Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)

2018-10-22 / 246. szám

Mirko Herceg (elöl) játékával szemben tehetetlennek bizonyultak az egri védők Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton Gyöngyösi győzelemmel zá­rul a 2018/19-es férfi NB I. első megyei rangadója. A vendég DVTK-Eger a mér­kőzés hajrájára felőrlődött a küzdelemben. Sike Károly karoly.sike@gmail.com KÉZILABDA - Hullámzó mérkő­zésen vagyunk túl, ahol idő­ről időre meg kellett újulni a győzelemhez - fogalmazott a találkozót követően Konkoly Csaba, a gyöngyösiek vezető­edzője. - Egy pillanatra sem Hat bajnoki mérkőzés óta tart a mátraaljaiak hazai veretlensége adtuk fel, s a hajrára sikerült teljesen felőrölni az ellenfe­let. A második félidei teljesít­ménnyel inkább lehetek elé­gedett, de a bosszantó hibák ellenére most mégis azt mon­dom, a legfontosabb, hogy itt­hon tartottuk a rendkívül ér­tékes két pontot. A mátraaljai gárda 2016 májusa óta nem nyert bajnoki mérkőzést az egriekkel szem­ben, Németh Tamásék négy nyeretlen találkozó után arat­tak ismét győzelmet.- A vereség első és legfőbb oka, hogy a jó védekezés mel­lé ezúttal nem párosult olyan kapusteljesítmény, amely el­engedhetetlen egy idegenbe­li rangadó megnyeréséhez -A férfi NB I. 7. fordulójában: HE-DO B.BRAUN GYÖNGYÖS­­DVTK-EGER 33-30 (18-16) Gyöngyös, Dr. Fejes András Sportcsarnok, 950 néző. V.: Bócz, Wiedemann. GYÖNGYÖS: Tóth M. - Urbán 1, MARKEZ 7 (1), Sipeki, VI­­LOVSZKI 3, HERCEG 12, Var­sandán M. 2 (1). Csere: Buzo­gány (kapus), Duris 2, Gerdán, Gábori 1, Krivokapics 2, Né­meth T., UBORNYÁK 2, István P. 1. Edző: Konkoly Csaba. magyarázta Tóth Edmond, az egriek trénere. - Emellett látni kell, hogy szűkös keret áll rendelkezésre és emiatt nem tudunk, kellően frissí­teni. A fáradtságból adódóan az 50. perctől jöttek a tech­nikai hibák, eladott labdák, amelyek megpecsételték a sorsunkat. Parázscsatát vív­tunk, végig nagy küzdelem­re késztettük a lendületben lévő ellenfelet. Sok mindent meg is valósítottunk az elő-EGER: Lorger - Bernatonis 5, RÉDEI 6, HEGEDŰS M. 6, KISS G., Dobó Zs., Szepesi 1.1. Cse­re: Repóth (kapus), Lezák, Fűzi 2, Takács B. 3 (1), BAJORHE­GYI 1, Molnár B. 3, Vaskó 3. Edző: Tóth Edmond. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA. 6. perc: 3-2,12. p.: 9-5,18. p.: 12-8, 24. p.: 15-12, 36. p.: 19-21, 42. p.: 22-21, 48. p.: 26-24, 54. p.: 30-25. KIÁLLÍTÁSOK: 8, ill. 4 perc. HÉTMÉTERESEK: 2/2, ill. 2/1. zetesen eltervezett taktikai elemekből, de a nagy roha­nás nem nekünk kedvez. A gyöngyösiek a mérkőzés során negyvenötször lőttek kapura, s ezekből harminc­­három gól született. A hor­­vát balátlövő, Mirko Herceg tizenkétszer vette be az eg­riek kapuját. A vendég olda­lon negyvenegy lövésből szü­letett a harminc gól. KÖVETKEZIK: NB I., 8. for­duló: FTC-HE-DO B. Bra­un Gyöngyös, november 3., szombat, 18.00. Ligakupa, 2. forduló: Szigetszentmikló­­si KSK-DVTK-Eger, október 24., szerda, 19.30. íjnokság állása 1. Szeged 7 7--256-179 14 2. tatabánya 8 6 1 1 213-190 13 3. Csurgó 7 5 1 1 195-177 11 4. Balatonfúred 8 5-3 212-203 10 5. Gyöngyös 7 4 1 2 195-178 9 6. Veszprém 5 4-1 167-116 8 7. Komló 7 3 1 3 183-197 7 8. Ferencvárosi TC 6 3-3 144-141 6 9. Dabas 8 2 2 4 189-197 6 10. Budakalász 8 2 2 4 201-222 6 11. Cegléd 7 2-5 178-204 4 12. Mezőkövesd 8 1 1 6 182-225 3 13. DVTK-Eger 7 1 1 5 177-222 3 14. Vecsés 7--7 151-192 0 Herceg lövőformájára nincsenek jelzők Az egyetemisták újabb falakba ütköztek Fotó: L. M. Tízgólos hátrányban is volt tartása az ESC-nek KÉZILABDA A női NB I. 6. fordu­lójának mérkőzésén: DVSC SCHAEFFLER­­ESZTERHÁZY SC 32-25 (16-10) Debrecen, Hódos Imre Sportcsarnok, 1050 néző. V.: Hantos, Rózsahegyi. DVSC: Triffa - Vantara-Kele­­men 3, BULATH 7 (4), DESZ­­POTOVICS 5, Bordás 1, Zam­­firescu 1 (1), Varsányi 3. Cse­re: Oguntoye, Szabó D. (kapu­sok), Tóvizi 4, KOVÁCS A. 7 (2), Szabó P., Borgyos 1, Arany R. Edző: Pal Oldrup Jensen. esc: Győrffy - Bocsi 2, Hanczvikkel, Petrovics 3, Sá­ri 2 (1), KOBELA 7, Buzsáki 5. Csere: Leiner, Tóth A. (kapu­sok), Borbély 3, Brettner, Sal­­lai 2, Bíró E., JUHÁSZ R. 1. Edző: Debre Viktor. AZ EREDMÉNY ALAKULÁSA, ó. perc: 3-2, 12. p.: 6-4, 18. p.: 9-6, 24. p.: 13-6, 36. p.: 19-12, 42. p.: 24-15, 48. p.: 27-19, 54. p.: 29-24. kiállítások: 6, ill. 12 perc. HÉTMÉTERESEK: 9/7, Ül. 1/1. PÁL OLDRUP JENSEN: - Első­sorban a győzelemmel lehetek elégedett, másodsorban a vé­dekezéssel. debre Viktor: - Erős csapat ellen játszottunk. Ezúttal szá­momra az volt a legfontosabb, hogy tízgólos hátrányban sem estünk össze, visszakapasz­kodtunk öt találatra. Ilyen szempontból a küzdőszellem­mel elégedett lehetek. következik: Magyar Ku­pa, 3. forduló: Eszterházy SC­­DVSC Schaeffler, október 22., hétfő, 18.00. F. B. Farkas, Hatos és Nagy már kiesett BIRKÓZÁSA vigaszágas Ligeti Dániel (képünkön alul) után mind a négy vasárnap bemu­tatkozó magyar szabadfogá­sú, Farkas Rajmund, Asarin Roman, Nagy Mihály és Ha­tos Gábor is elveszítette se­lejtező mérkőzését a buda­pesti világbajnokság máso­dik versenynapján. Farkas, Nagy és Hatos már biztosan kiesett, s csupán Asarin re­ménykedhet a vigaszági foly­tatásban. MTI Messi három hétig nem futballozhat LABDARÚGÁS Lionel Messi három hétig nem léphet pá­lyára az FC Barcelona csapa­tában, mert a jobb karjában eltört egy csont. Az argentin csatár szombaton gólt szer­zett és gólpasszt adott a Se­villa ellen 4-2-re megnyert bajnoki mérkőzésen, de már az első félidőben le kellett cserélni, mert a 16. percben ráesett a karjára. November­ben, a válogatottmérkőzések miatti szünet után visszatér­het, valószínűleg november 24-én az Atlético Madrid el­leni rangadón öltheti ismét magára a katalánok mezét. MTI Friss megyei híreket, informádóktTt a OL ■ SPORT M facebook.com/heoisport/ oldalon olvashat I TOTÓ, 42/2. 1 1. Barcelona-Sevilla 4-21 2. Nürnberg-Hoffenheim 1-32 3. Leverkusen-Hannover 2-2 X 4. Augsburg-RB Leipzig 0-0 X 5. VfB Stuttgart-Dortmund 0-42 6. Wolfsburg-Bayern München 1-3 2 7. Schalke-Bremen 0-2 2 8. Hertha BSC-Freiburg 1-iX 9. Mönchengladbach-Mainz később 10. Roma-SPAL Ferrara 0-22 11. Juventus-Genoa 1-1X 12. Udinese-Napoli 0-32 13. Fiorentina-Oagliari később Plusz egy mérkőzés: 14 Internazlonale-Milan később HÍREK Két és fél év után nyert megyei rangadót a Gyöngyös A megújulással jött a varva vart áttörés HIRDETÉS $&*» W.J m miwunum-mmt • uitukii mm u um m mmtn HM ttUUVH MMIUVMMI 1 nuvuniuu immun»»!* MEGJELENT! A VILÁG KEDVENC FUTBALLMAGAZINJA www.fourfourtwo.hu KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! miv. mim

Next

/
Thumbnails
Contents