Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-03 / 230. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. OKTÓBER 3., SZERDA HÍREK Ismét változik a menetrend GYQNGYÖ A képviselő-testület a lakossági visszajelzések alapján újabb változásokat hagyott jóvá a helyi járatú autóbuszok menetrendjében. A változások november elsején léphetnek életbe, miután az elképzeléseket a lakossággal is megismertették, és azokat a szolgáltató is elfogadta. H. É. A vetélkedőre emlékeznek KERECSEND Tíz évvel ezelőtt szerveztek a községben egy nagyszabású, többfordulós helytörténeti vetélkedőt, amelyben a közösség rengetegtagja és szinte minden korosztály részt vett. A döntőt az akkor még működő helyi televízióban követhették nyomon a helyiek, akik ma is szívesen emlékeznek azokra a napokra. A versengés legemlékezetesebb pillanatait idézik fel egy jubileumi rendezvényen, a könyvtárban október 4-én, délután két órától. B. K. Ösztöndíj a fiataloknak Az önkormányzat pályázatot ír ki szociálisan rászoruló helyi fiatalok számára. A negyvenezerforintos havi támogatást a település kötődésének erősítése, a helyi munkaerőpiac szervezésének segítése, valamint a tanulmányi költségek enyhítése érdekében adja a helyhatóság. A 35 év alatti pályázóknak gyöngyösi lakó- vagy tartózkodási hellyel kell rendelkezniük és a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem haladhatja mega mindenkori öregségi nyugdíjminimum 250 százalékát - áll a kiírásban. A további feltételekről a város honlapján, valamint a polgármesteri hivatalban lehet érdeklődni. H. É. Nem segélyhívós ügy, ha eltűnt a macska A régi segélyhívó számok a 04-től a 07-ig közismertek voltak hazánkban. Mást kellett tárcsázni, ha mentőt hívtunk, megint mást, ha a rendőrséget. Az egységes 112-es segélyhívó bevezetésével részben egyszerűsödött a helyzet, de sokan félreértik, mikor is indokolt telefonálni. Nem véletlenül indítottak tájékoztató kampányt az illetékes szervek. Sike Sándor sikesandor@gmail.com HEVES MEGYE Annak oka, hogy nagyszabású kampányt indított a rendőrség, a katasztrófavédelem és a mentőszolgálat a 112-es segélyhívó szerepének tisztázására, azonnal érthetővé válik, ha megismerünk egy nagyon fontos adatot. Ez pedig nem más, mint hogy a beérkező megkereséseknek csupán mintegy egynegyede valós, érdemi segélykérés, amelyhez a készenléti szervek azonnali beavatkozása szükséges lehet. Ebből következően: rendkívül magas a fals vagy a rosszindulatú hívások aránya. Első megközelítésben viccesnek tűnhet, hogy milyen okok miatt csörögnek be Magyarország két hívásfogadó központjába. Kérnek udvarlási tippeket, de amiatt is csörrent már telefon, hogy nem nyitott ki időben a kocsma. A két központ egyikének vezetője, dr. Balázs Zsolt ezredes szerint bár vannak megmosolyogtató esetek, de a rosszindulatú hívások szankciója 150 ezer forint is lehet. A kampány része, hogy a rendőrség internetes oldalán több olyan, elvileg vészhelyzetről szóló bejelentést is találhatunk, ami beszédes. Például: „A papucsom véletlenül fönn maradt egy újságosbódén. Hát ez veszélyhelyzet, mert nem tudok semerre elmenni.” Persze, a hívásfogadók szereztek már rutint a fals hívások kezelésében az ezredes szerint.- A két központba negyedik éve érkeznek a segélyhívások, ez idő alatt több mint 21 millió. Ez napi 15-16 ezer bejelentkezés - mondta dr. Balázs Zsolt. Nem is hinnénk, milyen sokan tárcsázzák feleslegesen a 112-t Illusztráció: Shutterstock MEGKÉRDEZTÜK: Ml LEHET AZ OKA AZ INDOKOLATLAN HÍVÁSOKNAK? ANTAL KÁROLY ISTVÁN: - Akinek volt már mobiltelefon a kezében, tudja, hogy mielőtt a PIN-kódot beütné, az szerepel a kijelzőn, hogy „csak segélyhívásra”. Ki lehetne próbálni, mi történik, ha hívást indítunk, de fölösleges. Természetesen a 112-es számot csörgetné. Szerencsére még nem kellett használnom ezt a funkciót. VARGA JÓZSEF: - Épp egy családi probléma kellős közepén vagyok. Eszembe se jut azonban, hogy a segélyhívón keresztül keressek megoldást. Megvan annak a maga szerepe. Csak a rossz emberek gondolhatnak rá, hogy viccből betelefonálgassanak. Akik pedig nem odavaló ügyben csörögnek, hát azok ugyancsak tudatlanok, de ez talán megbocsátható. SZÉKELY GYULA: - Természetesen ismerem a segélyhívó számot. Poroszlóra horgászni jöttem. Belegondolni is rossz, mi lenne, ha hívnám a 112-t, mert rám esteledett... Ha azonban beborulnék és vizesen a kihűlés veszélyeztetne, az más. Hívás és hívás között vannak különbségek. Sokan nem is ismerik a 112 szerepét, mások szeretnek szórakozni. kérdés válasz Nagy Adrián András, a Round Table egri elnöke- Kiknek szervez gyűjtést az idén októberben a Round Table Hungary 3-as egri asztala?- Csaknem tizenötödik alkalommal szervezünk lakossági gyűjtést a torockói Kis Szent Teréz Gyermekotthon lakóinak. Az otthonban, mely Böjté Csaba testvér közreműködésével jött létre 2004-ben, és kizárólag magánszemélyek támogatásával működik, 5 és 15 év közötti gyermekekről, főleg árvákról gondoskodnak. Ezen a helyen komoly nevelésben és élményekben részesülnek a gyermekek.- Milyen adományokat várnak, s hogyan szállítják el azokat?- Minden alkalommal személyesen visszük el az adományokat, melyről fotódokumentációt készítünk. A támogatást egyrészt lakossági felajánlásokból állítjuk öszsze, melyeket az egri Update Pékség és Kávézóban adhatnak le a segíteni szándékozók. A beérkezett adományokat az egri asztal tagjai október 19-én személyesen viszik el Erdélybe. Kérjük az egrieket, környéken élőket, ha lehetőségük engedi, az összegyűjtött, megvásárolt tartós élelmiszert, takarító- és tisztítószereket október 17-ig adják le az említett helyszínen.- Milyen része van még az adományozásnak?- Amikor kilátogatunk, a nevelővel együtt elmegyünk egy nagybevásárlásra, hiszen ők tudják, hogy mire van igazán szükség. A megvásárolt termékeket mi álljuk, fontos, hogy készpénzt soha nem adunk át. Harmadik éve az ingolstadti testvérasztalunk adományát is mi szállítjuk el. Ezt követően pedig karácsony előtt szervezzük meg a cipősdoboz-akciónkat. Sz. K. Vacsorával, zenével köszöntötték a szépkorúakat Verpeléten „Nagy kincs hordozói az idősek” Kovács Kati csillaga díszítheti a sétányt VERPELET A város szépkorúit köszöntötték hétfőn az idősek napja alkalmából. Az eseményen mintegy kétszáz lakos vett részt, rövid műsorral, vacsorával várták őket. A program köszöntővel kezdődött, Farkas Sándor polgármester szólt az egybegyűltekhez. Mint mondta, az idősek nagy kincset hordoznak, a mostani felnőtt generáció tőlük tanult mindent, tisztelni kell őket, amiért a mai napig mindenben mellettünk állnak, segítenek, ahol csak tudnak. Aláhúzta, büszke rá, hogy a településen működik gondozási központ, nem hagyják magukra a szépkorúakat, hanem mindenkinek gondját viselik. A program keretében köszöntötték a község legidősebb hölgyét és urát, Jakab Sándorné Róza nénit, aki kilencvennyolc esztendős, valamint a kilencvenhét éves Vereb Jánost. Az eseményen csak János bácsi tudott megjelenni, Róza néni egészségi állapota miatt nem vett részt a programon. Ezt követően zenés műsor következett a szépkorúak kedvenc nótáival, az este pedig vacsorával, vidám beszélgetéssel zárult. Süli K. A 97 éves Vereb Jánost Farkas Sándor köszöntötte Fotó: Márkus Attila EGER Csillagot kap a belvárosban Kovács Kati Kossuth-díjas énekesnő - mondta az Eger Sikeréért Egyesület (ESE) elnöke kedden, a városházán tartott sajtótájékoztatón. Honfi Gábor közölte: a díszkövet csütörtökön délután 3 órakor helyezik el az Érsek utcában, az eseményen személyesen is részt vesz az egri kötődésű előadóművész. Elhangzott: az ESE az egri önkormányzattal együttműködve a történelmi belvárosban, az Érsek utcában hozza létre az Egri Csillagok sétányát, mellyel azok előtt kívánnak tisztelegni, akik munkásságukkal, életművükkel hozzájárultak a város fejlődéséhez, s hírnevének erősítéséhez. Az egyesület vezetése és a közgyűlés négy kategóriában, művészet, tudomány, sport és Egerért avat majd díszkövet az évek során. Az ESE tehet ajánlásokat arra, hogy kik kaphatnak emléktáblát a sétányon, majd minderről a közgyűlés dönt. Az emléktáblákból önkormányzati ciklusonként legfeljebb tíz darabot raknak le. Az elképzelés szerint a híres embereknek állított mementók népszerű fotótémái lesznek a városba látogató turistáknak. Sz. K.