Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-17 / 216. szám

2018. SZEPTEMBER 17., HÉTFŐ A Mosolygó Kórház Alapít­vány részeként az egri ön­kéntesek a Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán vi­dítják fel a kis betegeket, s igyekeznek felgyorsítani a gyógyulási folyamatokat. Szabó Katalin katalin.szabo@mediaworks.hu EGER A Mosolygó Kórház Ala­pítvány egri szervezete szer­dán a Manooka Kávézóban tartott rendezvényt, amely jó alkalom volt arra, hogy az érdeklődők informálód­janak, s csatlakozzanak az önkéntesekhez. Oláh Viktória lélekgyó­gyász, két gyermek édesany­ja, emellett körülbelül egy éve önkéntes a Mosolygó Kórház Alapítvány egri szervezeténél.- Az elsők között jelentkez­tem önkéntesnek - mondta mindig is szerettem a gyere­keket. Eddig két-három heten­te jártam hozzájuk, most nyá­ron volt egy kisebb szünet, de ősztől ismét szeretnék leg­alább havi egyszer ellátogatni a kicsikhez. Elárulta, amikor a gyermek­­osztályra mennek, visznek magukkal játékokat is, de az alapítványnak is vannak ott saját kézműveseszközei.- Felöltjük az egyenmel­­lényünket, majd benézünk a szobákba, s érdeklődünk, hogy kivel tudunk játszani - sorolta. - Volt olyan, hogy hár­man szórakoztattunk egy kis­fiút. Egy látogatás körülbelül egy-két órán át tart, hiszen a gyerekek is elfáradnak, amit jeleznek is. Számomra az a legfontosabb az önkénteske­désben, hogy vidámságot, jó­kedvet adjunk, elfeledtessük a betegséget. A legnehezebb pe­dig nem mutatni érzéseinket, bármennyire beteg is valaki. Rakusz Márta önkéntes koordinátortól megtudtuk, a Mosolygó Kórház tavaly de­cember óta működik a megye­­székhelyen.- Eddig is heti szinten je­len voltunk a Markhot Ferenc Kórházban - fejtette ki. - Szép számmal volt érdeklődő a szer­dai eseményen, páran önkén­tesnek is jelentkeztek azóta. Most körülbelül 25-30 tagú az önkéntes csoportunk Eger­ben, s van egy szűkebb csa­pat, 10-12 önkéntes, akik rendszeresen meglátogatják a gyerekeket. Az önkéntesek sok­szor a saját mun­kahelyükről men­nek a kórházba Az önkéntesek bármivel fog­lalkoznak, ami a játék fogal­mát lefedi. Nyilván figyelem­be veszik a gyerekek életkorát, érdeklődési körét, s ami a leg­fontosabb, hogy ők határozzák meg, mi áll hozzájuk közel.- Ha például valaki nagyon szeret kézműves, kreatív tevé­kenységet folytatni, akkor ké­szüljön nyugodtan azzal a ki­csiknek. Van, aki mesét olvas, valamint gyakori a társasjáté­kozás, amibe több korosztályt is be lehet vonni - részletez­te. Hozzátette, a lelkes segítők legalább annyit kapnak vissza a gyerekektől, mint amennyit ők adnak. A koordinátor közölte, mint minden segítő szervezet, ők is örülnek az adományoknak, legyen az tárgyi, vagy akár pénzbeli. A kapcsolattartó el­sősorban Rakusz Márta, de a Mosolygó Kórház Eger Facebo­­ok-oldalán is elérhetők, továb­bá szoros együttműködésben vannak az Új Nemzedék Köz­ponttal, ahol gyakran adnak teret a találkozóiknak. Ha va­laki konkrét adományt szeret­ne leadni, akkor ott megteheti. MEGYEI KÖRKÉP 3 Idog beleérzés Szalay Zoltán zoltan.szalay@mediaworks.hu ----------------------------------------------------------1_________._________ Már azt gondoltam, hazánkban kiveszőben van az em­pátia. A beleérző képesség más ember gondjaiba, ügy tűnt, rengeteg honfitársunkból hiányzik a mai karriert, pénzt hajszoló rideg világunkban. Naponta tapasz­taljuk, mennyi rátarti, törleszkedő polgártársunk van, aki ér­zéketlen mások szenvedése iránt. A segítek szót pedig töröl­ték a szótárukból. Szerencsére léteznek még - az egri Mosolygó Alapítvány önkéntesei például -, akik cáfolni igyekeznek a fentebb írot­takat. Nemes küldetésre vállalkoztak, hogy rendszeresen meglátogatják a Markhot Ferenc Kórház gyermekosztályán felépülésükre váró kislányo­kat, kisfiúkat. Nemcsak meg­nézik őket, hanem játszanak, beszélgetnek is velük, kéz­műves-foglalkozásokat tarta­nak nekik. Emlékszem, egykor man­dulakivétel miatt kellett ötévesként az otthonomtól messze lévő kórházban lennem, s rettentően hiányoztak a szüléim, akik a benntartózkodásom egy hete alatt csak egyszer jöhet­tek hozzám. Nagyon elhagyatottnak éreztem magam, akár­csak a kórteremben fekvő többi gyerek. Jó lett volna, ha akkor önkéntesek jönnek, s pár órácskát töltenek velünk. Ezzel bizonyára a mai kicsik is így vannak. Ezért is nagy­szerű, amit az alapítvány önkéntesei cselekednek. S főleg, hogy azt vallják, még ők örülnek, hogy ha kis időre is, de jót tehetnek a gyerekekkel. Mert még nagyobb öröm nekik az a szeretetet, amit cserébe tőlük kapnak. Bűzügy: kétezernél többen írtak alá HATVAN Vasárnapig több mint kétezren látták el kézjegyük­kel azokat az íveket, amelye­ken a várost elárasztó bűz el­len tiltakoznak. Az aláírás­­gyűjtést a múlt szerdán tar­tott lakossági fórumon hir­dette meg Horváth Richárd polgármester. Mint fogalmazott, az önkor­mányzat hatáskör híján jogi­lag tehetetlen a kellemetlen­ség felszámolásában, de min­dent elkövetnek, hogy a ható­ságok előtt nyomatékosítsák: több tízezer ember életét meg­keserítő problémáról van szó. Az aláírók arról nyilatkoz­nak, hogy rendszeresen feká­­liára és kátrányra emlékezte­tő bűzt éreznek, ami akadá­lyozza őket a lakóhelyükként szolgáló ingatlan, s a közterü­letek rendeltetésszerű és za­vartalan használatában. Az íveket hétfőtől péntekig 16 és 18 óra között a belvá­rosi postánál és az újhatvani templom közelében lehet alá­írni, vasárnaponként délelőtt 9 és 11 óra között a Csányi úti piacnál támogatható a kezde­ményezés. A napokban a pol­gármesterrel, Szinyei And­rás és Lestyán Balázs alpol­gármesterekkel az élen a te­lepülés vezetői is megjelentek a standoknál, felhívva az ér­deklődők figyelmét az akció jelentőségére. Több'tízezer em­ber életét megke­serítő problémáról van szó Mint megírtuk, az önkor­mányzat és az ügyben eljá­ró Egri Járási Hivatal is felje­lentést tett ismeretlen tettes ellen környezetkárosítás mi­att a város külterületén talált nagy mennyiségű büdös, ola­jos massza miatt, amely az el­sődleges mérések szerint kör­nyezetvédelmi határértéket meghaladó szennyeződéseket tartalmaz. T. 0. Még ők örülnek, hogy jót tehetnek a gyerekekkel Könyveket „zúztak be” a könyvtárban Izgalmas programok az Európai Mobilitási Héten Fő a környezetbarát közlekedés EGER A kulturális örökség napja alkalmából Rejtőzködő örökségünk: a Nagyprépos­ti palota elnevezéssel tartot­tak rendezvényt a Bródy Sán­dor Megyei és Városi Könyv­tárban szombaton. Álmodozó lelkünk címmel, Antal And­rea tanár felkészítésében a Szilágyi Erzsébet Gimnázi­um diákjai a XVIII-XIX. szá­zad magyar lírájából válogat­va adtak elő verseket. László Diána Faludy Ferenc, Molnár Edina Vitkovics Mihály műve­it tolmácsolta. Ezután Kiss Péter helytörté­nész a palota sorsáról, a Bró­dy könyveinek „bezúzásáról, a Líceum érdekességeiről be­szélt. Elárulta azt is Gárdo­nyi Géza könyvvásárlásairól, hogy 1902-ben az író duplu­mokat vett az intézményből. További kötetekre is igényt tartott, ám kérését a vezető­ség visszautasította. Szécsényi Orsolya könyvtá­ros a képes magyar történel­met mutatta be, példákat vetít­ve a vendégeknek. Láthatták Bíró Mihály Vörös kalapács című poszterét, de régi esemé­nyek plakátjait, moziműsoro­kat, s a Geszti Péter által szer­vezett ARC-kiállítás posztere­it is. Rendhagyó idegenveze­tés zárta az eseményt. V. M. EGER Tizenhetedik alkalom­mal rendezik meg immár az Európai Mobilitási Hetet. A rendezvénnyel ezúttal is a környezetbarát és fenntart­ható városi közlekedést nép­szerűsítik. A programsorozat már szeptember 12-én elkez­dődött, több fő rendezvényét és a nyitónapját vasárnap tar­tották a Dobó téren. Tegnap igen érdekes lehetőségek kö­zül választhattak a látogatók a helikopterszimulátortól a 3D karikáig. Kücsön Gyula például a sa­­rudi Élményfalut hozta el ki­csiben a megyeszékhely főte­rére. Úgy fogalmazott, hogy el­jöttek Egerbe bemutatni a Ti­­sza-tavat, bízva abban, hogy egyszer kimondhatjuk majd: a Tisza-tó a megyeszékhely tengerpartja. A közönség lát­hatta, hogy vízisporteszközö­ket hoztak. Azt próbálták be­mutatni, hogy milyen lehető­ségek vannak a tavon. Ott volt a téren a nyitónapon a világkörüli útjáról hazatért egri kerékpáros, Szabó Ádám is, no és az a felszerelés, kö­zöttük a csodabringa, ami ve­le volt a Föld körbekerekezé­­sekor. Legközelebbi úti célja­ként Izlandot jelölte meg, s azt is közölte, hogy visszamegy majd Indiába. S. S. Fotó: Gál Gábor Látványosság a mobilitási hét megnyitóján Ilyen vidám pillanatok, egy kis játék mindig jól jön a kórház falai között. Képünk illusztráció Fotó: Berán Dániel Önkéntesnek lenni jó, a cél a betegség, a baj elfeledtetése

Next

/
Thumbnails
Contents