Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)
2018-11-16 / 266. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. NOVEMBER 16., PENTEK Három nőt vádolnak, csaltak a támogatásokkal Túl drága, felülárazott volt a beruházás és a hűtőházi eszközbeszerzés Képünk illusztráció: MTI HÍREK Ötvennyolcán haltak meg KALIFORNIA Lapzártánkig ötvennyolcra nőtt a kaliforniai tűzvész halálos áldozatainak száma. Paradise kisváros leégett lakóházaiban folyamatosan találnak holttesteket. Kétszáz ember sorsáról nem tudni semmit. Az egy hete tomboló lángokban eddig több mint 7600 épület semmisült meg. 500 négyzetkilométeren ég az erdő. Az oltásban nyolcezernél több tűzoltó, több mint hatszáz tűzoltóautó, 21 helikopter, 107 földgyalu és 71 vízszállító tartálykocsi vesz részt. Donald Trump amerikai elnök katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Kaliforniát, és utasította a hatóságokat, hogy a szövetségi költségvetésből fordítsanak pénzt a természeti csapás elleni védekezésre. MW Négy ügyvédet is gyanúsítanak INGATLANCSALÁS A hatóságok kilenc helyszínen hajtottak végre akciót, tíz embert, köztük négy ügyvédet állítottak elő a kiterjedt ingatlancsalási ügyben - közölte a fővárosi főügyész. Három elkövető ellen előzetes letartóztatást kért az ügyészség. A gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőzve életjáradéki vagy tartási szerződést kötöttek velük, az ügyvédek segítségével. Az elkövetők négy, 12 és 21 millió forint'közötti értékű ingatlant csaltak el az idősektől, akiket embertelen körülmények között tartottak. MW Ügy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházépítésre, hogy a beruházásokat túlárazták. Most bíróság előtt állnak. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu CSALÁS Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az OLAF, azaz az Európai Csalás Elleni Hivatal igazságügyi ajánlása nyomán három nő ellen, akik úgy kaptak összesen 306 millió forint európai uniós és magyar állami támogatást hűtőházak építésére, hogy a beruházást papíron jelentősen túlárazták - közölte a főügyészség megbízott vezetője az MTI-vel. Martossy György főügyész közölte, a vádirat szerint egy szabolcsi céget vezető nő, két egyéni vállalkozó lányával elhatározta, hogy hűtőházakat építenek gyümölcstermesztéssel foglalkozó vállalkozásuk korszerűsítéséhez, uniós, valamint hazai állami támogatással. A beruházás indításához azonban nem volt meg a kötelező, 55 százalékos önerejük, ezért a három nő úgy döntött, az építkezés kivitelezője az anya cége lesz, papíron pedig jelentősen túlárazzák a beruházást, azt a látszatot keltve, hogy rendelkeznek a szükséges önerővel. Valójában kizárólag a támogatásból akarták a hűtőházakat felépíteni - közölte a főügyész. Az építkezéshez az anya cége alvállalkozókat vont be, akik elvégeztek minden feladatot, majd ezt a munkát a nő több mint kétszeres áron A vádiratban nemcsak börtönbüntetés és pénzbüntetés kiszabását indítványozták, hanem vagyonelkobzást is a jotovábbszámlázta a lányainak. A vádlottak a támogatási kérelmekben úgy mutatták be a beruházást, mintha az hétszázmillió forintba került volna, noha a tényleges bekerülési költség csupán ennek az gosulatlanul megszerzett pályázati pénz erejéig. Az anyát a vádindítvány eltiltaná a gazdasági társaság vezetői tisztösszegnek alig fele volt. Az ügyész szerint vádlottak az eddigiek szerint mintegy háromszázhatmillió forintot szereztek meg jogosulatlanul. A nyomozás során a két hűtőházat zár alá vette a bíróság. ségviselői foglalkozás gyakorlásától, gazdasági társaságukat pedig törölné a nyilvántartásból. Kihallgatták Simonka György képviselőt VISSZAÉLÉS Gyanúsítottként hallgatta ki Simonka György országgyűlési képviselő a Központi Nyomozó főügyészség. Simonka panasszal élt a gyanúsítás ellen, tagadta a bűncselekmény elkövetését és később tesz majd vallomást. Az ügyészség megerősítette, hogy házkutatást tartottak három Békés megyei településen: Pusztaottlakán egy céges telephelyen, Orosházán az egyik Fidesz-irodában, és Újkígyóson, Simonka György otthonában. „A házkutatás az eljárás szokásos része. A képviselő úr továbbra is áll minden vizsgálat elé” - közölte a fideszes országgyűlési honatya kabinetfőnöke. Simonka mentelmi jogát két hete függesztette fel az Országgyűlés. A legfőbb ügyész különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, vesztegetés, vesztegetés elfogadása és hivatali vesztegetés bűntette, hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt indított közvádas ügyben kérte a mentelmi jog felfüggesztését. Simonka György a gyanú szerint bűnszervezetben jutott jogtalan haszonhoz az Európai Mezőgazdasági Garancia Alapból. A beruházásokat és az eszközbeszerzéseket felülárazták. Simonka a beruházásokat megvalósító cégek vállalkozói díjának 45 százalékát visszakérte. Az okozott kár meghaladja az 1,4 milliárd forintot. MW Akár vagyonelkobzás is lehet az egyik büntetés TELEVÍZIÓ-MŰSOR í oc o </> < 5 OS o tft 4.30 5.05 5.35 7.15 9.20 10.25 12.00 12.35 13.50 15.50 16.20 17.25 18.00 19.00 21.00 21.40 22.50 23.55 0.25 1.10 1.40 2.15 3.15 Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Lifestyle © Éjjel-nappal Budapest @ Konyhafőnök VIP -A séfek csatája© Story Extra © Elif- A szeretet útján © Fókusz© RTL Híradó- Esti kiadás Konyhafőnök VIP -A séfek csatája© Barátok közt © Éjjel-nappal Budapest © Showder Klub © RTL Híradó- Késő esti kiadás Magyarul Balóval Profi a konyhámban © Lila füge © Homeland: A belső ellenség © Pasik © 21.00 Barátok közt : Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 9.15 Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.00 Híradó 14.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Életkor 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 5.15 Tűsarok© 5.20 Szívdobbanás© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Julieta© 15.45 Titkok szállodája © 16.50 Feriha© 18.00 Tények 19.00 Csak show és más semmi! © Tizenkét híresség vállalkozott arra, hogy hétrölhétre, határaikat átlépve, számukra idegen terepen bizonyítsák tehetségüket... 22.10 Korhatáros szerelem © 23.25 Aranyélet© 0.55 Tények Extra 1.25 Nyolc tanú© 3.20 Tények Este 4.00 Fejjel a falnak © 4.45 Csapdába csalva © 19.00 Csak show és más... 6.00 Heti terror © 6.30 Jó reggelt! © 9.10 Napi aktuális 10.10 Mestermunka 10.35 Jövőálló 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.10 Brüsszel 13.35 V4 14.25 Kultúrklub 14.35 Célfotó 15.05 Kárpátaljai tragédia 16.35 Jó reggelt extra © 17.10Razzia © 17.35 Zöld világ 18.30 Építők 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor © 21.10 Troli © 22.35 Őszintén 23.10 Napi aktuális 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kéné© 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül® 8.35 Az ígéret földje® 9.25 A múlt árnyékában © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Főzzünk megint egyszerűen! 13.20 Honfoglaló© 14.10 A múlt árnyékában® 15.05 Alpesi őrjárat © 16.10 A hegyi doktor© 17.05 Ridikül© 17.55 Prima Primissima kisfilmek 2018 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője © 19.30 Fölszállott a páva 2018 21.55 Távol és mégis közel © 0.15 Kenő© 0.25 133 nap- A Tanácsköztársaság története ® 1.20 Tóth János© 1.50 P'amende 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Ékszer TV 11.45 Magyarország építészete 12.00 ATV Híradó 12.30 Fórum 13.30 Ékszer TV 15.30 Életre fel 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz © 21.30 AradiVarga Show © 22.15 Dumakabaré © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 A világ teteje © 0.25 KultúrTipp 6.00 Tündérkert 6.05 Hazárd megye lordjai © 7.00 Híradó 7.20 A kölcsönkapott Föld 7.45 Daktari© 8.45 Bűvölet© 9.40 Kisváros© 10.20 Kisváros© 11.00 Híradó 11.15 Vészhelyzet® 12.10 A kert© 13.20 Magyar tájak© 13.55 Ötcsillagos találkozások © 14.25 A csikós© 16.00 Daktari© 17.00 Híradó 17.15 Hazárd megye lordjai © 18.10 Bűvölet© 19.10 Vészhelyzet® 20.00 Kisváros© 20.40 Kisváros® 21.25 A polip© 22.25 Zenés TV Színház © 0.10 A pampák királya © 1.05 A pampák királya © 2.00 Anziksz® 2.15 Időmetszetek-Archiv fotóválogatás © 2125 A polip ©6.00 Sue Thomas-FBI ©7.00 Alpesi őrjárat © 8.20 Don Matteo © 9.35 Robbie, a fókacsemete © 10.35 Charly, majom a családban ©11.35 A Klinika ©12.35 A hegyi doktor - Újra rendel © 14.40 A Klinika © 15.40 Charly, majom a családban © 17.45 Don Matteo © 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 Szerelem és más drogok © 23.30 NCIS: Los Angeles © 6.00 Felsős 6.35 Érettségi 2019 7.05 M5 Híradó 7.45 Ez itt a kérdés... © 8.35 Kult’30 9.10 Univerzum© 10.10 Világörökségek kívül-belül © 11.10 Vissza a faluba© 11.40 Építészkorzó 12.15 OJD Irodalom és könyv 26 percben 12.45 Amerikában jártunk - Mestersége címere... A világhírű magyarok 13.20 Magyar Krónika 14.00 Érettségi 2049 14.35 Szólalj meg! 15.20 Eszement Játékok© 15.50 Felsős 16.25 Mindenki Akadémiája 16.55 Ön is tudja? 17.30 Kult’30 18.05 Világörökségek kívül-belül © 19.00 Vissza a faluba© 19.20 Vers mindenkinek 19.35 Univerzum© 20.30 M5 Híradó 21.00 Ez itt a kérdés... © 21.55 Vasvirág© 23.38 Kult’30 21,55 Vasvirág 5.00 Kung Fu Panda 2. © 6.30 Teleshop 7.35 Kung Fu Panda: Legendás mesterek © 8.10 Részeges karatemester © 10.40 Rambo © 12.40 Kémes hármas © 14.40 X-Men - A kívülállók © 16.45 Kéjjel-nappal © 19.00 Vesztesek boszszúja © 21.00 Rambo 2. © 23.00 Poltergeist: Kopogó szellem © 1.00 A Büntető © 3.00 Kódjátszma © 6.00 TV SHOP 6.30 Jóbarátok® 6.55 Jóbarátok© 7.25 Jóbarátok© 7.50 Jóbarátok® 8.20 Agymenők© 9.15 Szívek szállodája © 10.15 Szívek szállodája © 11.10 Szellemekkel suttogó © 12.10 A mentalista® 13.05 Glades-Tengerparti gyilkosságok © 14.05 Castle© 15.00 Lucifer© 16.00 Szellemekkel suttogó © 17.00 A mentalista© 18.00 Castle© 19.00 Lucifer© 20.00 200 Első randi © 21.00 200 Első randi© 22.00 A Boszorkány-hegy © 0.00 A mentalista© 1.00 Glades-Tengerparti gyilkosságok © 2.00 Szellemekkel suttogó© 2.45 Szívek szállodája © 2018. NOVEMBER 16., PENTEK 5.30 Hungaroring magazin 5.55 Fradi Tv 6.30 Sporthíradó 7.35 UEFA Labdarúgó Nemzetek Ligája 2018 Magyarország-Észtország 9.30 Gillette World Sport 2018© 10.00 Sporthíradó 10.30 Pecatúra magazin 10.55 Vívó magazin 11.30 Úszó Világkupa 13.00 Sporthíradó 13.30 DVSC magazin 14.05 Dán nemzetközi bajnokság-Férfi páros 15.00 UEFA Labdarúgó Nemzetek Ligája 2018 17.00 Sporthíradó 17.15 Startfejes magazin 17.45 M4 Sport stúdió 18.00 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NB I: ZalakerámiaZTEKKAtomerőmű SE 19.45 M4 Sport stúdió 20.00 Boxutca magazin 20.30 Irány Madrid! 21.20 Női labdarúgó magazin 21.55 Vívó magazin 6.00 Televíziós vásárlás 9.05 Mulan© am.-kínai kalandfilm 2009 11.25 A különleges alakulat ® amerikai akoiófilm 2015 13.10 A piszkos tizenkettő© angol-amerikai háborús filmdráma 1967 R.: Robert Aldrich Sz.: Lee Marvin, Charles Bronson, John Cassavetes, Telly Savalas, Donald Sutherland 16.15 A szökevény 2.Életre-halálra © amerikai akciófilm 1998 18.45 Az U.N.C.L.E. embere © amerikai akciófilm 2015 21.00 Daredevil, a fenegyerek© amerikai kalandfilm 2003 23.00 Annabelle© t amerikai horror 2014 1.00 A Lazarus-terv © am.-kan. thriller 2008 R.: John Glenn 3.00 A különleges alakulat © amerikai akciófilm 2015 R.: Ryan Little 2200 A Boszorkány-hegy 5.50 Családi Titkok ® 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! © 9.50 Zsaruk © 10.55 Családi Titkok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.20 MasterChef VIP © 15.25 Csapdába csalva © 16.00 Tények © 16.30 Áll az alku © 17.50 MasterChef VIP © 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 Orvlövész © 23.50 Alien vs. Predator-A Halál a Ragadozó ellen 2. © 13.10 A piszkos tizenkettő 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Trash Talk 9.00 Televíziós vásárlás 10.00 Labdarúgás 11.45 Labdarúgás 13.45 UFC 14.45 Harcmüvészmagazin 15.00 NBA 17.00 Heti helyzet 18.00 Labdarúgás 18.30 Labdarúgás 19.00 Europálya 20.30 Labdarúgás 23.00 Labdarúgás 0.00 American Football - NFL 3.30 Lóverseny. Lóverseny-magazin 4.00 Labdarúgás 20,00 Boxutca magazin 9.00 Antonio a piacon © 10.00 Martha Stewart © 11.00 Pepe egészséges konyhája © 12.00 Jamie © 13.00 India fűszeres ízei © 14.00 Jó szakács, rossz szakács © 14.30 Éhes motorosok ® 16.00 így etesd a családodat! © 17.00 Fitt-térítők ® 18.00 Donna Hay © 19.00 Jamie © 20.00 Martha Stewart ® 21.00 Pepe egészséges konyhája ® 22.00 India fűszeres ízei © A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásénak jogát minden távéadá fenntartja!