Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-11 / 211. szám
4 FÜZESABONY ÉS KÖRZETE 2018. SZEPTEMBER 11., KEDD HÍREK Felújították az óvodát BESENYŐTELEK Hamarosan befejeződik a helyi óvoda felújítása - tudtuk meg Bozsik Csabától. A polgármester tájékoztatása szerint a létesítményt uniós pályázatból varázsolták újjá, negyvenmillió forintos támogatással. A munkák befejeztével az orvosi és a védőnői rendelő felújítása kerül sorra. Erre 25 millió forintot fordíthatnak. S. S. Várják a családokat SZtHALO A Finisébe érkeztek a járási egészség és családi nap előkészületei. A rendezvény szervezője a Kis Bocs Baba-mama Közhasznú Egyesület. A Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával szeptember 29-re meghirdetett egész napos program idején a Magyar Tár-Ház területén szoptató- és pelenkázóhelyiség is rendelkezésére áll az egészen kicsi gyerekekkel érkező kismamák számára. A programban megannyi helyi fellépő szerepel. A sztárvendég, Kökény Attila az Egri Zenészek Egyesülete, valamint Báder Ernő és cigányzenekara közreműködésével áll színpadra. S.S. Önkéntesek versenyeztek A helyi önkéntes tűzoltók és a Magyar-Tár-Ház közös szervezésében második alkalommal szervezték meg az önkéntestűzoltó-versenyt a tárház udvarán. A vendéglátók mellett Bélapátfalváról, Füzesabonyból és Tiszanánáról érkeztek csapatok, hogy összemérjék tudásukat és gyorsaságukat. A hagyományos vizes-szereléses versenyszám mellett ügyességi pályán is be kellett mutatni hozzáértésüket a résztvevőknek. Ezzel egy időben zajlott a főzőverseny is, amin különböző bográcsos ételekkel'vettek részt a csapatok. S. S. Az elmúlt hétvégén rendezték meg a három Tárná menti településen - Aldebrőn, Feldebrőn, Tófalun - a Debrői Hárslevelű Szüreti Napokat. Minden együtt volt ahhoz, hogy jó hangulatú rendezvényen múlassák az időt az érdeklődők. Sike Sándor sikesandor@gmail.com TÁRNÁ MENTE Helybeli, vagy idegen, mindegy volt a vendéglátóknak, akik mindvégig azon voltak, hogy a hétvégi rendezvényükre kilátogatok jól érezzék magukat. Munkatársainkat például az aldebrői vadásztársaság tagjai „csípték fülön”, hogy megkóstoltassák velük az igen ízletes őzragut. De nem csak a helyben főzött ételek nyújtottak gasztronómiai élvezetet a szüreti nap iránt érdeklődőknek, hanem a hozzá adott borok is. Mint az ilyenkor már megszokott, kézművesek és mindenféle árusok is bemutatót tartottak, kínálták portékáikat ezen a verőfényes szombaton. A három települést összefogó rendezvény leglátványosabb eleme a lovasokból, hintókból, traktorokból álló felvonulás volt. Feldebrőn, az Idén már harmadik alkalommal, a település vezetése köszönetét mondott azoknak, akik jelentős szerepet vállalnak a községért, tevékenységükkel öregbítették a falu jó hírnevét. Az elismeréseket - amelyről keretes írásunkban olvashatnak - ünnepség keretében adta a polgármester, Gecse Mihály. Tófaluban pedig borkóstolással egybekötött szakmai fórumot tartottak. A Hírlap megkérdezett több vendéget is arról, hogy miként értékelik az ilyen rendezvényeket. Egyöntetű vélemény volt, hogy kellenek a közösséghez tartozást erősítő programok. Végvári Mónika Verpelétről jött át ezen a napon Feldebrőre. Azt mondta, részt szokott venni a hasonló programokon, egy hete épp a városukban. Teszi ezt azért mert a lánya is vonul, mégpedig a lovasok alkotta csapatban. Öt éve kapta a lipicaiját, amin gyönyörű kék ruhában láthattuk. Három falu közös ünnepe Wingendorf János, Aldebrő polgármestere szerint igen komoly összetartó ereje van az ilyen rendezvényeknek. A faluvezető külön is megemlítette, hogy most restauráltatták 1,2 millió forintért a Szent Máriaszobrot, amit a plébános úr szentelt meg. - Fontosnak tartom, hogy ez az esemény három település közös ünnepe. Tófaluban Gecse István, a környék egyik kiváló borásza tartott borbemutatót, majd külön-külön folytatódtak a programok - mondta. Közölte azt is, hogy beneveztek a Virágos Magyarországért mozgalomba, aminek a településen belüli eredményét a szüreti napon hirdették ki. A mustrán a legjobbnak Lefler Imréné bizonyult, ő képviseli a falut az országos megmérettetésen. Sokat tesznek a településért Feldebrő képviselő-testülete Feldebrő Községért kitüntetést adományozott az öttagú Szabó családnak, akik tősgyökeres helyi lakosok. Évtizedek óta részt vesznek a közösségi rendezvényeken, azokat anyagilag és munkájukkal is támogatják. Megkapta a címet Mező László, aki 1965-ben kisdiákként költözött a faluba a családjával. 1971-ben ballagott el a nyolcadik évfolyamból, majd 1972-ben hivatásos katona édesapját Miskolcra helyezték, így búcsúznia kellett barátaitól. Azóta Miskolcon él, de mindig örömmel jön Feldebrőre. Könyvet, kiadványt írt szeretett településéről. Tősi Jánosné munkájának köszönhető, hogy elkészültek a falu utcanévtáblái. Őt is kitüntette a testület. kérdés válasz Komlósi Sándor, a Káli Lövész Sportklub elnöke- A közelmúltban rendezték a Rendőri Szervek Kiképző Központjában, a Budatétényi lőtéren a nagyöbű és gyorslövő országos bajnokságot. Miként szerepelt a klubjuk?- Nyolc versenyszámban volt megmérettetés, a klubunk hétben indult. Három egyéni országos bajnoki címet nyertünk, ebből kettőt nekem sikerült elhozni pisztollyal. Klubtagunk, Barczi Krisztián puskás kategóriában nyert. A csapatverseny mind a hét versenyszámában neveztünk, s ebből négy aranyérmet nyertünk.- Most szombaton is versenyre indulnak. Milyen esélyekkel?- A Magyar Sportlövő Szövetség által rendezett országos bajnokságra utazunk. Legerősebb csapatunk az Albert Krisztián, Barczi Krisztián és jómagam alkotta hármas. Pénteken azonban Albert Krisztián édesapja elhunyt. Három-négy hete készültünk, most megcsappantak esélyeink. Beugrónk Huszti Róbert, a klub elnökhelyettese lesz.- A hétvégi bajnokságon miként teljesítettek?- Szombaton rendezték a 25 méteres húsz pontlövés versenyszámot sportpisztoly kategóriában. Az eredeti célkitűzésünk az volt, hogy csapatunk akár a sportpisztolyos, akár a vasárnapi, központi gyújtásos pisztoly versenyszámban az első hat közé kerüljön. A tragikus haláleset átírta a terveinket, a tisztes helytállásban bizakodhattunk. Azonos eredménnyel az Egri Polgári Lövészegylettel a hetedikek lettünk 22 csapatból. Nekem majdnem sikerült dobogóra állnom, egy hajszálnyival lettem negyedik, ezzel a Heves megyei lövők közül a legjobb. S. S. Csaknem négyezren voltak kíváncsiak a besenyőtelki programra Fogathajtók versenyeztek Biciklivel vették célba a kastélyt BESENYŐTELEK A Besenyőtelki Lovas Hagyományőrző Egyesület negyedik alkalommal rendezte meg a hagyományos fogathajtó versenyét múlt vasárnap. Ragó Zsolt, a szervezet elnöke a Hírlap kérdésére elmondta, hogy ez volt a fogathajtók évadzáró megmérettetése. A versenyre 57 kettes és egyes fogat nevezett. Túl azon, hogy a megye hajtói öszszemérték tudásukat a bajnoki címért, az ország más részéből is érkeztek a versenyre. így voltak itt Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyéből. A megyénkben fogatosokat a bajnokság miatt külön, pontozták - tudtuk meg. A megyei döntő első helyezettje C2-es kategóriában a jászárokszállási illetőségű, de a Vámosgyörki Lovas Egyesület színeiben versenyző Tóth Alajos lett. A rendező besenyőtelki egyesület színeiben induló Csintalan Imre a második helyet szerezte meg, csapattársa Kovács Lénárd pedig a harmadik lett. A Cl-es kategória bajnoka a jászárokszállási Petes Ferenc lett.- A rendezvényre legalább négyezer érdeklődő látogatott ki - mondta az egyesületi elnök. S. S. Több mint félszáz fogatot láthatott a publikum Fotó: Horváth Péter FÜZESABONY Az elmúlt hétvégén ismét megrendezték a Füzesabony-Szihalom Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ őszi kerékpártúráját a kétútközi Graefl-kastélyhoz. Az idei kirándulás is a füzesabonyi polgármesteri hivataltól indult szombaton délelőtt, de többen is csatlakoztak Szihalmon. A résztvevők Mezőtárkányt elhagyva földúton Egerfarmos előtt közelítették meg a majort. A kirándulók azért is örömmel mentek, mert az évtizedekig elhanyagolt épület az utóbbi időben kezdi visszanyerni eredeti szépségét. A túra idején is folytak munkák a kastély parkjában. A szervezők a közel húsz kilométeres út végén süteménnyel és üdítővel várták a túrázókat. Meglepetésként, aki szerette volna, annak a Füzesabonyi Rendőrkapitányság munkatársai elvégezték a kétkerekűje regisztrációját. Az eseményen úgy százötvenen lehettek. Csatlakoztak hozzájuk a Füzesabonyi Bátor Lovasudvar tagjai is. A gyermekjóléti központ vezetője, Veres Péter közlése szerint a Jövő iránytűje című pályázatuk tette lehetővé a túrát. S. S. f £«I M ^ wf Wf 1 “ iP^l i 5BBM A Tárná menti lovasok csapata a szüreti menet élén igazi látványt nyújtott Fotó: Gál Gábor Jót ettek, ittak és egy nagyot mulattak