Heves Megyei Hírlap, 2018. október (29. évfolyam, 228-253. szám)
2018-10-20 / 245. szám
2018. OKTÓBER 20., SZOMBAT fi BELFÖLD-KÜLFÖLD Egységes egészségügyi ellátást terveznek REFORM A kormány álláspontja világos, az egészségügy nem üzlet - mondta a Magyar Hírlapnak az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós kiemelte, ellenzik a fizetős egészségügyi ellátás beemelését a közegészségügybe, az alap- és sürgősségi ellátás megújítását célzó előterjesztések az utolsó fázisukban vannak, ez átrendezi majd a feladatköröket, s a finanszírozásban is változást hoz. Nem többszintű, hanem egységes állami ellátási rendszerben gondolkoznak, ahol a közegészségügy keretein belül mindenki számára díjmentesen biztosított minden típusú ellátás. A kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenesen elérhető ellátások körét, és már dolgoznak a magán- és az állami egészségügy szétválasztásán - tette hozzá. A fizetős szolgáltatásoknak pedig a magánkórházakban van a helye, mindenképpen az állami intézményeken kívül - tette hozzá. Emlékeztetett, 2010 óta 130 milliárd forintról csaknem a harmadára sikerült csökkenteni a kórházak adósságát. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős új államtitkára a témával kapcsolatban a Kossuth rádióban kifejtette, hogy egyértelmű politikai felhatalmazása van a köz- és magánegészségügy ellátására, amiben igen fontos az átláthatóság, valamint a tiszta szereposztás. Hangsúlyozta: fontos, hogy a sürgősségi ellátást csak azok vegyék igénybe, akik rászorulnak. Végezetül hozzátette, fontosnak tartják egy telefonos szolgálat felállítását, amely a megfelelő helyre irányítaná a betegeket. MW HIRDETÉS Megérkezett a Sargentini-jelentés miatti kereset Megvédjük igazunk Nyomást akarnak gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára - mondta Varga Judit a Sargentini-jelentés és a hazánkkal szemben indított jogállamisági eljárással kapcsolatban. A javaslat megsemmisítését kezdeményező magyarországi kereset befutott az unió bírósága elé. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu EU Az Európai Unió Bírósága elé került Magyarország keresete, amiben az uniós szerződés 7. cikke szerinti eljárás megindítását indítványozó európai parlamenti (EP-) javaslat megsemmisítését kezdeményezte az állam. A Sargentini-jelentés nyomán velünk szemben indított eljárás ügyében Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára azt nyilatkozta a Magyar Időknek, hogy még nem is a jelentés tartalmán vitatkozunk, de máris rengeteg a nyitott kérdés. Megerősítette: az osztrák elnökség feladata lesz dönteni arról, hogy az eljárást kezdeményező EP részese lehet-e az Európa Tanács (ET) előtt zajló folyamatnak. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy nagy a politikai nyomás, és ezzel együtt emlékeztetett a tanács jogi szolgálatának a véleményére, miszerint az uniós szerződések nem adnak lehetőséget az EP-nek arra, hogy az eljárás ezen szakaszában részt vegyen. Varga Judit szerint nem szabad elfelejteni, hogy ez a jelentés a brüsszeli bevándorláspárti többség támadása a migrációellenes Magyarország ellen. Emlékeztetett, Judith Sargentini, nem meglepő módon, az EP további szerepvállalását szor-Varga Judit szerint számtalan nyitott kérdés van Fotó: Kormany.hu Összességben Ön...? (százalék) Nem tudja/ nem válaszol Inkább egyetért azzal, hogy elfogadták a Magyarországot elítélő Sargentinijelentést Nem ért egyet azzal, hogy elfogadták a Magyarországot elítélő Sargentinijelentést MW-grafika, fonás: Századvég galmazza. Az államtitkár, bár nem nevezte meg név szerint az EP szerepvállalását sürgető tagállamokat, elmondta: egyértelműen a magyar migrációs állásponttal egyet nem értő EU-országokról van szó. Az európai választások még nagyon messze vannak, így felesleges lenne politikai taktikázásba bocsátkozni egy ilyen eljárási kérdés tekintetében - tette hozzá. Varga Judit elmondta, továbbra is bízni kell az uniós jogbiztonságban legalább egy jogállamisági eljárás során. Hangsúlyozta, az uniós szerződések idevágó rendelkezései következetesen egyetlen tagállamról szólnak. Az eljárásban az Általános Ügyek Tanácsának (ÁÜT) ülésén írásos tájékoztatást kértek a magyar kormánytól, ám Varga egyelőre nem nevezett meg pontos időpontot a dokumentum elkészítésével kapcsolatban. - Nincs szigorú időkeret, hiszen teljesen ismeretlen terepen járunk, az ÁÜT napirendjén először szerepel a 7-es cikkely szerinti eljárás - hangsúlyozta, hozzátéve: ezzel az osztrák elnökség is tisztában van, és nemcsak hazánk jár az emlegetett ismeretlen terepen, hanem az eljárás valamennyi résztvevője. - Mi mindenesetre készen állunk arra, hogy bárhol és bármikor megvédjük az igazunkat, hiába akarnak nyomást gyakorolni a magyar bevándorláspolitikára - hangoztatta az államtitkár. Gulyás: a magyar szabadságeszmény legyen a minta Az európai identitás és létforma megvédéséhez az egész kontinensen érvényre kell jutnia a magyarok évszázadok óta folytatott küzdelmeit vezérlő szabadságeszménynek- hangsúlyozta Gulyás Gergely a berlini magyar nagykövetségen, az 1956-os forradalom és szabadságharc 62. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédében Kossuth Lajos szavait idézve kiemelte: mindent a népért, mindent a néppel együtt, semmit a népről a nép feje felett - ez a demokrácia. HÍREK Duplázódik a támogatás KÁRPÁTALJA Megduplázza a kormány a kárpátaljai szociális csomag keretét - jelentette be tegnap Potápí Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. A jövő évi keretösszeget ezzel 3 milliárd forintra emelik, amivel akár 24 ezer embernek tudnak majd segíteni az oktatás, az egészségügy, a média területén, a szociális és kulturális ágazatban. MW Áder János a határkérdésről SZLOVÉNIA Európa külső határait meg kell védeni, a belső határait szabadon kell hagyni, az embercsempészek ellen pedig minden eddiginél szigorúbban kell fellépni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök Borút Pahor szlovén elnökkel tartott tegnapi találkozóján. MW Nem lesznek kötelező kvóták BRÜSSZEL Jó hír, hogy a menekültek befogadásával kapcsolatban a kötelező kvóták kérdése végre lekerült a napirendről, és mindenki megértette, nem lesznek kötelező kvóták - jelentette ki tegnap Szijjártó Péter a brüsszeli Ázsia-Európa-találkozó szünetében. A külügyminiszter hozzátette, hazánk véleménye szerint a jó megoldás továbbra is az, ha világos sorrendet állítunk fel, és annak első helyén az európai külső határok védelme szerepel. MW Burkastop Németországban BERLIN Az arcot takaró öltözékek bíróság előtti viselésének tiltását kezdeményezte tegnap a Bundesrat, mivel miattuk sem a gesztusok, sem az arckifejezések nem lehetnek megfigyelhetők, ami korlátozza az igazság feltárását. MW CL ZtUMltik likeBQlQt9n.hu j Nyeremények Áron játékosok kivett, akik október 2S. éjiéiig mind a 14 darab íás/lót begyűjtik, a kővetkező díjakat sorsoljuk ki: iElj 2 főre szóló kétéjszakás, félpanziós balatoni pihenés a Bonvino Wine & Spa Hotelben 2 főre szóló beszállókártya egy balatoni hőlégbatlonos kalandra a Balaton Ballooning jóvoltából 1 db szuper könnyű, vitorlázáshoz is használható, bélelt dzseki Azok a játékosok, akik október 28. éjfélig legalább 7 darab zászlót gyűjtöttek össze, megnyerhetik a 10 db 2 személyes Bahart 2019. évre szóló menetrendi hajózási utalvány egyikét. A Balaton ősszel is kihagyhatatlan. GYERE, ÉS JÁTSSZ VELÜNK! Részletek és játékszabályzat: www.likebataton.hu A párt szóvivője jogi eljárással fenyegetőzik Toroczkai: Pénzmosás zajlott a Jobbikban NEJLONZACSKÓ „Pénzmosás, költségvetési csalás, tiltott pártfinanszírozás” zajlott a Jobbikban a Mi Hazánk Mozgalom elnöke szerint. Toroczkai László a Hír Tv-ben közölte: Szabó Balázs, a lobbik szekszárdi szervezetének egykori elnöke felhívta, miután bejelentette ország-világ előtt, hogy „a zacskós, vagy nejlonzacskóban forgott pénzek” hogyan és miként működtek. „Akkor egyébként azt mondtam neki - mondta Torockai hogy ha én ebben az ügyben érintett lettem volna, mint ahogy Szabó Balázs érintett volt, akkor én például nemcsak így simán, csalás miatt tettem volna feljelentést. Azt gondolom, hogy itt elsősorban akár a pénzmosás, vagy akár a tiltott pártfinanszírozás az, ami mindenféleképpen megáll, de egyébként akár a költségvetési csalás kérdése is felmerülhet.” Toroczkai László Fotó: MTI Mirkóczki Ádám eközben bejelentette: szerinte „minden idők legnagyobb támadássorozatát” éli meg a napokban a Jobbik, a mentálisan és politikai tekintetben kiállt megpróbáltatások megerősítették a pártot, és ő „ezek után nem tud elképzelni olyan szituációt, amelyet ne tudnának túlélni” - az ellenzéki politikus erről a most indított, heti rendszerességűnek ígért Rágalominfó című sajtótájékoztató-sorozatukon beszélt. Kijelentette, az őket rágalmazók egyike sem kerülheti el a jogi eljárást, amihez Szilágyi György szóvivő hozzátette: ha valakinek bűncselekményről van tudomása, az tegyen feljelentést. Szilágyi György szerint ami a választások óta velük történik, az azt mutatja, hogy miután kívülről nem sikerült „megroppantam” a Jobbikot, elindult a „belső leszalámizási kísérlet”. Az NI televízió egyik volt munkatársának kijelentéseit firtató kérdésre válaszolva Mirkóczki közölte: a videocsatoma évek óta a Jobbik pártalapítványától, pályázati úton kapja bevételei 95 százalékát, ezt a mechanizmust könyvvizsgáló mellett az Állami Számvevőszék is vizsgálta, és rendben találta. Nem voltak feketepénzek. MW