Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-15 / 215. szám
fi CSALÁDI KINCSESTÁR 2018. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT LEGYEN SZÓ RÓLA! Egrieknek való - egy kis egri helyesírás (1. rész) Nemcsak a táncban „pörög”, hanem az életben is... Néptánc vagy balett Topolánszky Tamás igazán szerencsés, hiszen azzal foglalkozik, amit igazán szeret Fotó: Gál Gábor- Nemrégiben az Egerbe látogató turistákat tájékoztattuk: melyik nevezetességünket hogyan kell írni. Most az egriekhez szólunk: legalább mi írjuk helyesen, amit másoktól elvárunk.- Igen, akkor elmondtam - kicsit humorosan, hátha így fölfigyelnek rá -, hogy „bár az egri vár elég nagy, mégis kisbetűvel írjuk” - emlékeztet H. Varga Gyula, lapunk nyelvi szakértője.- Korábban már írtunk a templomok és más nevezetességeink nevének írásmódjáról. Az egri turisztikai honlapokat nézve azt tapasztaljuk, hogy nem sok foganatja volt.- Ennek valóban nem látszik az eredménye, máig elég sok a pontatlanság a város, a vár, a turisztika honlapjain. Sajnos az egri látnivalók nevét még a helyi kiadványok is meglepően sok helyesírási hibával írják. Egyik leglátogatottabb helyünk honlapján nemcsak az egri vár nevét írják helytelenül, hibásan szerepel az „egri vár napja", a „Gárdonyi-napok”, a „családok éve”, a „múzeumok éjszakája", kiállítások és más rendezvények neve. A helytelen alakokat szándékosan nem írom le, nehogy az ragadjon meg az olvasó emlékezetében.- Ha Eger történelmi nevezetességei után kutatunk, mit találunk a vezető intézmények honlapján?- Több honlapot is átnéztem, megelégedve tapasztaltam, hogy tartalmilag és nyelvileg nagyon igényesek. Az önkormányzat oldalain például csupán apróbb elírásokat láttam: (egri) vár, minorita templom, kispréposti palota (mindet kicsivel kellene írni); Szent Bernát-templom, Szt. Lászlószobor (kötőjellel); Széchenyi utca (nem Széchényi), Eger-patak (kötőjellel) és a többi. A nevezetességeinket bemutató honlapok (eger.varosom.hu, egerlatnivaloi.hu, eger.utisugo. hu, varos.eger.hu, eger.hu/turizmus s a többi) nyelvileg nagyon vegyesek. Példamutató a visiteger.com nevű aloldal (varos.eger.hu), másutt vannak szerkesztési, fogalmazási sutaságok, elavult adatok - és helyesírási hibák szép számban. A gépelési hibák pedig az igénytelenség és figyelmetlenség fokmérői.- És az egyházi Intézmények honlapjai?- Hasonlókat mondhatunk el róluk is. Igényesek, választékosak, alig akadnak rajtuk helyesírási hibák. A főegyházmegye nyitólapján - Isten bocsássa meg - csak kisebb, alig észrevehető pontatlanságokat láttam: teológiaprofesszor (egybe), Foglár György utca (nem út), Szent János-ház (kötőjellel), minorita templom (kisbetűs), húszéves (egybe). Mondom, ezek apró hibák, az olvasók nagy része észre sem veszi. De elkerülhetők. A plébániák honlapjára viszont ráférne egy alapos átnézés. V. M. Topolánszky Tamást, a GG Tánc Eger vezetőjét, a Gárdonyi Géza Színház koreográfusát, a Magyar Táncművészeti Egyetem docensét kérdeztük ezúttal, milyen volt a gyermekkora. Verebélyi Márta verebelyi.marta@gmail.com EGER - A szüleim korán elváltak, mindössze öt hónapos voltam, de ez nem jelenti azt, hogy sanyarú sorsom volt - kezdi a táncművész. - Budapesten, egészen pontosan Újpalotán nőttem fel „panelgyermekként”. Édesanyám szülei nagy hatással voltak rám, közel laktak hozzánk, így igen gyakran találkoztunk. Apai ágon vannak féltestvéreim, egy öcsém és egy húgom. Az újpalotai általános iskolába jártam, aztán felvételt nyertem az Állami Balett Intézetbe, néptánctagozatra, ahol 1991-ben néptáncművészként végeztem - folytatja. Hatéves korától a Vadrózsák Néptáncegyüttesben táncolt. A tánc szeretete már gyermekkorától nagy szerepet játszott az életében. Elmesélte, hogy az egyik néptáncmesterének a lányát vette el feleségül, akinek a húga a Magyar Állami Operaház balerinája volt. A sógora, Oláh Zoltán, az Operaház első magántáncosa, friss Kossuth-díjas balettművész - tájékoztat. Megtudom, Tamás apósa és az anyósa a Magyar Állami Népi Együttes szólistái voltak. Fia, Topolánszky Vince jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus balett szakának hallgatója. A művész családjában jól érezhetően többen tehetségesek tehát a táncban.- A legnagyobb szerelem az életemben a tánc lett a családomon túl. Visszagondolva, tizenhárom-tizennégy évesen több minden érdekelt, a néptáncot viszont kicsit „cikinek” találtam. Nyolcadikban következett a pályaválasztás: nekem volt egy tervem, de anyukám ezt nem nézte jó szemmel. Focizni akartam ugyanis akkoriban, pláne, hogy tagja voltam a Budapest válogatottnak. A táncszeretetemnek viszont kifejezetten örült édesanyám, s szerette volna, hogy ebbe az irányba induljak el. őszintén Focista szeretett volna lenni, vagy korcsolyázó Fotó: beküldött szólva kisgyermekként is kiderült már, hogy van érzékem e művészeti ághoz. Később, kamaszként még breakeltem is a lakótelepen, sőt, korcsolyáztam is. Ez utóbbival, ha tehetem, még ma is foglalkozom, és komolyan is veszem. Tehetségemet e téren szakemberek is elismerték. Meg lett volna a lehetőségem, hogy versenykorcsolyázó legyek, de úgy érzem, akkor elveszett volna e sport iránti szeretetem... Tamás elárulja, úttörővasutas is volt, ami akkoriban nagy dolognak minősült, hiszen csak azokat a gyerekeket választották ki erre a feladatra, akiknek a tanulmányi eredménye igen jó volt. A művész okos, szorgalmas fiú volt, s elárulta: a humán tárgyakat szerette jobban. A későbbiekben továbbra is a tánc játszotta a főszerepet az életében: a klasszikus balett is közel állt hozzá, s ahogyan ő fogalmazott, „gyakorlatilag mindenre megmozdult”. A néptánc még ma is fontos, igen értékes része az életének, ám a kortárs modern tánc iránt érzett igazán vonzalmat. Később, 1991- ben a Szegedi Baletthez szerződött, Imre Zoltán hívására, majd alapító tagja lett a Szegedi Kortárs Balettnek. A grazi Opera balettegyüttesének szólistája volt 2001-től, majd a Royal Academy of Dance London grazi intézetének tánctanára lett. Az Austrian Youth Ballet állandó koreográfusa és gyakorlattartó mestere volt. Öt évig pedig az Experidance táncmestereként tevékenykedett. A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatója volt 2008- tól. Nyolcadik évadját kezdte meg idén az egri Gárdonyi Géza Színházban, a GG Tánc Eger vezetőjeként. Tamás élete tehát tele volt, és még ma is tele van izgalmas állomásokkal. Rengeteget dolgozik, utazik, sokrétű feladatokat vállal. Amint mondja, hozzávetőlegesen napi tíz-tizenkét órát dolgozik. Ingázik Budapest és Eger között, a legtöbb időt azonban a hevesi megyeszékhelyen tölti, nem mellesleg a Pest megyei Szadán él feleségével és két gyermekével. Egy táncos életében természetesen a zene is meghatározó. A koreográfushoz többféle muzsika közel áll. Fiatalon szívesen hallgatta a Deep Purple-t, a Led Zeppelint - kedveli tehát a rockzenét is -, a klasszikus közül pedig például Ravel, Mozart, Bach, Verdi a kedvence.- Rosszcsont gyerek voltam, de a betyárbecsület mindig működött. Ha netán valami csínytevést követtem, vállaltam érte a felelősséget. Sokat bunyóztunk, bunkereket építettünk, csúzliztunk, futballoztunk, gombfociztunk a társaimmal. Négy gyermekkori barátom az akkori időkből még ma is a legjobb. H. Varga Gyula, lapunk állandó nyelvésze Fotó: Huszár Márk Apám hitte Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu Történelmileg úgy alakult, hogy ebben az országban, az én hazámban lopnak. Ki kicsiben, ki nagyban, de valamiért évtizedek óta azt gondolja a magyar, hogy ezt büntetlenül megteheti. Es teszi is. Amikor statisztikák százai arról szólnak, hogy az átlagos bérszínvonal a béka segge alatt van az uniós országokhoz képest, árnyaljuk a képet az okokkal is. Kezdjük egy kis történeti ívvel, a saját példámból merítve. Megboldogult apám egy prosperáló - hétezer alkalmazott dolgozott ott a hetvenes években - cipőgyárban művezetőként dolgozott. A „minden hatalom a dolgozó népé” szlogen jegyében egyszer hazahozott egy félkilónyi cipőfűzőt, meg egy doboznyi gumiragasztót, ami évekig jó szolgálatot tett a család elnyűtt cipőinek megreformálásában. Rájöttek, csak a statisztikához kellenek, fölösleges a padokban üldögélni Ennyit vett el egész életében a közösből, de innentől kezdve nem érezte magát jól a bőrében. Akkor sem, ha tudta, mások nem egy marék cipőfűzőt, hanem kész cipők garmadáját lopják el, és dobálják át az éj leple alatt a gyárkerítésen. Szigorú neveltetésben részesült, katolikus család legkisebb fiaként. Ismerte a tízparancsolatot, kötelezte a családja annak betartására, gyerekként minden misén részt vett, s meggyónta azokat a csínytevéseit is, amivel úgy lehet, senkinek sem ártott. Teltek-múltak az évek. Nyugdíjba vonult, s onnantól kezdve a híreket leste, hogy mikor fordul jobbra, igazságosabbra a világ. Hiába várakozott. A világ nem fordult se jobbra, se igazságosabbra. Ha tudná, hogy ma hogyan, milyen formában és mértékben lopnak ebben az országban, feltehetően nem hallgatna többé rádiót, nem olvasna többé újságot. Megdöbbenne, s azt kérdezné: hogy jutottunk idáig? Feltehetően az se vigasztalná, hogy milliárdok folytak el az elmúlt években a leszakadt néprétegek felzárkóztatására. S mi valósult meg? Nézzen szét ki-ki a környezetében, s állapítsa meg. A minap egy község polgármesterével váltottunk néhány őszinte szót. Azt mondta, az elmúlt években több száz milliót nyertek, amiket leginkább tovább- és átképzésre fordíthatnak. Ebből a pénzből egy év alatt felszámolhatnák a cigány szegregátumokat, elbonthatnák a putrikat, új esélyt kínálva az ott élőknek. A pénz azonban nem erre szól, hanem a képzésekre. A faluban már évek óta zajlanak az álkurzusok. Az emberek már végigültek ezer ilyet, hiszen pénzt kapnak, ha részt vesznek ezeken, ám munkát nem találtak. Lassan kezd elegük lenni. Bemennek még a terembe, aláírják a jelenléti ívet, de egy-két óra múlva már menne mindenki a maga dolgára, főzni, környékbeli szőlőkben feketén szüretelni, napi hatezerért. Felzárkóznának ők, ha látnák, van hova, s van miért. Mára rájöttek, csak a statisztikához kellenek, fölösleges időtöltés a padokban üldögélni. Mennek inkább pénzt keresni. Igaz feketén, de kit érdekel ez manapság? A lényeg, hogy a gyereknek kenyér legyen az asztalán, s hogy szülőnek meglegyen a napi felejtésre szánt bódítószer. Apám hitte, egyszer igazságosabb lesz a világ, s a közösből lopott ragasztót jóvá írják valahol ott fent, ahová mind vágyunk. Apám azt is hitte, hogy a bűnök, a hazugságok, a mulasztások nem maradnak megtorlatlanul, s hogy ezekért előbb-utóbb valaki benyújtja a számlát. Apám hitte, tehát én is hiszem.
