Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-29 / 277. szám

fl HATVAN, LŐRINCI ÉS KÖRZETE 2018. NOVEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Traumatológusok konferenciája HATVAN A városban tartotta idei kongresszusát a Magyar Traumatológus Társaság Észak-keleti Csoportja. A szakemberek negyed év­százada ülnek össze minden évben a régió valamely váro­sában, hogy szakmai beszél­getést és tapasztalatcserét tartsanak. A hatvani kórház­nak kiemelt jelentősége van a térségben, mert baleseti gócpont a város mellett elfu­tó autópálya és főútvonalak miatt. Ezért is kap nagy sze­repet az intézmény trauma­tológiai osztálya - hangsú­lyozta Szabó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője, a rendezvény fővédnöke. T. 0. Újszülötteket köszöntöttek RÓZSASZENTMÁRTON Faülte­tésre invitálta az önkormány­zat a szeptember 15-éig szü­letett 21 kisgyermeket és a szüleiket a Szűcsi úti játszó­térre. Kaláccsal, teával ked­veskedtek a csöppségeknek és hozzátartozóiknak. T. O. Idegen nyelvek fejlesztése HATVAN, LŐRINCI Ezer em­ber idegen nyelvi fejlesztését vállalta el az Egri Szakképzé­si Centrum egy elnyert pályá­zat alapján. A 150 millió fo­rintos projektben az idegen nyelvi képzések fő megvaló­sítási helyszínei között a me­gyei városok sorában szere­pel Lőrinci és Hatvan is. T. 0. Kőrisfasort ültettek HATVAN Megváltozott a na­pokban a Petőfi utca látké­pe, mivel gömbkoronás kő­risfasort ültettek ki a Bajza József Gimnázium és Szak­gimnázium diákjai. Az ese­mény az Erasmus+ program keretén belül valósult meg, amelyet az önkormányzat is támogatott. T. 0. Az általános iskolák végzősei nagy érdeklődést tanúsítottak a különböző szakmák iránt a kiállításon Fotó: Albert Péter A pályaválasztásban segíti a fiatalokat a képzési kínálat Pályaválasztási kiállítást rendeztek az 5. Számú Álta­lános Iskolában. Az esemé­nyen a térség középiskolái­nak a tanulói, illetve számos munkáltató, nagyvállalat és civil szervezet képviselői is megjelentek. Tari Ottó otto.tari@mediaworks.hu HATVAN TÉRSÉGE Csaknem hat­száz általános iskolást várt a Heves Megyei Kormányhiva­tal a pályaválasztási kiállítás­ra. A főként hetedikes és nyol­cadik osztályos fiatalok tizen­öt középiskola képzési kínála­tát ismerhették meg, s a kiál­lítást látványos szakmabemu­tatók és kulturális programok színesítették. Mindezek mellett a civil szervezetek a pályaválasztást segítő szolgáltatásokat mutat­tak be az érdeklődőknek - tá­jékoztatott Baloghné Kerek Ágota, a Hatvani Járási Hiva­tal osztályvezetője. Az eseményen részt vett Sza­bó Zsolt, a térség országgyűlé­si képviselője is, aki úgy fogal­mazott: a hasonló kiállítások nagymértékben segítik a pá­lyaválasztás előtt álló fiatalo­kat a továbbtanulást célzó dön­tésük meghozatalában. A hon­atya szerint ma már gyakrab­ban váltanak szakmát az em­berek, így a fiataloknak nem kell megijedniük, ha most még nem tudnak dönteni; a lényeg, hogy olyan munkát válassza­nak, amiben örömüket lelik. A programon több egyesü­let, nagyvállalat és munkálta­tó szervezet is megjelent, hogy bemutassák a diákoknak az egyes szakmák részleteit. Az asztalosműhelyben például előre programozott gép vágta a kívánt formára a fát, míg más­hol az újraélesztés technikáját mutatták be az érdeklődő ta­nulóknak. Nagyon népszerű volt a kobrarobot is, amit a di­ákok készítettek az Egri Szak­képzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközép­­iskolája és Kollégiumában. A rendezvényen megjelent Horváth Richárd, a házigaz­da település polgármestere is. Olyan tevékeny­séget válasszanak, amelyben örömüket lelik Úgy vélekedett, a 14 éves diá­kok többnyire nehezen tudják még eldönteni, mihez kezdje­nek az életükkel. A kiállítás arra is jó alkalom, hogy ins­pirációt szerezzenek maguk­nak. Kiemelte: Hatvan oktatá­si intézményeiben magas szín­vonalú tanítás zajlik, s a város biztos munkahelyeket kínáló, élhető otthont teremt a fiata­loknak a későbbiekben is. A jelen lévő szakemberek ta­pasztalatai szerint a tanulók igyekeztek minél több infor­mációt összegyűjteni ahhoz, hogy mi lenne számukra a leg­kedvezőbb döntés.- Engem az angol nyelv ér­dekel a leginkább, így a gim­náziumokról érdeklődőm. A későbbiekben pedig az egye­tem elvégzése a célom - mond­ta az egyik végzős diák. Társa viszont még nem döntött arról, hová adja be a jelentkezési lap­ját. - A történelem a kedvenc tantárgyam, szeretnék régész vagy történelemtanár lenni, ehhez keresem a lehetősége­ket - közölte. A helyi középiskolák képvi­selői örömüket fejezték ki an­nak kapcsán, hogy a városban lehetőség nyílik a bemutatko­zásra. A rendezvényen a di­ákok pályaválasztási tanács­adáson is részt vehettek, vala­mint személyiségfejlesztő kér­dőíveket tölthettek ki. Hét tétellel gyarapodott a települési értéktár HATVAN A Hatvani Települé­si Értéktár a legújabb elhatá­rozás szerint most hét tétellel bővült: a trianoni emlékmű­vel, Doktay Gyula munkássá­gával, a Hatvány Lajos Múze­ummal, az 1849. évi áprilisi hatvani csatával, a Meszlényi­­híddal, a temetői keresztekkel és a Kristály-kastéllyal. A Hatvani Városi Értéktár Bizottság a napokban tartot­ta meg idei második ülését a Hatvány Lajos Múzeumban. A szervezet korábban a hagyo­mányokhoz híven felhívásban kérte a lakosság javaslatait ar­ra vonatkozóan, hogy melyek azok a helyi értékek, amelye­ket szeretnének a település ér­téktárában szerepeltetni. Több javaslat érkezett, s a Szinyei András alpolgármester elnök­letével ülésező grémium ezek részletes tanulmányozását kö­vetően hozta meg döntését. A lakosság ajánlá­sainak figyelembe vételével döntöttek Mint arról beszámoltunk, korábban felvették az érték­tárba a Hatvani Kossuth La­jos Általános Iskolát, a város­házát, Balogh Kálmán képző­művész életművét, Ocsovai Jó­zsef asztalosmester, fafaragó munkásságát, a hatvani sör­főzés hagyományait, a hatva­ni fehér hímzést, az Újhatvani Római Katolikus Általános Is­kolát és a belvárosi Szent Adal­­bert-plébániatemplomot. Előt­te felkerült a listára a Vörös­marty téri óvoda épülete, a polgármesteri hivatal előtt lé­vő oroszlános díszkút, a Hat­vány, s a Grassalkovich csa­ládok hatvani tevékenysége, a Hatvani Szimfonikus Zene­kar, Lesznai Anna szellemi, képzőművészeti és irodalmi hagyatéka. Felvették továb­bá a Szentháromság-, a Szent Sebestyén-, a Szent Imre- és a Nepomuki Szent János-szob­­rokat, valamint az Aranyfá­­cán paradicsomkonzervet és a kisgombosi öregtölgyest. A bizottság a jövőben is vár­ja az ajánlásokat az értéktár elérhetőségein keresztül, vagy a Hatvány Lajos Múzeumban Márkus Mariann igazgatónő­nek címezve. T. 0. Együtt nosztalgiáztak a Marsé ABC munkatársai Boltosok „osztálytalálkozója” HATVAN Nem szokványos, ha egy élelmiszer-áruház dolgo­zói évtizedekkel a bolt mű­ködése után találkozót tarta­nak, s örömmel emlékeznek az együtt töltött időszakra. Ám, ha eláruljuk, hogy mind­ez az egykori Marsó ABC mun­katársaival történt meg, akkor érthetőbbé válik a nosztalgi­ázás: a település - de bátran állíthatjuk, az egész megye - már az üzemelése során le­gendának számító egységéről van ugyanis szó, amely a szo­cializmus időszakában a vevő­­központúságával és páratlan kínálatával vált ismertté és el­ismertté. Adorjánná Reucsán Judit ke­reste fel a régi kollégákat az öt­lettel, miszerint itt az ideje az újabb találkozásnak, s a haj­dani dolgozók örömmel tettek eleget az invitálásnak.- Nyolcadikos korom után kerültem az üzletbe, mindent ott tanultam meg a szakmáról. Azóta is a legkedvesebb em­lékeimben él az az időszak - mondta a szervező. A Marsó ABC a város iko­­nikus élelmiszerboltja volt, a Marsó név fogalommá vált. A hajdani vezetőt, az azóta el­hunyt Marsó Zoltánt az önkor­mányzat vezetése Hatvan dísz­polgárává választotta. T. 0. Olyanok voltak, mint egy család Fotó: Albert Péter Megnyílt a jégpálya HATVAN Múlt szombat óta ismét várják a jég szerelmeseit a Kossuth téri fedett jégpályán. A megnyitón a Pavuk Műkorcsolya Iskola növendékei tartottak bemutatót: a lányok több produkciót hoztak el, a zenéjükkel Michael Jacksont is megidézték. A lézershow után a Hatvani Gigászok és a Hatvani Szent István Általános Iskola jég­­korongozói foglalták el a jeget, majd jégdiszkó következett. A jég­pálya február végéig várja a látogatókat. T. 0. Fotó: Albert Péter

Next

/
Thumbnails
Contents