Heves Megyei Hírlap, 2019. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
2019-01-18 / 15. szám
2019. JANUAR 18., PENTEK SPORT 15 Torghelle Sándor a munkáját végzi az edzőtáborban. „Akinek ez nem tetszik...” A húsz éve edzőtáborba járó futballcsatár, Torghelle Sándor idén kétszer is Antalyába megy az MTK-val. Ha a kék-fehéreknél is úgy látják, hogy még egy évig a csapat hasznára lehet, akkor részéről nincs akadálya a folytatásnak. Pietsch Tibor/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Hiányzott már Törökország?- Nem lennék teljesen őszinte, ha rávágnám, hogy igen, de jó ideje tudtuk, hogy januárban kétszer is Antalyában edzőtáborozunk - nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szerda reggel másodszor is útra kelő MTK Budapest 36 esztendős támadója, Torghelle Sándor. - A vezetőség még jóval korábban úgy döntött, hogy az előző nyáron nem utazunk máshova, csupán Agárdra. Amit akkor megspórolt a klub, most elkölti. A magam részéről csak gratulálni tudok ehhez.- Ezt most komolyan mondja?- A lehető legkomolyabban. Tényleg megemelem a kalapom azok előtt, akik ennyire előrelátóak voltak, és akik biztosítják a lehetőséget, hogy kétszer is remek körülmények között készülhessünk. Miután hazatértünk az első edzőtáborból, néhány napig itthon edzettünk. Az időjárásnak „köszönhetően” olyan viszonyok között, hogy ha rajtam múlik, még a haverokkal sem mentem volna le focizni, holott imádok velük játszani. Az év ezen szakaszában gyakorlatilag lehetetlen Magyarországoij minőségi edzésmunkát végezni. Fél kezemen meg tudnám számolni azokat a csapatokat, amelyek megtehetik, hogy normális füves pályán gyakoroljanak. Amelyek nem tehetik meg, választhatnak: vagy külföldre utaznak, vagy megkockáztatják, hogy a felkészülésük nem úgy sikerül, ahogy szeretnék.- Ha nem tévedek, amikor életében először ment edzőtáborba, még a műfű is álom volt.- Az volt bizony! Tudja, mikor volt? Ne is gondolkozzon, megmondom: húsz éve. Tizenhét évesen kerültem fel a Honvéd első csapatához, akkor utaztam először edzőtáborba. Ha azt veszem alapul, hogy azóta minden nyáron és télen részt vettem egyen, ez a negyvenedik. Vagy a negyvenegyedik... Bár, az is lehet, hogy csak a harminckilencedik, mert volt, hogy sérülés miatt ki kellett hagynom. Amikor pedig Angliában játszottam, ott olyan feszített volt a tempó, hogy a téli edzőtábor bele sem fért a programba, örültünk, ha a meccsek között jutott időnk edzeni.- A harminchetedik életévét taposva miként bírja, hogy újra és újra el kell utaznia, és tíz napig megint nem látja a családját?- Egyrészt nyilván nehezen, másrészt mégiscsak ez a munkám. Ennélfogva helyén is kezelem a dolgot. Ahhoz, hogy a tétmeccseken megfelelően teljesítsek, a felkészülést tisztességesen el kell végeznem. Amúgy sem olyan nagy szám, hogy egy futballista elutazik néhány napra. Aki a labdarúgás mellett teszi le a voksát, annak számolnia kell ezzel. Ha el kell menni külföldre, akkor el kell menni, és kész. Akinek ez nem tetszik, ne focizzon!- Újoncként a hatodik helyen zárták a bajnokság első felét. Ezzel elégedett?- A rajt előtt ezt aláírtam volna. Oké, az MTK tradicionális klub, huszonháromszoros magyar bajnok, mindenki tisztában van azzal, hogy a magyarországi focitérképen hol helyezkedik el. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a csapa-liga rájátszásában csaptunk össze. A kinti mérkőzés ugyanúgy nulla nullára végződött, mint a fehérvári visszavágó, tizenegyesekkel jutottunk a csoportkörbe. Megjegyzem, a Trabzonspor ellen még veretlen vagyok. A már említett három találkozó mellett akad egy negyedik is: tavaly, úgyszintén edzőmeccsen, kettő egyre győztünk, mindkét gólt én szereztem. Szóval, ha van olyan csapat, amely nem akar vereséget szenvedni a Trabzon ellen, nyugodtan keressen. Éppenséggel nem bánnám, ha a Barcelona lenne az, szerintem az MTK vezetői is elengednének, akár egy hónapra is - nekem annyi elegendő is lenne.- No de vajon mi lesz nyáron, amikor lejár a szerződése?- Erről nem beszéltem eddig, most sem állt szándékomban, de nem vagyok az a típus, aki kitér a válaszadás elől. Az ősszel leültünk már egyszer, abban maradtunk, télen visszatérünk a témára. Erre még nem került sor, gyanítom, ha hazaérünk, előbb-utóbb megtudom, mi a szakmai stáb, illetve a vezetőség terve. Szeretném is tudni, mert jelentős döntés előtt állok. És nem mindegy, hogy azt a döntést most vagy jövőre kell meghoznom.- Ezt értsem úgy, hogy egy évet még érez magában?- Ezt értse úgy, hogy ha az MTK-nál úgy látják, még egy évig a csapat hasznára lehetek, akkor részemről nincs akadálya a folytatásnak. Nem szeretnék azonban olyan helyzetbe kerülni, hogy a szurkolók lefütyülnek a pályáról. Az, hogy más klubok hívei „vén izének” tartanak, benne van a pakliban, de ha már az MTK drukkereinek is csípi a szemét, hogy a pályán vagyok, el kell gondolkodnom a visszavonuláson. Torghelle Sándor jelentős döntés előtt áll pat egy éve ilyenkor még az NB II-ben játszott. A feljutó klubok nem is fogalmazhatnak meg más célt, mint hogy maradjanak bent az első osztályban. Ehhez képest három pontra vagyunk a dobogó alsó fokától, ami azt mondatja velem, hogy az őszünk rendben volt. Azt már nem teszem hozzá, hogy úristen, de jók vagyunk, mert öt együttes mégiscsak megelőz minket.- Az előző túra alkalmával kettő nullára nyertek a török bajnokság második helyén álló Trabzonspor ellen. Abból a meccsből érdemes bármilyen következtetést levonni? Fotó: MTI- Annál többet, mint hogy jó játékkal kettő nullára győztünk, nem. Ha márciusban betérek egy budapesti kávézóba, nem tudok azzal fizetni, hogy januárban legyűrtük a törököket. Habár annak a mérkőzésnek is megvolt a maga szépsége, volt vagy százötven török drukker, a kemény mag még pirotechnikai eszközöket is bevetett.- Játszott ön már huszonötezer Trabzon-drukker előtt is...- Fel is elevenítettük azt a hét évvel ezelőtti napot a mostani találkozó előtt. Akkor még a Videotonban szerepeltem. Atyaég, milyen hangulat volt azon a meccsen! Mondjuk, a tét sem volt kicsit: az Euró-Douchev-Janics Natasa a kínai kajakosok edzőjeként lehet ott a szegedi vb-n Csak tíz százalék esélyt ad magának Elege lett a fájdalomból, szinte végleges a döntése Fotó: MTI KAJAK-KENU Minimális esélyt lát a folytatásra a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa, aki azonban a kínai kajakosok edzőjeként ott lehet a szegedi világbajnokságon. Szeretett versenyezni, de a fájdalmak elvették tőle a kedvét, mondta a Kossuth rádió Sportvilág című műsorában Douchev-Janics Natasa. A nyaki sérvvel bajlódó háromszoros olimpiai bajnok kajakos hozzátette, hamarosan eldől, visszatér-e újra és folytatja pályafutását, vagy pedig edzőként dolgozik tovább. Előbbire nem sok esélyt lát... „Tavaly a két válogató között jött elő a nyaki sérvem, ami két gerinccsigolya között nyomja az ideget, lebénítva az izmokat. Az első verseny után próbáltam többet edzeni, de a fájdalomtól nem bírtam aludni, sírva ébredtem fel. Egyszer mindenkinél eljön a pillanat, amikor azt mondja, elég. Nekem pedig elég volt a fájdalomból” - nyilatkozta a 36 éves korábbi világklasszis. A 2000 és 2016 között öt olimpián versenyző kajakos korábban is bajlódott súlyos sérülésekkel - köztük gerincsérvvel -, illetve betegséggel, a 2018- as szezonra készülve azonban megkockáztatta -a kijelentést, hogy nem zárja ki, hogy megcélozza a 2020-as játékokat. „Végre azt mondhatom, minden rendben van velem, ezt az orvosi kontrollvizsgálatok is megerősítik. Az utóbbi időben sok szezont kajakoztam végig úgy, hogy nem voltam teljesen egészséges, de a gerinesérv az egyéb problémákkal együtt már a múlté. A derekam jobb, mint húszéves koromban. Ha egészséges maradok, célba veszem a hatodik olimpiámat - és szeretnék érmet nyerni Tokióban!” - mondta egy évvel ezelőtt, de immár kevésbé derűlátó, mostani nyilatkozatában az szerepel: nem tudja, mit hoz a jövő, de a pályafutása befejezésére vonatkozó döntése „szinte végleges”. „Tíz százalék esélyt azért adok magamnak, hátha kedvet kapok a folytatáshoz. Ha valamit szeretnék elérni az olimpián, akkor nem lenne szabad sokat kihagynom. Nem a pénz vagy a még több arany befolyásol, egyszerűen hiányozni fog...” - jegyezte meg Douchev-Janics Natasa, aki elárulta, amióta nem edz, jobban érzi magát. A hosszúra nyúló kényszerpihenő alatt sem szakadt el sportágától: folytatta a 2016-os olimpia után megkezdett edzői karrierjét. Tréner férjével, Andrian Douchewel és kislányukkal, Milanával kisebb-nagyobb megszakításokkal két éve Kínában él és edzőként dolgozik: válogatott versenyzőket készít fel - most épp az augusztusi szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságra. Douchev-Janics Natasa rádióinterjújában arra is kitért, ha mégis versenyzői pályafutása folytatása mellett dönt, akkor sem valószínű, hogy idehaza még láthatjuk versenyzőként: „Itthon erős a mezőny. Nem lenne esélyem” - mondta. Pircs Anikó/NS JEGYZET Női vélemény Petri k József jegyzet@mediaworks.hu Kényelmesen elhelyezkedtem a pamlagon a tévé előtt, hogy végignézzem a Premier League huszonkettedik fordulójának záró mérkőzését, a Tottenham-Manchester United futballrangadót. Amikor a nejem tudomást szerzett erről a „műsorszámról” csendesen felállította a vasalódeszkát, elővette a kimosott, száradt ruhákat, desztillált vizet töltött a gőzölős vasalóba, és nekidurálta magát... Eközben én a képernyőre tapadt szemmel követtem a zöld gyepen zajló eseményeket. Olyan sem nem látok, sem nem hallok állapotba szoktam zuhanni ilyenkor... Ahogy peregtek az események, alakultak ki sorra a helyzetek a pályán, a szpíker hangja úgy erősödött, mígnem elüvöltötte magát, hogy gól. Ekkor vette be Marcus Rashford, az angol válogatott és a Vörös Ördögök üdvöskéje a házigazda londoni „sarkantyúsok” hálóját. Még a jelenet ismétlését néztem, amikor a párom, az inggallér igazítása közben csak úgy, a válla fölött odavetette: „Ki lőtte a gólt?” Mondom neki, Ráshford. Ekkor jött tőle az első kinyilatkoztatás: „Ja, az egész ügyes gyerek.” Annyira meglepődtem ezen a szakmai minősítésen, hogy bennem szorult a szó... Aztán jött a meccs második félideje, amelyet a riporter is szinte eufórikus állapotban, emelkedett hangon közvetített végig, mivel egymást érték a nagyobbnál nagyobb helyzetek. Ahogy telt-múlt az idő, egyszer csak azt vettem észre, hogy a feleségem mellém telepedett. Pedig hosszú ismeretségünk alatt kiderítettem róla, hogy ő legfeljebb a kézilabda- és a vízipóló-mérkőzéseket nézi meg szívesen. Ám a napi meglepetéspenzumnak ezzel még nem volt vége. A találkozó lefújását követően ugyanis oldalbordám beszélgetést kezdeményezett a fociról, a látottakról. A sportágra kellő rálátásról tanúbizonyságot téve, meggyőzően érvelve kifejtette, miért is szereti az angol élvonal küzdelmeit, imigyen elemezve: „Az angoloknál nincsenek igazán lefutott meccsek, nincs szinte egyik találkozónak sem abszolút favoritja.” Ezzel nem nagyon lehetett vitatkozni, de itt még nem ért véget párom eszmefuttatása: „Nézd meg a német vagy a spanyol pontvadászatot... (!) Ott legfeljebb két-három csapat harcol már évek óta a bajnoki címért. Az angoloknál meg hat...” Mi tagadás, ezt az állítást is nehéz lenne cáfolni. így jutottunk el - időben - a harmadik félidőig. Magamban jót derültem a dolgon... Igaz, másnap pulóvert kellett húznom, mert az ingeim vasalatlanul kerültek vissza a ruhásszekrény aljára.
