Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-11 / 211. szám
í l ’ j \ Jk A, p 'v I PBr J w Amikor nem csak a jó példa ragadós LABDARÚGÁS Éllovasként érkezett vasárnap Egerbe a Jászberényi FC NB lll.-as csapata, előrevetítve, hogy az újonc hazaiaknak nem lesz könnyű feladatuk, ha meglepetést akarnak okozni. Az ESE azonban nemcsak akart, hanem játékosai úgy is futballoztak, hogy a pontok hazai pályán maradtak. A 3-2-es egri győzelem során a jászságiak háromgólos hátrányt követően mutattak példát arra, hogy szinte ragad hozzájuk a labda. Ez azonban kevésnek bizonyult, mert Benke Norberték (képünkön elöl) különösen az első félidőben nyújtottak olyan teljesítményt, amely megalapozta a vendéglátók diadalát. Ahogy ez bravúr volt, úgy a fotó is annak számít. Fotó: Lénárt Márton Az egrieknek erőfelmérőt jelent a szegedi fellépés KÉZILABDA A férfi NB I. 3. fordulójának mérkőzése: MOL-PICK SZEGED (2.)DVTK-EGER (10.) Szeged, kedd, 18.00. V.: Réti, Szedmák. Azzal a felszabadult érzéssel utaznak az egriek, hogy szombaton pontot csíptek a Tatabányától (25-25), amire felkaphatták a fejüket a sportág képviselői. A csongrádi turnét megelőző, szezonbeli első idegenbeli mérkőzésen a Ferencváros vendégeként 30-18-ra úgy kapott ki Tóth Edmond együttese, hogy a mieink adminisztrációs okok miatt nem számíthattak a nyáron igazolt öt játékosra. A Tisza-partiak számára a héten elkezdődik a Bajnokok Ligája-szereplés, vasárnap Eszéken a Zagreb ellen lép pályára a Juan Carlos Pastor irányította csongrádi csapat úgy, hogy a honi NB I.-ben előbb a Budakalászi „kaszálta le” (29-20), majd Balatonfüreden nyert 37-29-re. Ma pedig érkezik az Eger, Bajorhegyi Ádám szerint egy jó erőfelmérőre.- Ismét erős csapattal találkozunk, egy olyan gárdával, amely a nyáron meglehetősen átalakult, de a játékrendszerben aligha fogunk nagy változást tapasztalni - szögezte le a DVTK-Eger gárdájának védekező játékosa. - A maximumot kell teljesítenünk ahhoz, hogy megálljuk a helyünket a szegediekkel szemben. Nekünk sokat kell még fejlődnünk, és be kell gyakorolni olyan dolgokat, amelyek szükségesek az eredményes játékhoz. Számunkra ezen az úton ez a mérkőzés jó erőfelmérőnek tekinthető. B. Cs. HÍREK Világbajnokságot rendez Budapest TEKE Budapesten rendezik a tekézők 2023-as csapatvilágbajnokságát. A Nemzeti Versenysportszövetség (NVESZ) hétfőn kiadott tájékoztatása szerint erről a magyar fővárosban rendezett kétnapos kongresszusán döntött a Nemzetközi Tekeszövetség. NSO.HU Nem sikerült a B-ből az A-ba jutni STRANDLABDARÚGÁS Nem ju tott az Euroliga A divíziójába a magyar válogatott, amely az EBSL Promotion Final szardíniái küzdelmeiben saját csoportjában csak Moldovát verte (5-3), Kazahsztán (3-5) és Németország (1-7) ellen alulmaradt. Az ötödik helyért rendezett helyosztón Angliával szemben 4-2-ra győztek a mieink. B. Cs. TOTO, 36/2. A 36. fogadási hét 2. fordulójának helyes tippjei: 1,1,1,2,2,1,1,1,1,1,1,1,1 Plusz egy mérkőzés: 1 Nyeremények forint 1 13 plusz 1 találatos (86 db) 90565 13 találatos (98 db) 17 795 12 találatos (1176 db) 1110 11 találatos (6788 db) 140 10 találatos (17 522 db) 105 Góltotó 6 találatos nem volt 5 találatos (17 db) 5430 4 találatos (210 db) 700 Az ecsédiek 17 gólt rúgtak a vécsieknek Andornakon „késbe” szaladt a Mezőtárkány Bajzát László (jobbra) is betalált a mezőtárkányi kapuba Képgaléria: HEOL.HU Fotó: Lénárt Márton LABDARÚGÁS A megyei III. osztályú bajnokság 3. fordulójának eredményei. Északi csoport TARNALELESZ-NAGYRÉDE 1-5 (0-1) GÓL: Bogdán (75. - 11-esből), ill. Kovácsik Sz. (39. - 11-esből, 56. - 11-esből, 65., 87.), Csuka R. (72.) VÁRASZÓ-RECSK 5-1 (3-0) GÓL: Dulai (3.), Tóth J. (9.), Keszte M. (34.), Vincze K. (61.), Pálfi (74.), ill. Csikós Zs. (85.) BOLDOG-ISTENMEZEJE 0-3 (0-1) GÓL: Csíkos Cs. (44.), Malacsik K. (56.), Érsek Cs. (67.) GYÖNGYÖSPATA-DETK 4-0 (3-0) GÓL: Kis D. (8.), Hevér P. (21., 36.), Rácz J. (57.) ECSÉD-VÉCS 17-0 (4-0) GÓL: Suhai N. (20.), Oláh K. (25., 53., 58.), Nagy R. (27., 57.), Gyarmati T. (44.), Oláh N. (69., 79., 83., 89.), Nagy K. (61.), Mester M. (81.), Pecznyik L. (68., 88.), Liktor M. (76.), Kadi L. (72.) APC-MSE-EGERCSEHI A mérkőzést november 10-én 13 órától játsszák. A csoport aliasa 1. Ecséd 3 3-29-2 9 2. Istenmezeje 3 3-18-0 9 3. Váraszó 2 2-6-1 6 4. Nagyréde 3 2 1 9-10 6 5. Gyöngyöspata 3 2 1 7-13 6 6. Recsk 3 1 2 10-8 3 7.Apc 2 1 1 7-5 3 8. MSE-Egercsehi 2 1 1 3-2 3 9. Detk 3 1 2 7-8 3 10. Tarnalelesz 3-3 1-13 0 11. Boldog 3-3 1-14 0 12.Vécs 2 * ■ 2 0-22 0 Déli csoport TISZANÁNA-KÖMLÓ 6-3 (3-3) GÓL: Danyi I. (8., 39., 44., 71.), Farkas V. (85.), Csonka L. (87. - 11-esből), ill. Nagy S. (21., 29.), Túró T. (26.) MIKÓFALVAEGRISPORTCENTRUM 2-3 (1-2) GÓL: Balog D. (35. - 11-esből), Kovács P. (48.), ill. Váradi E. (8., 28.), Noszek G. (88.) PÉLY-BÉLKÓ SE-BALATON 2-2 (2-1) GÓL: Bari M. (20., 30.), ill. Berki Cs. (26., 73. - 11-esből) DEMJÉN-EKE-EHÖK-SZIHALOM 5- 2 (1-1) GÓL: Kiss P. (28., 86.), Puporka Gy. (76.), Szajkó R. (78. - 11-esből), Papp D. (89.), ill. Ayari (1.), Bajzát D. (70.) ERDŐTELEK-NOVAJ 3-3 (1-3) GÓL: Pengő Zs. (45., 50., 68.), ill. Porkoláb (7.), Birincsik D. (9., 33.) kiállítva: Burai M. (Erdőtelek, 89.) ANDORNAKTÁLYAIIMEZŐTÁRKÁNY 6- 1 (2-0) GÓL: Ipacs M. (42.), Bajzát L. (45.), Balogh P. (56.), Princz R. (61.), Ivády R. (72.), Szántósi R. (89.), ill. Kémeri (80.). B. Cs. A csoport állása lAndornaktálya II 3 3 - - 13-2 9 2. Pély 3 2 1 - 17-4 7 3. Bélkő SE-Balaton 3 2 1 - 15-7 7 4. Mezőtárkány 3 2 - 1 14-10 6 5. Egri SSE 3 2-1 8-96 6. Nova) 3 111 12-7 4 7. Erdőtelek 3 111 15-11 4 8. Demjén 3 1-2 8-12 3 9. Tiszanána 3 1-2 9-15 3 10. Míkófalva 3-12 6-12 1 lLKómlő 3-12 5-18 1 12. EKE-Szihalom 3 - - 3 7-22 0 Több mint hála, amivel tartozunk Életének 75. évében elhunyt az FTC labdarúgócsapatának egykori kapusa, az olimpiai ezüstérmes, VVK-győztes és KEK-döntős dr. Géczi István. gyász Legyen szó a gyermekévek helyszínéről, Zaránkról vagy a középiskolás esztendőkről, amelyek Egerhez kötötték, a szőkébb hazánkban csak Géczi Pistaként emlegetett kapus mindig szívesen tért vissza Elevesbe. Amíg az egészségi állapota engedte, az FTC és a magyar öregfiúk válogatott tagjaként játszott pályaavatón Markazon; védett Domoszlón; jelen volt a kiskörei Farsang-kupákon; a Labdarúgás Napját Hevesen töltötte; visszatérő vendégnek számított az egri Sportolók Farsangi Bálján, mint ahogy hasonló jellegű rendezvényen megjelent Zagyvaszántón is és Gyöngyösön; szívesen adott tanácsot Tarnamérán a sportiskolái képzéshez; meglátogatta Pétervásárán a lakóotthonokban nevelkedőket; zsűrizett a bükkszéki polgármesteri bográcsfőző versenyen; a detkiekkel járt az erdélyi Sepsibodokon. Megannyi helyszín és élmény kötötte szűkebb hazánkhoz, vitte a régió jó hírnevét, az itt élők pedig nagyon büszkék voltak rá, így méltán érdemelte ki a Heves Megyéért kitüntetést. A hírnevet azonban nem a zöld asztalnál, hanem a zöld gyepen szerezte. 1944. március 16-án Sajóörösön született, majd a családja visszatért Zaránkra. Az egri közgazdasági technikumban tanult tovább, közben az Egri Sportiskola kapusaként a megyei ifjúsági válogatottban szerepel. Érettségi után, 1962-ben a Ferencvárost választotta, amelynek színeiben 504 hivatalos mérkőzést játszott. Részese volt öt bajnoki címnek (1962-63,1964, 1967,1968,1975-76), kétszer nyert Magyar Népköztársasági-kupát. Három nemzetközi kupasorozat döntőjében védhetett. A magyar válogatottban 23 találkozón védett! A Ferencváros mellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen dolgozott, doktori címet szerzett, és országgyűlési képviselő is volt. „Meghatározta életemet a gyermekkor, a falu és a megye. Hálával gondolok azokra, akik jó hatást gyakoroltak a gondolkodásomra.” - mondta korábban a Hírlapnak. A részünkről több mint hála, amivel tartozunk dr. Géczi Istvánnak. B. Cs. Dr. Géczi István. Nyugodjon békében! Fotó: Mlsz.hu