Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-04 / 180. szám

A.ir>. EGYHÁZMEGYEI UIU,V iia-nu.gjx.iiu IX. évfolyam, 8. szám 2018. augusztus Megjelenik minden hónap első szombatján HÍREK í__ AUGUSZTUS ÜZENETE „Segítőm és oltalmazom az Úr, szívem benne remél, s ő megsegít engem; ujjong a szívem, s énekemben hálát zengek neki” (Zsolt 28,7). Szent István ünnepe Augusztus 20-án 17 óra 30 perckor, Szent István király ünne­pén Ternyák Csaba egri érsek az egri bazilikában mond ünne­pi szentmisét, amelyre szeretettel várják a híveket. Vágáshuta ünnepe A zempléni kis faluban ez al­kalomból ünnepi szentmisét mutatott be Ternyák Csaba egri érsek július 1-jén.- Amikor eldöntöttük, hogy ilyen szép ünnepet szeretnénk tartani, s meghívni a főpásztort, felbuzdult a falu. Bár nagyon megfogyatkozott a közösség, 380 lakosa volt 50 évvel ezelőtt, a templom építésekor, mára alig 50 állandó lakos van, akik nagy szeretettel és lelkesedéssel ké­szültek - mondta el Papier Pál János plébániai kormányzó. Ez a nap a találkozásról szól - mondta el beszédében a főpász­tor, hangsúlyozva, csodálatos dolog hogy a különböző gene­rációk képviselői, régi barátok, akik korábban elszármaztak erről a településről, most épp a Sarlós Boldogasszony tiszteleté­re szentelt vágáshutái templom­ban köszönthetik egymást. Há­lát adunk azért, hogy ez az 50 éves templom milyen sok lehe­tőséget adott az Istennel való ta­lálkozásra: esküvők, kereszte­lések, temetések. Ez a templom ma is egy ilyen forrás, ahonnan új életek indulnak, ahol új elha­tározások születnek, ahol meg tudjuk újítani az életünket - tet­te hozzá az érsek. A főpásztor megáldotta a meg­újult templomot, majd az ünne­pi szentmise körmenettel zárult. A hívek nagy szeretettel és lelkesedéssel készültek az ünnepre Intézményvezetői megbízólevelek átadása Az idei év nyarán megbízott nevelési-oktatási intézmény­­vezetők megbízólevelének ün­nepélyes átadását július 16-án Egerben, az Érseki Palota Tu­risztikai és Látogatóközpontban tartották. Juhász Ferenc EKIF elnök kö­szöntője után Ternyák Csaba ér­sek szólt a megjelentekhez. A fő­pásztor elmondta: az egyház a szülők kérésére, más esetben az önkormányzatok kezdemé­nyezése nyomán vett át iskolá­kat, így fokozatosan gyarapo­dik azon intézmények száma, melyekben a vezetőre úgy te­kintenek, mint a katolikus egy­ház képviselőjére. Az igazgatók­nak figyelniük kell arra, hogy a katolikus szó ne csak egy jel­ző legyen az intézmény nevé­ben, hanem irányt, utat mutas­son mindez. A katolicitás adja az intézmény identitását, me­lyért mindig a vezető felel. A pe­dagógusoknak példát kell mu­tatniuk, a katolikus értékek és kultúra szellemében. Ternyák érsek hangsúlyozta: az egyház segíteni akar, jobbá tenni az embereket, hogy ne pótlékok­ban keressék életük kérdései­nek megoldását. Ezeket csak Is­tennel együtt lehet megtalálni, elfogadva és viszonozva szere­­tetét, amely kiteljesedést ad az embernek. Ezt követően Ternyák érsek átadta a kinevező okiratokat. A megbízólevelet a következő igaz­gatók vehették át: Csuhajné Ér­sek Klára (Balaton), Farkas Já­­nosné (Mezőnyárád), Hajdú Krisztián (Ózd), Harasztiné Ká­dár Ágnes (Miskolc), Hornyákné Szabó Bernadett (Fegyvernek), Kocska Ágnes (Ózd), Mariscsák István (Miskolc), Marton Miklós (Karácsond, Nyitrainé Jurácsik Antónia (Szikszó), Sebes Pé­ter (Sátoraljaújhely), Bányai Éva (Hérnádkak), Mészárosné Drizner Rita (Jászapáti), Dr. No­­vák István (Jászberény). Az Egri Főegyházmegye fenn­tartásába újabb iskola kerül a kö­vetkező tanévtől, a fegyverneki Orczy Anna Általános Iskola. A következő tanévtől újabb óvo­dák is egyházi fenntartásba ke­rülnek, amelyek a helyi katoli­kus iskolák tagintézményeként működnek majd. Homa János „Nekilendülök annak, ami előttem van” Galo Gábor az Egri Főegyházmegye ifjúsági referense: nekünk Szalók nem csak egy település, nekünk otthonunk egy hétre Fotó: Elek Tibor ■■ 1 * Wmm - fluipP Wwí S-. . % ' r úkoL V ff / . _ 1 HÉ ’’É 1 ■CTnil Ez volt a mottója az idei, im­már 35. Egerszalóki Ifjúsági Ta­lálkozó és Lelkigyakorlatnak, amely 2018. július 11-től 15-ig, szerdától vasárnapig várta a fi­atalokat. Galo Gábor az Egri Fő­egyházmegye ifjúsági referen­se szerdai köszöntőbeszédé­ben úgy fogalmazott: nekünk Szalók nem csak egy település, nekünk otthonunk egy hétre, éppen ezért zöldellő reménnyel lendüljünk neki ennek az idei szalóki találkozónak. Kerényi Lajos piarista szerze­tes, a találkozó életre hívója nyi­tó előadásában a szalóki levél­ből idézett, melyben igazi len­dületnek, fejlődésnek, örömnek, lelki harmóniának írja le a ke­reszténységet. Szükségünk van olyan szentekre, akik a világ­ban élnek, és meg tudják ízlel­ni a világ tiszta és jó dolgait, de mégsem világiasodnak el. Csen­des elmélkedéssel, kiscsoportos beszélgetésekkel telt a délután az esti szentmiséig, melynek főcelebránsa Kerényi atya volt. Csütörtökön műhelyfoglalko­zásokat tartottak, illetve a kü­lönböző szerzetes közösségek­kel és mozgalmakkal nyílt le­hetőség az ismerkedésre. Az es­ti szentmise főcelebránsa Vízi János mezőkövesdi káplán volt, a zenei szolgálatot a Chords zene­kar adta. A nap lelkiekben talán leggazdagabb pontja a szabadté­ri szentségimádás és az azt köve­tő közbenjáró imák voltak. A találkozó harmadik nap­ján, pénteken Fábry Kornél, a 2020-as Nemzetközi Eucharisz­tikus Kongresszus főtitkára tartott előadást. Az egyik mű­helybeszélgetést Kerényi Lajos atyával Soltész Miklós állam­titkár tartotta. Az esti szent­mise főcelebránsa Galo Gábor szirmabesenyői plébániai kor­mányzó, az Egri Főegyházme­gye ifjúsági referense volt. A szombat reggeli ima után Czapkó Mihály kinevezett szemi­náriumi prefektus tartott szemé­lyes hangvételű előadást, mely­ben a közelmúltban Rómában átélt élményeinek felidézésével járta körül a találkozó mottóját. A délutáni előadó, Csókay And­rás idegsebész szintén a talál­kozó mottójához kapcsolódva fo­galmazta meg gondolatait. Mint mondotta: „Nekilendülni annak, ami szép és jó, nem is olyan ne­héz, különösen egy fiatalnak”. A szalóki találkozók egyik csúcspontja a szombat esti szentmise, mely fáklyás kör­menettel zárul a település utcá­in át. A főcelebráns idén Palán­­ki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök, az MKPK ifjúsá­gi referense volt. A találkozó záró napján, Kármelhegyi Boldogasszony ün­nepén, Egerszalók búcsúnapján Ternyák Csaba egri érsek ösz­­szegzésre kérte a résztvevőket. A főpásztor örömének adott han­got, hogy a programokon szép számmal jelentek meg papok, szerzetesek és szerzetesnővé­rek és zarándokok. Jézus édes­anyját, Szűz Máriát köszöntjük, neki ajánljuk a találkozó lelki eredményeit, örömeit, szenve­déseit, belső döntéseit, melyek e napokban születtek a szívek­ben. A Szentlélek „mélyszán­tást” végzett a találkozón, azt lá­tom, hogy a résztvevők megér­tettek valamit abból a szeretet­­ből, ami kiáradt ránk. Lelki ado­mányainkat szedjük csokorba, s díszítsük a Szűzanya szentélyét vele, s kérjük, hogy legyen to­vábbra is a találkozó oltalmazója a Kármelhegyi Boldogasszony. A szentmisét követően Galo Gábor a találkozó nevében bú­csúzott el Egerszalók plébánosá­tól, Török László atyától, aki au­gusztustól Mezőkövesden foly­tatja papi szolgálatát. Köszöne­tét mondtak Kerényi Lajos atyá­nak és a találkozó szervezésé­ben közreműködő rengeteg ön­kéntesnek. „Nekilendülök mindannak, ami előttem áll” - a találkozó dalával búcsúztak a résztvevők, hogy jövőre újra visszatérjenek, új lendületért. Balogh Ferenc JEGYZET kenyérről van szó, amelyet majd csolatot. Az is nélkülözhetetle- Krisztus fog adni (jövő idő!) a vi- nül szükséges, hogy az Ő tes­­lág életéért (6,51-58). A szöveg- tét és vérét együk és igyuk: „Ha bői egyértelműen kiderül, hogy nem eszitek az Emberfia testét Élet kenyere A ugusztus hónapban a va­/I sárnapi szentmiséken J. JLfolytatólagosan felolvas­suk János evangéliumának hato­dik fejezetét, az Úr Jézusnak az „Élet kenyeréről” szóló nagy be­szédét. Különösen is tanulságos, hasznos és üdvös ez a 2020-as budapesti Nemzetközi Eucha­risztikus Kongresszusra készülő magyar katolikusok számára. János evangéliumában nem található meg az Eucharisztia alapításának története, de egye­dül ő közli Jézus beszédét az Élet kenyeréről (In 6,22-71), amely­ben a megváltó Jézus előre jelzi az Eucharisztia, illetve az Oltári­­szentség alapítását. A beszéd első részében az Úr Jézus önmagáról állítja azt, hogy „Én vagyok az Élet kenye­re” (Jn 6,26-6,51), vagyis az ő személye számunkra olyan fon­tos és nélkülözhetetlen táplálék, minta mindennapi kenyér. A második részben viszont arról a ez az Oltáriszentség, hiszen Jé­zus így fogalmaz: „A kenyér pe­dig, amelyet adok: az én testem a világ életéért” (Jn 6,51). A kafarnaumi beszéd első ré­szének (6,32-6,51) a végén, a 6,51-ben egy döntő fordulatot lá­tunk: a tanítványok hallgatják Jézust, megértik, hogy az ő sze­mélye és tanítása az Élet kenye­re, aminek a részesei lehetünk a hit által, de a hallgatóság egy része még ezt sem érti. A máso­dik rész az első soroktól kezdő­dően pedig azt hangsúlyozza, hogy nem elég az, ha csak hall­gatjuk Jézust, ha csak az ő ta­nítása által teremtünk vele kap­ás nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek” (Jn 6,53). Ez azt jelenti, hogy a Krisztus életé­ben való részesedésünkhöz nem elegendő csupán a hit (Jn 1,13), szükségünk van a szentségek­re is: a keresztségre, amelyben a hit és a Szentlélek által újjászü­letünk (Jn 3,1-20), és az Eucha­­risztiára, mint a Krisztus által nekünk ajándékozott élet táplá­lékára. Amint a hit és a kereszt­­ség (Jn 3,3), éppúgy az Eucha­risztia is elengedhetetlen az üd­vösséghez. Az evangélista az Eucharisz­tia megígérésére vonatkozó sza­vakkal a tanítás fontosságára, és a valóságos jelenlétre is utal, főként a „bizony, bizony” nyo­­matékosító kifejezéssel, és az­zal, hogy többszörösen említi a testet, amit enni kell, és a vért, amit inni kell. beszéd fogadtatása is azt jelzi, hogy Jézus nem­csak önmagáról állítot­ta azt, hogy az „élet kenyere”. A hallgatói közül ugyanis töb­ben botránkoztak Jézus szava­in, és ezért nyilvánították „ke­mény beszédnek”. Véleményük­nek hangos kifejezést is ad­tak. Jézus hallotta ezt, és még­sem javította ki szavait. Akkor se vonta vissza és nem magya­rázta átvitt értelemben, amikor hallgatói méltatlankodva kezd­ték őt elhagyni. Sőt újra meg­ismételte: „Bizony, bizony mon­dom nektek, ha nem eszitek az Emberfia Testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet benne­tek” (Jn 6, 53). Dolhai Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents