Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-25 / 197. szám
14 SPORT 2018. AUGUSZTUS 25., SZOMBAT Bőhm ott lehet az ifiolimpián Az Egri Úszó Klub képviseletében a 17 éves Bőhm Sebestyén is tagja annak a nyolcfős keretnek, amelynek tagjai a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián szerepelnek a magyar színekben. A kevesebb mint két hónap múlva kezdődő viadal az elmúlt négy év legfontosabb utánpótlás-eseményének tekinthető. B. Cs. Messi-mezek égetésére buzdított LABDARÚGÁSA Nemzetközi Labdarúgó-szövetség egy évre eltiltotta a mérkőzések látogatásától a Palesztin Labdarúgó-szövetség elnökét, Dzsibril Radzsubot, mivel a világbajnokság előtt Lionel Messiről készült fényképek és mezek égetésére szólította fel a szurkolókat. MTI Lessék maradnak a lőrincieknél LABDARÚGÁSA Lőrinci VSC kétjátékosát, less tamást és Less Krisztiánt is szerette volna leigazolni nyáron a Túra TC. Ezt azonban a Pest megyei igazgatóság különböző indokokra hivatkozva kétszer is elutasította. Mivel a felkészülés során a megyei l.-es újonc több labdarúgója is komolyabb sérülést szenvedett, az LVSC elnöksége azt a döntést hozta, hogy az értékeit a csapat érdekében nem herdálja el, így nem járul hozzá a két futballista távozásához. B. Cs. Három érem, köztük két arany a pénteki vb-mérleg Túl a kétszáz aranyon Energia SC és GYAK: homokban három arany Bodonyi Dórának, a kajak 1000 m tavalyi Európa-bajnoknák féltávnál már egy hajóhossz volt az előnye, amit megtartott KAJAK-KENU Bodonyi Dóra végig vezetve, magabiztos győzelmet aratva szerezte meg a magyar csapat első (arany)érmét a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló világbajnokságon kajak 1000 méteren. A következő dobogós helyezést meglepetésre Nádas Bence érte el, aki bronzérmes lett kajak 500 méteren, míg az A döntők Csípés , Tamara és Medveczky Erika hatalmas győzelmével zárultak 1000 méteren, így három érem, köztük két arany a pénteki magyar mérleg.- Ideges voltam, mert a német lány jobbat ment nálam az előfutam során. Még mindig nem nyugodtam meg, mert jön a négyes. Furcsa volt a szél, néha nagyon fújt, máskor kevésbé, de készültünk rá, nem volt meglepő - nyilatkozta a kétszázadik magyar vb-aranyat jelentő siker után Bodonyi az M4 Sport kamerája előtt. A magyar kajakosok és kenusok az eddigi 43 gyorsasági világbajnokságon 199 aranyérmet gyűjtöttek. MTI STRANDLABDARÚGAS A megyei bajnokság nyolc korosztályában 108 csapat 18 játéknapon 218 mérkőzést játszott a gyöngyösi dr. Csépe György Uszoda és Termálstrandon. Legeredményesebben a mátraaljai város két klubja szerepelt. A Gyöngyösi AK és az Energia is három aranyat nyert. B. Cs. FIÚ U10 1. Gyöngyösi AK U10 „C 2. Gyöngyösi AK U10 ,B" 3. SBTC Sport Kft. Sportszerűségi díj: FC Hatvan FIÚU12 1. Energia SC Gyöngyös 2. Karancs United 3. Gyöngyösi AK Sportszerűségi díj: ifj. Csomós Tamás (GYAK) FIÚ U14 1. SBTC Sport Kft. 2. Energia SC Gyöngyös 3. Eger SE Sportszerűségi díj: Eger SE FIÚU16 1. Energia SC .A' 2. Jászfényszaru GWP-Cservy 3. Gyöngyösi AK ,C” Sportszerűségi díj: Bodon FC-Domoszló FIÚU19 1. Energia SC Gyöngyös 2. Gyöngyösi AK 3. Jászfényszaru GWP-Cservy Sportszerűségi díj: Kazincbarcikai Ördögök SE Lány U14 1. Gyöngyösi AK 2. FC Hatvan 3. Felsőtárkány SC Sportszerűségi díj: Mátrai SC Lány U16 1. FC Hatvan 2. Bodon Péter FC 3. Gyöngyösi AK Sportszerűségi díj: Bodon Péter FC Felnőtt nők: 1. Gyöngyösi AK 2. FC Hatvan 3. Bodon Péter FC .A* Vasárnap Túrkevén a füzesabonyi férfiak Keresztes nagy fogás Szabó ismertette az új vezetést KÉZILABDA A Csömörön csütörtökön lejátszott 3x20 perc jelentette az első edzőmérkőzést a Juhász ’99-Füzesabonyi SC férficsapata számára. Az NB II. Északkeleti csoportjának küzdelmeire készülő gárda három labdás edzéssel a háta mögött vállalta a fellépést.- Vasárnap a túrkevei minitornán a házigazdákon kívül a szolnokiakkal is megmérkőzünk - tájékoztatott Bánik Roland, az FSC edzője. - Egy héttel később Hevesen a hazaiakkal és a mezőkövesdi ificsapattal játszunk majd. A füzesabonyiak idősnek egyébként sem nevezhető csapata a nyáron tovább fiatalodott. Korábbi utánpótlás-válogatott irányító is érkezett. | Az egri ifjúságiaktól Péter Attila és Petróczi-Kis András érkezett- A gyöngyösi nevelésű, 22 éves Keresztes Péter a svájci Kadetten Schaffhausen együttesénél pallérozódott, majd nevelőegyesületében az NB I. légkörébe is beleszagolhatott - emlékeztetett Bánik. - Legutóbb az NB I. B-s balassagyarmatiaknál keresztszalag-sérülés hátráltatta. Bízom benne, hogy nálunk megtalálja a számításait, csakúgy, mint az egri ifiktől érkezett Péter Attila és Petróczi-Kis András. Nagy Milán, Magyar Krisztián és Halász Szabolcs a saját utánpótlásból került fel, míg az egyetlen távozó Rékasi Richárd. Az FSC szeptember 15-én Fehérgyarmaton kezd. S. K. KÉZILABDA A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) útmutatásait követve megkezdte munkáját az újjáalakult Heves Megyei Kézilabda Szövetség. A HMKSZ legfőbb feladatai között szerepel a megyei bajnokság újraélesztése. Elnökként Szabó Péter kapott megbízást a szövetség koordinálására, aki a napokban a bizottságok tagjait is megnevezte. az ÚJ vezetés. Elnök: Szabó Péter. Fellebbviteli bizottság: dr. Nagy Krisztián (elnök), Pásztor Gergely, Varga Zoltán (Gyöngyössolymos). Etikai és fegyelmi bizottság: dr. Kovács Csaba (elnök), dr. Poczok. Szabolcs, Havassy Kálmán. Versenybizottság: Aczél Attila (elnök), Varga Zoltán (Eger), Körösi Fruzsina, Paulovics Zsolt. Játékvezetői bizottság: Bartha Zoltán (elnök), Herczeg Béla, Sajóvölgyi Oszkár, Nagy László (Eger). Meghívottként mentori feladatokra kérték fel Nagy Lászlót (Gyöngyös), Ivády Zoltánt és Kovács Tibort. Irodavezetőként Bozsik Nándorné, aminisztrátorként Repóth Dániel tevékenykedik. S. K. Mezőkövesden debütál Rebrov A halmajugrai gyerekek a magyar tengernél edzőtáboroztak Balatoni töltődés a HSE-nek LABDARÚGÁS Mezőkövesden mutatkozik be a magyar bajnokságban az FTC új vezetőedzője, Szerhij Rebrov, aki Thomas Dollt váltotta a héten az OTP Bank Ligában éllovas fővárosi együttes kispadján. A Mezőkövesd eddig egyszer győzött, kétszer döntetlent játszott, egyszer pedig kikapott. Egy mérkőzése, a címvédő elleni elmaradt a MOL Vidi FC Bajnokok Ligája-selejtezős szerepelése miatt. A székesfehérvári csapat, amely a BL-kvalifikációban három kört sikerrel vett, ezzel biztosította helyét az Európa-liga főtábláján, az AEK Athen elleni keddi visszavágó miatt nem játszik a hétvégén a hazai bajnokságban. Az eredeti program ezen túl is módosult, a Haladás és a harmadik helyezett MTK Budapest mérkőzése 19.30 helyett 20.45-kor kezdődik szombaton. A hatodik fordulót a tabellán második Honvéd és a Debrecen mérkőzése nyitja. MTI I A 6. forduló programja SZOMBAT Vezeti 17.00: Bp. Honvéd-Debrecen (M4 Sport) Bognár 19.30: Mezökövesd-FTC (M4 Sport) Iványi 19.30: Paks-Puskás Akadémia Farkas Á. 19.30: Kisvárda-DVTK Szöts 20.45: Haladás-MTK Karakó Mól Vidi FC-Újpest FC elhalasztva LABDARÚGÁS A Bozsik-program befejeződése után a Halmajugrai SE-nél balatonszemesi edzőtáborral csempésztek futballt a fiatalok nyarába.- A 15 fős társaság kiválasztása a Bozsik-programban való részvétel, az iskolai tanulmányok és magatartás alap- ’ ján történt - magyarázta a HSE elnöke, Sebestyén János.- Sok gyerek nem hogy a Balatont nem látta még, de igazán távol se került a szülői háztól. A magyar tengerben megmártózva azonban sikerült felengedniük, és elkezdték élvezni az edzőtábort. A napi kétszer két órás edzés során az elmé-A HSE fiataljai a hajókázást sem hagyták ki Beküldött fotó let és a gyakorlat váltogatta egymást. A tréningeken kívül fürdőzés, hajókázás és a Tihanyi-félszigetre történő kirándulás is belefért a programba. Az élményekben gazdag napok és egy kis pihenés után az Alkotmány-kupa jelentett kihívást a halmajugrai műfüves pályán az U10-es korosztálynak. A háromcsapatos tornán Gyöngyös (4 pont), Halmajugra (3), Recsk (1) sorrend alakult ki.- Köszönjük a gyöngyösiek és a recskiek részvételét, miként nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak is - zárta szavait Sebestyén János. B. Cs.