Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

14 SPORT 2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT Vasárnap gyöngyösi vendég az Eger SE Fotó: Lénárt Márton Áttörésre készül a GYAK, a gólokat várják az egriektől Helyzet nélkül vitt el egy pontot Tóalmás csapata LABDARÚGÁS A Pest megyei női 3/4 pályás bajnokság Ke­leti csoportjának 7. fordulójá­ban: GYÖNGYÖSI AK-SK TÓALMÁS 1-1 (1-0) GYAK: Patkó, Fehér F. - Nagy R., Buda, Póti, Rácz R, Nagy-György, Fülöp, Lakatos, Lizák, Tóbik, Czvetkó, Báthy, Kiss E. Edző: Ecsegi Zoltán. GÓL: Nagy-György (39.), ill. Lakatos (45. - öngól). Hiába támadta végig a mér­kőzést a hazai csapat, a vendé­gek helyzet és rúgott gól nél­kül pontot raboltak. ECSEGI ZOLTÁN: - A mérkő­zés elején több nagyobb zic­cert is kihasználatlanul hagy­tunk, pedig készültünk rá, hogy próbáljunk meg minél hamarabb vezetést szerez­ni. Végig mezőnyfölényben játszottunk, sorra alakítot­tuk ki a helyzeteket, a vendé­gek nyolcvan perc alatt csak a védekezéssel voltak elfoglal­va. A második rész ott folyta­tódott, ahol az első véget ért. A pontvesztés ellenére büszke vagyok a lányokra, játékban sokkal előrébb tartunk, mint a csoport többi tagja. A hely­zetkihasználásunkon még ja­vítani kell, és az ilyen mérkő­zést gólokkal fogjuk nyerni. EGER SE-NAGYKÁTA 3-1 (3-0) ESE: Major - Kakszi, Sütő, Kiss V., Füredi, Németh I., Ipacs, Borosi, Katona, Zá­­vodszky, Mátyás, Tiszlavicz. GÓL: Mátyás (1., 17.), Ipacs (40.), ill. Lőrincz (56.) Az egriek idénybeli első győzelmüket és első pontjai­kat szerezték. következik: Gyöngyösi AK­­Eger SE, Komiéi Spt., novem­ber 4., vasárnap, 10.00. A leány Uló-os HNP Észak­keleti csoport 5. fordulójában: GYÖNGYÖSI AK-CIGÁND 2-5 (1-2) A GYÖNGYÖSI GÓLSZERZŐK: Kerbel (33.), Pápai (77.) papp Géza, a gyöngyösiek edzője: - Nem volt a csapat­ban az a tűz, amelyet meg­szoktunk. Több egyéni hibát vétettünk, amelyet az ellenfél könyörtelenül kihasznált és büntetett. A gólhelyzeteinket elhibáztuk. B. Cs. Az Energia SC lelépte a riválisát SAKK Megyei riválisok ültek asztalhoz egymással szem­ben a 2018/19-es NB II.-es csapatbajnokság nyitányán. A Gyöngyösön rendezett mérkőzésen igazolódtak az erőviszonyok, az Energia SC együttese fölényes győzelmet aratott a mindössze öt remire képes andornaktályai legény­ség ellen. B. Cs. 9.5:2,5 1. Blaskó István (IM)-Kovács Zsolt 0,5:0,5 2. Bohati Tamás-Paál András 1:0 3. Lévay Sorin (FM)-Jurácsik József 0,5:0,5 4. Egyed András (FM)-Huszár Márk 1:0 5. Mede István (FM)-Kovács Dániel 0,5:0,5 6. Mózes Ervin (IM)-Kis József 0,5:0,5 7. Éberth Zoltán-ld. Vajda Albert 1:0 8. Domány Mihály-Nagy Ferenc 1:0 9. Harmatosi József (FM)-Malik András 1:0 10. Földi Martin-Dr. Gordos Csaba 1:0 11. Peredi Olivér-Barta Zoltán 1:0 12. Bartók Dávid-Vaskó Imre 0,5:0,5 Remi Kovács Zsolt (balról) és Blaskó István partiján Fotó: A. P. A gyöngyösiek már befe­jezik a putnoki mérkőzést, amikor az egriek pályára lépnek Sajóbábonyban. Sike Károly karoly.sike@gmail.com LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportja 13. fordulója: PUTNOK FC (6.)­­GYÖNGYÖSI AK (13.) Putnok, vasárnap, 10.00. V.: Valu Tibor (Benkő R., Soós A.). Az első idegenbeli győzelem megszerzésének reményé­ben utazik a mátraaljai gárda. Az elmúlt hat bajnoki találko­zójukból mindössze egyet ve­szítettek el Tárnái Dánielék, két hete a Sajóbábony vendé­geként minimális különbség­gel (1-0) maradtak alul. Négy nappal az NB I.-es Kisvárda el­leni Magyar Kupa-mérkőzést (0-4) követően olyan Putnok­­kal kell farkasszemet nézni a gyöngyösieknek, amely hazai pályán öt bajnoki mérkőzésé­ből mindössze egyet, az SBTC ellenit nyerte meg (3-1). lliillTinTIIHIIIIIIIII—i Daróczi - Fehér, Csornij, Molnár E., Forgács P. - Tárnái, Gabriel - Niedermüller. Gergely, Dávid - Laurinyecz Sérült: Ficzere, Pilinyi. Eltiltott: Titkó Krisztiánék Borsodban bizonyíthatnak Fotó: Lénárt Márton SAJÓBÁBONY VSE (12.)­­EGER SE (8.) Sajóbábony, vasárnap, 13.30. V.: Sándor Csaba (Tő­kés R., Kovács Z.). Vészes gólínséget kellene megtörni az egrieknek, hiszen a megyeszékhelyi gárda az el­múlt három fordulóban mind­össze egy találatot jegyzett. Ilyen szériára a bajnokság ko­rábbi szakaszában nem akadt példa, a csapat azonban mind­ezek ellenére is négy ponttal gazdagodott. Az együttes ide­genbeli mérlege imponáló: öt vendégként megvívott össze­csapásból mindössze egyet, a DVTK II ellenit (3-2) veszí­tettek el Lakatos Béláék. Sajó­bábonyban a nehéz talajú já­téktéren brusztos mérkőzés­re számíthatunk, ahol a küz­deni tudás kerülhet előtérbe. Az egriek három ponttal még inkább megszilárdíthatják he­lyüket a középmezőnyben. Az ESE várható kezdőcsapata Tajti - Debreczeni, Lakatos B., Mikolka, Busái - Farkas K„ Antal, Gresó, Vajda - Fekete V., Titkó Sérült: Bohus. Eltiltott: -. A 13. forduló további párosítása November 4., vasárnap, 11.00: Tállya-DEAC. 13.30: Cigánd-Szolnoki MÁV, ESMTK­­DVTKII, Tiszaújváros-Sényó, Salgótarjáni BTC­­Füzesgyarmat, Jászberény-Nyírbátor (Gyöngyösön). Az MTK elleni örökrangadón az FTC tűnik esélyesebbnek LABDARÚGÁS Az éllovas Fe­rencváros a harmadik helye­zett MTK-t fogadja az NB I. 13. fordulójának zárómérkő­zésén. A két fővárosi csapat bajno­ki találkozón 214. alkalommal csap össze, az eddigieken 86 ferencvárosi és 78 MTK-győ­­zelem született 49 döntetlen mellett. A szombat esti örök­rangadón a Ferencváros tű­nik esélyesebbnek, mert túl azon, hogy saját közönsége előtt játszik és vezeti a tabel­lát, egy kisebb hullámvölgy­ből kikapaszkodva a múlt he­ti fordulóban 4-1-re verte ide­genben a Diósgyőrt, illetve a nyáron 4-1-re nyert vendég­ként az MTK ellen. Utóbbi csa­pat teljesítménye kevésbé sta­bil, értékes győzelmek mellett be-becsúsznak váratlan pont­vesztések. A hétközi kupafor­dulóban egyik csapatnak sem okozott gondot alsóbb osztá­lyú ellenfele búcsúztatása, így mindkét gárda nyugodtan ké­szülhet a hétvégi feladatra. Az Európa-liga csoportkö­rében is szereplő Vidi Pakson játszik. A13. forduló menetrendje SZOMBAT 17.00: Kisvárda-Honvéd 17.00: Mezőkövesd-Debrecen (Tv: M4 Sport) 17.00: Paks-Vidi FC 17.00: Puskás AFC-Diósgyőr 17.00: Újpest-Haladás 19.30: FTC-MTK (Tv: M4 Sport) Brutál mezőnyben csak egy hajszál hiányzott a győzelemhez Anyukák, kitűnő formában TESTÉPÍTÉS Kezdjük a végéről! A budapesti Bodysport-kupán Demeter Katalin és Császár Emese fitneszmodell-verseny­­zőként az anyukás kategóriá­ban képviselte az egri Hercu­les Fitness Club színeit. Csá­szár a plusz 35 éves korosz­tály nívós fellépői között a harmadik helyen végzett, míg Demeter a jelentősebbnek szá­mító, Pro fitneszmodell anyu­ka kategóriában indult.- Kata brutál mezőnyben mérette meg magát, amelyben kitűnő formát mutatott, csak egy hajszál hiányzott a győze­lemhez - értékelt Tóth lózsef, a Hercules FC edzője. - Meg­jegyzem, mindenki másképp látta a végeredményt, szerin­tem a kategória győztese már bodyfitnesz-versenyző volt, vagyis Ide túl nagy izomtö­meggel rendelkezett... Előzőleg a Tiszaújváros­­ban rendezett Tisza-kupa IFBB-versenyen Demeter Ka­talin bodyfitneszben a máso­dik, a plusz 35-ös fitneszmo­­dell kategóriában pedig a har­madik helyen végzett. Császár Emesének ez a próbatétel szá­mított az első versenyének, ahol bodyfitneszben ötödik, a fitneszmodell plusz 35-ös ka­tegóriában pedig a hetedik he­lyen zárt. B. Cs. Demeter Katalin (balról) és Császár Emese előtt Tóth József edző

Next

/
Thumbnails
Contents