Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-11 / 211. szám
fi EGYETEMVILÁG 2018. SZEPTEMBER 11., KEDD feli kérdés válasz Bella Ferenc egyetemi hallgató k- Közel kéthetes tanulmányúton vett részt a Törökországban megrendezett első filmes nyári egyetemen, ahol a Mozgóképművészeti és Kommunikációs Tanszéket képviselhette. Mi kellett a részvételhez?- A budapesti Yunus Emre Intézet írt ki pályázatot hallgatóknak és filmgyártásban dolgozóknak. Jelentkezni egy magyar és egy angol nyelvű önéletrajzzal, valamint egy szakmai portfolióval lehetett. A határidő rövidsége miatt személyes találkozó helyett végül telefonos elbeszélgetéssel kerültem be az egyetemre egyedüli magyar résztvevőként.- Mi volt a program célja?- A török filmművészet, a kultúra és a nyelv nemzetközi népszerűsítése volt a fő szempont. Húsz országból 24 résztvevő jutott be a nyári egyetemre, melynek az ankarai Istanbul Senír University adott otthont. Meglátogattunk filmszínházakat, más filmművészeti oktatással foglalkozó intézményt, múzeumot is. Emellett előadásokon vettünk részt, találkoztunk rendezőkkel, filmes szakemberekkel.- Hogyan szeretné hasznosítani a tapasztalatait?- Új és friss látásmódot hoztam haza magammal, hiszen sok alkotóval találkozhattam a világ minden tájáról. Úgy vélem, mindez tanulmányaimra is hatással lesz, új színek kerültek arra a képre, amit eddig a filmművészetről, annak jelenkori helyzetéről festettem magamban. Érdekes volt megtapasztalni azt is, hogy máshol milyen jól ismerik és szeretik a magyar filmeket, alkotókat. Ez igazi büszkeség volt, lendületet adott. Berecz R. Az Eszterházy egyetemen először biztosítanak képzési helyet Segítenek, hogy mielőbb kézben legyen a diploma A Diplomamentő program segítségével - ha nem is az ünnepségen, de - hozzájuthatnak az áhított dokumentumhoz a hallgatók Fotó: Berán Dániel Hazánkban nem kevesebb mint 91 ezer 500 hallgató nem kaphatja meg diplomáját nyelvvizsga hiányában az Oktatási Hivatal júniusi adatai szerint. Nekik nyújthat segítséget a Diplomamentő II. program. A lehetőségre pedig olyan kereslet volt, hogy a vártnál korábban zárult az idei pályázat. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu EGER, GYÖNGYÖS A program népszerűségét jól mutatja, hogy a pályázati rendszer szeptember 3-án, délután két órakor nyílt meg a jelentkezők előtt, s igen korán, 34 órával később le is zárták a felületet.- Ennyi idő alatt országosan 1300-1400-an pályáztak, versenyt futva az idővel - tudatta lapunkkal az Eszterházy Károly Egyetem Idegen Nyelvi Kompetencia Iroda Nemzetközi Kapcsolatok Központjának csoportvezetője. Király Krisztina elmagyarázza, azért volt erre szükség, mert a pályázók gyorsak voltak, s így hamar kimerült a pályázati forrás is. A kormány 400 millió forintot különített el erre a célra. HjNépszerű volt a program, 34 óra elteltével zárult is a pályázati felület Szavai szerint a rendelkezésükre álló rövid idő ellenére - több száz telefon és e-mail-értesítés után - mérlegük hatvan ajánlattételi lap volt, vagyis ennyi pályázónak tudtak segíteni gyöngyösi és egri irodájukban. A programra azok jelentkezhettek, akik már sikeres záróvizsgát tettek, felsőoktatási intézménnyel már nem álltak hallgatói jogviszonyban, továbbá csak a nyelvvizsga megszerzése szükséges, hogy kézhez kaphassák diplomájukat. Az Eszterházy Károly Egyetemen idén először biztosítanak képzési helyet a Diplomamentő programban. Ennek egyik újdonsága, hogy az általános nyelvi képzések mellett szakmai idegen nyelvi képzésre is lehetett jelentkezni. - Míg az egri campuson 120 és 240 órás általános nyelvvizsgára felkészítő tanfolyamokat indítunk, addig a gyöngyösin - a nagy érdeklődésre való tekintettel - szakmai nyelvvizsgára felkészítő tanfolyam is indul - ismertette a lehetőségeket. Mindkét helyszínen angol és német nyelven indulnak képzéseik, melyek középfokú - azaz B2 szintű - szakmai és általános nyelvvizsgára készítenek fel. A támogatás mértéke egyénenként változó, de legfeljebb 300 ezer forint lehet. Király Krisztina kiemelte, a képzési támogatáson túl az is jó hír, hogy idén januártól a 35 évnél fiatalabbak sikeres nyelvvizsgájuk díját is visszaigényelhetik. így akár teljesen térítésmentes lehet a nyelvi kompetenciát igazoló dokumentum megszerzése. Mint fogalmazott, tanáraik vizsgaspecifikus feladatokkal, tanulóbarát környezetben oktatják a fiatalokat. Előzetes tudásfelmérést is végeznek a tanulóknál, hogy adott esetben hány órás képzés szükséges a sikeres nyelvvizsgához. Teszik mindezt azért, mert sikertelen vizsga esetén - továbbá, ha diplomáját nem tudja bemutatni 2020. március 31-ig - a diák a teljes támogatási összeget köteles visszafizetni. Emellett az is fontos, hogy az egyéni ajánlattételi lapon szereplő óraszám legalább 80 százalékán részt vegyen a tanuló. Sajnos olyan is előfordult, hogy a tanuló nem tudta kiváltani diplomáját. Tekintve, hogy a Diplomamentő program első időszakában - 2013 és 2016 között - az Eszterházy Károly Egyetem még nem szerepelt képzési helyszínként, országos adatokkal szolgált lapunknak a csoportvezető. Ez alapján az említett időszakban a programban támogatott majd’ Egyénre szabják a szükséges óraszámot a sikeres vizsga érdekében tízezer hallgató 40 százalékának kellett visszafizetnie képzési díját. Hatezren viszont sikeres nyelvvizsgát tettek, s hozzájutottak oklevelükhöz. Úgy véli, mind ez, mind pedig az intézmény belső nyelvi vizsga lehetősége nagy segítséget jelent az érintetteknek. Felkészítő kurzusaikat folyamatosan indítják, s továbbra is azon fognak dolgozni, hogy minél kevesebb „bent ragadt” diploma legyen. Idén a vártnál több leendő elsőéves hallgató jelentkezett a különleges programra Nem csak szórakoztattak, tájékoztattak is MEZŐKÖVESD Idén nem várt létszámmal voltak jelen a leendő elsőéves hallgatók az Eszterházy Károly Egyetem gólyatáborában. Az intézmény hallgatói önkormányzatának elnöke elmondta, a programon négyszáz leendő elsős vett részt, s még ennél is többen jelezték részvételi szándékukat. Ám a Zsóry Zsibongó kapacitása miatt nem tudtak fogadni több diákot. Bíró Balázs szerint nagyon jól sikerült az idei rendezvény, ahol a szórakozás, jókedv mellett az újak megfelelő tájékoztatására is nagy hangsúlyt helyeztek. Szavai szerint - a sztereotípiákkal ellentétben - az ilyen alkalmak egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az újonnan érkezők minél jobban megismerhessék egymást, s minél több hasznos információt szerezzenek, mely segíti őket az egyetemi lét elkezdésében. Éppen ezért a tábor délelőttjein tájékoztatókat is tartottak: a gólyák megismerkedhettek az intézmény különböző szervezeti egységeivel, szolgáltatásokkal, választott szakjukkal, s az elérhető sportolási lehetőségekről is több információt szerezhettek. Képviseltette magát egyebek között a Tittel Pál Könyvtár vagy a Hallgatói Klub is, de ter-Természetesen a szórakozásra is jutott idő Fotó: Huszár Márk mészetesen az egyetem vezetősége is meglátogatta a gólyákat. A délutáni programokon különböző sportversenyeken mérhették össze tudásukat a gólyák és a felsőbb évesek. A csapatok összetételének véletlenszerű kialakításával az ismerkedést igyekeztek elősegíteni. Bíró Balázs arról is szólt, természetesen a szórakoztatásról sem feledkeztek meg, volt koncert, és DJ-k is zenéltek a fiataloknak. A visszajelzések alapján úgy tudja, a jelenlévők is elégedettek voltak a szervezéssel, így jövőre is hasonló tematika szerint szervezik meg á gólyatábort. Berecz R. Sokan szervezték Az idei gólyatábor szervezésében több mint hatvanan vettek részt, mind a Hallgatói Önkormányzat tagjai, s közülük hárman főszervezőként koordinálták a programot. Mivel a helyszín korábban is megfelelő volt, ezért esett választásuk idén is a Zsóry Zsibongó Gyereküdülő és Ifjúsági Táborra. A fiatalokat házakban, illetve sátrakban helyezték el a három és fél nap alatt. A hely szomszédságában lévő Zsóry Fürdő is külön programként szolgált.