Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)

2018-09-04 / 205. szám

2018. SZEPTEMBER 4., KEDD • XXIX. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT. HEVES HIRDETÉS MEGYEI HIRIAP www.heol.hu HE TI Krimi Kövesse folytatásos kriminovellánkat! EGY PERCBEN Mester és kertbarát FÜZESABONY A hetvennegyedik élet­évében járó kőműves- és ácsmester, Veres Kálmán ugyan két éve nyugdíj­ba vonult, de ma is igen aktív közéleti tevékenységet folytat. Teszi ezt azért, mert egész életében közösségben szeretett tenni és gondolkodni. Fon­tos számára a család, a kikapcsoló­dást pedig a vadászat és a horgászat jelenti számára. ► 12 Évente több tízezren tekernek a Tisza-tónál TISZA-TÓ Az elmúlt három év­ben megduplázódott a tónál kerékpározók száma, a ré­gióba érkező turisták közel hetven százaléka biciklizik - tudatta az MTI. Bogdán Csaba, az idén he­tedik alkalommal megtar­tott Tisza-tó Maraton főszer­vezője úgy nyilatkozott: inf­rastrukturális szempontból kitűnő adottság, hogy a tó gátrendszerének tetején úgy lehet biciklizni, hogy nem kell autósoktól tartani, ez nagy vonzerő a kerékpáro­sok számára. Mint mondta, a tóhoz érkező száz turistá­ból hatvannyolc kerékpáro­zik, amire egyre inkább épí­tenek a régióban. Kiemelte, a vízügyi igazgatóság méré­se alapján 2015-ben 23 ezer kerékpáros haladt át a kis­körei Tisza-hídon, idén pedig már több mint 40 ezer, tehát a számuk közel megkétsze­reződött. Süli K. A tóhoz érkező száz turistából hatvannyolc kerékpározik, amire egyre inkább építenek a régióban Fotó: Nemes Róbert Lélekjelenlét is szükséges EGER Ami a tömegközlekedést illeti, némiképp kaotikusán indult az idei tanév első napja a megyeszék­helyen. Reggel hét és nyolc óra kö­zött nem volt könnyű eljutni A-ból B-be. ► 5 Szabó hetente lemond, ha kell LABDARÚGÁS A megyei II. osztály 3. fordulóját követően már csak a Do­­moszló és a Zagyvaszántó hibátlan. Pont nélkül a Mátraballa és a Hat­vani Lokomotív. ► 14 Jó reggelt! Most, hogy megkezdődött az óvodai időszak, Kíná­ban bemutatkozott Kee­­ko, az önjáró robot. Mesél az ovi­soknak, s logikai feladatokkal csi­szolja elméjüket. A robot gurul, na­vigációját az „arcába” épített kame­rák segítik. Keeko kombinálja a tör­ténetmesélést, s a logikai feladvá­nyokat. Elkezd egy történetet, mely­ben egy herceg eltéved a sivatagban. A gyerekeknek szögletes lapokból utat kell építeniük a robotnak, mely mozgásával szemlélteti, ahogy a her­ceg keresi az útját a sivatagban. Ez­alatt kérdéseket tesz fel a kicsiknek, fejlesztve logikai készségeiket. Ha jól válaszolnak, az „arcán” szívecske alakú ikonok jelennek meg, jelezve, örül a jó megoldásnak. Sz. K. Nem lesz megint vasárnapi boltzár Nem vált be az ifjú elleni vádhalasztás BUDAPEST A kormány a va­sárnapi boltzár ügyében nem tervez jogszabály-módosítást - közölte a Kormányzati Tájé­koztatási Központ, arra, hogy több szakszervezet azzal for­dult a kormányhoz: vegye fon­tolóra a vasárnapi munkavég­zés áruházi tilalmának újbóli elrendelését. A boltzár szerin­tük enyhítené a munkaerő­­hiányt. ► 7 Búcsút vehetnek a szippantótói FEDÉMES A faluban búcsút inthetnek a szippantós­­autónak. A háztartások több mint felében ugyanis már működik az új szennyvíz­­tisztító rendszer. ► 2 EGERFARMOS Nem volt ered­ményes a vádelhalasztás az­zal a fiatalkorúval szemben, aki a helyi sportpályán ga­rázdálkodott két éve. Amint azt dr. Konkoly Thege László, a Heves Megyei Főügyészség sajtószóvivője közölte a Hír­lappal, a fiú focizás közben összeverekedett egy felnőtt társával, letörte egy facse­mete egyik ágát. ► 3 Döntöttek: megújulnak a játszóterek GYÖNGYÖS A játszóterek felújításáról is tárgyaltak a képviselők a legutóbbi rendkívüli ülésén - közölte a helyhatóság sajtóreferen­se. Pifkó Tamás elmondta, a játszóterek négyévenkénti ellenőrzésén a harminc köz­területi és 11 intézményi játszótér több mint 400 játé­ka közül mintegy nyolcvan eszközt nem találtak megfe­lelőnek a szakemberek. A testület úgy határo­zott, hogy a frakciók ren­delkezésére álló fejlesztési keret terhére öt millió 300 ezer forintot, a költségveté­si forráshiány terhére pe­dig további egymillió forin­tot biztosít a felújítás költsé­geire. ► 2 Jó, falusi lakodalom SARUD Egy hamisítatlan vidéki lagziba invitálták a vendégeket a népdalkor tagjai múlt hét­végén. Nem maradhatott el a lánykérés, vőfély mondott verseket, s persze igazi lakodalmi menüt kínáltak húslevessel, töltött káposztával. ► 6 Fotó: Németh Csaba Újra járható lesz a Csiky egy szakasza EGER Néhány nap és rész­legesen megnyílik a Csiky utca - tudatta az egri ön­­kormányzat. Az eredeti ter­vek szerint tanévkezdésre szerették volna átadni a területet a közlekedőknek, ám nem sikerült befejezni a munkálatokat, az útszakasz teljes egészében csak a hó­nap második felében lesz járható. A hét második felében azonban már a Barkóczy út- Bródy utca-Városfal utca- Csiky utca útvonalon elérhe­tő lesz a Széchenyi utca, de csak az autósok számára, a buszok továbbra is a módo­sított útvonalakon közleked­nek majd, amíg teljesen el nem készül az útszakasz> 3 9 770865 910028 18205 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:8»rkesztoseg@hevesmegyeihirlap.hii OLVASÓSZOLGÁLAT 36/999-1U TERJESZTÉS - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 36/513-628 MA HOLNAP 22 27 Ma többfelé kialakulhatnak záporok, zivatarok, továbbra is borongós időre számíthatunk. Hajnal­ban pára-, ködfoltok képződhetnek. ► 13 Bojdog névnapot Rozália és nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents