Heves Megyei Hírlap, 2018. november (29. évfolyam, 254-278. szám)

2018-11-09 / 260. szám

10 TV-MŰSOR 2018. NOVEMBER 9., PENTEK Pósa Károly Véres kalászok földje 5. rész Bánát Az éjszakát Popovics Uros zentai lakásának vendég­szobájában töltöttem. Jobb, mintha szállodába menne, mondta komor arccal, elvég­re a gyilkos itt valahol lehet a közelben, és nem válogat az eszközeiben. Nálam biz­tonságban ellesz az úr, felel­te csöndesen. Ráhagytam. Igazat adtam neki. Ásítva tettem el magamat másnap­ra. A kelleténél hosszabbnak tűnő idő óta először hajtot­tam űzött vad helyett nor­mális emberként párnára a fejemet. Korán ébredtem. Szerény, hidegen tálalt laktanyai reggeli után a már ismert fekete kocsi vitt le bennünket a zentai kom­pig, amivel átkeltünk a Ti­szán. Néztem a nagy folyót, a szelíd, szőke hullámokat, hallgattam a komp hasához kotyogó víz szavát és szinte hihetetlennek tűnt, hogy ez a békés víztömeg emberek sokaságának a halálát, meg­annyi titkot, tragédiát képes volt mindenkoron elnyelni. A bánáti partot érve a lo­vaink egy szuszra rántották fel az ártéri meredélyből a kordét, s ugyanazzal a len­dülettel ügettek be Csókára, mögöttünk hagyva a falu földjén dombra épült, impozáns templomát és az előtte szo­borként álló Nepomuki Szent János-szobrot. A kőszobor - elég ízléstelenül - ki volt pingálva. Szent János búza­virágkék szeme hidegen, je­­gecesen bámult bennünket. Beleborzongtam. „Fázik az úr?” - kérdezte a rendőr­­nyomozó. Nem válaszoltam, noha fáztam mindattól, ami esetleg rám várt. Popovics a helyi szatócs­bolt előtt talált helyet a lovas kocsinak. Az édeskés sza­goktól párálló üzlet pultja mögött apró, pókszerű, sza­kállas kis ember fogadott bennünket. Régi ismeretség fűzhette a szerb nyomozó­hoz, mert az indokoltnál bi­­* zalmasabban köszöntötték egymást. A boltos csippen­tett a szemével. Utána a töp­­pedt kis szőrmék a detektív szerb kérdésére előbb szer­bül szólt, majd svábra vál­tott. Kellett egy perc, mire észbe kaptam: nem svábul, hanem jiddisül diskurál­­nak. Popovics barátom rám kacsintott, mire a tulajdo­nos a legékesebb irodalmi magyar nyelven megállás, zökkenő nélkül folytatta a mondókáját: HETI KRIMI- ...Hát hogyne. Hogyne láttam volna idegen me­nyecskéket. Messziről jött cselédlányok amióta a világ világ, mindig egyfolytában jönnek-mennek... Ámbár, hírlik, innét csak jobbára mennek - az utolsó szavakat már lehalkítva, suttogó han­gon mondta. De mosolygott mellé, mosolygott szélesen, ravaszul. Popovics Urosnak több sem kellett. A lovak közé csapott és némi útbaigazítás után megleltük az Olaszy család kastélyát, ami nem is kastély volt, inkább egy túl­méretezett kúria, fölcicomáz­­va toronyablakokkal, üveges verandával és bronz vízkö­pőkkel, akár ha Mária-Teré­­zia korában építették volna, miközben az Olaszy család bárói rangját köztudottan a bécsi udvarnak tett igen kedvezményes zab- és gabo­naügyleteivel érdemelte ki, alig száz esztendővel ezelőtt. A birtok szélén tölgyekkel szegélyezett, vadásziaknak kinéző kis pavilon zsindely­teteje zöldellett, kicsit hát­rébb meg kertészlakszerű hajlék lapult egymagában. A kocsizörgésre lovász sietett elő, a lépcsőföljárón pedig libériás inas húzta ki magát jöttünkre. Popovics Uros egy névjegykártyát va­rázsolt elő a zsebéből, felvil­lantotta megnyerő mosolyát és a kastély urához kérte magát a „főszerkesztő úrral” együtt bejelentetni. Zavar­tan krákogtam, amiért egy­két grádiccsal följebb lettem taksálva. Kisvártatva bemehettünk. Az üvegverandán, filodend­­ronok között, fonott karos­székekben foglaltunk helyet, s míg a házigazdára vár­tunk, tekintetünkkel leleltá­roztuk a kúria belsejét. Egy módfelett csinos, keményí­tett kötős cselédlány törökös kávét és aprósüteményt szol­gált fel. A gőzölgő csészét és a sárgaréz dzsezvát idegen­kedve néztem. Popovics szó nélkül kitöltötte nekem is a tusfekete, forró itókát és nem átallotta hozzátenni: „Csak semmi bécsi módi. Szürcsölje bátran! Mintha pocsolyából inna az úr...” Időm sem maradt az ízetlen tréfájára visszatromfolni, mert megérkezett körünkbe a báró. Báró Olaszy Tivadar szép szabású, nyári öltönyt viselt. Májfoltos keze, megeresz­kedett tokája elárulta, nem lehet már mai költés. Hang­ja álmos volt és érdektelen­ségről árulkodott. Amikor Popovics a Tiszából kihalá­szott nőket emlegette, báró Olaszynak a pillája sem reb­bent, noha árgus szemmel lestem minden gesztusát. Hosszan szuszogva, unott sóhajokkal válaszolt a nyo­mozó kérdéseire. Láthatóan fárasztotta a beszéd. Csak akkor neszeit fel egy pilla­natra, mutatott némi részvé­tet, amikor az ügyetlen szerb főhadnagy a fölszolgált kávét magára borította. Popovics megszégyenülten, zavartan állt fel. Vasalt nadrágján sö­tétbarna folt terjengett. A gyámoltalan nyomozó­tisztet a ház urának a szavá­ra az iménti cselédlány tüs­tént a fürdőszobáig kalauzol­ta, ahol Popovics Uros úgy­­ahogy percek alatt rendbe tette magát, de már nem volt a régi: erősen szabadkozott, hogy indulnunk muszáj, mert még sok a dolgunk, és a komp sem fog miattunk várakozni a végtelenségig. Kissé megcsúfított testi és lelki állapotban fújtunk visz­­szavonulót. Kifelé menet összefutot­tunk egy középkorú, sápadt képű úrihölggyel. A herva­­tag szépasszonyról különö­sebb bemutatás nélkül is azonnal látszott, hogy a ház úrnője. A valaha bizonyára gyönyörű nő épp csak meg­­rebbentette irányunkba a hattyúnyakfehér kezét, és a tüllruhájából kiáradó finom illatát odahagyva - akár egy látomás - eltűnt egy oldal­só üvegajtón. A szerb és én is megigézve néztünk utá­na. Hiába. Férfiak voltunk. A báró alig leplezetlenül le­sajnálva mért végig bennün­ket. „A feleségem. Borbála grófnő. Migrénje van sze­génynek, évek óta” - közölte száraz hangon és arra sem vette a fáradságot, hogy a lépcsőföljáró aljáig kísérjen ki bennünket. Kurtán-fur­­csán köszöntünk el tőle. A kocsin ülve föltettem Popovicsnak a kérdést, ami egész idő alatt nem hagyott nyugton:- Nos, barátom... Miként tovább? Láthatóan csődöt mondott minden nyomozói praktikája, az összes infor­mátora. Fabatkát sem ért-az okoskodása. Egy lépéssel sem vagyunk közelebb a megoldáshoz. Nem felelt. Mintha ott sem lettem volna. Nagy mű­gonddal, már-már lovardái tökéllyel irányította a lova­kat a kompra. Szemmel lát­hatóan mindez lekötötte a figyelmét, oda sem figyelt a lamentálásomra. Ám én nem hagytam any­­nyiban. Egyre vadabb sza­vakkal kezdtem ostromolni, megfeddtem az elmúlt napok összes elszenvedett félelmé­ért; sajnáltam a ráfordított időt és energiát, pokolba kívántam a nyomozást, fő­hadnagyostul, mindenestül. Kiborított a flegmája. A komp vitt bennünket vissza, Bácska felé, hado­násztam az orra előtt, mire nagy nehezen rám emelte tekintetét,'és alig hallható­an csak annyit szólt vissza, megakasztva a szavamat:- Szóval, ön azt hiszi, hogy nincsen bizonyítékom és nin­csen gyanúsítottam se? Igaz?- Igaz, de...- Továbbá azt vélelmezi, hogy holtpontra jutott a nyo­mozásunk, sosem találjuk meg a tettest?- Pontosan ezt mondtam, mert...- Kedves szerkesztő úr! Önnek egyben igaza van. Valóban nincs gyanúsítot­tam. Ellenben... - folytatta, és szemében ördögi, különös szikrát láttam csillogni, ami­től végigfutott a hátamon a hideg. Hebegve kérdeztem:- Ellenben?- Ellenben, viszont, drága barátom nem gyanítom, ha­nem immáron tudom, hogy ki a gyilkos! - és kirobbant belőle a kacagás, hogy a lovak horkanva kapták föl a fejüket, gyanakodva mé­regetni kezdett bennünket a kompos. A Tiszán túl, az erdőben, mintha értené a szavunkat, kettőt kakukkolt egy halálmadár. Akaratlanul is abba az irányba néztem. Nem láttam semmit. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVIZIO-MUSOR os o tn 9 4.30 5.05 5.35 7.15 9.20 10.25 12.10 12.40 13.10 14.30 15.50 16.20 17.25 18.00 19.00 2015 20.55 22.10 Ü 23.20 23.50 0.30 Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Lifestyle © Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Survivor -A túlélők viadala® Story Extra © Elif-A szeretet útján © Fókusz © RTL Híradó Esti kiadás Survivor-A túlélők viadala © Barátok közt© Éjjel-nappal Budapest © Showder Klub ® RTL Híradó - Késő esti kiadás Magyarul Balóval Profi a konyhámban © Lila füge© Homeland: A belső ellenség ® 5.15 Tűsarok© 5.20 Szívdobbanás© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Topshop 10.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Walker, a texasi kopó© 14.40 Julieta© 15.45 Titkok szállodája © 16.50 Feriha© 18.00 Tények 19.00 Csak show és más semmi!® 22.10 Korhatáros szerelem © 23.25 Aranyélet© 0.45 Tények Extra 1.15 A rend őrzője ® 3.10 Tények Este 3.50 APB­A milliárdos körzet © 4.40 Csapdába csalva ® Óránként Híradó és időjárásjelentés 5.55 Ma reggel 6.00 Híradó 8.50 tC Ma délelőtt 10.35 Életkor 11.35 © Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó © 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió2814.35 Magyar gazda 15.35 Életkor 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Életkor21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Him­nusz 0.02 Záróhíradó 6.00 Heti terror ® 6.30 Jó reggelt! ® 9.10 Napi aktuális 10.10 Olüm­posz 10.35 Jövőálló 11.05 Haza­fi űző 12.00 Híradó 12.30 Trend 13.10 Brüsszel 13.35 V4 14.25 Kultúrklub 14.35 Célfotó 15.05 Legalább 15.35 A forradalom fes­tője 16.35 Jó reggelt extra @17.10 Razzia ® 17.35 Zöld világ 18.30 Építők 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor ® 21.10 Troli © 22.00 Híradó 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenő© 6.45 P’amende 7.15 Öt kontinens 7.45 Ridikül© 8.35 Az ígéret földje © 9.25 A múlt árnyékában © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.15 Fölszállott a páva 2018 14.10 A múlt árnyékában © 15.05 Alpesi őrjárat © 16.10 A hegyi doktor © 17.05 Ridikül® 17.55 Prima Primissima kisfilmek 2018 18.00 Híradó 18.35 Sorsok útvesztője © 19.30 Fölszállott a páva 2018 21.55 Berlin felett az ég ® 0.00 Kenó© 0.10 Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan 1.10 Tóth János 1.25 KorTárs© 2018. NOVEMBER 9., PENTEK 21.55 Berlin felett az ég ATV «■■■■■■■■■ 6.00 ATV START 8.30 START plusz 9.10 Fórum 10.45 Ékszer TV 11.45 Magyarország építésze­te 12.00 ATV Híradó 12.30 .Fó­rum 13.30 Ékszer TV 15.30 Élet­re fel 16.05 Fórum 17.30 ATV Hír­adó 17.55 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 20.30 Jakupcsek plusz ® 21.30 AradiVarga Show © 22.15 Duma­kabaré © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó 0.00 A világ teteje ® vT asatsVHHIÍHHI Tündérkert 6.00 Felsős 6.00 TV SHOP 6.00 Televíziós vásárlás 5.30 Evezős magazin Hazárd megye 6.35 Érettségi 2019 6.30 Jóbarátok© 9.00 Jobs-Gondolkozz 5.55 Két váll magazin lordjai © 7.05 M5 Híradó 7.00 Jóbarátok© másképp © 6.30 Sporthíradó Tündérkert 7.45 Ez itt a kérdés... © 7.25 Jóbarátok© amerikai-svájci életrajzi 7.35 Labdarúgó közvetítés Híradó 8.35 Kult’30 7.50 Jóbarátok© dráma 2013 OTP Bank Liga: Puskás A kölcsönkapott Föld 9.10 Univerzum © 8.20 Agymenők® 11.30 Későn kezdő© Akadémia FC-DVTK Daktari © 10.10 Világörökségek 8.50 Agymenők© amerikai filmdráma 2002 9.25 UEFA Bajnokok Ligája Bűvölet © kívül-belül © 9.15 Szivek szállodája © 14.00 A szökevény© összefoglaló Kisváros © 11.10 A számok 10.15 Szívek szállodája © amerikai akciófilm 1993 10.00 Úszó Világkupa Kisváros © bűvöletében © 11.10 Szellemekkel 16.40 Ocean’s Twelve-11.30 Bringasportmagazin Híradó 11.40 Építészkorzó suttogó © Eggyel nő a tét© 11.55 Jégkorong magazin Vészhelyzet © 12.15 OJD Irodalom és 12.10 A mentalista© amerikai-ausztrál 12.25 Gillette World Sport A Cigánybáró © könyv 26 percben 13.05 Glades - Tengerparti akció-vígjáték 2004 2018© Ötcsillagos 12.45 Amerikában jártunk -gyilkosságok © 19.00 Pompeji® 13.00 Sporthíradó találkozások © Mestersége címere... 14.05 Castle® kanadai-német-amerikai 13.25 Startfejes magazin Mókatár© A világhírű magyarok 15.00 Lucifer© történelmi dráma 2014 13.55 Forma-1 Karinthy Frigyes: 13.20 Magyar Krónika 16.00 Szellemekkel 21.00 l.e. 10 000® Forma-1 Brazil Nagydíj-1. A bűvös szék® 14.00 Érettségi 2019 suttogó© amerikai-dél-afrikai szabadedzés Kalandok 14.35 Szólalj meg! 17.00 A mentalista© kalandfilm 2008 15.40 UEFA Bajnokok Ligája és figurák® 15.20 Eszement Játékok© 18.00 Castle© R.: Roland Emmerich Atletico Madrid-Borussia Daktari © 15.50 Felsős 19.00 Lucifer© Sz.: Steven Strait, Dortmund Híradó 16.25 Mindenki Akadémiája 20.00 200 Első randi © Nathanael Baring, Joel Fry, 16.45 UEFA Bajnokok Ligája Hazárd megye 16.55 Ön is tudja? 21.00 200 Első randi © Camilla Belle,Tim Barlow FC Bayern München­lordjai © 17.30 Kult’30 22.00 Halálos iramban: 23.00 A sas és a sárkány® AEK Athens FC Bűvölet © 18.05 Világörökségek Tokiói hajsza @ kínai-hongkongi akciófilm 17.55 Forma-1 Vészhelyzet © kívül-belül © 0.00 A mentalista® 2015 Forma-1 Brazil Nagydíj-2. Kisváros © 19.00 Vissza a faluba© 1.00 Glades-Tengerparti 1.10 Elit alakulat szabadedzés Kisváros © 19.20 Vers mindenkinek gyilkosságok © azombik ellen® 19.45 Boxutca magazin A polip© 19.35 Univerzum 1.55 Szellemekkel amerikai akciófilm 2015 20.30 Irány Madrid! Cseresznyéskert © 20.30 M5 Híradó suttogó © 3.00 Everiy- Gyönyörű 21.15 Játékoskijáró A pampák királya© 21.00 Ez itt a kérdés... © 2.40 Szívek szállodája© és veszélyes© 22.00 Női labdarúgó Anziksz © 21.55 Csempészek© 3.25 Szívek szállodája © amerikai akcióthriller 2014 magazin 20.00 Kisváros 6.00 Sue Thomas-FBI @7.00 Al­pesi őrjárat ® 8.20 Don Matteo ® 9.35 Robbie, a fókacsemete © 10.35 Charly, majom a családban © 11.35 A Klinika © 12.35 A he­gyi doktor - Újra rendel © 14.40 A Klinika © 15.40 Charly, majom a családban © 17.45 Don Matteo ® 19.00 Hawaii Five-0 © 20.00 NCIS - Tengerészeti helyszínelők © 21.00 A csaj nem jár egyedül © 23.00 NCIS: Los Angeles ® 21.55 Csempészek MOZI+1 6.30 Teleshop 7.35 Irinyi © 8.45 Addams Family 2. - Egy kicsivel ga­­ládabb a család © 10.45 Feketék fehéren © 13.15 Rossz társaság ® 15.50 Az elnök végveszélyben ® 18.45 Részeges karatemester © 21.00 Rambo © 23.00 28 hét­tel később © 1.00 Holló 3. - A meg­váltás © 3.10 A bosszú börtöné­ben© 22.00 Halálos iramban SUPERTV2 ■■■■■I 5.50 Családi Tikok © 6.55 Hal a tortán © 8.00 Tények Reggel © 8.40 Veled is megtörténhet! ® 9.50 Zsaruk © 10.55 Családi Tit­kok © 12.00 Jóban Rosszban © 13.15 Hal a tortán © 14.20 Séfek séfé © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva © 17.00 Áll az al­ku © 18.20 Séfek séfé © 19.50 Jó­ban Rosszban © 21.00 A Nap köny­­nyei © 23.35 Alien vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen © 21.001. e. 10000 SPORT11 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 Sportgazdaság 9.30 Sporthor­gászmagazin 10.00 Trash Talk 11.30 American Football - NFL 15.00 NBA 17.00 AEROsport. 17.15 Kezeket fel! a Sport TV kézimagazinja 17.45 Labdarúgás 18.15 Europálya 19.45 Építők. A Telekom Veszprém hivatalos klub­tévéje 20.15 Labdarúgás 22.45 Heti helyzet 23.45 Labdarúgás 2.30 Labdarúgás 4.00 Sportverda & CHAMPIONS LEAGUE, 15.40 UEFA Bajnokok Ligája 9.00 Antonio a piacon © 10.00 Martha Stewart ® 11.00 Pepe egészséges konyhája © 12.00 Jamie © 13.00 River Cottage Auszt­rália © 14.00 Jó szakács, rossz sza­kács © 14.30 Gerard Depardieu ® 16.00 Silvia Colloca olasz kony­hája © 17.00 Fitt-téritők © 17.55 Donna Hay ® 19.00 Jamie ® 20.00 Martha Stewart © 21.00 Pe- I pe egészséges konyhája © 22.00 I River Cottage Ausztrália® A műsor és a kezdési időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja!

Next

/
Thumbnails
Contents