Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)
2018-12-28 / 300. szám
2018. DECEMBER 28., PENTEK SPORT 15 Ivkovics Sztojan 2021-re Budapestre álmodta meg az Eb-t s Fotó: MTI feladatunk - mondja Ivkovics. - A februári vb-selejtezőkön huszonnégy év lesz az átlagéletkor, ezzel hosszú távon is lehet tervezni. A hét-nyolc évvel ezelőtti csapat jobb képességű játékosokból állt, a mostaniak viszont összehasonlíthatatlanul erősebb közösséget alkotnak, és ebben a sportágban ez roppant lényeges. Ráadásul a válogatott egyikünknek sem pénz kérdése. Amikor az Eb-n a románok legyőzése után fél órával még mindig együtt énekeltünk a szurkolókkal, arra gondoltam, a gyerekeim születése után ez a legszebb élményem, és ezt nem lehet megfizetni.” A tavalyi sikerek felhívták a figyelmet a magyar kosárlabdázókra, a nyáron külföldi szerződést kapott Perl Zoltán és Keller Ákos is, Rosco Allan Japánba szerződött, ám előbbi kettő ezzel főszerep helyett gyakran csak epizodista, azaz kevesebb játékpercet kap. A szövetségi kapitány szerint ez gond, de valahol el kell kezdeni a légióskodást, ráadásul úgy véli, a spanyol vagy a francia bajnokságban többet érhet öt perc, mint itthon harminc, és az a legfontosabb, hogy a magyar férfikosárlabda évtizedek múltán újra tényező a kontinensen. „Velem együtt a játékosok is hisznek abban, hogy februárban legyőzhetjük az olaszokat és a horvátokat. Még ez sem garantálja a részvételt a világbajnokságon, de ha jó helyen zárjuk a selejtezőket, akkor a második kalapból várhatjuk majd a következő Eb selejtezőinek a sorsolását. Az Európa-bajnokság 2021-ben lesz, addigra kialakulhat egy számottevő fiatal magyar válogatott. Nemrég azt álmodtam, hogy azt a tornát Budapest rendezi meg. A sportág és a csapat is megérdemelné. Én többszörösen megvalósítottam a gyerekkori álmaimat, ha ez is valósággá válna, és itthon szerepelhetnénk az Eb-n, utána igazán boldogan adnám át a helyemet az utódomnak.” Ezt nem lehet megfizetni A tavaly nyári Európa-bajnokság óta komoly népszerűségnek örvend a magyar férfikosárlabda-válogatott, amely azóta itthon telt házak előtt játssza a mérkőzéseit, és a selejtezők utolsó két fordulója előtt matematikailag akár a világbajnokságra is kijuthat, még ha erre minimális is az esélye. A csapatról beszélgettünk Ivkovics Sztojan szövetségi kapitánnyal. Pajor-Gyulai László szerkesztoseg@mediaworks.hu KOSÁRLABDA Néhány éve még valószínűtlennek tűnt, hogy a magyar férfikosárlabdaválogatott dobogós lehet az Év csapata-választáson, tavaly mégis megtörtént. A csapat a szavazást a harmadik helyen zárta, amit a remek Európa-bajnoki szerepléssel ért el. Az idén világbajnoki selejtezőket játszott, s töretlen népszerűségét bizonyítja, hogy Szombathelyen, Debrecenben és Budapesten is telt ház előtt lépett parkettre. Ivkovics Sztojan, aki 2013 óta szövetségi kapitánya a válogatottnak, mindennek ellenére nem zárja teljesen elégedetten az évet: „Lényegében ugyanazt elértük, amit tavaly, ott vagyunk Európa legjobb tizenhat csapata között, sőt, maradt esélyünk a tizenkettőbe is bekerülni. De a játékot tekintve sajnos nem fejlődtünk, nem is fejlődhettünk, mert alig van lehetőségünk együtt nál is példásabb hozzáállással igyekszünk kompenzálni.” Az utóbbi években alaposan kicserélődött a keret, lépésről lépésre zajló generációváltásról is beszélhetünk. A most 23 éves Perl Zoltán az Európabajnokságon kulcsjátékossá nőtte ki magát, azt követően a például Wittmann Krisztán nevével fémjelzett korosztály lassan átadta a helyét Váradi Benedekékének, és a keretben helyet kaptak már húsz évnél fiatalabb kosarasok is. „A fiatalok bevetése mindig kockázattal jár, de ez is fontos A kapitány hisz a februári selejtezők sikerességében edzeni. Az Eb-selejtezők, illetve az Eb előtt hónapokat dolgozhattunk, ami meg is látszott az eredményeken. Sajnos, nekünk Vojvoda Dávidon kívül nincs mindig bevethető európai szintű játékosunk - a klasszis Hanga Ádámra csak az Európa-bajnokságon számíthattunk -, ezért csapatként kell megharcolnunk a sikereinkért, ez viszont sok közös munkát igényelne. A sűrű program miatt erre az idén alig volt lehetőségünk, hiányzott is a játékunkból a precizitás, amit hittel és a példás-Szalai Ádám büszke arra, amit elért a Bundesligában és a válogatottban A legmagasabb szinteafutballozhat LABDARÚGÁS Túl van a kétszázadik fellépésén a Bundesligában, csapatkapitányi karszalag a válogatottban, szép emlékek, fájó pillanatok - évértékelés a Hoffenheim magyar csatárával, Szalai Ádámmal.- Összesen csaknem ötven tétmérkőzést játszott 2018-ban a Bundesligában, a Német Kupában, a Bajnokok Ligájában és a válogatottban. Mondhatjuk, hogy az idei volt pályafutása egyik legmozgalmasabb éve?- Abszolút! Klubcsapatommal minden várakozást fölülmúlva, bronzérmesek lettünk a Bundesligában, s a Hoffenheim így először szerepelhetett a Bajnokok Ligája főtábláján az ősszel, a válogatottban pedig csapatkapitány lehettem.- Tudja, hogy tizennégy gólt szerzett az idén?- Kár, hogy nem lőttem még egyet a Bundesligában, mert akkor már elértem volna az ötven gólt a német élvonalban. De majd jövőre, jövőre megszerzem!- Egy másik mérföldkövet mindenesetre elért: december elsején, a Schalke ellen, elkönyvelte pályafutása kétszázadik Bundesliga-fellépését.- Amire nagyon büszke vagyok. A kispesti salakpályáról indulva jutottam el a világ egyik legerősebb bajnokságába, januárban lesz kilenc éve, hogy bemutatkoztam a Bundesligában, azóta folyamatosan ott futballozom. Számomra ez a pályaív álomszerű, sokkal többet ér és jelent a szerzett gólok számánál. A kívülálló csak azt látja, hogy ennyit vagy annyit játszom a bajnokságban, de én tudom, mennyi munka van abban, hogy egyáltalán esélyem legyen pályára lépni. Megfelelő teljesítmény és hozzáállás nélkül nemhogy megragadni, eljutni is lehetetlen egy-egy európai topligába. Mindenkinek a saját kezében van a sorsa, s mindenkit az elvégzett munkája mfnősít.- Említette, hogy a Hoffenheim először szerepelhetett a BL- csoportkörben. Hogyan élték meg, hogy a Manchester City, az Olympique Lyon és a Sahtar Doneck mögött az utolsó helyen zártak a csoportjukban?- Voltaképpen papírformaeredmény született, mert a sorsoláskor tisztában voltunk vele, hogy rendkívül erős csapatokkal kerültünk össze. Ettől függetlenül úgy érzem, jó néhány pont bennünk maradt, negyedik hely ide vagy oda, A saját kezében van a sorsa összességében jó teljesítményt nyújtottunk a legrangosabb kupasorozatban.- Hogyan értékeli a válogatott szereplését a Nemzetek Ligájában?- A mai napig fáj az első, finnországi mérkőzés elveszítése, az, hogy nem sikerült megragadnunk a kínálkozó lehetőségeket. A görögöket és az észteket megelőztük a csoportban, kár, hogy a finneket nem sikerült. De márciustól új verseny kezdődik, az Európa-bajnoki selejtező, úgyhogy maradt még remény a kijutásra, egyúttal arra, hogy Budapes-Fotó: AFP ten játsszon Eb-meccset a válogatottunk.- Horvátország, Szlovákia és Wales is a mi selejtezőcsoportunkban szerepel, nem lesz könnyű...- Senki sem hiheti, hogy az lesz, elvégre a magyar válogatottat a negyedik kalapból húzták, ennélfogva nem is kerülhettünk könnyű csoportba. De biztos vagyok benne, hogy odatesszük magunkat a selejtezőben, mert felejthetetlen élmény lenne Magyarországon, a magyar emberekkel együtt ünnepelve Eb-mérkőzést játszani.- Visszatérve a klubcsapatához: június harmincadikán lejár a szerződése a Hoffenheimnél. Motoszkál már a fejében a hogyan tovább?- Igen, időnként eszembe jut, ez szerintem természetes. Sohasem voltam szabadon igazolható labdarúgó, egész karrierem során mindig élő szerződéssel rendelkeztem. A helyzetem bizonyos szempontból egyszerű, mert a saját kezemben van a sorsom, én tehetem a legtöbbet annak érdekében, hogy a nyarat követően is európai topligában futballozhassak. Harmincegy éves vagyok, sikeréhes és motivált, feltett szándékom, hogy a legmagasabb szinten folytassam a pályafutásomat.- Sportszakmailag mit kíván 2019-re?- Legalább olyan eredményes évet, mint amilyen az idei volt. Szerencsére elkerültek a sérülések, a Hoffenheimnél és a válogatottnál is számoltak velem, a nemzeti csapatban csapatkapitány lehettem. Szóval, legyen egészség, legyen sok munka - és mi más is lehetne a harmadik kívánságom, ami valójában az első és legfontosabb: az Európa-bajnokságra jutás a magyar válogatottal! Kamler János JEGYZET Mentalitás Takács Zoltán jegyzet@mediaworks.hu Minden második évben a család holland ágánál jön össze a família az ünnepek alatt. Mivel németalföldi sógorom is nagy sportrajongó, így persze ilyenkor sem maradhat el csapataink évértékelése. Rögzítettük, hogy az új holland futballgenerációban végre van spiritusz, nálunk meg a Vidi szereplése indíthat el valamiféle pozitív folyamatot. Továbbá női kézilabdában még mindig ők, a férfiaknál pedig még mindig mi állunk jobban, kosárlabdában mindkét ország erős középmezőny, a vízilabdázóknál pedig csak a női szakágban versenyképesek. Igaz, nekünk meg nincs Verstappenünk, legfeljebb Micheliszünk, akire persze éppen úgy büszkék vagyunk, mint a hollandok a száguldó F-l-es tinijükre. Természetesen az esték a darts jegyében telnek, kint jobb híján csakis narancsos fan lehetek, ám ha nincs ez a családi kötelék, talán sosem fedezem fel Van Gerwenéket. Ilyenkor azonban kötelező program sörrel a kézben szakérteni az esélyeket, előre látni a fordulatokat, és kiszúrni az éppen legészbontóbb jelmezbe bújt őrült drukkereket. Azért olykor a család női ága is belepillant a fejleményekbe, a húgom például meggyőződéssel állította, hogy ennél a sportnál valószínűleg feltétel a felettébb előnytelen külső. Megnyugtattam, hogy pocak ide vagy oda, azért kell ide némi fizikai erőnlét, és mentális fittségre is szükség van, hiába tűnik első ránézésre úgy, mintha az ötödik feles után dobálgatnának hőseink. Sőt, sokszor éppen az dönt egy kiélezett meccsen, hogy ki milyen pszichés állapotban van. S ha valamiben, hát ebben a hollandok nagyon erősek. Ha minden veszni látszik, akkor is mennek előre, ha biztosnak tűnik a győzelem, akkor sem állnak le. S ezt a hozzáállást nem a verseny előtt két perccel sajátítják el. Jó példa minderre, amikor délutánonként elmegyek focizni a nyolcéves unokaöcsémmel, hogy a söröskrigli emelgetése mellett másféle sportba is belekóstoljak kicsit. Ha elhúzok jó néhány góllal, ugyanolyan elánnal küzd tovább, mint amikor ő vezet. Nem csügged, nem kegyelmez, nem lazít. Már most benne van a vérében, hogy az utolsó pillanatig harcolni, hajtani kell, függetlenül az állástól. Ugyanis nem mindegy, hogy ha kikap, mennyivel kap ki, s ha győz, hány gól lesz közte. Persze könynyen lehet, hogy egy pszichológus azt mondja erre, hogy ebben a korban a játék öröme mindennél fontosabb, mégis úgy hiszem, hogy a győzelem íze megédesíti a játék örömét. Még akkor is, ha nem az ellenfelet, csak saját magát győzi le valaki. Akár a sportban, akár az életben.
