Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-25 / 197. szám

SPORT HEVESlHÍRIAP 2018. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT Megyénk legmagasabban jegyzett két csapata egymás ellen mérkőzik GYAK-ESE: az idény meccse A 4. forduló mérkőzése (várható kezdőcsapatok) Biztos abban, hogy jól lesznek CSANK JÁNOS, a gyöngyö­siek vezetőedzője: - Rang­adó előtt állunk, igaz, ezt min­dig a külső körülmények te­szik azzá, mert a játékosok­nak ugyanúgy kell futballozni, mint egyébként. Esetünkben persze eredményesebben, hi­szen nem kezdtünk jól. Ha vi­szont azt nézem, hogy milyen ellenfelekkel szemben mara­tunk alul, akkor nem kell ke­seregni, mert a Sényő, a Jász­berény és Füzesgyarmat is erős csapat, és talán jó is, hogy ezeken a nehéz vetély­­társakon így az elején már túl jutottunk. Játékban nem na­gyon múltak felül bennün­ket, persze hibáztunk, és eze­ket kihasználták a riválisok, többek között ezért is tarta­nak előrébb tőlünk. Nálunk az utolsó percekben is estek be játékosok, és a keret je­lentős része fiatalokból áll, ar­ról nem beszélve, hogy a tá­madójátékunkat alapvető­en meghatározó Laurinyecz Ákos sokat kihagyott. Két hét­tel a rajt előtt még úgy volt, hogy Ficzere lesz az egyik bel­ső védő, de sérülés miatt rá most hosszabb ideig nem számíthatunR. A baj az, hogy kevesen vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy jók le­szünk. Hogy ebből mi köszön majd vissza az Eger ellen, azt majd meglátjuk, mindeneset­re remélem, hogy hamarosan elkezdjük gyűjtögetni a pon­tokat, és erre most a megyei vetélytárssal szemben kínál­kozik alkalom. Csank János Fotó. L. M. A Gyöngyös-Egér párharcok története ma délután NB lll.-as szinten íródik tovább. A harmadik vonalba egy éve feljutott mátraaljaiak és az osztályban újonc vendé­gek összecsapása nemcsak a múlt, de a jelen miatt is háromesélyes. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu LABDARÚGÁS Az NB Ül. Keleti csoportjának 4. fordulója: GYÖNGYÖSI AK (16.)­­EGER SE (5.) Gyöngyös, Komiéi Spt., szombat, 17.00. V.: Móri Tamás (dr. Ambrus, Péntek) Mokesz a kör közepén A kezdőrúgást Kovács Fe­renc, alias Mokesz végzi el. A hajdani kapus Gyöngyösi Spartacusból jutott a megyei ifjúsági válogatottságig, majd 1965-ben az NB II.-es Egri Dó­zsába. Ott tovább ívelt a pálya­futása, s tagja lehetett az elő­ször NB I.-be jutott egri csa­patnak. Kovács Ferenc később visszatért a Mátraaljára. majd volt edző Gyöngyösön, Nagy­­rédén, Atkáron, Vámosgyör­­kön, utoljára pedig Markazon. Kapitányok pro és kontra Gergely Péter, a gyöngyösi­ek csapatkapitánya: - Abban az esetben tudjuk megszerez­ni idei első pontjainkat, ha a kellő önbizalom mellé küzde­ni tudás és nagy összpontosí­tás társul, mert az egyéni ké­pességek terén nincs nagy gond. Ki kell tenni a szívün­ket a pályára, ám ez nemcsak erre a párharcra érvényes, ha­nem a folytatásra is. Noha me­gyéi derbiről van szó és ennek van egy kis lélektani hatása, ugyanúgy készülünk az Eger ellen is, mint bárki mással szemben. A keretben bőven akad nem Heves megyei kötő-Noha gyöngyösiként a GYAK-ban futballozott többet, és jelenleg utánpótlásedző­ként is a klub alkalmazásá­ban áll Szerdahelyi Gábor, a korábbi labdarúgó az 1990- es évek elején az egri csapa­tot is erősítette. A 48 éves szakember szerint kevés talá­lat dönt a Gyöngyösi AK-Eger SE NB lll.-as derbin. - Három vereséggel nehéz helyzetben vagyunk, ám egy ilyen presz­désű játékos, de ők is átérzik, hogy most többről van szó. lakatos Béla, az egriek csa­patkapitánya: - Heves megyei rangadóról lévén szó a pilla­natnyi helyezés nem számít. Mint ahogy azt sem téveszt meg bennünket, hogy a gyön­gyösiek elveszítették az első mérkőzésüket, míg nekünk sikerült már hat pontot sze­rezni. Pikáns meccs elé né­zünk, ahol különösen készü­lünk abból, ami a Csank-csa­­patok erősségének tekinthető, ez pedig a pontrúgások hárítá­sa, azok levédekezése. Sajnos a Sényő elleni mérkőzésen az egyik gólunkat szöglet után tízsmeccsen a helyezés ál­talában nem számít - fogal­mazott a 48 éves szakember. - A most éppen az NB lll.-ban sorra kerülő megyei Fradi-Új­­pest rangadón bármi előfor­dulhat. Leginkább azonban az lesz a döntő, hogy az adott pil­lanatban ki lesz a koncentrál­tabb. Úgy vélem, nem szüle­tik sok találat, sőt, és egy gól elég lesz a sikerhez, és ezt a GYAK szerzi majd. kaptunk, vagyis még jobban oda kell figyelni, hogy ne ér­jen minket meglepetés. Hiányzók itt és ott Ficzere Bence a GYAK alap­emberének számított tavasz­­szal, és idén is úgy tervezett Csank János, hogy a 24 éves játékos szerepel az egyik bel­ső védőként. Az ózdi szárma­zású játékosra azonban ke­­resztszalagműtét vár. Az egriektől Fekete Viktor a magyar strandlabdarúgó vá­logatott tagjaként nemzetkö­zi tornán vesz részt, míg a 16 éves Révész András bokasérü­lés miatt dőlt ki a sorból. Szurkolói szemmel virág László, az ESE törzs­szurkolója: - A Gyöngyös el­leni meccs bármilyen osztály­ban zajlik, mindig rangadó. A GYAK rossz passzban van, vagyis a hazaiaknak otthon csak a győzelem az elfogad­ható. Viszont az Eger sem fel­tett kézzel érkezik majd. Na­gyon kemény meccsre számí­tok, amelyen döntetlen körü­li eredmény a legvalószínűbb. Az ESE-nek a védekezésben kell javulni, míg elöl megérez­­zük Fekete Viktor hiányát. Harc a kezdőbe kerülésért VÍGH FERENC, az egriek veze­tőedzője: - Hosszú idő, szen­vedtünk vereséget, ami nem esett jól senkinek és saját magunkat okolhatjuk, hogy ez így alakult. Ebben az osz­tályban a hibákat a csapatok már könyörtelenül kihasznál­ják. Ha figyelmetlen az ember gyorsan kell reagálni, vagy azonnal büntetnek. Remé­lem, visszatalálunk arra az útra, amit szeretnénk látni eb­ben a szezonban is. Sokan va­gyunk és nincsenek sztárok, biztosan megtalálom ebben az évben is azt a 12-14 játé­kost, akire mindig lehet szá­mítani. Titkon azért remélem, hogy több is lesz, mert pró­báltam úgy kialakítani az idei keretet is, hogy emberileg és játéktudásban is megfelelő szintet képviseljenek. Az egé­szen bizonyos, hogy várha­tó változás a kezdőcsapat­ban. A heti edzésmunkán ér­ződött a Sényő elleni vereség hatása és ennek betudhatóan a feszültség a srácokon. Vég­re kezdenek rájönni, itt ko­moly harc kell legyen a kez­dőcsapatba kerülésért és ez minden bizonnyal pozitív elő­relépés lesz számunkra. Me­gyei rangadó vár ránk, de szá­munkra ugyanolyan mérkő­zés, mint az eddigi vagy a so­ron következők. Nem tulajdo­nítunk komolyabb jelentősé­get neki, Gyöngyösön is sze­retnénk pontot vagy pontokat szerezni, persze ehhez az el­lenfelünknek is biztosan lesz egy két szava. Vígh Ferenc Fotó: L. M. Fradi-Újpest a Komiéi sporttelepen HIRDETÉS NYÁRI NYEREMENYESO - ŐSZI AUSZTRIA! Játsszon az értékes nyereményekért! 2 fő részére szóló, 7 éjszakás, félpanziós ellátás az ausztriai Lifthotelbe***, a Kitzbüheli Alpokba 30 000 Ft értékű INTERSPORT utalvány 15 000 Ft értékű INTERSPORT utalvány CSUPA SPORT www.csupasport.hu

Next

/
Thumbnails
Contents