az adott fa gallyazását soron kívül elvégezi a társaság. Bondor Györgyi, a gyöngyösi Városfejlesztési és Városüzemeltetési Igazgatóság településüzemeltetési ügyintézője kijelentette, megbízott partnerük, a ZÖFE Kft. végzi a fák gallyazását, ifjítását a városban.- Folyamatosan figyeljük, hol van szükség a munkára. Ez az időszak azért fontos, mert ilyenkor még nem kezdődik el a vegetációs időszak, s ekkor még kevésbé sérülnek a fák. Amennyiben ki kell vágni a fákat, odafigyelünk arra, hogy pótoljuk azokat - fogalmazott. Látogasson el hírportálunkra! HEOL.hu t Nem fizetett a tankolásért az autótolvaj (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖSOROSZI Észrevette a vádlott, hogy a lezáratlan gépkocsiban a gazdája benne hagyta az indítókulcsot. Rögtön ki is használta az alkalmat, beült a négykerekűbe, s kocsikázni indult. Az egyáltalán nem zavarta, hogy korábban eltiltották a járművezetéstől. A jogellenesen elvitt gépkocsival egy gyöngyösi benzinkúthoz hajtott, ahol megkérte a kútkezelőt, hogy töltse meg az autó tankját. Amint ez megtörtént, szempillantás alatt elment onnan, persze az üzemanyag ellenértékét nem rótta le. Utazgatása közben a vádlott megállt, átvizsgálta a kocsit, aminek a csomagtartójában egy idegen rendszámtáblára bukkant. Az egy forgalomból kivont jármű hatósági jelzése volt. Azt az eredeti táb-Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza la levétele után felrakta az autóra, majd visszagurult Gyöngyösorosziba. A faluban felvette egy ismerősét, akit megkért, vigye el őt az abasári üzemanyagtöltő állomásra, ő ugyanis már elfáradt. Persze, azon a benzinkúton sem fizetett a tankolás után. Ennél tovább nem tartott az ingyenautókázás, mert még aznap elfogták és őrizetbe vették a rendőrök a terheltet. A személygépkocsi sértetlenül visszakerült a tulajdonosához, aki ellen viszont szabálysértési eljárás indult, mert elmulasztotta a nevére átírni a gépjárművet. A Gyöngyösi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele, egyedi azonosítójellel viszszaélés bűntettével, valamint kétrendbeli, szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétségével vádolja a letartóztatásban lévő különös és többszörös visszaeső férfit. A vádiratában indítványozza a férfival szemben végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabását, s hogy a bíróság tiltsa el őt a közúti járművezetéstől, s a közügyek gyakorlásától. Sz. Z. 2019. FEBRUÁR 8., PÉNTEK Szakkörzárás: könyvtártúra, gyűjtemények, kirándulások Esélyteremtés a könyvtárban Pénzügyi fórumra hívták a diákokat EGER A Tudás-Könyvtár- Közösség projekt zárórendezvényét tartották meg csütörtökön délután a Bródy Sándor Megyei és Városi Körtyvtárban. Kelemenné Csuhay Zsuzsanna, a könyvtár szolgáltatási igazgatóhelyettese kijelentette, egy éve kezdték el a pályázatot.- Ekkor indult el két szakkör - Élmények a Bioszigeten, valamint Jeleskedjünk a könyvtárral! - két különböző közösséggel, akik hónapról hónapra itt találkoztak egymással, s tanultak, játszottak, interneteztek - fogalmazott. A projektben könyvtári alkotóműhelyt kínáltak 13 egri közösségnek, felmérték igényeiket, kialakították pályázati programjaikat. A közös tevékenységek egyre szorosabbá fűzték a Jeleskedjünk a könyvtárral! szakkör résztvevői, valamint a Biosziget Lakóotthon lakóinak kapcsolatát. Ezt követően Hajts Krisztián fotóművésznek, Aki a szívével hall címmel nyílt fotókiállítása a könyvtár galériájában. A tárlat - amelyet Kovács-Csatlós Tamás önkormányzati képviselő nyitott meg - Hopka'Béla, Krisztián nevelőapja emlékére jött létre. Sz. K. EGER Diákfórumot tartottak tegnap középiskolásoknak Pénzügyi tudatosság címmel a Privatbankar.hu és az Eszterházy Károly Egyetem szervezésében a felsőoktatási intézmény B épületében. Az eseményre zsúfolásig megtelt a mintegy száz fő befogadására alkalmas előadóterem. Gáspár András, az internetes portál főszerkesztője a Hírlapnak azt mondta, hogy örömükre szolgál, hogy a fórumsorozat Egerbe is elérkezett. A diákoknak a pénzügyi alapismeretekről és ezek fontosságáról tartanak tájékoztatót.- A Privatbankar.hu most már évek óta foglalkozik pénzügyi tájékoztatással. Kezdetben felnőtteket, pedagógusokat céloztunk meg a fórumokkal, s most jutottunk oda, hogy korosztályt váltottunk - mondta a főszerkesztő. A megyeszékhely önkormányzata nevében Lombeczki Gábor képviselő köszöntötte a megjelenteket. Úgy fogalmazott: ha egy városnak vannak aktív, érdeklődő fiataljai, akkor van jövője. Ezért is hozták létre az Ifi Pontot, az Ifi Mozit, ezért szervezik az egri ifjúsági zenei programot, vagy az ifjú vállalkozói projektet. S. S. Hajts Krisztián képei előtt a könyvtárban Fotó: B. D.