Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-27 / 250. szám

2018. OKTÓBER 15.-0KTÓBER 21. Bonczidai Éva Október 15., hétfő Nevelésmentes nap. Ezt üzenték az iskolából. Amikor először hallottam ezt a kifejezést - még óvodások vol­tak a fiaim kisebb röhögőgörcsöt kaptam, az óvónő meg fejcsóválva fordította le a jelentését: „nem kell jönni”. Amikor időről időre újra szembeötlik ez a szó, ízlelgetem. Nevelésmentes. Van ebben vala­mi bárgyú. Mintha a nevelést és a nevelődést csak úgy szüneteltetni lehetne. A fiúk persze lelkesednek: „nem kell menni” - ennyit jelent. Az apjuk viszont elutazott, az any­juk meg este 10-ig dolgozik. (Igen, ilyenkor egyes szám harmadik sze­mélyben gondolok magamra.) Ne­velésmentes. Vö.: „Nincsen apám, se anyám.” Október 16., kedd Felborul a szerkesztőségi menet­rend - nemcsak a klasszikus harc az idővel (mindig én vagyok vége­sebb), hanem az értekezlet is elhú­zódik. Nem a szokásos kupaktanács ez, hanem még több szempont: ké­szül a portálunk. Lelkesedés van. Ötletelés és távlatok. Október 17., szerda Az életem épp egy túlbonyolított logisztikai feladvány. Ki, mikor, hol van és mit eszik - ezekre kapásból kell tudnom a választ már reggel. József Attila és Szilágyi Domokos Október 20., szombat Amikor tizenhárom évvel ezelőtt - akkor épp csütörtök volt - Ko­lozsváron azt tervezgettük két barátommal, hogy másnap a Szi­lágyságba utazunk a szüléimhez szüretelni, még nem sejtettem, hogy este találkozni fogok egy férfi­val, aki olyannyira zokon veszi ezt a háromnapos utazást, hogy verset Véssey Gábor: Molotov-koktélt dobáló fiú (oloj, tempera, karton) ír erről. Ma biztosan tudom, hogy nem fogunk találkozni. De állat­kertbe megyek a fiaival. _ Október 21., vasárnap A budapesti belvárosi unitárius templomban Jeremiás könyvéből választott textus alapján prédikál a pap: „Hiszen tudom, milyen terve­ket gondoltam el felőletek - mondja az Úr; ezek a tervek a békére vonat­koznak, nem a pusztulásra, mert reménységgel teli jövőt szánok nek­tek.” (Jer. 29.11.) „Lassított vasárnap van a fürdő­szobában, gyere, nézd meg!” - lel­kendezik délután a kisebbik fiam. A kádban vízzel töltött gumi­kesztyűk lebegnek, dagadt arcú, rajzolt vigyorú, csupacsáp fejek. Megígérem, hogy maradhatnak, amíg Apa hazaér. Addig megsül az almás sütink is. Lassított vasár­nap. bólogatnak: „nem szabad hogy rád gondoljak munkám kell elvégez­nem”, és ma is, mint mindig „élnem adjatok”. Október 18., csütörtök Nemcsak az idő gálád, a test is. A legkisebb betegség és oktalan nya­valya is kikezdi a lelket. Nem értem, mi miért fáj, majd elmúlik, csak pihen(tet)ni kell. Nincs időm az el­múlásra - nyugtatgatom magam. Október 19., péntek Akárcsak tegnap, ma sem érek haza az esti mesére. Épp a Rumi­­ni kapitányba kezdtünk bele szer­dán. Esténként egy-egy fejezet - ha sokáig kell a szerkesztőségben maradnom, más olvassa. Felnőtt fejjel is érdekes, de sosincs időm visszalapozni, hogy megtudjam, mi történt olyankor, amikor egyes szám harmadik személyben teltek az esték. Az egész történetet csak a gyerekek ismerik. tarca EMBER, EVES KÖZBEN „Magyar ember evés közben nem beszél”; „Az étel nem játék” - ilyesféle kinyilat­koztatásokat hallgattam gyerekkoromban nagymamámtól, miközben a mindig meg­bízhatóan finom ételeit fogyasztottuk. Ha piszkálgattam, rám szólt, hogy ne játsszak az étellel. Gyerekként is hamar megértet­tem, hogy miért mondja. Azért, mert az élelmiszer megbecsülést érdemel, nem azt, hogy a koszos kezemmel összegyurkáljam a kenyérbelet. Fejlesszem a kreativitásomat a gyurmával, vagy kint a sárban tapicskol­­jak, de a kenyeret azt inkább egyem meg. Az viszont sokáig foglalkoztatott, hogy miért nem beszél a magyar ember evés közben, miért pont a magyar nem beszél, és mit csinál a beszélés helyett. Ezeket a kérdéseket folyamatosan göngyölítem fel, sokat léptem .előre, amikor az ayurvedát tanulmányozva hallottam a magyar ja­vasgyógyászatról, és megértettem, hogy a magyar nyelvben sok olyan tudás meg­őrződött, melyre nagyítóval vadásznak az antropológusok. Egyesek szerint a fenti szentencia még csak nem is közhely, hiszen a közhelyek legalább igazak, ez pedig merő ostoba­ság, hiszen látjuk, hogy a magyar ember is beszél evés közben - ilyesféle megoldá­si kísérletekkel altatják el a gondolkodni vágyók kíváncsiságát. A jelenlegi megér­tésem szerint „A magyar ember evés köz­ben nem beszél” tömör életszemléletbeli és életmódbeli tükör vagy javaslat. Az egészség és a harmonikus élet pillé­re a megfelelő alvás, a megfelelő evés és a mértékletes, rendszeres életmód. Megfelelő pedig az, ami hasznos, elegendő és szere­tetteljes (az indiai élet tudománya szerint). „Végső soron csak azt szabad tenni, amit szeretetben teszünk: a munkavégzéstől az emberi kapcsolatok rendezésén keresztül a villa felemeléséig, ahogy a falatot szánk­hoz vesszük” - írta Prágai Tamás költő, író a kórházban készült jegyzetfüzetében, ami­kor a szeretetben végrehajtott, Krisztus sze­­retetéhez mért cselekvésről gondolkodott. A rendszeres, mértékletes, tehát túlzá­soktól tnentes életmód részei a mindenna­pi, személyes szertartások, melyek segíte­nek a szétszórt tudat összerendezésében is. Összerendezett tudattal tisztábban látunk hétköznapi és tágabb összefüg­géseket is. Az evés kitűnő alkalom arra, hogy személyes szertartásként működjön. Gyakran azonban úgy tűnik, hogy ettől nagyon ^essze kerültünk. Egy tizenéves egyszer azt mondta nekem, hogy ha egy dzsungel közepén az életéért küzdene, és választania kellene, hogy krumplit vagy iPhone-t kérjen, akkor a mobiltelefont vá­lasztaná, mert azon tud pizzát rendelni, és az ő kedvenc étele a pizza. Persze legyinthet erre az ember, hogy egy szánalomra méltóval szegényebb len­ne a világ, mert nagyon sokat kellene vár­nia arra a pizzára, és akkor a térerőprob­lémákat még fel sem vetettük. De ha az ember nem ilyen legyintős fajta, akkor el kell gondolkodnia az ételhez, étkezéshez való viszonyuláson. Az evés tehát könnyű összpontosítási gyakorlat. Könnyebb a tudatot egyhegyűvé tenni, ha az összpontosítás tárgya egy finom ebéd, amelyet a gyakorlás közben el is lehet fogyasztani. Áldásos módon akkor eszünk, ha az étel hasznos számunkra, azaz amikor éhesek vagyunk, és épp azt az ételt, amire a szervezetünknek szüksége van, valamint sem többet, sem kevesebbet, mint ameny­­nyi számunkra tápláló. Ezenkívül az étel a fenti módon, összpontosító gyakorlatként is lehet hasznos. Az összpontosítás akkor sikerülhet, ha közben csendet tartunk. A mondás úgy szól, hogy „nem beszél”, és nem úgy, hogy „nem beszélget”. Gyanítha­tó, hogy ezt a megfogalmazást nem csupán a prózaritmus mint véletlen szempont hívta életre, hanem jelentősége van. Egy szempont, hogy az ember nem be­szélget evés közben, tehát nem irányítja az összpontosítás szempontjából külső tárgyra a figyelmét. A belülre irányított figyelemhez képest már az étel is külsődle­ges tárgy, ehhez képest a beszélgetés ennél is távolabb áll a belsőre irányított egyhe­­gyűségtől. De ez még nem zárja ki, hogy a figyelem hátterében egy-két mondatos kis beszélgetéseket folytassanak az étkezők. Még fontosabb szempont, hogy az étkező ember a belső beszédet is hagyja háttérben maradni. Azaz magában sem forgat osto­baságokat, gyűlölettel teljes dolgokat, nem idegeskedik a jövőn, azaz olyan dolgokon, amelyek még nincsenek, és nem rágódik a múlton, azaz olyan dolgokon, amelyek már nincsenek, hanem a szájában éppen jelen lévő falaton rágódik. Elsősorban a saját egészsége és jólléte érdekében visel­kedik így, de az étkezőpartnere is minden bizonnyal hálás lesz érte, mert nemcsak az emésztése lesz jobb, de jobban is érzi ma­gát, és esetleg rá tud majd hangolódni egy vacsora utáni, valóban tartalmas, össze­szedett beszélgetésre. A belső beszéd persze jön és előtérbe akar tolakodni. A negatív gondolatokkal nehéz szembenézni és feldolgozni őket. Ezért gyakran inkább fecsegünk, vagy elfojtjuk őket pozitív gondolatok segítsé­gével. Az evés közben dédelgetett haszon­talan érzések különösen károsak, de lehet őket helyettesíteni elfojtás helyett szere­tetteljes érzésekkel. Például azzal, hogy az ember hálás az ételért és a társaságért, melyben elfogyasztja. Ilyesmit jelenthet Szilágyi-Nagy Ildikó az, hogy a falatot is szeretetteljesen emel­jük a szánkhoz. A fent boncolgatott mondást jelenleg egy életfilozófia tömör megfogalmazásaként látom, mely rávilágít, mire is használha­tó az evés azonkívül, hogy a fizikai testet táplálja. Jön mindjárt a kifogás és a lesajnálás, hogy a szegény szerző nem tudja, milyen jó egy társalgással összekötött vacsora. Hogy a kedves olvasó ne veszítse el a gondolat fo­nalát, szólok előre, a „szegény szerző” nem írta, hogy nem jó egy társalgással összekö­tött vacsora. (Akkor ez megvolt.) Mire használható még az étel? Adhat egészséget, erőt, szabadságot, és lehet rajta keresztül hatalmat gyakorolni valaki felett vagy a saját, számunkra káros irányultsá­gaink felett. Az étkezés alapszükségletből fakad, alapvető tevékenység, így jól megfi­gyelhető rajta az irányultságunk. Hogyan bánik magával az ember az evéssel kap­csolatban, illetve azokkal, akiknek enni ad? Ezek már a privát szférára vonatkozó kérdések, oda vezetnek, hogy az ember rálátást gyakoroljon saját működésére. És talán éppen erre akar rávezetni az a szem­lélet, melyet a „magyar ember evés közben nem beszél” mondás közvetít. Megválaszolatlan maradt a kérdés, mi­ért pont a magyar nem beszél evés köz­ben. Még számos népcsoport van, amely szintén csöndet tart evés közben, erre most nem kanyarodnék el, de amúgy sem tulajdonítok semmiféle úgynevezett „mélymagyar” jelentéstartományt ennek a kitételnek. Lehet, hogy egyszerűen azok az emberek, akik ezt a szentenciát kitalál­ták, olyan magyarok voltak, akik ahelyett, hogy bármely másik, csevegve falatozó népséget regulázták volna, a saját házuk előtt söprögettek - bármit is jelentsen ez. gj LiT/ 1 ■■oiBiiiiaBaai 1 I v aaaaaaaaaEl KÁRPÁT-MEDENCEI TEHETSÉGGONDOZÓ NONPROFIT KFT. S118ElQIQIfll0iBÍEIÍBiS! Főszerkesztő: Szentmártoni János (Kárpát-medence) • Lapigazgató: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva (felelős szerkesztő), Farkas Wellmann Endre (vers), 1 Nagy Koppány Zsolt (novella, tárca), Szente Anita (szerkesztőségi titkár) • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád * 1 Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozásában. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma 1 IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg okmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., ill. emelet 21. 2018. október V

Next

/
Thumbnails
Contents