Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-03 / 255. szám

EGYHÁZMEGYEI HÍREK 2018. NOVEMBER HÍREK Közös rózsafüzér imádság OKTÓBER ELSEJÉTŐL minden reg­gel közös rózsafüzér imádság­gal indították a napot Encsen, a Szent László Katolikus Általá­nos Iskolában. Októberben, a „Rózsafüzér hónapjában”, na­ponta más-más osztály imád­kozott egy-egy tizedet, külön­böző imaszándékokkal, fel­ajánlásokkal. Október elsején este a művelődési házban Kál­mán Peregrin ferences szerze­tes előadását hallgatták meg az iskola tanulói és dolgozói; majd fáklyás, gyertyás körme­netre gyülekeztek. A nyolc állo­máson a nyolc boldogságról el­mélkedtek. Isten áldását kér­ték a családokra, segítségét ahhoz, hogy szülők és pedagó­gusok egymást segítve nevel­hessenek tiszta szívű, jóakara­­tú embereket. Az Eucharisztia ünnepe Homrogdon 2018. OKTÓBER 3-ÁN, a homrogdi Krisztus Teste és Vére temp­lomban az indiai származá­sú P. James Mariakumar SVD segítette a híveket elmélyül­ni az Eucharisztia titkában. A verbita atya karizmatikus egyé­niségével, fiatalos, dinami­kus előadásmódjával minden­kit megérintett, aki nyitott szív­vel hallgatta. Tiszta, világos és határozott szavai megtérésre, életük újragondolására kész­tette a jelenlévőket. A kateké­­zist szentmise követte, amely­nek főcelebránsa Kormos Csa­ba gesztelyi plébános volt. Diakónus szentelés Szendrőben TERNYÁK CSABA egri érsek a szendrői Assisi Szent Ferenc templomban október 4-én, ünnepi szentmise keretében diakónussá szentelte Riz Attilát, a budapesti Közpon­ti Szeminárium V. éves pap­növendékét. Riz Attila jelmon­datául Dániel próféta könyvé­ből származó idézetet válasz­tott: „Hiszen nem a mi igazvol­tunkban, hanem a te végte­len irgalmadban bízva terjesz­­szük színed elé könyörgésün­ket. Hallgass meg, Uram! Bo­csáss meg, Uram! Figyelj rám, Uram!" (Dán 9,18b). Szent Geliért hét Hevesen IDÉN HARMADIK alkalommal ren­dezte meg a hevesi Szent Gel­iért Katolikus Általános Iskola és Óvoda a Szent Gellért-heti programsorozatot. Szeptem­ber utolsó hetében, az előző évekhez hasonlóan, az iskola tanulói színvonalas kulturális és sportprogramokon vettek részt. Minden tanuló és dolgo­zó közös zarándoklatra indult nemzeti kegyhelyünkre, Mátra­­verebély- Szentkútra. Közös za­rándoklatuk célja volt, hogy a hétköznapok megszokottságá­­ból kilépve, Istenre találjanak. Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1. Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Homa János Honlap: www.eger.egyhazmegye.hu e-mail: info@eger.egyhazmegye.hu AHEYES-HÍRIAP közreműködésével. Kedvezményes előfizetés: 06-40/510-510 Pilinszky János Panasz Elevenen a csillagok alá, az éjszakák sarában eltemetve, hallod a némaságomat? Mintha egy égbolt madár közeledne, így hívogatlak szótalan: az örök hallgatásból, idegen egeid alól valaha is kiásol? Eljut hozzád a panaszom? Hiába ostromollak? Köröskörül a félelem zátonyai ragyognak. Számíthatok rád, Istenem? Úgy vágyom közeledre, dideregve csak hevesebb a szerelmek szerelme! Temess a karjaid közé, ne adj oda a fagynak, ha elfogy is a levegőm, hívásom sose lankad. Légy reszketésem öröme, mint lombjai a fának: adj nevet, gyönyörű nevet, párnát a pusztulásnak. Pilinszky János (1921-1981), a huszadik század egyik legjelen­tősebb magyar költője, Baumgar­­ten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett .újholdas’ nemzedékének tagja. Példaértékű munkát végeznek a karitászönkéntesek Az Egri Főegyházmegye hatvan karitászcsoportjának hatszáz képviselője, köztük negyvenöt caritas junior tag vett részt a karitászönkéntesek találkozó­ján, melyet az egri bazilikában tartottak szeptember 29-én. Papp Miklós morálteológus, görögkatolikus-lelkész a segí­tő tevékenység morális kérdé­seiről, a segítő tevékenység so­rán szerzett sebekről és azok gyógyulásáról beszélt. Ezt követően Ternyák Csaba egri érsek mutatott be szentmi­sét. A főpásztor szentbeszédé­ben arra buzdította a jelenlévő­ket, váljanak az Egyház hiteles arcává a világ előtt, hogy min­denki számára megtapasztal­­hatóvá és állandóan aktuálissá tudják tenni az evangélium sze­­retetről szóló tanítását. „Ha boldogok akartok lenni, tegyetek boldoggá másokat!” - mondta Ternyák Csaba, a főegy­házmegye szülöttjének, Árpád­házi Szent Erzsébetnek szavai­val. A program tanúságtételek­kel, a Szent Erzsébet-litániával és az azt követő áldással zárult. Október 6-án a budapesti Ma­gyar Szentek templomában ün­nepi szentmisében adott hálát Spányi Antal püspök, a Kato-A karitászcsoportok találkozóján negyvenöt fiatal, caritas junior tag is részt vett likus Karitász elnöke azokért, akik önzetlenül segítik a rászo­rulókat. A szentmisét követően adták át a Caritas Hungarica dí­jat, amelyet ebben az évben 40 önkéntes vehetett át. A 2012- ben alapított Caritas Hungari­ca díj célja buzdítani a közössé­geket a karitatív tevékenységre Árpád-házi Szent Erzsébet pél­dája nyomán; és példaképül ál­lítani mások elé azokat, akik Krisztus szeretetével szolgál­ják a rászorulókat. Az elismerést azok a plébá­niai önkéntes karitászmunka­­társak kapták, akik a legtöb­bet tettek a rászorultakért, az Fotó: Balogh Ferenc idősekért, a betegekért, a csa­ládokért, a társadalom pere­mére sodródottakért. A díjat 2018-ban az Egri Főegyházme­gyében élők közül Baracskainé Sveda Erzsébet tarcali, Kovács Katalin hejőbábai és Szomolya István kazincbarcikai önkéntes vehette át. H. J. Islvarv Rádió és Televízió Mstol« FM96,1 • Egr: FM9ÍS « Hitwi: WI94.0 . Sátorijjhijh^y FM90.8 Ö)ófl*** m 3C2.2 • Enes. F¥ 954 • T*»j: FM 1C« * TfróteJKtmiXlé* FMBM 3300 Eger. Széchenyi u 5 • Telefen 36/610-610 • Fac 36/510-614 £-mafi. infoavertghanradio.hi; • Morlap wwwazertiatvenradio fxi Kérjük, segítse adományával! Srfmlaarirrv U102003-18678726-L0000001 Magyar Katolikus Rádió Alapítvány A HÓNAP VERSE Iskolaigazgatók értekezlete Karizmatikusok országos találkozója Szentmisével kezdődött az Egri Főegyházmegye fenntartá­sában működő nevelési - okta­tási intézmények igazgatóinak szokásos éves értekezlete októ­ber 3-án. Az idei tanév mottója: „Minden a családban kezdődik”. Szentbeszédében Ternyák Csa­ba egri érsek rámutatott: ma­napság egyre több a csonka csa­ládban élő gyermek, ezért az is­kolának fel kell vállalnia, hogy beszél a családi életről, értékek­ről és segíti a gyermekeket sa­ját nemiségük kibontakozásá­ban, hogy a családban férfiként és nőként teljesedhessen ki éle­tük. Ha a belső tartásunk megtö­rik, az identitásunk megroppan, nem tudjuk, hogy kik vagyunk és kik szeretnénk lenni. Őseink hite, kereszténysé­günk segít abban, hogy család­jaink és nemzetünk jó irányba fejlődjenek - tette hozzá. A gyer­mekeket igazán csak saját köze­güket, otthoni körülményeiket látva lehet megismerni - vall­ja Juhász Ferenc, az Egyházme­gyei Katolikus Iskolai Főhatóság elnöke, aki a Szent István Tele­vízió kérdésére elmondta: nagy feladat és áldozat ez a pedagó­gusoktól, de fontos lenne a csa­ládlátogatások rendszerét visz­­szahozni. Jelenleg közel 80 te­lephelyen 50 nevelési-oktatási intézmény működik az egyház­megye fenntartásában. A Magyar Katolikus Karizma­tikus Megújulás XXVII. Orszá­gos Találkozóját 2018. október 27-én, szombaton tartotta Mis­kolcon, a Generali Arénában . A találkozó címe és mottója: Jé­zus az Élet! - „Nélkülem sem­mit sem tehettek” (Jn 15,5). Fő előadó Jim Murphy volt, aki az ICCRS elnöke (az ICCRS a ka­tolikus karizmatikusok vatiká­ni székhelyű világszervezete). A találkozón beszédet tartott Var­ga László megyéspüspök, a Ma­gyar Katolikus Karizmatikus Megújulás Szövetségének tisz­teletbeli elnöke, a záró szentmi­sét Ternyák Csaba egri érsek ce­lebrálta. Október 28-án, vasár­nap Jim Murphy képzési napot tartott, „Megszentelődésünk lé­pései a Szentlélekben” címmel. Vallomás a családról A tanárnő és osztálya. A felvétel egy lelkigyakorlaton készült. Dr. Gergelyné dr. Kemény Kata­lin, a miskolci Fráter György Ka­tolikus Gimnázium és Kollégium matematika-földrajz szakos kö­zépiskolai tanára a Szent Gellért­­díj arany fokozatát vehette át az idei tanévnyitón Ternyák Csaba egri érsektől. A laudációból töb­bek között azt is megtudhattuk róla, hogy az intézmény tantes­tületének 1992-től tagja. Elkötele­zett katolikus keresztény életet él. Minden napját szentmisével kez­di, családjával a miskolci Minori­ta templomhoz kötődik. Városi ke­­resztúton, keresztény értelmiségi előadásokon, lelkigyakorlatokon, zarándoklatokon készséggel vesz részt. Mindkét szaktárgyát oktat­ja, nagy hangsúlyt helyez a tehet­séggondozásra, a hátrányos hely­zetűek támogatására. Osztályfő­nökként harmonikus kapcsolatot ápol diákjaival. A kitüntetett lapunknak a kö­vetkezőképpen vallott életéről:- 1955. augusztus 10-én szü­lettem Sátoraljaújhelyen, de gyermekkoromat Tolcsván töl­töttem, ott nevelkedtem egy na­gyon szeretetteljes, 2 gyermekes katolikus családban. Szerényen éltünk. Szüleim postai tisztvise­lők voltak, de igyekeztek a lehe­tőségekhez képest nevelésünk­re, taníttatásunkra nagy gon­dot fordítani. A Tolcsvai Általá­nos Iskola után Sárospatakra ke­rültem gimnáziumba. Általános iskolai és középiskolai tanulmá­nyaim alatt is több olyan taná­rom volt, akikre mindig szíve­sen gondolok vissza, mert felkel­tették az érdeklődésemet, meg­szerettették velem a tanulást, vonzóvá tették számomra a taná­ri pályát. Matematika és földrajz szakot választottam. Akkoriban csak a József Attila Tudomány­egyetemen volt ilyen szakpáro­sítás, ezért Szegedre mentem, ahol 1978-ban szereztem diplo­mát. Az egyetemi évek alatt kö­zelebb kerültem a tudományok­hoz. Tevékenykedtem az éghaj­lattani diákkörben, és eredmé­nyesen szerepeltem tudomá­nyos diákköri konferenciákon. Az egyetem elvégzése után még néhány évig a tanítás mellett is folytattam a tudományos mun­kát, és doktoráltam is éghajlat­tanból. Azonban bármennyire is érdekes a tudományos munka, számomra mindig Is elsődleges volt a tanítás, nagyon komolyan vettem, hivatásomnak érzem. A tanítás bármelyik területét szép­nek találom. Nagy öröm, ha ver­senyre készíthetek fel diákokat, és ajándéknak érzem, ha ered­mények is születnek. Nagy ki­hívás az is, ha egy gyengébb ké­pességű tanulót kell eljuttatni a sikeres érettségihez. Sok tanuló fél a matematika tantárgytól. Cé­lom az is, hogy a tanulók önbizal­mát növeljem, hogy el tudjam ve­lük hitetni, képesek ezt a tárgyat is eredményesen tanulni. Jó ér­zés, hogy nyugodtnak látom ta­nítványaimat az óráimon. Az iskolai élet nemcsak tan­tárgyak tanításáról szól, a ne­velés is hozzátartozik, és ez egy katolikus iskolában különösen fontos. Minden megnyilatkozá­sunkkal, viselkedésünkkel for­málunk is. Szeretném a tanít­ványaimat hozzásegíteni ah­hoz, hogy érdeklődő, célokért ki­tartóan küzdő, a keresztény ér­tékekre fogékony, igényes em­berré váljanak. Megtisztelő szá­momra, ha egy tanuló bizalmá­ba avat, vagy segítséget kér vala­milyen helyzetben. Szeretem a visszatérő diákja­im beszámolóit hallgatni, jó tud­ni, hogy megállják a helyüket. Örömömre szolgál, amikor ked­ves tanítványaim közül egyesek a tanári pályát választják. Az életben rendkívül fontos­nak érzem a család szerepét. Na­gyon hálás vagyok, hogy nekem gyermekkoromban is, és felnőtt­ként is megadatott egy szerető, keresztény család. Gyermekeim már felnőttek, önállóak, férjem­mel együtt szeretettel figyeljük döntéseiket, számíthatnak ránk, és mi is rájuk. Homa János

Next

/
Thumbnails
Contents