Heves Megyei Hírlap, 2018. december (29. évfolyam, 279-302. szám)

2018-12-20 / 295. szám

Rendszeres oktatáson vehetnek részt a diákok 2018. DECEMBER 20., CSÜTÖRTÖK_____________________________________________________________________ Lovas generációt nevelnének a faluban Fotó: Márkus Attila A gyermekek szakemberek segítségével ismerkedhetnek a lovaglás és a lótenyésztés alapjaival Nem feszülök Guti Rita rita.guti@mediaworks.hu MEGYEI KORKÉP Ha ön egy 34 éves nő, akkor örülhet, mert a statisztikák alapján átlagosan ebben a korban keresheti a legtöbbet egész életében, bruttó 245 ezer forintot. Az már kevés­bé örömteli, hogy egy átlagos férfi ennél jóval többre számít­hat: élete legnagyobb bére majdnem bruttó 322 ezer lesz, amit 38 éves korában ér el. Pedig ha elképzeljük ezt az átlagos fér­fit és nőt 20-25 évesen, közel sem látunk ekkora különbséget a bérük között. Ezt elég jól mutatja a Magyar Tudományos Aka­démia Közgazdaság-tudományi Intézetének ábrája, ami a hét­főn bemutatott Munkaerőpiaci Tükör 2017 kötetben jelent meg. Nem lepődtem meg, de ez tán azért van, mert rég elmúl­tam 34 éves, gyerekem is van, három. Ahogy a kötetbemuta­tóról írt cikk címe írja: a gye­rekes nők, ha megfeszülnek se keresnek annyit, mint a férfi­ak. Tán a koromból adódik, hogy már megfeszülni se próbálok. Tudja az ég, hogy ez megváltozik-e valaha! Mert ha megnéz­zük, hosszú távon hogyan alakult a magyar nők foglalkoztatá­sa és bérhelyzete, egyértelmű javulás látszik, miközben nem csökken a különbség a férfiakhoz képest. A magyar nők évtize­dek óta nagyobb arányban kerülnek be a felsőoktatásba, és ke­vésbé is morzsolódnak le, mint a férfiak. Ráadásul a robotizáció elterjedésével épp azok a munkakörök maradnak meg, ame­lyek ember-ember közti kapcsolatra épülnek. Ezeket, például az ápolói vagy pedagógusi szakmákat, általában nők dominál­ják. Szóval a lányaimnak már talán jobb lesz! Ha meg nem, még mindig ott lesz a fiam! Tudja az ég, hogy ez megváltozik-e valaha! Magas minőséget tükröz az új palack Iskolai keretek közt tanul­hatnak lovagolni ezentúl a szilvásváradi és környékbe­li gyerekek - jelentették be szerda délelőtt, az együtt­működési állapodás meg­kötésekor az érintett szer­vek képviselői. Hangsúlyoz­ták: fontos lépés és nagy le­hetőség ez egy olyan tele­pülésen, mely ma a magyar lovaskultúra egyik fellegvá­rának tekinthető. Lőrincz Rebeka szerkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hu SZILVÁSVÁRAD - Komoly stra­tégiai szövetséget jelent az együttműködés, mely az Ál­lami Ménesgazdaság Szil­vásváraddal a helyi iskolá­sok javára létrejöhetett - hangsúlyozta Ballagó Zol­tán, az Egri Tankerületi Köz­pont igazgatója a kontrak­tus aláírásakor. - A megálla­podás célja, hogy a gyerme­kek szervezett keretek közt, szakemberek segítségével ismerkedhessenek a lovag­lás és lótenyésztés alapjaival - vázolta. Márciusban ülnek először lóra a szilvásváradi diákok, akik évi 12-14 órában tanulhatnak majd a fedett lovardában. Már­ciustól júniusig, illetve szeptem­berben és októberben lesz le­hetőség megtartani az alkal­makat, két hátasló és egy okta­tó közreműködésével. Kis Pap Zoltántól, a Szilvásváradi Jó­kai Mór Általános Iskola intéz-Kormos Zsuzsanna, az Ál­lami Ménesgazdaság Szil­vásvárad pénzügyi vezetője az eseményen úgy fogalma­zott: tiszteletre, szeretetre és kitartásra is nevel a lovas­sport. Hozzátette: minden feltételt adottnak talál ah­hoz, hogy a településen egy ményvezetőjétől megtudtuk, a megállapodásnak megfele­lően a pedagógiai alapprogra­mot is módosítják: az iskolai környezet- és természetisme­­ret-órák anyagába beépülnek a lovaskultúrával és tenyésztés­sel kapcsolatos alapismeretek. A program bejelentését kará­csonyi ajándékként tartogatják a gyermekek számára. új lovasgenerációt nevelhes­senek.- A program legnagyobb tá­mogatói éppen a gyerekek - mondta Horváth László, a tér­ség országgyűlési képviselő­je, hozzátéve: Szilvásvárad háromezer éve fontos pontja a magyar lovaskultúrának, mely világszinten kiemelke­dő értékeket hordoz. - Ezeket csak egy értő és művelő ge­neráció képes megtartani és éltetni - tette hozzá. A szerződés február elejé­től lép életbe, és a Szilvásvá­radi Jókai Mór Általános Is­kola 3., 4. és 5. osztályos ta­nulóinak kínál lehetőséget, hogy délutáni szabadidejük­ben rendszeres oktatáson ve­hessenek részt. Osztályon­ként eddig 15-16 diák jelent­kezett a programba. Tavasztól indul a képzés A LEGJOBB RECEPTEK EGY HELYEN a# unnepeá^e/ www.mindmegette.hu (Folytatás az 1. oldalról) EGER Juhász Ádám borász a tájékoztatón hozzátette, a palackot a borvidék bár­mely borásza használhatja majd, de nem teszik kötele­zővél Első körben a Superior és Grand Superior kategóri­ájú borok kerülhetnek a pa­lackba, de a jövőben a többi borfajtára is kiterjeszthetik a használatát. Aláhúzta, a cél, hogy az em­berek tudják, ha ilyen palac­kot vesznek le a polcról, ak­kor egri szőlőből készült, ki­emelkedő minőségű nedűt fo­gyasztanak. Jelenleg a palack tervei vannak meg, még hát­ravan számos kivitelezési és engedélyeztetési eljárás, a pa­lackok forgalomba kerülésé­ről egyelőre nincs pontos in­formáció. Süli K. Habis László (balról) és Juhász Ádám a palack tervével Fotó: N. R. Ezer-ezer dollár közösségépítésre A természet szerelmesei is közelebb kerülhetnek egymáshoz Már „terem” a lakatfa Füreden BÜKKSZENTMÁRTON, HEVES­ARANYOS Két helyi civil szer­vezet, a Faluszépítők Bükk­­szentmártoni Egyesülete, illetve a Hevesaranyoson mű­ködő Forrás Laskó Egyesület is sikerrel pályázott az UNI­CEF Rajtad áll a jövőd! elneve­zésű magyarországi program­ján. A napokban kapták az ér­tesítést, hogy ezer-ezer dollárt nyertek arra, hogy saját jövő­jüket aktívan alakíthassák. A projekt 14-24 éves ma­gyarországi fiatalok számá­ra teremt lehetőséget közössé­gük építésére. Ez a kezdemé­nyezés hátrányos helyzetű fi­atalok három-öt fős csoportja­it vonja be közös gondolkodás­ba, amelynek során maguk azonosítják az őket leginkább érintő és foglalkoztató társa­dalmi problémákat, majd kre­atív helyi megoldásokat dol­goznak ki ezek megoldására. Ebben a folyamatban szakér­tők és mentorok segítik őket. A sikeres pályázók egy or­szágos műhelymunkában kezdhetik meg gondolataik formába öntését, amelynek része egy többnapos buda­pesti képzés. Az öt legígérete­sebb kezdeményezés megva­lósításához az UNICEF pénz­ügyi és szakmai támogatást biztosít. B. K. MÁTRAFÜRED Lakatfát adtak át a Gyöngyös-Mátra TDM kezdeményezésére Mátra­­füreden. A szervezők szavai szerint ezzel a különleges látványossággal a természet szerelmesei most egymáshoz is közelebb kerülhetnek. Felhívták a figyelmet: a la­katfa nem keverendő össze a lakatfallal. Míg utóbbi csak kvázi kétdimenziós megje­lenést biztosít a romantikus zárakhoz, előbbi egy fát for­mázva gyűjti a szerelemlaka­tokat. Sőt, aki nem szeretne alkoholos filccel neveket és dátumokat pingálni a lakat­jára, a helyszínen örökre rá Az első zárat Nagy Róbert akasztotta a fára Fotó: Czímer Tamás is gravíroztathatja mondan­dóját az utókornak a szere­lemlakatjára. Az első ilyen zárat Nagy Ró­bert TDM-elnök akasztotta a szív alakú lakatfára. Viszont ezen a világoskék lakaton - a megszokottól eltérően - nem egy hölgy, hanem az egyesü­let neve olvasható. A kezdeményezők bíznak benne, hogy a párizsi Pont des Arts híd példáját követ­ve - melyre már csaknem 45 tonnányi lakatot helyeztek el a szerelmesek - rövidesen a mátrafüredi lakatfa is bősé­ges „termés” alatt roskadozik majd. HMH

Next

/
Thumbnails
Contents