Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-04 / 281. szám
2018. DECEMBER 4., KEDD SPORT jg A férfi kosarasok még nem mondtak le a világbajnokságról Böde Dániel megrúgta a századik gólját a Ferencvárosban a Paks ellen is Izgalmas meccsen, hoszszabbításban nyert a hollandok elleni világbajnoki selejtezőn a magyar férfikosárlabda-válogatott. A vb-részvételre az esély matematikai, de a csapat ezúttal is komoly erényeket vonultatott fel, és maradt tét a februári két meccsre is. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA A hollandok támadtak. Egy triplával egyenlíthettek volna, ahogyan tették ezt a rendes játékidő letelte előtt 4,4 másodperccel, kiharcolva így a hosszabbítást, most sem volt sokkal több hátra, azaz volt miért izgulni, ám szinte a parkettből kinőve Benke Szilárd ellopta a labdát a meglepett irányító orra elől, végigvezette a pályán, és kosarat dobott. Eldőlt a meccs, lehetett ünnepelni. „Sajnos a negyedik negyed végén nem mentek be a büntetők, ezért a hollandok ki tudtak egyenlíteni, de senkin sem éreztem, hogy ettől megrettent volna - mondta később a mezőny legjobbja, a 21 pontig jutott Benke Szilárd. - Úgy gondoltunk a hoszszabbításra, mint egy új feladatra, amelyet meg kell oldanunk, erősebben összpontosítottunk, és bár nem sikerült megtörnünk az ellenfelet, a végén gyorsabbak és eredményesebbek voltunk.” Benke Szilárd (világos mezben) kosara döntötte el a meccset a javunkra Fotó: Szabó Miklós Rengeteg szelfi készült Benke Szilárddal vagy a szintén nagyszerű teljesítményt nyújtó Vojvoda Dáviddal, de a többi játékos is a bőrén érezhette a szurkolók szeretetét. Utána valamennyien hangsúlyozták, milyen nagy szó az, hogy Budapesten telt ház előtt játszhattak már másodszor ebben a selejtezősorozatban. „Minket nem azért szeretnek, mert a világ legjobb csapata vagyunk - fejtegette Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány. - Ezek a játékosok mindig becsülettel, hatalmas szívvel és alázattal küzdenek, a pályán is érződik, hogy remek közösséget alkotnak, és ennek köszönhetik a sikereiket, meg azt is, hogy így ünnepük őket.” A csütörtöki, horvátországi vereségből felállva nyerte meg ezt a világbajnoki selejtezőjét a válogatott, amivel életben tartotta az esélyeit a csoport harmadik helyének a megszerzésére, de ez az esély inkább csak matematikai, mint gyakorlati. Vasárnap este Lengyelország meglepetésre simán, 94-78-ra megverte a második helyen álló Olaszországot - a horvátokat hazai pályán 79- 62-re legyőző Litvánia már biztos kijutó a szeptemberi kínai világbajnokságra -, és ezzel megszilárdította pozícióját a harmadik helyen. A lengyeleknek ló pontjuk van, nekünk 15, ám az egymás elleni összevetésben ők a jobbak, így pontegyenlőség esetén előrébb végeznek, tehát ők a hátralévő két februári mérkőzésből egyet sem nyerhetnek meg, nekünk viszont mindkettőt meg kell nyernünk. Arra talán lehetne pénzt tenni, hogy a vetélytársunk kikap Horvátországban, az viszont nem valószínű, hogy hazai pályán megbotlana Hollandia ellen, ugyanakkor mi Livornóban az olaszokkal enyhén szólva nem esélyesként játszunk, végül a horvátokkal zárjuk a sorozatot. Nem véletlen, hogy Ivkovics Sztojan is az utolsó forduló fontosságát hangsúlyozta: „Ha a lengyelek elviszik a harmadik helyet, nekünk a negyedik is nagyon fontos, a papírforma szerint azért a horvátokkal versengünk - mondta a kapitány. - Csütörtökön öt ponttal kaptunk ki tőlük, ha tehát ezen múlik majd, akkor Szombathelyen legalább hattal kell nyernünk, hogy megelőzzük őket. A negyedik hely azért fontos, mert Európa legjobb tizenhat csapata között lennénk, és a következő Európa-bajnoki selejtezők sorsolásakor a második kalapba kerülnénk be.” Ez a józan számítás, a játékosok azonban nem néznek enynyire előre, nekik nem is ez a dolguk. Ők is tudják, a magyar férfikosárlabda-válogatott kijutása a világbajnokságra a csodával lenne egyenlő, így annak elmaradása nem kudarc, ám Vojvoda Dávid, a csapat kapitánya mégis így fogalmazott: „Minden meccsen győzni akarunk, az olaszok és a horvátok ellen is, amíg a leghalványabb remény is él, addig nem adjuk fel.” Böde Dánielt joggal ünnepük csapattársai, százados lett a Ferencvárosban Fotó: Török Attila LABDARÚGÁS A labdarúgó bajnokságot vezető Ferencváros csatára, Böde Dániel szombaton csendesebben örült a Paksnak lőtt góljának, de az boldogsággal töltötte el, hogy focirajongó kisfia is látta a mozdulatot.- Számolja a góljait?- Nem vagyok az a nagy statisztikus - mondta Böde Dániel, aki egyes statisztikák szerint a századik gólját szerezte a fővárosi klub mezében. - Azt megnéztem a szezon előtt, hogy 82 gólt értem el eddig a Fradiban a bajnokikon, és eszembe jutott, jó lenne eljutni százig, ez volt ebben a szezonban az ötödik. A válogatottban ötnél járok - ez nem sok, ezt könnyű fejben tartani. Két meccsen három találat a Feröer ellen, míg az első gólomat címeres mezben Törökországban lőttem, és volt még egy az észtek ellen. Szóval azért lehetne több... Viszont most, hogy a paksi gólokat említi, sokáig védekező középpályást játszottam, ahhoz képest talán tényleg nem rossz számok ezek.- A tizenharmadik bajnokija volt a szombat esti, három meccset játszott végig, ötször húsz percnél kevesebb jutott önnek. Miért? Lapunk többször is elemezte már, mennyire lehet hatékony a párosuk Davide Lanzafaméval. Az olasz légiós is sokkal hatékonyabb lehet, ha van egy csatártárs mellette, előtte.- A felállás, a taktikai hadrend az edző dolga, a játékos elfogadja a szakmai vezető döntését. Az ép dolgom az, hogy a tőlem telhető legjobb teljesítményt nyújtsam az edzésen, mindennap megmutassam, számíthatnak rám, s ha a pályán vagyok, szeretném gólokkal, gólpasszokkal győzelemhez segíteni a csapatot. Szombat este Pakson sikerült, győztünk, ez volt a fontos, és nyilván jó érzés, ha ehhez az első gól megszerzésével, a megnyert párharcokkal magam is hozzá tudtam tenni a magamét.- Ilyen Paksra számított?- Nem.- Hanem?- Nemcsak én, az egész csapat sokkal harciasabb ellenfélre készült, talán a korai gól megfogta a hazaiakat, és a második után már nem tudtak újítani, váltani, végig uraltuk a mérkőzést.- Szabad-e, illik-e örülni annak a gólnak, amelyet az ember egy korábbi klubja ellen szerez? Az rendben, hogy a futballista tekintettel van korábbi szurkolói érzéseire, de jelenlegi csapatának drukkereit meg az zavarhatja, ha nem örül annyira a gólnak. Mi a jó megoldás?- Előre nem terveztem semmit, de azt tudom, hogy Pakson sokan szeretnek, én is sok embert kedvelek, és tudtam azt is, hogy közülük többen ott voltak a lelátón. Örülök ilyenkor is, csak nem látványosan, ennyi, nem több. Korábban is szereztem gólt a volt csapatom ellen, olyan is előfordult, hogy sokkal jobban látszott rajtam, hogy örültem neki, most nem annyira mutattam ki, de azért boldog voltam, hogy sikerült a hálóba találnom.- Számít-e, hogy nagyobbik fia, Dani ott volt a nézőtéren?- Örülök neki, ha látja, amikor az édesapja gólt rúg, az apósom, és a sógornőm hozta el szombaton, de több hazai meccsen is ott volt már. A másik fiam, Gergő még kicsi, hároméves, s áprilisban bővül a család... Danika a madocsai kissrácok között játszik, de nem én erőltetem, ha van kedve, csinálja. Annak persze örülök, hogy látom, mennyire foglalkoztatja, vannak albumai, amiket teleragaszt a kedvencei fotójával, gyűjti a sztárok fényképeit, ha kap egy új labdát, simogatja, vigyáz rá, ez jó érzés. A Bozsik-tornákon vesz részt a korosztálya.- És milyennek látja?- Kicsi még, de a sajátomról amúgy is mit mondhatnék? Nem rosszabb, mint a többi gyerkőc, akiket látok a mécseséin, maradjunk ennyiben. Mondom, nekem az is jó, hogy szeret futballozni, van kedve hozzá, várja a meccseket, nagyon örülök, hogy szereti csinálni, és nem a számítógépes játékokat nyomkodja csak a szobában, hanem kint szaladgál a jó levegőn.- Hogy látja most az esélyeket, ki lesz a bajnok?- A Ferencvárosban játszom hat és fél éve, itt minden mécsesét, minden bajnokságot, kupát meg kell nyerni, így állunk hozzá. A tabella nem néz ki rosszul, nyugodtak lehetünk, de hátradőlni nem szabad. Somogyi Zsolt/Nemzeti Sport JEGYZET Közhelyek Pajor-Gyulai László jegyzet@mediaworks.hu Hát erre meg mit írjak? Jött az üzenet a mobüomra, hogy mit szólok hozzá, én pedig nem tudom, hogy mit szóljak. Mondhatni, akasztják a hóhért, hiszen mi, újságírók szoktunk jobb ötlet híján ilyeneket kérdezni edzőktől és játékosoktól, most pedig Jura nekem küldi ezt, hogy mit szólok hozzá. Jura a hazájában neves, tekintélyes sportújságíró, jó barát, aki fölényes sajnálkozás helyett inkább egy közhellyel igyekszik táplálni a derűlátásomat. Végül ugyanis azt feleltem a kérdésére, nem örülök annak, hogy a labdarúgó-Európabajnokság selejtezőjében honfitársaival, a horvátokkal is játszanunk kell, mert ki az ördög örülne, ha a világbajnoki ezüstérmest sodorná a sors szeszélye az útjába, mire ő azt írta vissza, hogy a futballban minden megtörténhet. Fogjuk rá, végül is valamiben tényleg muszáj bízni. Őszintén nem irigylem most Marco Rossi szövetségi kapitányt vagy bárkit, akit a vasárnapi sorsolás után faggatunk, hogy mit szól hozzá, milyen továbbjutási esélyeket lát a horvátok mellett Walesi, Szlovákiát és Azerbajdzsánt felsorakoztató csoportból. Nehéz, talán lehetetlen a nyilvánosság előtt meghaladni az olyan közhelyeket, mint hogy a lehető legjobban felkészítjük a csapatot, ha beérik a közös munka, akkor képesek lehetünk a bravúrra, és harcban állunk majd a második helyért - az elsőt mintha már ki is adtuk volna a horvátoknak -, és az azerieket sem szabad lebecsülni. Mindez magától értetődő egy olyan válogatott esetében, amely számára a közelmúltban Andorra és Luxemburg is rágós falatnak bizonyult. Ezeknél többet most aligha lehet mondani, a lényeg pedig úgyis az, ami a pályán zajlik majd, arról viszont nem nagyon esik szó, mennyivel nagyobb a tét most, mint a korábbi selejtezők során volt. Csányi Sándor MLSZ-elnök szerint a magyar szurkolók már mindenféleképpen nyertesek, hiszen Budapest is otthont ad az Eb néhány meccsének, így a kontinens legjobbjai házhoz jönnek, csakhogy a magyar szurkoló a magyar válogatottnak akar szurkolni, és ha a csapat nem jut be a torna mezőnyébe, és más országok fiesztáját kell látnia a főváros utcáin, sokkal inkább érzi majd magát vesztesnek, mint nyertesnek. Ez 2020-ban lesz, éppen akkor, amikor az MLSZ elnökségének a mandátuma is lejár, amikor számot kell adnia az utóbbi öt évéről. Ám mondhatunk tízet is, hiszen akkor fogalmazta meg először, mit akar elérni 2020-ra, a vágyak koronája pedig az Eb-szereplés lett Budapesten. Ha nem jön össze, még közhelyeset is nehéz lesz felelni a kérdésekre.
