Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-08 / 209. szám

A szalagátvágás Tóth Imre, dr. Liptai Kálmán, Bárány Attila, Kemény Dénes, Szabó Tünde, Korózs Emma Napsugár, Kis Ágnes, Habis László, Nyitrai Zsolt, Kovács Ottó, Lugosi Dénes és Vári Attila jóvoltából A jó ügyet szolgáló alkotás ezúttal az egri Bárány Uszoda felújításában testesült meg Olimpiai bajnokok, a vízilab­da- és az úszósport nagysá­gai, továbbá az egri sport­élet jeles képviselői előtt adták át tegnap ünnepélyes keretek között a felújított Bárány Uszodát. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu VÍZILABDA, ÚSZÁS „Minden ki másképp csinálja!” - zen­­dített rá Szabó Attila. A Csík zenekar prímása ezúttal gi­tárral a kezében adta meg az alaphang(ulat)ot, miközben a vendégek az öltözők fölötti ár­nyékos lelátón gyülekeztek, az Egri Vízilabda Klub fiatal és felnőtt játékosai pedig a na­pos oldalon várták a nyitányt. Moderátorként - Antal Anett jobbján - Turay Zoltán olyan „mesét” adott elő, ami több mint száz évvel korább­ra repítette vissza a közönsé­get, felidézve a létesítmény 1925-ös megépítése és a jelen­kor közötti időszakot. Sportért felelős államtitkárként a ko­rábbi úszó, Szabó Tünde is elő­rukkolt személyes élménnyel, amely a Bárány Uszodához kö­tődik.- Az ezeréves történelem és a legendák városában mindig akad látnivaló és tennivaló, köszönhetően az itt élőknek és a városvezetőknek. Tudjuk, hogy a vidéki Magyarország fejlődésének a kulcsát a vidék erejében látni, olyan vidéki vá­rosokban, mint például Eger - fogalmazott Szabó Tünde. - A Modern Városok program keretében ma újabb állomás­hoz érkeztünk, hiszen tudjuk, hogy ezt a fejlesztési program­­sorozatot azzal a céllal hívtuk életre, hogy megyei jogú váro­sok, köztük Eger, olyan köz­pontokká válhassanak, ame­lyek a helyi gazdaságfejlesztés motorjai lehetnek. Ahol minő­ségi életet lehet élni és tartal­masán lehet eltölteni a szabad­időnket. Ennek a programnak a keretében az önök fantaszti­kus uszodáját, a Nemzeti Úszó és Vízilabda Központ egyik meghatározó elemét adhatjuk ma át. Nagyon jól emlékszem arra, hogy itt versenyeztem, és ahogy ide beléptem, vissza­jöttek azok az emlékek, ame-Egerben ezúttal is bebizonyították, hogy mernek nagyot álmodni lyek biztos, hogy nem egyedül­állóak számomra. Bízom ben­ne, hogy a mostani, rendkívüli fejlesztéseknek köszönhetően legalább ennyire fogják sze­retni ezt a fantasztikus, a XXI. század kihívásainak megfe­lelő uszodát is, amelynek lét­rejötte az Egri Vízilabda Klub és a Magyar Vízilabda Szövet­ség felelősségvállalásának is köszönhető. Itt nemcsak hang­zatos szavakat jelent az a tény, hogy a vízilabda összeforrott a város nevével, hanem a tettek is ezt támasztják alá. Bízom benne, hogy az új létesítmény a hazai és nemzetközi úszó- és vízilabdasport fellegvára lesz. Egerben bebizonyították, hogy mernek nagyot álmodni, és muszáj álmodnunk, hiszen a közös kitűzött célokat csak így tudjuk megvalósítani. Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke felelevenítette azt a „turisztikai látványosságot”, amikor még Pócsik Dénes já­tékos korában a labdaszedő gyerekek minden negyedben két-három méterrel az ellenfél A progam részeként birtokba vették a létesítményt a ZF-Eger vízi­labdázói is Képgaléria: HÉDI .HU Fotók: Lénárt Márton Az újjávarázsolt létesítmény egyik ékköve a megyeszékhelynek kapuja előtt kis dombocskát készítettek a medence alján található kavicsokból, a center pozíciójának javítására. Eger polgármestereként Habis László köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a le­gendás Bárány Uszoda újjá­építése számára az élet értel­méről szól, arról, mi végre vagyunk a világban.- Alkotni, jó ügyet szolgálni jó emberekkel összefogva ér­demes - jelentette ki a megye­­székhely első embere, majd idézte Orbán Viktor miniszter­­elnök szavait, aki 2015 áprili­sában a Modern Városok prog­ram aláírása során tett látoga­táskor azt mondta, „Nektek, egrieknek a vízipólóban, a vizessportokban kell erősnek lennetek.” Habis László arról is szólt, hogy a felújítás első üteméhez a 220 millió forintos önerőt az önkormányzat, a további két ütemét pedig a kormány bizto­sította 420 millió forint érték­ben. Hatalmas feladatot jelen­tett a több mint 1,4 milliárd fo­rint TAO-forrás összegyűjtése. Ezt projektmenedzserként Bá­rány Attila, az Egri Vízilabda Klub elnöke vállalta magára és végezte hosszú éveken át ki­tartóan és nagy elszántsággal. Ahogy Kemény Dénes, úgy tanítványa, Vári Attila, a MVLSZ alelnöke is szót ejtett a medence alját borító kavicsok­ról - melyekből ő többet is el­vitt, nem csak egyet, mint tet­te az Kemény -, majd méltatta azokat, akik jelentős szerepet vállaltak a felújításból, köztük elsődlegesen Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselőt. Továbbra is legyen rang uszodai gyereknek lenni itt, ott, mindenhol Korábbi polgármesterként, a dr. Ringeihann György haj­dani úszó, vízilabdázó, majd vezető szavainak tolmácsoló­jaként Turay Zoltán egyebek mellett azt közölte a meg­jelentekkel, hogy „továbbra is legyen rang uszodai gye­reknek lenni itt, ott, Egerben, mindenhol”, amihez a „cso­dálatra méltó módon felújí­tott” létesítményben meg le­het majd kapni a szükséges értékeket. Madaras és Kelemen: erős a kötődés Madaras Norbert kétszeres olimpiai és kétszeres világbaj­nok vízilabdázóként tért vissza szülővárosába, hogy jelen le­gyen a megnyitón. - Itt indul minden, itt tanultam meg azt, ami egész pályafutásomat vé­gigkísérte, sokakkal egyetem­ben ez számított a második otthonunknak - fogalmazott a 38 éves klasszis. A magyar női válogatott szövetségi kapitányaként az ugyancsak egri Bíró Attila is megtisztelte a rendezvényt, míg a hölgyekkel a nemzeti csapat edzőjeként korábban szintén foglalkozott Kelemen Attila néhány gondolatot meg is fogalmazott érzéseiről. - Ne­héz érzelmek nélkül beszélni, mert 1959 óta rengeteg min­den ideköt. Sok emlék kavarog bennem, generációk nőttek fel a szemem előtt, és legendás úszó-, valamint vízilabdaedzők dolgoztak itt, akiknek sokat lehet köszönni.

Next

/
Thumbnails
Contents