Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-03 / 255. szám
2018. NOVEMBER 3., SZOMBAT BELFÖLD-GAZDASÁG "J Egy főre jutó vásárlóerő-index, Magyarország3100 GYOR-MOSON JÁSZNAGYKUN SZOLNOK Megyei adatok Magyarországon Még érvényes az októberi bérlet HATÁRIDŐ Két nappal tovább, november 7. éjfélig elfogadják a MÁV-START, a MÁV-HÉV, a GYSEV és az autóbuszos helyközi szolgáltatók járataira szóló októberi bérleteket. MW Megdrágulhatnak a zöldségfélék ÁRAK Jelentősen drágulhatnak a gyökérzöldségek és a hagymafélék. Ledó Ferenc, a terméktanács elnöke az InfoRádióban elmondta: a tavalyihoz képest 20-30 százalékkal kevesebb termett sok zöldségféléből a kései tavasz miatt, ezért a gazdák későn tudtak vetni, és a száraz, meleg április sem kedvezett a növényeknek. MW Év végéig még nem büntetnek GYÜMÖLCSÖSÖK A gazdák az engedély nélkül telepített gyümölcsültetvényeket bírságmentesen december 31- éigjelenthetik be, a határidő elmulasztása akár 20- 50 ezer forintig terjedő büntetéssel is járhat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közölte: év elejétől megváltoztak a gyümölcsültetvények telepítésének engedélyezésére és nyilvántartására vonatkozó előírások. A nyilvántartási kötelezettség a 2500 négyzetmétert meghaladó gyümölcsültetvényekre vonatkozik. MW Gyurcsány provokálja a diákokat USZÍTÁS Gyurcsány Ferenc az egyetemistákat provokálta a közösségi oldalán a napokban, „fizetett senkiknek” nevezve a felsőoktatásban tanuló diákokat. „Fizetett senkik? Kik vagytok?” - tette fel az egyetemistáknak a kérdést, mert azok nem kívánnak szembeszállni a jelenlegi kormánnyal. A Demokratikus Koalíció elnöke mondott még ennél érdekesebbeket is, például „besimuló, mindent eltűrő huszonéveseknek” nevezte a mai fiatalságot, felszólítva őket, hogy váljanak „értelmiségi pályára készülő hazafiakká, európaiakká”. „Bárhogyan dönthettek. De a mostani döntésetek sok tekintetben az életetekről szól. Kik lesztek? Fizetett, akár alázott kiszolgálók, vagy önálló emberek? Kiálltok magatokért, vagy bármit megcsinálhatnak veletek? Döntsetek!” - uszított az interneten Gyurcsány. Eközben Demeter Márta, az LMP képviselője reagált arra, hogy a Fidesz feljelentette hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés miatt. „Mind az iratbetekintésem, mind a kérdésem feltevése indokolt és törvényes volt. A Fidesz láthatólag nehezen viseli, hogy egy országgyűlési képviselő végzi a munkáját és kérdezni mer” - írta. Mint ismeretes, a képviselő egy katonai repülési napló információit hozta nyilvánosságra, mert azt hitte, a kormányfő lánya utazik egy honvédségi gépen. Később azonban kiderült, tévedett. MW Száz magyar mérnök dolgozhat az informatikai fejlesztés és az e-meghajtás területén Fotó: MW Budapesten lesz a cég újabb fejlesztőközpontja A Jaguar ugrani készül AUTÓIPAR Budapesten lesz a legnagyobb nagy-britanniai autóipari vállalat, a Jaguar új műszaki fejlesztőközpontja - jelentette be Szijjártó Péter tegnap a Kossuth rádió műsorában. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: a Jaguar budapesti központjában az új modellek létrehozásával és bevezetésével kapcsolatos fejlesztéseken dolgoznak majd. A központ jelentőségét az adja, hogy az új Jaguarok 2020- tól alapvetően már elektromos meghajtással futnak. A jövő év elején megnyíló központban első lépésben száz magyar mérnök dolgozik majd az elektromos meghajtás és az informatikai fejlesztés területén - magyarázta, a központ klasszikus szellemi műhely lesz, amely a Nagy-Britanniából irányított fejlesztésekben vesz részt. A Jaguar tavaly négymüliárd fontot költött kutatás-fejlesztésre - mondta Szijjártó. A Jaguarnak a budapestihez hasonló központja csak Nagy-Britanniában, Írországban, Észak-Amerikában és Kínában van. A miniszter szerint a cég döntésekor sokat számított a magyar adópolitika, Európában itt a legalacsonyabb a társasági adó. A kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó adókedvezmények és a magyar műszaki felsőoktatás színvonala is sokat nyomott a latban. A beruházás remekül illeszkedik a magyar gazdaság dimenzióváltásához, amely előtérbe helyezi a csúcstechnológiát és magas hozzáadott értéket, emellett megerősíti a magyar-brit kapcsolatokat és az autógyártás szerepét a magyar gazdaságban. A magyar autóipar termelési értéke év végére várhatóan meghaladja a 8500 milliárd forintot, az első nyolc hónapban a gazdasági kibocsátás több mint 28,2 százalékát az autóipar adta, s az itt készülő járművek 91 százalékát exportálják. A magyar gazdaság tartósan négy százalék feletti növekedést érhet el. Magyarország már nem a probléma, hanem a megoldás része, a visegrádi öszszefogás gazdasági növekedése jóval meghaladja az európai növekedés ütemét, hosszú távon ebből a régióból jön majd az európai növekedés - hangoztatta Szijjártó Péter. MW A fővároshoz közel és a Dunántúlon a legtöbb az elkölthető jövedelem További ötmilliárd munkásszállókra FEJLESZTÉS A korábbinál is kedvezőbb feltételekkel pályázhatnak helyi önkormányzatok, önkormányzati társulások, valamint a tulajdonukban álló gazdasági társaságok munkásszállók építésére, felújítására - hangsúlyozta a Magyar Időkben Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A program legújabb kiírásában ötmilliárd forintra lehet pályázni, az igények benyújtására március 15-éig van lehetőség. Az eddigi eredmények alapján a kialakítandó munkásszállásokon több mint 1500 fő elszállásolására nyílhat lehetőség. 2017 májusa óta a programot immár harmadik alkalommal írták ki, a feltételek most tovább egyszerűsödtek. A korábbi 40 százalék helyett már csak 20 százalék önerőre van szükségük a támogatás igénylőinek, a fennmaradó öszszeget az állam finanszírozza, illetve továbbra is százszázalékos előleg adható. Kiszélesítette a kormány a jogosultak körét is. Míg korábban csak helyi önkormányzat és önkormányzati társulás vehetett részt a programban, addig most már a százszázalékos tulajdonukban lévő gazdasági társaságok előtt is nyitott. A kormány korábban már kilencmilliárd forintot adott munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújtathattak be kérelmet szeptember 30-áig. A kormány elsődleges célja a teljes foglalkoztatottság elérése, amihez a munkaerő mobilitásának elősegítése is szükséges. Ily módon szeretnék növelni a lakhatási lehetőségeket a munkaerőhiánynyal sújtott térségekben. MW Javított helyezésén Magyarország azon a listán, amely azt mutatja meg, hogy európai viszonylatban mekkora az adózás után egy főre jutó, elkölthető jövedelem. Belföldi viszonylatban a Romániával és Ukrajnával határos Szabolcs-Szatmár-Bereg áll az utolsó helyen a megyék között. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu RANGSOR Hazánkban nőtt az átlagos vásárlóerő, az idén 6654 eurót tett ki, szemben a tavalyi 6204 euróval. Ez az európai átlag 47 százalékát éri el, így Magyarország a 30. helyre kerül az összeurópai listán - írja a Magyar Idők. Az előző évhez képest a magyarországi megyék között néhány változás következett be a rangsorban. Az első tíz helyet elfoglaló megyék között továbbra is Budapest vezeti a listát. Az egy főre jutó 8191 euróval a fővárosiaknak az országos átlagnál 23 százalékkal magasabb összeg áll rendelkezésükre - összegezte a legfrissebb európai tanulmány megállapításait Kui János, a GíK Geomarketing terület vezetője. Magyarország megyéi közül hétben a vásárlóerő az átlag felett van. Ezek Budapest és környéke, valamint a Dunántúl. A kisebb önrész is jobban ösztönöz szállók építésére Fotó: MTI Az Ausztriával határos Győr- Moson-Sopron megyében a lakosoknak a kiadásokra az országos átlagnál 1,7 százalékkal több pénzük van. Az ország északkeleti részén, a Romániával és Ukrajnával határos Szabolcs-Szatmár-Bereg megye áll az utolsó helyen. Itt az egy főre jutó vásárlóerő 5281 euró, ami az országos átlag közel 80, az európai átlag 37 százaléka. A leggazdagabb és a legszegényebb megye vásárlóere-Előztek a finnek, sereghajtók az ukránok Ebben az évben Finnország bekerült az első tízbe, megelőzve a 11. helyen levő Egyesült Királyságot, itt az egy főre jutó vásárlóerő 20 572 euró. Ukrajna sereghajtóként mindössze 1318 eurós egy főre jutó vásárlóerőt mondhat a magáénak. je közti különbség nem változott számottevően. A fővárosi index enyhe csökkenése a tavaly tapasztaltaknak megfelelően az idén is folytatódott (123,3-ről 123,1-re), a sereghajtó Szabolcs-Szatmár-Beregé növekedett (77,4-ről 79,4- re). A legjelentősebb növekedést Jász-Nagykun-Szolnok megye produkálta (90,8-ról 92,9-re). Az európaiaknak fejenként mintegy 355 euróval több áll rendelkezésükre az idén, mint tavaly; jelenleg ez az összeg átlagosan 14 292 euró, amit kiadásra és megtakarításra is felhasználhatnak. A 42 vizsgált ország közül Liechtensteinben, Svájcban és Izlandon a legmagasabb az átlagos vásárlóerő, míg Fehéroroszországban, Moldovában és Ukrajnában a legalacsonyabb. Liechtensteinben az egy főre jutó vásárlóerő 65 438 euró, lakosainak az európai átlagnál közel háromszor nagyobb összeg áll rendelkezésükre. HÍREK Növekedett a vásárlóerő