Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

2019-01-03 / 2. szám

12 KÖRKÉRDÉS 2019. JANUÁR 3., CSÜTÖRTÖK Nagy tervek, elérendő célok, sok-sok optimizmus jellemzi az év első napjait Megkérdeztük, milyen évet várnak az ismert megyebeliek Az új esztendő első napjai legtöbbünk számára a fo­gadkozásról, arról szólnak, mit teszünk másképp, mit teszünk jobban 2019-ben. Egy biztos, a Hírlap által megkérdezettek derűlátóak. Munkatársainktól szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu HEVES MEGYE Csak úgy sugár­zik az optimizmus a szerkesz­tőségünk által megkérdezet­tek terveiből. Ha hihetünk ne­kik, s valóra válnak az elkép­zeléseik, céljaik, kívánságaik, akkor jó év lesz az épp csak elkezdődött esztendő. Vall­juk be, jobb érzés azt olvasni, hogy a többség bátran néz elő­re, a jót reméli, s csak a Apostol-Kovács Judit kötélugró:- Az idei 2018-hoz hasonlóan izgalmas év lesz, tele kihívásokkal és feladatokkal. Megünnepeljük, hogy immár 30 éve kezdtük el az ugrókötélsportot Makiáron. Hetedik alkalommal is megrendezzük a Bosch Mesterek Tornáját, illetve jövőre az országos diákolimpia döntője is Egerben lesz. Ezután pedig a nyáron két kontinentális viadalra is felkészülünk, hiszen előbb a World Jump Rope versenyen, majd a sportág hivatalos Európa­­bajnokságán veszünk majd részt, hogy ismét megvédjük a felnőtt női Eb-címet. Kovács Zita, az MHT elnöke:- Nagyon sokat köszönhetek a 2018-as évnek, amely egy igazán mozgalmas időszaka volt az életemnek. Családi borászatunk országosan is egyre ismertebbé vált, valamint egy régóta dédelgetett álmunk valósult meg idén, hiszen elkezdtük építeni az új borászati üzemünket. Mindezek mellett májusban a Mátrai Hegyközségi Tanács elnökévé választottak és ez az elismerés hatalmas megtiszteltetés számomra. Ezek fényében nagy kíváncsisággal várom, hogy mit tartogat 2019... Jöhetnek a kihívások, indul egy új esztendő, új lehetőségek, új célok nyílhatnak meg előttünk Fotó: Shutterstock- Mint turisztikai szakember tematikus, interaktív sétákkal várom szépülő, múltjával együtt élő városunkba a vendégeket. Szeretném, ha az új év is olyan élményekkel gazdagon telne, mint a tavalyi. Eger 2018-ban az elsők között szerepelt mint turisztikai célpont valamennyi hosszú hétvégén, szeretném, ha megtartaná a város e pozícióját, s ehhez hozzájárulhatnék akár azzal is, hogy egyedi kéréseket is teljesítek az idelátogatóknak. Továbbá az Eger Idegenforgamáért Egyesületben lévők érdekeit szeretném képviselni.- Bizakodva tekintek az új esztendő elé! Talán az elmúlt húsz év legnagyobb fejlesztése történik jelenleg a zeneiskolában. Nem csak a hangszerparkunk, az épületünk is jelentős megújuláson megy keresztül. Ez inspirálóan hat mindnyájunkra. Természetesen kollégáimmal együtt tovább dolgozunk azon, hogy ugyanúgy, mint Eger a turizmus területén, mi is dobogós helyet foglaljunk el Magyarország művészeti iskolái között. Progresszív és mindenki számára nyitott intézményben gondolkodunk. Pál Sándor, az EBHT elnöke:- Az Egri Bovidéki Hegyközségi Tanács elnökeként, illetve szőlő- és bortermelőként nem kívánhatok egyebet, mint hogy az idei év is legalább olyan remek legyen, mint a tavalyi volt, hiszen 2018-ban a szőlőtermés mennyisége csaknem tíz százalékkal haladta meg az egy esztendővel korábbit, s a minőség is igazán kiemelkedő volt a borvidéken. Magánemberként is különleges év elé nézek, most az a legfontosabb, hogy első unokám egészségben megszülessen. Kohári Szilvia intézményvezető:- A 2018-as év szakmai örömökben gazdag volt. A RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat 20 éves születésnapját ünnepelte, amely egybe esett azzal, hogy jómagam is 20 éve dolgozom szenvedélybeteg-segítőként. Ez az év az értékelés és ünneplés jegyében telt. Ünnepelhettük a felépülést és a változást. Ha a jövő évre tekintek, mint szenvedélybeteg-segítő azt kívánom, hogy merjünk mindannyian elkötelezetten és kitartóan dolgozni a Reményért egy új Életben, és a Változásért, ami boldogabbá tesz bennünket. Kiss István fafaragó:- Az előttünk álló esztendő sok szép feladatot hoz a Heves Megyei Népművészeti Egyesületnek, amelynek elnöke vagyok. Áprilisban tizedik alkalommal rendezzük meg az Országos Népviseleti Konferenciát és Kiállítást, amelyre külföldről is érkeznek résztvevők. Bár fafaragóink befejezték az Aldebrői Történelmi Emlékpark alakjainak faragását, a tábor folytatódik. Mivel az egyesület munkássága szerepel az Egri Értéktárban, szeretnénk Eger Ünnepén szélesebb körben is bemutatkozni. Kékesi Györgyné máltais vezető:- Jövőre lesz húsz éve annak, hogy megalakult a Máltai Szeretetszolgálat egri csoportja. Jelenleg 25 önkéntesünk van, közülük sok pedagógus, akiknek egyre kevesebb idejük jut a közös munkára. Abban reménykedem, hogy újabb önkéntesek csatlakoznak hozzánk, akiknek ideje és energiája is van a jótékonyságra. Főként friss nyugdíjasok jelentkezését várjuk. Régi álmunk, hogy a jelenleginél tágasabb, komfortosabb helyen folytathassuk a munkánkat. Talán egyszer valóra válik. Márkus János igazgató:- Családunkban több egészségügyi probléma és haláleset is történt 2018-ban. Bizakodom, hogy az idei év pozitív változást hoz. A gyerekeink életében is meghatározó lesz, diplomaszerzés és középiskola­kezdés vár ránk. A Magyar-Tár- Ház ismertsége, látogatottsága nő, idén újabb konferenciák, kortárs kiállítások lesznek, s reményeink szerint egy új rendezvénypajtával is bővülünk. Nyertes pályázatok révén szeretnénk a civil partnerséget is továbbfejleszteni a térségben. Szabó Péter sportigazgató:- A DVTK-EgerNB I.-es férfikézilabda-csapatánál elsődleges feladat, hogy megszilárdítsuk a klub anyagi bázisát. Vélhetően sokak számára ismert, hogy nehéz időszakot élünk, folyamatos útkeresésben próbáljuk megtalálni a stabil működéshez szükséges forrásokat. Bízom benne, hogy az új évben infrastrukturális fejlesztéseket is végezhetünk. Az utánpótlásunk gyarapszik, ám az egri létesítményhelyzet elmarad azoktól az igényektől, amelyek a mindennapi munka . során mutatkoznak. Badacsonyáé Bohus Gabriella idegenvezető: Gulyás László, az egri zeneiskola igazgatója: szükséges mértékben te­­kintget visszafelé. Ki egy új beruházás megvalósulását, ki egy szép kiállítás, vagy tudo­mányos konferencia megren­dezését, ki-kj pedig családja, gyermekei életében beteljesül­ni látszó célok realizálását vár­ja 2019-től. Az is szívet melen­gető, hogy többen nem csak sa­ját elképzeléseik megvalósulá­sáért szurkolnak, szőkébb, s tágabb családjukra, környeze­tükre is gondolnak. Szerkesz­tőségünk nevében azt kíván­juk, valamennyiüknek legyen ereje, kitartása véghezvinni, amit eltervezett! S reméljük az év végén majd ismét olva­sóinkkal készíthetünk mérle­get, együtt tekinthetünk visz­­sza egy sikeres esztendőre! Farkas István könyvtárigazgató:- Tavaly személyes célom az volt, hogy a könyvtárunk első - egész éves - önálló tevékenységét zavartalanul, a város lakosainak, vezetőinek megelégedésére folytassuk. Nem volt könnyű évünk, de a visszajelzések pozitívak, köszönhetően a kollégák lelkiismeretes munkájának. Könyveket jelentettünk meg és mutattunk be, értékes műkincsekkel gazdagodtunk és nagy érdeklődést kiváltó rendezvényeink is voltak. Jövőre is igyekszünk ezt a minőségi munkát tartani. Báder Miklósné népművész:- A Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet nehéz időszak előtt áll: a munkaerőpiaci versenyben alulmaradtunk, ám megrendeléseinek aránya növekszik. Kisebb létszámmal igyekszünk megfelelni a kihívásoknak. Az elfelejtett kézművesszakmákat • szakkörökön újratanítják a Csillagvirág Népművészeti Egyesület mesterei. Alapítványunk a palóc hagyományok átadásának színtereit a Recski Tájháznál, s a mátraderecskei Népművészeti Háznál pályázati révén bővíti.

Next

/
Thumbnails
Contents