Heves Megyei Hírlap, 2018. szeptember (29. évfolyam, 204-227. szám)
2018-09-10 / 210. szám
2018. SZEPTEMBER 10., HÉTFŐ SPORT 15 A nőknél Kácser volt a leggyorsabb ATLÉTIKA A nőknél Kácser Zita, míg a férfiaknál a kenyai Kosgel Mathew nyerte meg a 33. Wizz Air Budapest félmaratont. A kétszeres győztes Kácser 1 óra 17 perc alatt teljesítette a távot, míg Kosgel Mathew 1 óra 6 perc alatt ért célba. A férfiaknál a legjobb magyar helyezést Csere Gáspár érte el, aki a győztestől 25 másodperccel lemaradva a második lett. Csere ezzel tizedszer győzött a magyar bajnokságban. A versenyen 79 országból több mint 15 ezren vettek részt, közülük egyéniben 11 ezren álltak rajthoz. A legidősebb induló, a 85 éves Kenyér Imre 2:37:23 óra alatt teljesítette a 21,1 kilométeres távot. Szijjártó Péter a 299. helyen, 1:31:38-as idővel ért célba. A külgazdasági és külügyminiszter miniszter az M4 sportcsatornának nyilatkozva Európa egyik legszebb futóversenyének nevezte a magyar fővárosban zajló rendezvényt. Szijjártó szerint helyes volna, ha a versenyt hosszú távon megtartanák Budapesten mint a város és az ország egyik fontos turisztikai attrakcióját. Kitért arra, hogy 70-nél több országból érkeztek futók a nemzetközi versenyre, így messzire elviszik majd Budapest és az ország hírét. Arra a kérdésre, van-e a sportágban politikusok között verseny, azt mondta: biztosan van, de azért jobb, ha a futók összességéhez méri a tudását, mert ha csak a politikusokhoz méri a futóteljesítményét, az túlságosan pozitív képet festhet róla. MTI Hömpölygött a mezőny a Raoul Wallenberg rakparton Fotó: MTI Nagy skalpot gyűjtött az ESE a Jászberény ellen Gresó-gála Egerben, nagy zakó a GYAK-nál HÍREK Csomós Tamásra focival emlékeznek KISPÁLYÁS FOCI Az 1. dr. Cső mós Tamás Habil egyetemi emléktoma helyszíne lesz ma 17.30-tól a KRF kettes számú pályája a gyöngyösi Károly Róbert Sportcentrumban. A rendezvényen az egykori KRF Habil csapatban játszott egyetemi kollégák méltóképpen szeretnének tisztelegni a tragikusan fiatalon elhunyt Csomós doktor emléke előtt. A dr. Bujdosó Zoltán, a dr. Dávid Lóránt és a dr. Erdélyi Tamás vezette együttes 2x15 perces mérkőzéseket játszik egymással. A torna végén visszavonultatják az elhunyt 6-os számú „Habil-mezét”. B. Cs. Pekler szerezte az első érmünket Gresó Mátyás nemcsak két gólt rúgott, hanem ezen túlmenően kiválóan futballozott Képgaléria: Heol.hu Fotó: Lénárt Márton Parádés teljesítménnyel már három góllal is vezetett az éllovas Jászberény ellen az Eger SE csapata, míg a sereghajtó Gyöngyösi AK-ra méretes zakót szabott a Szolnoki MÁV. Hírlap-összeállítás LABDARÚGÁS Az NB III. Keleti csoportjának 6. fordulójában: EGER SE-JÁSZBERÉNY 3-2 (2-0) Eger, Szentmarjay stadion, 350 néző. V.: Gaál Gyöngyi (Szilágyi N., Benkő R.). EGER: Tajti B. - Debreczeni (Kacsó, 68.), Lakatos B., Pataki, Lőrincz (Busái, 57.) - Mikolka, Rjaskó - Farkas K., Gresó, Bohus - Benke (Titkó, 61.). Vezetőedző: Vígh Ferenc. Jászberény.- Miski - László, Szanyi, Hevesi-Tóth, Fejes - Lékó (Bálint, 46.), Sándor I., Herczeg, Ludasi (Ilkovics, 46.) - Farkas J., Szanku (Szabó T., 74.). Vezetőedző: Arany László. gól: Farkas K. (6.), Gresó (14., 63.), ill. Fejes (75.), Farkas K. (76.) jók: Lakatos B., Pataki, Gresó, Bohus, Mikolka, ill. Hevesi-Tóth, Herczeg, Sándor I. vígh Ferenc: - Még ez mindig nem az igazi, ahhoz képest, amit szeretnék látni. 3-0-s vezetésünk után könynyű gólokat adtunk az ellenfélnek. Hál’ istennek ez csupán a szépítéshez volt elég. Itthon nagyon fontos három pontot gyűjtöttünk be, s ezzel kö'szöntjük születésnapja alkalmából Harmati Pétert és Harmati Lászlót. arany László: - Saját magunkat vertük meg. Ilyen hibákat ebben az osztályban nem szabad elkövetnünk. A jövő héten javítani fogunk. Bódi Csaba GYÖNGYÖSI AK-SZOLNOKI MÁV 1-5 (0-3) Gyöngyös, Komiéi Sp., 250 néző. V: Rúsz Márton (Punyi, Köteles). gyöngyös: Halasi - Csornij, Fehér I. (Botos, 69.), Pilinyi, Molnár E., Dávid, Horváth M., Lizák (Gábriel, 51.), Tárnái, Niedermüller, Gergely (Laurinyecz, 46.). Vezetőedző: Csank János. szolnoki MÁV: Molnár F. T. - Horgosi, Tisza, Simon A., Laczkó (Tóth B., 64.), Németh Á., Kun (Nádházi, 81.), Annus, Karacs (Földi M., 71.), Szabó R., Papp Sz. Vezetőedző: Tóth Tibor. GÓL: Laurinyecz (79.), ill. Simon A. (23., 39., 93.), Annus (44.), Kun (49.). jók: Tárnái, Gábriel, Laurinyecz, ill. Simon A., Annus, Horgos, Papp. csank János: - Balszerencsés sorozatban vagyunk és sajnos a sérülések sem kímélnek bennünket. Laurinyecz is azért nem kezdett és Gergelyt is sérülés miatt kellett lecserélnem. A helyzetek töredékét rúgjuk csak be, ami döntő hiba... TÓTH TIBOR: - Az első tíz és a második félidő első tíz perce kivételével érvényesült a papírforma. Lukács György További eredmények Sényő-DVTK II Nyírbátor-ESMTK Tiszaújváros-Cigánd Putnok-Tállya SBTC-Sajóbábony 2-0(1-0) 0-1 (0-0) 2-1 (0-1) 0-2 (0-1) 3-0 (1-0) Megszületett a magyar küldöttség első egyéni érme a dél-koreai Csangvonban zajló sportlövő világbajnokságon, miután a juniorkorosztály küzdelmeiben a komáromi Pekler Zalán ezüstöt szerzett a szabadpuska fekvő számában 619.1 körrel. Nem kellett volna sok az aranyhoz sem, a norvég Karlsen csupán hat Füzesgyarmat-Debreceni EAC 1-0 (1-0) Következik: DEAC-Eger, DVTK ll-Gyöngyősi AK. Mindkettő szeptember 16., vasárnap, 15.30 tizeddel előzte meg a magyar versenyzőt. NSO.HU [A bajnokság állása a a 10-4 16 TOTÓ, 36/2 1 2.Jászberény 6 4 i 1 18-7 13 1. Finnország-Magyarország 1-0 1 3. Szolnok 6 4 i 1 15-6 13 2. Svájc-lzland 6-0 1 4. Sényó 6 4 i 1 12-8 13 3. Fehéroroszország-San Marino 5-0 1 5. Füzesgyarmat 6 3 2 1 8-6 11 4. Anglia-Spanyolország 1-2 2 6. Nyírbátor 6 3 1 2 10-6 10 5. Észtország-Görögország 0-1 2 7. Tállya 6 3 1 2 12-9 10 6. Luxemburg-Moldova 4-0 1 8. Eger SE 6 3 1 2 10-9 10 7. Ukrajna-Szlovákia 1-0 1 9. Putnok 6 2 1 3 10-8 7 8. Dánia-Wales lapzárta után 10. Tiszaújváros 6 2 1 3 10-10 7 9. Bulgária-Norvégla lapzárta után 11. Cigánd 6 2-4 9-15 6 10. G rúzia - Lettország lapzárta után 12. Sajóbábony 6 2-4 6-15 6 11. Macedónia-Örményország lapzárta után 13. Debreceni EAC 6 1 2 3 9-11 5 12. Ciprus-Szlovénia lapzárta után 14. SBTC 6 1 2 3 7-10 5 . 13. Lichtenstein-Gibraltár lapzárta után 15. DVTK II 6 1-5 5-13 3 +1 mérkőzés 16. Gyöngyösi AK 6-1 5 5-19 1 14. Franciaország-Hollandia lapzárta után • Szalai Ádám azt hiányolta, hogy felvállalják az egy-egy elleni párharcokat a finnek ellen Rossi szerint sokat hibázott a magyar csapat LABDARÚGÁS Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya szerint sok hibával futballozott csapata szombat este a finnek otthonában 1-0-ra elveszített Nemzetek Ligája-találkozón.- Természetesen mint minden magyar, különösképpen azok a szurkolók, akik elkísérték a csapatot, csalódottak vagyunk. Nagyon szerettük volna győzelemmel kezdeni a sorozatot, az első tizenöt percben két labdát is elveszítettünk a pálya közepén, az egyikből gólt is kaptunk. Mit sem ér az a sok helyzet, ha a befejezéseknél pontatlanok vagyunk - nyilatkozta Marco Rossi a találkozót követő sajtótájékoztatón. A kapitány elmondta, korábbi csapatainál az ötvédős rendszert favorizálta, azonban ennek a begyakorlásához sokkal több időre van szükség, mint az a néhány nap, amelyet eddig a válogatottal dolgozhatott. Ugyanakkor hangsúlyozta: a keretben szereplők többsége négyvédős rendszerben futballozik a klubjában, ráadásul azok a hibák, amelyeket elkövettek, nem a taktikai rendszerhez kapcsolódnak. Marco Rossi kiemelte, nem szabad ezt a mérkőzést „teljes egészében a kukába dobni”, Fotó: MTI/EPA Albin Granlund és Sallai Roland Tamperében ugyanis számos pozitívumot látott a pályán, melyeket meg kell tartani a görögök elleni keddi összecsapásra. Szalai Ádám, a magyar válogatott csapatkapitánya szerint sokkal bátrabb játékra van szükség ahhoz, hogy eredményesek legyenek.- Hiányzott, hogy felvállaljuk az egy-egy elleni párharcokat, bátrabban kellett volna játszani a finn csapat ellen. Amíg nem merünk olyan döntéseket hozni, amelyekre éles helyzetekben szükség lenne, addig nem fogunk még több helyzetet kialakítani, és veszélyesebben futballozni - fejtette ki a támadó. A magyarok kedden 20.45- kor a görögöket fogadják a Groupama Arénában, az összecsapást zárt kapuk mögött rendezik. MTI Nemzetek Ligája, C-divízió, 2. csoport. 1. forduló FINNORSZÁG-MAGYARORSZÁG1-0 (1-0) Tampere, Tampere Stadion. V.: Mazeika (litván) FINNORSZÁG: Hradecky - Toivio, Arajuuri, Raitala, Uronen (Granlund, 45+1.) - Lód, Schüller (Sparv, 63.), Kauko, Tuominen - Pukki, Soiri (Taylor, 85.). Szövetségi kapitány: Markku Kanerva MAGYARORSZÁG: Gulácsi - Lovrencsics G., Lang, Kádár, Fiola - Pátkai - StieberZ. (Varga R., 54.), Kleinheisler, Kovács I. (Kalmár, 61), Sallai R. (Éppel, 72.) - Szalai Á. Szövetségi kapitány: Marco Rossi Gól: Pukki (7.) További eredmény: Észország-Görögország 0-1