Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-04 / 231. szám

2018. OKTÓBER 4., CSÜTÖRTÖK Maga az eszköz nem túl attraktív, de nem is ez a lényeg. A célját ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján eléri Fotó: Berán Dániel Többször is mentette a termést a jégkárt mérséklő rendszer Május 1-jén kezdte meg mű­ködését a Nemzeti Agrár­­gazdasági Kamara (NAK) ál­tal kiépített országos jég­kármérséklő rendszer. He­ves megyében azóta több­ször, s nem ritkán több na­pig is működtek ezek a be­rendezések, így a jégkárbe­jelentések 87 százalékkal csökkentek a tavalyi idő­szakhoz viszonyítva. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu HEVES MEGYE - Az elmúlt 35 év megfigyelései alapján az összes biztosított mezőgazda­­sági kárnemen belül 20 szá­zalék volt a jégkár aránya - kezdte a beszélgetést a NAK Heves megyei elnöke. Szend­­rei László hozzátette, az im­már vitathatatlan klímaválto­zás következtében egyre gya­koribbak a szélsőséges időjá­rási események, és ezek ked­vezőtlen gazdasági, környe­zeti, illetve társadalmi hatá­sa is növekszik. A jégkár el­len azonban - húzta alá - le­het védekezni.- A csaknem két milliárd forintból kiépített országos jégkármérséklő rendszer há­lózata Európában elsőként a teljes országot lefedi. Ha­zánkban 986 talajgenerátor működik, ezek döntő többsé­ge, 764 manuális működteté­sű berendezés és 222 automa­ta. Heves megyét 44 generá­torral fedték le. Májustól ez­­idáig 38 alkalommal indítot­tuk el a jégkármérséklő rend­szert szűkebb hazánkban, többször, mint amire számí­tottunk és ezáltal a költségek is megemelkedtek, ám a leg­frissebb adatok azt bizonyít­ják, hogy Hevesben 87 száza­lékkal csökkent a jégkárbeje­lentések száma a tavalyi ha­sonló időszakkal összevetve - emelte ki az elnök. Fontos ugyanakkor megje­gyezni, hogy nem ott kell be­avatkozni, ahol a jégeső esne, hanem ott, ahol keletkezne, ezért lényeges az összefüg­gő, országos védelmi rend­szer. Megtudtuk: a talajge­nerátorokat hazánkban egy Heves megyében I csaknem ezer talajgenerátor működik május óta képzeletbeli 10x10 kilométe­res rácsháló rácspontjaihoz illesztve telepítették és a ke­zelők feladata a berendezés működtetése a diszpécser­­központtól kapott instrukci­ók alapján.- Az országos meteorológiai szolgálattal együttműködve pedig hatékonyan működik a rendszer - jegyzi meg Szend­­rei László. Szavai szerint a különleges fejlesztés a me­gyében beváltotta a hozzá fű­zött reményeket, mert inkább azokban a régiókban volt na­gyobb jégkár a májustól eltelt időszakban, amelyek az or­szághatár mentén fekszenek. Az elnök emlékeztetett továb­bá, a jégkár mérséklő rend­szer kiépítése egy olyan jelen­tős projektje volt a kamará­nak, amely minden gazdálko­dónak előnnyel járt.- Minden egyes elköltött forinttal a számítások sze­rint 33 forint termelési érté­ket tudunk megóvni csak a mezőgazdaságban. Minden esztendőben az éves kama­rai tagdíjbevétel tízszeresét, 50 milliárd forintnyi kárt tu­dunk megelőzni a rendszer­rel, úgy, hogy a gazdáknak ez egy plusz forintjába sem kerül: a kárenyhítési alap­ba fizetett összegen felül nem kellett további kiadással számolniuk. MEGYEI KÖRKÉP 3 Északi ütem Sike Sándor sikesandor@gmail.com Jó fél éve már, hogy kipróbáltam az M25-ös gyorsforgalmi út északi ütemének épülőben lévő szakaszát. Nem volt még rajta a kopóréteg, sem felfestés, sem a szegélyező szalag­korlát. Mielőtt bárki törvénysértést kiáltana, jelzem, hogy ke­rékpárral, egy napsütéses vasárnap délutánon tekertem végig az úton. Ember, vagy jármű egy szál se. Miközben vagy 25 ki­lométeres óránkénti tempóban „száguldottam”, odaképzeltem még a hiányzó százat, ami akkor tehető hozzá a sebességhez valóságosan is, ha majd kocsival vigéckedhetek ott. Minden jel szerint szűk egy hónapot kell kiböjtölni addig a pillanatig. Kis lépés ez egy embernek... Valami ilyesmit mondott az első Holdra lépő amerikai fél évszázada. Egy gyorsfor­galmi utat persze nem sza­bad a Holdra lépéssel, maga­mat pedig Neil Armstrong­­gal összemérni. Nem, hogy az emberiség szemszögéből, de honi viszonylatban is vajmi kicsiny a jelentősége annak, hogy röpke két év múlva már Eger is elérhető lesz autópá­lyán. Nekünk, itt élőknek viszont annál nagyobb fontossága van. Tudjuk: a vasutat Miskolc felé vitték Füzesabonynál an­no, ami nemcsak a közlekedést, de sok minden mást is meg­határozott. Nem is egészen érthető, hogy mivel érdemelte ki szeretett városunk, hogy egy évszázadon át kívül esett az or­szág fő közlekedési útvonalán sínen és közúton. Évtizedekkel ezelőtt kezdett ígérgetések után ennek a le­hetetlen állapotnak lesz hamarosan vége. Első lépésként négy kilométernyi útszakaszon. Kívül esett az ország fő közle­kedési útvonalán Folyik az M25-ÖS műszaki átadása EGER, ANDORNAKTÁIYA Hétfőn megkezdődött az M25-ÖS gyorsforgalmi út észa­ki ütemének műszaki átadá­sa - tudtuk meg Andornaktá­­lya polgármesterétől. Vámosi László elmondta, hogy a folya­matba minden érintett meghí­vást kapott. Most annál a fá­zisnál tart az eljárás, amikor is észrevételek tehetők. Ter­mészetesen csak arra, amiben illetékes valamely cég, szerve­zet, vagy helyhatóság.- Önkormányzatunk példá­ul nem nyújthat be igényt a fa­lun áthaladó közútépítés miatt igencsak megromlott állapotá­nak javítására, hiszen azt a Ma­gyar Közút Nonprofit Zrt. keze­li. A község képviseletében kér­tem viszont a legtöbb kárt szen­vedett, úgynevezett Olajosok útjának a helyreállítását. Ha­sonlóan ehhez az úthoz a Gesz­tenyésen is van tennivaló bő­ven. Egyebek között szintbemé­rés szükséges, hogy kiderüljön, megfelelő lett-e az út vízelveze­tése - mondta a polgármester. A faluvezető tájékoztatása szerint a műszaki átadás akár már október 24-25-ig is befeje­ződhet, de legkésőbb a hónap végéig biztosan megtörténik. Akkor megkezdődhet egy má­sik eljárás, a forgalomba helye­zés, ami szavai szerint vélhető­en egy hetet vesz igénybe. A fa­luvezető reagált azokra a felve-Kérték a legtöbb kárt szenvedett Olajosok útjának helyreállítását tésekre is, miszerint a nyáron átadták 2502-es számú, Andor­­naktályát elkerülő utat, még­sem lehetett használni.- Nagyon prózai okból: az átadással az 2502-es út nem kapcsolódott még be az orszá­gos közúthálózatba. Ez az M25 északi ütemének forgalom­ba helyezésével valósul meg, akkortól lesz használható - mondta Vámosi László. S. S. Rekordot döntöttek a diákok (Folytatás az 1. oldalról) GYÖNGYÖS Bár még a hivatalos elismerés odébb van, elmond­ható: a szigorú szabályokat be­tartva a húsz diák és tanáruk, Szentpéteri Gábor kedd dél­előtt 10 órától szerdán délig tanórát tartott. A fiatalok azt mondták, a haj­nali négy és hat óra közti idő­szak volt a legnehezebb. Az is­kola is az ügy mellé állt, ahogy a többi tanuló és a szülők is. A terem előtt tömeg várta, hogy kinyíljon az ajtó, majd egy po­hár pezsgővel gratuláltak az osztálynak. Már csak arra kell várni, hogy a nagy könyvbe is bekerüljenek. H. É. Több mint félezer állást kínáltak a Károly Róbert Campuson tartott karriernapon Bőséges volt a kereslet és a kínálat is GYÖNGYÖS Közel harminc me­gyei cég több, mint 500 ál­lást kínált az Eszterházy Ká­roly Egyetem mátraaljai cam­­pusán. Az egész kicsi cégektől a térség legnagyobb munkál­tatójáig képviseltették magu­kat az állást kínálók, s mun­kát keresők is szép számmal akadtak. Az idei Enyém a pá­lya! elnevezésű állásbörzén több százan fordultak meg a campuson így a középiskolás korosztály, az egyetemisták, a pályakezdők, a pályamó­dosítók, a közfoglalkoztatot­tak és gyesen lévő anyukák is bőven válogathattak a cégek kínálatból. A rendezvény megnyitóján Hiesz György polgármeste­re azt mondta, történelmi idő­szakban van a város, mert az új betelepülő cégeknek köszönhe­tően jelenleg 2000 új munka­hely ad lehetőséget arra, hogy helyben maradjanak az állás­keresők. Dr. Bánhidy Péter a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke azt hang­súlyozta, hogy országosan is speciális helyzetben van Gyön­gyös, mert a városban igen sok­színűek a munkalehetőségek és több modern technológiát al­kalmazó cég is működik. Dr. Bujdosó Zoltán az Eszter­házy Károly Egyetem gyöngyö-Közel harminc megyei cég képviseltette magát Fotó: Czímer Tamás si campusának igazgatója úgy vélte, ez a kezdeményezés egy­bevág azzal - az egyetem ál­tal is megfogalmazott misszi­óval -, hogy a fiatalokat hely­ben tartsák.- A cél, hogy a helyi és kör­nyékbeli gyerekek nálunk tanul­janak tovább és aztán helyben találjanak munkát, majd később itt is telepedjenek le. Kiemelte a Gyöngyösi Járási Hivatal Foglal­koztatási Osztályának támoga­tását a rendezvényen, amelyen a kiállítások mellett háttérprog­ramokkal is szolgáltak a szerve­zők. Volt lehetőség karrier-ta­nácsadásra, önéletrajzírásra és próbainterjúra is. H. É.

Next

/
Thumbnails
Contents