Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-18 / 192. szám
8 Alii VARRT remier helyőrség 20/46 ÍRTA: MATZ / FORDÍTOTTA KOPECZKY CSABA / RAJZ * SZÍNEK: FUTAKI ATTILA / BEÍRÓ: LANCZINOER MÁTYÁS TTJ FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK MEGÉRINTETT A TÖRTÉNELEM ••• Paksa Tibor [fitnrffiTyirrm KALAND, JÁTÉK Kántor Mihály A brit Penguin Könyvkiadó fiatal olvasókat megcélzó leányvállalata, a Puffin 1982-ben, A Tüzhegy varázslója címmel jelentette meg Steve Jackson és lan Livingstone első játékkönyvét. A kötet játékossága abból eredt, hogy az olvasó mindegyik bekezdés végén eldönthette, annak hőse merre haladjon tovább, milyen kockázatot vállaljon, illetve hogy túlélje-e a különféle fantasztikus ellenfelekkel folytatott küzdelmek egész sorát. Utóbbihoz egy szabályrendszert is készítettek, hogy az olvasó két dobókockával szimulálhassa az összecsapás során felmerülő véletlenek kiszámíthatatlanságát. A Tüzhegy varázslója hamar népszerű lett, és még a pedagógusok is örömmel fogadták, hogy a tanításon kívül is könyveket látnak a gyerekek kezében. A siker persze folytatás után kiáltott, így a kiadó Fighting Fantasy címmel egy egész sorozatot indított be, aminek népszerűsége csúcsán évi hat kötet látott napvilágot. A szériából 1995-ig 15 millió példány kelt el, és több mint húsz nyelvre fordították le - többek között magyarra is. A Kaland-Játék-Kockázat sorozat itthon 1989-ben jelent meg először, a Rakéta Kiadó gondozásában, és rögvest megtalálta a közönségét. A hazai kiadó annak idején még pályázatot is hirdetett a „lapozgatás könyvek” olvasóinak körében, hogy küldjenek be történeteket, és álmodjanak meg világokat, melyeket maguk is szívesen látnának a könyvek lapjain. Bár a sorozat azóta többször is kiadót cserélt, valamint a digitális játékok terjedésével a népszerűsége is csökkent, ám a formátum szinte a kezdetektől fogva kínálta magát az adaptálásra. Az első videojátékok beérték annyival, hogy könyvek oldalait digitalizálták, a dobókockákat és a szabályrendszert pedig beépítették az alkalmazásba, megkímélve így az olvasót a számolgatástól. Idővel az adaptációk egyre jobban kezdtek hasonlítani az igazi videojátékokra: a bekezdések színes leírásait, ahol lehetett, illusztrációkra cserélték, a szövegesen megfogalmazott döntések pedig választható ikonokká egyszerűsödtek. A Pandemic és a Gatan telepesei című asztali társasjátékokat számítógépre átültető Nomad Games nemrég maga is belevágott a Kaland-Játék-Kockázat-könyvek feldolgozásába. A Fighting Fantasy Legends három, egymáshoz lazán kapcsolódó kötetet foglal magában, melyeket egymást követő sorrendben játszhatunk végig. A könyvekhez képest újdonság, hogy a korábbi névtelen hős helyett ezúttal három szereplő közül választhatunk, akiknek nevet adhatunk, tulajdonságaikat pedig a korábbi kockadobálós módszer helyett pontelosztással határozhatjuk meg. A kalandok helyszínei egy felülnézetes térképen tárulnak elénk, ezen sétálgat hősünk animált figurája, aki csak akkor torpan meg, ha döntés elé kerül vagy ha megtámadják. A tömör szituációs leírások, valamint a választható opciók továbbra is szövegdobozokban jelennek meg, nem felejtve el teljesen az irodalmi gyökereket. A harcrendszert alaposan átdolgozták, és ehhez a szerepjátékokból ismerős tapasztalati pontokat is beépítették, melyeket a legyőzött ellenfelekért, illetve különféle kihívásokért cserébe jutalmul kapunk. A pontokból a dobókockáinkat fejleszthetjük, melyek így egyre nagyobb eséllyel dobják majd a nekünk kedvező eredményeket. A játék kártyákon teríti elénk az ellenfeleket, de ugyanígy kártyákon kapjuk a tárgyakat, illetve az alkalmanként felmerülő akadályokat is. Ezzel a módszerrel gyakorlatilag nem lehet a történetet kétszer ugyanúgy végigjátszani - még akkor sem, ha szeretnénk. Sajnos magyar nyelvű változat híján a Fighting Legends csak az angolul tudóknak nyújthat szórakozást. Mindazonáltal bízzunk benne, hogy a mérsékelt szövegmennyiségnek köszönhetően talán hamarabb akad készséges fordítója is. 1977-79 között a Magyar Néphadsereg elit alakulatánál, a Díszzászlóaljnál szolgáltam. A sors ajándékának köszönhettem, hogy 1978. január 6-án Ferihegyen, a Díszzászlóalj tagjaként fogadhattam az Egyesült Államokból hazatért Szent Koronát. Azon a hideg, januári történelmi napon nemcsak a hidegtől volt sok embernek könnyes a szeme, e sorok írójával együtt... Életem egyik legfontosabb napja volt a Szent Korona hazatérése. Büszke vagyok arra, hogy a Díszzászlóalj tagjaként sokadmagammal együtt bennünket is megérintett a történelem. Takács Ferenc főhadnagyomnak, századparancsnokomnak sokat köszönhetek. Például az állandó kimenőket, mert nekem falusi gyerekként óriási élmény volt, hogy láthattam színházakban a korszak legnagyobb színészóriásait, legendás koncerteket és felejthetetlen sporteseményeket. Voltam az öszszes színházban és az összes stadionban. Tanítványaimnak, unokáimnak minden évben sokat mesélek január 6-ról. A rohanó évtizedek a Petőfi-laktanyában, Ferihegyen és az Országház előtt készült fényképeket még értékesebbé teszik, tették. Sajnos, sokan meghaltak katonatársaim közül, de negyven év után is a fülemben cseng a legmeghatóbb vezényszó: „Díszzászlóalj, vigyázz! Szent Koronának tisztelegj!” IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2018. augusztus
