Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-29 / 200. szám

14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 29., SZERDA Egyszerűbb a munka nevezéskor DIÁKSPORT Röviddel az új tan­év előtt a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület (HMDSZE) titkárát kér­tük arra, hogy ossza meg 2017/18-es tapasztalatait.- Nagy és megtisztelő ki­hívást, feladatot jelentett az egyesület titkári feladatai­nak ellátása - válaszolta Ká­­tai Zsolt. - Szerencsére jól fel­épített és jól működő megyei szervezetbe kerültem. El kel­lett fogadtatnom magam a di­ákolimpiában résztvevőkkel, ami úgy gondolom, hogy sike­rült. Azt már az idei év felada­taként tekintem, hogy teljes mértékben összecsiszolódjak azokkal, akikkel együtt dol­gozunk. A személyi változás egybe­esett az MDSZ-nél bekövetke­zett, elsősorban az elektroni­kus nevezési rendszerben tör­tént változásokkal, amelyek­hez országos, megyei és kör­zeti szinten is alkalmazkod­ni kellett, illetve meg kellett tanulni. Ennek is akadtak hi­bái, buktatói, amelyek azon­ban csak a használatkor de­rültek ki.- Abban a szerencsés hely­zetben voltam, hogy tagja le­hettem annak a néhány em­berből álló csoportnak, akik tesztelték a rendszert, így mindezt jobban megérthet­tem, illetve a hibák kiküszö­bölésében is részt vehettem. Az elmúlt egy év folyamán so­kat javult a szerkezet, a kezde­ti hibákat sikerült kijavítani. Ez a felépítés mindenképpen előremutatónak számít, meg­felelő megismerése után min­denki számára egyszerűbbé teszi a munkát - zárta szavait Kátai Zsolt. B. Cs. Százhetvenen indultak a három sprintet tartalmazó rendezvényen A Dobo-emlekversenyen öt arany maradt itthon Megyénkben ként a Gál, Wächter, Blézer, András és Szalóki alkotta ötös nyert a Dobó-emlékversenyen. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu TÁJFUTÁS A felnőtt férfiaknál a válogatott és idei világbaj­noki résztvevő Tugyi Levente (Diósgyőri TC), a nőknél pe­dig a szintén diósgyőri Szi­lágyi Emese nyerte a Dobó Ist­­ván-emlékversenyt, egyben a Multinavigátor Elit Futamot. Az Egri Testedző Club ren­dezvényén 170 fős mezőnyé­ben az elit kategória győzte­sei harmincezer forintos díjjal térhettek haza. F12:1 Gál Csenger Gergő 2. Piller-Dávid Marcell (mindkettő EVSI-Egri Spartacus SE) F14:1 Wächter András, 3. Bocsi Botond (mindkettő EVSI-Egri Spartacus SE) F18:1. Blézer Barna Hunor (mindkettő EVSI-ESP) F212. Bárány Tamás (EVSI-ESP) F35:3. Honfi Gábor (EVSI-ESP) F45:2. Győri János Attila (Gyöngyös TK - GVO), 3. Berecz Gábor (EVSI-ESP) F60:1. Szalóki Rezső (GYO) N12:1. Kovács Dorina (EVSI-ESP) N14:2. Simon Veronika (GYO) N35:2. Érsek P. Ildikó (EVSI-ESP) N45:2. Kiss Teodóra (Egri Testedző Club) N55:2. Szalai Éva (GYO) A versenyzők a három sprintfutamot Eger déli részén, technikás pályákon teljesíthették Képgaléria: HEOL.hu Fotó: Lénárt Márton Füzesabonyból és Bőcsről igazolt a Makó Nándor edzette gárda Nem tudja, Hevesen tartanák a stabilitást ez az indulat Kátai Zsolt Fotó: Mdsz.hu KÉZILABDA Az előző szezon­ban bronzérmes együttesre épít Makó Nándor. Az NB II. Északkeleti csoportjának küz­delmeire készülő Juventus Pa­noráma Hevesi SE női csapa­tának edzője úgy fogalmazott, az értékeiket megtartva sze­retnének az osztály meghatá­rozó tagjai maradni.- Minimális személyi válto­zás történt a nyári időszakban- osztotta meg Makó Nándor.- Tóth Vivien és Gombaszegi Zsanett úgy döntött, hogy be­fejezi a versenyzést, rájuk a folytatásban már nem számít­hatok. Új játékosként köszönt­hetjük a Füzesabonyból ér­kezett balszélsőt, Bukta Szil­viát, valamint a legutóbb Bő-A jövőben a helyi fia­talok hangsúlyosabb szerepeltetése élvez majd előnyt csőn védő kapust, Vittmann Jacqueline-t. Az értékeinket megtartva szeretnénk a jövő­ben is eredményesen szere­pelni, miközben igyekszünk még nagyobb figyelmet szen­telni a helyi utánpótlás feltö­rekvő tehetségeinek. A HSE megyei rangadóval nyitja a 2018/19-es idényt. A szeptember 15-i bajnokin a Füzesabonyi SC együttese lá­togat a hevesi sportcsarnokba.- Az elmúlt szezonban elért harmadik helyezés alkalmá­val mindent kiadtak maguk­ból a lányok - folytatta szava­it Makó Nándor. - Nem kez­dünk őrült versenyfutásba, a jövőben a helyi fiatalok hang­súlyosabb szerepeltetése él­vez majd előnyt. Nincs ered­ménykényszer, azon munkál­kodunk, hogy stabilitásunkat megőrizve minél több sport­élménnyel ajándékozzuk meg a szurkolóinkat. Az erőviszo­nyok alapján az új idényben a Füzesabony számít a bajnoki cím legfőbb várományosának, nekünk a 3-8. hely valamelyi­ke jelentheti a realitást. Vizes Bettináék első edző­meccsüket pénteken játsszák, amikor a Mezőkövesdi KC ser­dülőfiú-csapata lesz az edző­partnerük. A további teszt­mérkőzések még szervezés alatt állnak. S. K. Nigrínyi: új feladat KÉZILABDA A B. Braun Gyöngyös NB l.-es férficsapatában játékos­ként szerepelt, majd edzőként is tevékenykedett Nigrínyi Tibor (fehérben) vette át az NB II.-es Salgótarjáni SKC férfigárdájának irá­nyítását. Az új trénerrel a feljutás a célkitűzés. Fotó: Bakos László A Dobó-kupán csiszolódhat az EKE-Eger-KOK Jön a DEAC és a Békés KOSÁRLABDA Az egri egyete­mistákhoz hasonlóan az NB I. B Zöld csoportjában szereplő DEAC U23-as csapatával, vala­mint az egy osztállyal fentebb szereplő Békés együttesével tart erőfelmérőt vasárnap az EKE-Eger-KOK. Az egri Dobó­kupa férfi felkészülési tor­na helyszínéül az Eszterházy csarnok szolgál. A szeptember 15-én kez­dődő bajnoki küzdelmekre hangolódás jegyében máso­dik nyári edzőmérkőzését a MEAFC U20-as csapatának vendégeként játszották az eg­riek. A találkozót 88-75-re nyerték a miskolciak. Varga Imre (29) Fotó: L. M.- Motiváltabbnak bizonyult a házigazda együttes, érezhe­tően feldobta a borsodi tár­saságot, hogy felnőttcsapat­tal szemben bizonyíthatnak - értékelt Váczi Péter, az EKE edzője. - Ez intő jel kell hogy legyen a jövőre nézve, mint ahogy az is, hogy játékban sokszor túljátszottuk a hely­zeteinket. Nem kérdés, fáradt is a társaság, de lesz ez még jobb is! S. K. A Dobó-kupa programja Szeptember 2., vasárnap 10.00: EKE-Eger-KOK-DEAC U23 12.00: DEAC U23-Békés 15.00: Békés-EKE-Eger-KOK 17.00: Eredményhirdetés Bóta Balázs Fotó: L. M. LABDARÚGÁS - Köszönöm, már jobban vagyok, a kórházban sem kellett bennmaradnom - felelte a tarnaméraiak lab­darúgója. B. Balázst a vámos­­györkiek elleni mérkőzésen a vendégek részéről E. Mik­lós fojtogatta, a hazai védőt csak nehezen tudta kiszabadí­tani a játékvezető. A botrány­ba fulladt megyei II. osztályú mérkőzés 78. percében történt esetet érthetetlennek tartotta a vért köpött mérai futballista.- Fogalmam sincs, mi vál­totta ki az ellenfél játékosából ezt az indulatot, aminek sem­mi előjele nem volt. Jómagam a szerelésnél elkéstem, de nem követtem el olyan hibát, amire ilyen így kellett volna reagálni - mondta B. Balázs, akitől elnézést kért E. Miklós, amikor a mentőben ellátták. E. Miklóst is kerestük, de a játékos nem közölte, hogy az ő szempontjából miként történt az eset. B. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents