Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-18 / 217. szám
2018. SZEPTEMBER 18., KEDD KITEKINTŐ/SZOLGÁLTATÁS g A legfőbb céljuk, hogy mosolyt csaljanak öreg lakóik arcára Szépkorú a falu idősotthona Hetvenéves jubileumát ünnepelte a Heves Megyei Fenyőliget Egyesített Szociális Intézmény-Vámosgyörki Idősek Otthona. Az egész napos családias rendezvényen számos fellépő szórakoztatta a szépkorúakat és vendégeket. Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu VÁMOSGYÖRK A település szélén platán- és gesztenyefák árnyékában tízholdas parkban áll az egykori kastély, ahol 1948 óta működik az idősek otthona. A születésnap alkalmából tárt kapukkal, luftballonokkal, műsorokkal, meglepetésekkel várták az érkezőket. „Mikor öregjeink ráncai kisimulnak, szemeik csillognak, az a legszebb visszaigazolás nekünk, mert így csak azok tudnak mosolyogni, akik biztonságban és szeretve érzik magukat ” - írták abba a füzetbe, amelyet az intézmény dolgozói erre a napra ajándékként adtak a vendégeknek. Ám ez a nap nem csak az otthon lakóiról szólt, Kovách László valamikori - ma már műemlék - nyári rezidenciájának a múltjába is bepillantást nyerhettek az érdeklődők. A szökőkutas, gondozott parkban négy épületegységben gondozzák az időseket, de a területen működik mosoda és főzőkonyha is. Jelenleg 172 lakója van az otthonnak.- Az intézményünkben van olyan részleg is, ahol tizenkét súlyosan demens lakónk speciális ellátásban részesül. Az otthonunk viszonylag nagy létszámú, de családias hangulatú - közölte az intézményvezető. Hinkelmann-né Csejk Ágnest az elmúlt hét évtizedről is kérdeztük. Elmondta, az intézményt 1948-ban a környező községek hozták létre húsz férőhellyel. Eleinte Szeretet Otthon, majd Betegek Otthona néven működött.- A kezdetektől, 1948 nyarától Endrész Imréné látta el a gondnoki teendőket, aki Prágában végezte az egyetemet szociális gondozás szakon - tudtuk meg. - Elza néni, ahogy mindenki nevezte, nyugdíjba vonulásáig volt az intézmény gondnoka. Utána a haláláig az otthon lakója is volt.* A hely 1954-től Betegek Szociális Otthona néven működött tovább, a fenntartása a Gyöngyösi Járási Tanácshoz került. Ekkor már nemcsak idősek, hanem súlyos betegek is lakták. A férőhelyet 80-ra emelték. Dolgozók és lakók együtt éltek, s jártak bevásárolni is, sokáig lovas kocsival, majd dzsippel. A kastély épületét rendre szépítették, javították, de a nagy méretű szobák meghatározták a lakók elhelyezését, 6-8, illetve 10 ágyas szobákban éltek akkoriban.- A kastély melletti pavilont átépítettékl965-ben, így a férőhelyek száma százra nőtt, a dolgozói létszám ekkor 23 volt. Két épülettel bővült az otthon 1980-tól egyenként 50 férőhellyel, s 1988-ban a kastély állagmegóvó restaurációja, födémcseréje is megvalósult. Ekkor lakóinak a száma már elérte a 140-et - ecsetelte az igazgatónő. Az otthon megyei fenntartás alá került, kiépítették a vízrendszert, a fűtést is korszerűsítették. A kétezres évek elejétől modernizálták. Tetőket újítottak fel, lifteket szereltek be, napelemeket telepítettek, akadálymentesítették az épületeket, elektromos kaput szereltek fel, parkolót és a bekötőutat építettek ki. Míg az igazgatónő mesélt, a színpadon egymást követték a fellépők. A park megtelt lakókkal és hozzátartozóikkal. Lehetőség volt lovas szekéren sétakocsikázni és a gyerekekre is gondoltak, csillámfestéssel, lufihajtogatással. A kastély mellett időutazásban lehetett részük a látogatóknak, hiszen a múlt századból való fotókon bepillantást nyerhettek az intézmény hetvenéves múltjába is. A közös ebéd után születésnapi tortával kedveskedtek a vendégeknek a dolgozók, akik hónapok óta készültek az eseményre, hogy lakóik ezen a napon még a szokottnál is többet mosolyogjanak. Faültetés Barócsi Dezső emlékére EGER Az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete Barócsi Dezső szőlőszaporítóanyag-főfelügyelő és megyei főkertész munkája emlékére a megyeszékhelyen, a Ráckapu téren található Vincellér parkban emlékfaültetést szervez szeptember 22-ére. Az ünnepségen beszédet mond Habis László, Eger polgármestere, Vasné Ignácz Katalin, az Egri Borbarát Hölgyek Egyesületének elnöke és Bakondi Endre, az Egri Szőlő- és Bortermelők Egyesületének volt elnöke, egri borász. Az Egri Borbarát Hölgyek Egyesületének fő küldetései közé tartozik Eger és környéke szőlőtermesztéshez és borászathoz kapcsolódó kulturális hagyományainak ápolása. A Ráckapu téri Vincellér parkban már 2008 óta ültetnek emlékfát azoknak a neves, a szőlészet és a borászat terén maradandót alkotó elődeinknek, akiknek a nevét az utókornak nem szabad elfelejteni. Gál Tibor borász, Bereznai László és dr. Csizmazia Darab József szó'lőnemesítők, Gröber Jenő borász, valamint az egri Vincellériskola néhai szőlész-borász tanárai, oktatói emlékére ültettek eddig emlékfát. Az idén Barócsi Dezső emléke előtt tisztelegnek az egyesület tagjai. Az eseményre az Eger Ünnepe - Civil Napok keretében kerül sor. M. H. MOZI Cinema Agria - Eger 16.00. 18.15 ÉS 20.15 ÓRA: Az apáca 18.15 ÓRA: Végállomás: esküvő 16.00 ÉS 20.15 ÓRA: Egy kis szívesség 16.00. 18.15 ÉS 20.30 ÓRA: Predator - A ragadozó Cinema Bridge - Gyöngyös Szabadság Terem 15.30 ÓRA: Luis és a Zűrlények 17.30 ÓRA: Végállomás: esküvő 20.00 ÓRA: Mamma Mia! Sose hagyjuk abba Puskin Terem 16.00 ÓRA: Macskafogó 18.00 ÓRA: Predator - A ragadozó 20.30 ÓRA: Az apáca Újra vetítik a Macskafogót ujánia Filmszínház Kávézó és Rendezvényközpont Érdekeseket látott, hallott? 06-36/999-111 Fotóját, olvasói levelét, információját várjuk! Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Heves Megyei Hírlap, 3300 Eger, Trinitárius utca 1. 3301 Eger, Pf. 23. E-mail-címeink: szerkesztoseg@ hevesmegyeihirlap.hu; heol@heol.hu Szerkesztőségi telefon: 36/999-111. Szerkesztőségi fax: 36/513-605. ^ EGER Női Vonal VII. címmel nyílt kiállítás szombaton a Templom Galériában. Elhangzott: a tárlat létrehozásának egyik oka az volt, hogy a nők évszázadokig nem lehettek a festőakadémiák tagjai. A kiállítás a magyar festészet napja alkalmából nyílt meg, finisszázsa épp az októberi, országos program idején lesz, amikor Eger a magyar festészet napja kiemelt vidéki helyszíneként, számos kortárs kiállítást kínál az érdeklődőknek. HMH Fotó: Gál Gábor TV • HELYI MŰSOROK * RÁDIÓ TV EGER 8.00 A TV Eger műsora - a hétfői adás ismétlése 12.00 Diginfó 18.00 TV Eger szignál 18.01 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 18.20 Mesemondó 18.30 Zöldgömb - magazinműsor, ism. 19.0 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 19.20 Filmözön - filmajánló 19.30 Éjjeli műszak - magazinműsor, ism. 20.00 HírAdás - egri híradó. Időjárás-jelentés 20.20 Kilátó - megyei magazinműsor, ism. 21.00 Sport Plusz - televíziós sportmagazin 0.00 Képújság 9.00 A hétfői adás ismétlése 11.30 Képújság 18.00 Műsorismertetés 18.01 Aktuális - hírek röviden 18.02 10 perc- beszélgetés a világról, a városról, az emberekről... 18.14 Nap kérdése 18.16 Reklám 18.20 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 18.35 Fórum, 1. rész - közéleti magazin 19.01 Reklám 19.04 Fórum, 2. rész- közéleti magazin 19.30 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 19.45 Moziklip- mozímagazin 19.59 Turmix - válogatás a legnépszerűbb műsorainkból 20.12 Reklám 20.15 Aktuális - Gyöngyös és a térség legfrissebb hírei 20.30 Képújság 0.00 Képújság 10.00 A keddi adás ismétlése 10.00 A 8 legjobb kaland a Tisza-tavon - Ljasuk Dimitry filmje 10.23 Etűdök, portrék, dók. filmek, 2. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből (ism.) 10.55 Szlankó Bálint a magyar sajtó .haditudósítója" - az Egri Kommunikációs Klub előadása (ism.). 12.00 Képújság 14.00 A pénteki adás ismétlése 14.00 Eszterházy krónika - az EKE közéleti magazinműsora 14.30 Demény Péter: Királynő - a SatArt akusztikus felolvasószínház előadása (ism.) 15.30 Kukucs - zenés-verses játék a legkisebbeknek - a Harlekin Bábszínház előadása (ism.) 16.00 Képújság 18.00 Eszterházy sport - sportmagazin 18.30 Az aktuális keddi adás 18.30 CanaDream, avagy álomszép nemzeti parkok a kanadai Sziklás-hegységben - Barna Béla turisztikai szakíró előadása (ism.) 19.40 Etűdök, portrék, dók. filmek, 3. rész - válogatás hallgatóink vizsgafilmjeiből (ism.) 20.10 A szomszéd vár - a Helyi Televíziók turisztikai magazinműsora 20.30 Képújság 21.00 A pénteki adás ismétlése 23.00 Képújság I iriT'ITTT'l-—— 0.00 Csak igazi mai sláger megy 5.00 Híröszszefoglaló 6.00 Csak igazi mai sláger megy 10.00 Premier moziajánló 12.00 Csak igazi mai sláger megy 17.00 Cooky Show 20.00 Disco*s Hit 22.00 DJ Factory EnEUnZíMHiMBHH 0.00-5.00 FM 7 Night a legnagyobb hazai slágerek, az éjszakára hangolva. Óránként hírek, időjárás, útinformációk 5.00-5.15 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből, benne: Agrárpercek 5.30-5.45 Hírösszefoglaló az előző nap legfontosabb történéseiből 6.00-10.00 FM 7 Café Egerben Rohlicsek Judittal, Gyöngyösön Géczi Adriennel. Félóránként friss hírek, időjárás, útinformációk 10.00- 15.00 Helló Meló, Géczi Adriennel és Győri Nikivel. Könnyed témák, munka mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 15.00- 18.00 Traffic, Győri Nikivel. Folyamatos útinformációk, játékok, riportok és könynyed témák a hazaút mellé. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 18.00-20.00 FM 7 Summer. A nyár legnagyobb slágerei. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 20.00- 21.00 Disco*s Hit Top 40 slágerlista, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral 21.00-24.00 Disco*s Hit a legfrissebb zenék, mixben, Bárány Attilával, Hamvai PG-vel és DJ Juniorral. Óránként friss hírek, időjárás, útinformációk 5.00 Napköszöntő; Hírek; Kalendárium 7.00 Szentmise-közvetítés az egri bazilikából 7.35 Szentek, szent életű emberek 8.15 Játék 8.45 Lapszemle 9.05 Tudományról, kultúráról 10.05 Délutáni találkozás (MKR) 10.45 Lélek szava 11.05 Cseperedő 11.30 Vatikáni Rádió (ism.) 12.05 Egyházi hírek 12.15 Evangélium 13.05 A zene mesterei (ism.) 14.05 Az erdő fohásza 14.35 Legyetek szentek (ism.) 15.05 Templom - tér - kép (MKR) 15.30 Hitvalló 16.05 Kívánságműsor 16.30 Iránytű 17.00 Regionális hírek 17.15 Kora esti hírmondó 17.45 A régió sportja 18.00 Rózsafúzér 18.35 Könyv-jelző (ism.) 19.05 Mustármag 19.45 Esti mese 20.05 Egyházfórum 21.05 Kávéház (ism.) 22.10 Mindennapi egészségünk (ism.) 23.05 Vatikáni Rádió AJÁNLÓ EGER Folytatódik az Európai Mobilitási Hét. Kedden tíztől délután két óráig könyvtári tricikli, s kézműveskedés várja az érdeklődőket az Érsekkertben a Bródy Sándor Könyvtár közreműködésével. Közben 12.40-től fél kettőig Leffler Csaba raliversenyző tart előadást a Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskolában, majd vezetéstechnikai, baleset-megelőzési bemutató lesz a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága közreműködésével. EGER A Halott Pénz zenekar a Red Bull csapatával karöltve csütörtökön este fél nyolctól a Dobó téren zenél. A csapat korábban még sehol sem tapasztalt koncertélményt nyújt. A koncert ingyenes. ÜGYELETES PATIKA Eger: SZEPTEMBER 18., KEDD. 20.00- 7.30: Balassa Gyógyszertár, Eger, Balassa u. 9., 36/782-711. SZEPTEMBER 19., SZERDA, 20.00- 7.30: Kígyó Patika, Eger, Dobó tér 2., 36/312-219. SZEPTEMBER 20., CSÜTÖRTÖK, 20.00- 7.30: Agria Gyógyszertár, Eger, Hadnagy utca 32., 36/789-129. SZEPTEMBER 21., PÉNTEK, 20.00- 7.30: Jázmin Patika, Eger, Hadnagy út 5., 36/316-172. Gyöngyös: SZEPTEMBER 23-iG: Panacea Gyógyszertár Gyöngyös, Deák F. u. 44. & jr # # / mm mw w i? t* 9 mmm m m w # m « . w» « Az otthon lakói hetekig készültek a születésnapi fellépésre Fotó: beküldött