Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-15 / 215. szám
8 snoEraEMB i&iíiMiiMflMS remier helyőrség 24/46 TÖBB MINT KÉT HÉT Kántor Mihály A fortnite kifejezés az angol nyelv fortnight szavának szlengesített változata. Tulajdonképpen a fourteen night szavak rövidített formája, a tizennégy éjszakányi időintervallum archaikusabb kifejezése. Komoly esély van rá, hogy ezt a szót már olvasóink is hallották, különösen ha fiatalabb tagok is akadnak a családban. Az Epic Games 2017-es Fortnite című játéka tornádóként söpört végig a világon, idén júliusban már globálisan 125 millió játékost számlált, forgalma meghaladta az egymilliárd dollárt, és eközben kulturális jelenséggé vált. A Fortnite eredetileg kooperatív túlélőjátéknak indult, ahol a közreműködők kis csapatokban együttműködve nyersanyagokat gyűjtenek, túlélőket mentenek és erődöt építenek, hogy megvédjék magukat a hullámokban támadó mutánsoktól. Az első koncepció egy realisztikus megközelítésű, horrorba hajló élmény lett volna, ám ezt később harsány színekben pompázó, rajzfilmes látványvilágra cserélték, ami a fiatalabb közönség számára is befogadhatóbb. Tavaly márciusban a PlayerUnknown’s Battlegrounds (röviden PUBG) ismertette meg a világgal a battle royale kifejezést. Bár ez a játékstílus már korábban is létezett, az áttörő sikert mégis a dél-koreai fejlesztőcsapat játéka hozta meg. A battle royale lényege, hogy több tucat, akár egyszerre több száz játékos küzd egymás ellen, egy egyre zsugorodó játéktérben. A játékot csak az nyerheti meg, aki utoljára életben marad. Ez a látszólag nem különösebben összetett mechanizmus egy meglehetősen komplex rendszert takar, amiben a játékosnak tárgyak és képességek tengerével kell zsonglőrködnie, és öszszeállítania a rendelkezésére álló legoptimálisabb kombinációt. Látva a battle royale mód sikerét, az alkotók a Fortnite-ba is adaptálták, méghozzá a konkurenciával ellentétben teljesen ingyen szolgáltatva azt. A játék eredeti kooperatív funkcióját - mely a mai napig fizetős - különválasztották, és a fejlesztői erőforrásokat mind az új, ingyenes játékmódra fókuszálták. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hogyan érhet el milliárdos forgalmat egy játék, melynek legnépszerűbb módja ingyenesen játszható. A Fortnite gazdasága egy virtuális pénzre, a V-bucks-ra épül. Ebből néhány egységet a játékos ingyen kap, és bizonyos küldetések teljesítésével mindkét játékmódban továbbiakat gyűjthet. Kevésbé fáradságos azonban, ha valódi pénzért vásárol. A V-bucksból új fizimiskát, illetve mozgásanimációkat (gesztikulációk, tánc stb.) vásárolhatunk a karakterünknek, így téve azt egyedivé. Erre a hiúságra építve a játékosbázis 70 százaléka örömmel költ valódi pénzt is, mégpedig átlagosan 23 800 forintot. Mivel a digitális holmik mellett a V-bucks árak szerepelnek, a fogyasztói elme pedig hajlamos kényelemből megspórolni a pénz fejben történő konvertálását, ezért virtuális pénzből, virtuális áron a költés is könnyebben megy. A KIYARRT ÍRTA: MATT / FORDÍTOTTA KOPECZKV CSABA / RAJZ ♦ SZÍNEK: FUTAKI ATTILA / BEÍRÓ: LANCZINOER MÁTYÁS FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK Ennek az amúgy általánosan használt üzleti modellnek az ellenére sem ördögtől való játék a Fortnite. Nyilván rá lehet kattanni, különösen, ha egy baráti vagy iskolai közösségben már sokan játsszák, ám kíméletlenül intenzív játékélménye nem sok sikerélményt tartogat azoknak, akik csak most ismerkednek a videojátékokkal. Persze, ha valaki két hét után is állja a sarat, akár még sokra is viheti. (Fortnite. Platformok: PC, Mac, Nintendo Switch, PlayStation 4, Xbox One, iOS, Android) Kedves Olvasónk! Mindannyiunknak vannak kiemelkedő olvasmányélményei, amelyekhez időről időre visszatérünk, és amelyek iránytűként működhetnek életünk során; gyakorta idézzük őket, hivatkozási pontként tekintünk rájuk, jószívvel ajánljuk barátainknak. Ha szeretné megosztani velünk az irodalommal és kultúrával kapcsolatos gondolatait, vagy beszámolna a legmeghatározóbb olvasmányélményeiről, emlékezetes színházi előadásokról vagy kiállításokról, írjon a szerkesztoseg@kmtg.hu vagy az 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. címre. A közérdeklődésre leginkább számot tartó, továbbgondolásra késztető írásokat közzétesszük az OLVASÓINK AJÁNLJÁK című rovatunkban. IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET H l 2018. szeptember