Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-15 / 189. szám

2018. AUGUSZTUS 15., SZERDA GAZDASÁG y Ha kisebb a bürokrácia, megemelik a béreket KORMÁNYINFO Több fontos téma mellett két különösen aktuális kérdés is szóba került Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi sajtótá­jékoztatóján. Az egyik a bürok­rácia csökkentése volt. - A digi­­talizáció következtében ma bi­zonyos területeken kevesebb munkatárs is elláthatja a fel­adatokat - mondta a miniszter, hangsúlyozva, a leépítés nem történhet fűnyíróelvszerűen. Mindez már januárra megvaló­sulna, részben nyugdíjazások­kal. Gulyás szerint a miniszté­riumokban és a háttérintézmé­nyeikben dolgozó 14 ezer em­berből 15-20 százalék leépítése lehet reális. Ezzel együtt kom­penzálni akarja a kormány a közszolgáknál a gazdaság tel­jesítményének növekedéséhez képest elmaradt béremelést - jelentette ki Gulyás. A másik kérdés is sokakat foglalkoztat: a miniszteri fize­tésekről van szó, amit még 2010-ben befagyasztottak, köz­ben az átlagbér 65 százalékkal nőtt. Minderről Gulyás Gergely azt mondta: főszabály szerint a miniszteri illetmény kétszerese a képviselői alapbérnek, a kép­viselői bért pedig az átlagbér­hez kötötték. Kifejtette: összes­ségében 65 százalékos béreme­lés történt az elmúlt 8 évben, ugyanakkor az állam a legvé­gére hagyta magát, csak azok után emelkedik a közszolgák és a miniszterek fizetése, hogy korábban a rendvédelemben, a pedagógusoknál és a katonák­nál is megvalósult a béremelés. Gulyás Gergely elmondta: két olyan tárca nélküli miniszter van, akik nem politikai, hanem vagyonfelügyeleti feladatokat látnak el (Bártfai-Mager And­rea és Süli János), rájuk a gaz­daság szabályai érvényesek, ők ezért keresnek öt-ötmillió forin­tot. MW Csak 13 forintot ajánlottak a léalma kilójáért Tüntettek a gazdák ir ^ Tk-JK * jflNI A megélhetésük a tét - az érdekvédő szervezetek és az Agrárminisztérium is kiállt az almásgazdák mellett SámmHm Fotó: MTI Napok óta demonstrálnak a szabolcsi gazdák, miután a felvásárló cég csupán 13 fo­rintot kínált a léalma kilójá­ért. A termelők úgy döntöt­tek, csak akkor kap almát a feldolgozóüzem, ha sike­rült megállapodniuk egy el­fogadható árban. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu TILTAKOZÁS T üntetéssel próbál­nak tisztességes felvásárlási árat kikényszeríteni az alma­termelők Szabolcs-Szatmár- Bereg megyében, miután az egyik legnagyobb léalma-fel­­vásárló bőven az önköltség alatti felvásárlási árat ajánlott a gyümölcsért. Az Austria Ju­ice Kft. pénteken jelentette be, hogy kilónként csupán 13 fo­rintot fizet a gazdáknak az ipa­ri, más néven léalmáért, adta hírül a Magyar Idők. A terme­lők elfogadhatatlannak tart­ják az árat, ezért úgy döntöt­tek, hogy addig demonstrál­nak a cég anarcsi üzeme előtt, amíg nem sikerül észszerű ár­ról megállapodniuk. Hétfőn már meg kellett volna kezdőd­nie a beszállításnak, a gazdák viszont visszatartják az almát, mert önköltségi ár alatt nem éri meg nekik eladni. Hétfő óta többször tárgyal­tak a felvásárló cég és a ter­mesztők képviselői, az üzem melletti parkolóban 300 gaz­da gyűlt össze, és petíciót ad­tak át. Az Austria Juice annyit közölt, hogy még elemzi a szá­mokat. A gazdák kilónkénti 25 forintos felvásárlási árat java­soltak, amely fedezi az önkölt­séget és a méltányos hasznot. Méltatlannak nevezte a hely­zetet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsé­ge (Magosz). Cseh Tibor, a szer­vezet szakmai titkára szerint az ipari alma felvásárlási árá­ról a termelők és a feldolgozók korábban többször egyeztettek a Nemzeti Agrárgazdasági Ka­mara közreműködésével. Egy­­,érteJműJ?ogy a léalmára aján­lott jelenlegi, 13 forintos net­tó felvásárlási ár mellett a ter­melők önköltsége sem térül A termesztés és költségei A betakarítás és a beszállítás az önköltségi árnak csak kisebb részét teszi ki. Nagyobb kiadást jelent a növényvédelem, a föld­munkák és még sok más ténye­ző, ami a betakarítástól függet­len, vagy azt megelőzi. Az ön­költség függ a termőterület mé­retétől, annak elhelyezkedésé­től és más körülményektől is. meg. Cseh Tibor szerint igaz, hogy Magyarországon túlter­melés volt idén ipari almából, de a világpiacon nincsen túlkí­nálat, tehát a nyomott ár nem indokolt. - Nyilvánvaló, hogy a pénteken bejelentett ár egy alkudozás kezdőpontja volt, ezért annak feljebb kúszásá­ra számítunk, csakhogy nem mindegy, honnan indul a tár­gyalás - hangsúlyozta a Ma­gosz szakmai titkára. A hazai almatermesztés jö­­yője, az almatermelők megél­hetése szempontjából fontos, hogy a felvásárlók, a feldol­gozóüzemek a piaci viszonyo­kat figyelembe vevő árat fizes­senek az almáért - közölte az Agrárminisztérium tegnap. A tárca támogatja az almater­melő gazdák azon megmozdu­lásait, összefogását és érdekér­vényesítő tevékenységét, ame­lyek a méltányos almaátvételi árak elérését szolgálják. HÍREK Többe kerül ősztől a cigi DOHÁNY Szeptembertől 30-40 forinttal többet kell majd fizet­nünk egy doboz cigarettáért, jövő januárban ésjúliusban pedig újabb emelésre lehet majd számítani - értesült a Világgazdaság. A drágulás mögött az áll, hogy szeptem­ber 1-jén nő a cigarettára vo­natkozó adómérték a finomra vágott és az egyéb fogyasztá­si dohány esetében is. A lap információi szerint arra lehet számítani, hogy az adóválto­zás mögé bújva néhány fo­rinttal a gyártók feljebb nyom­ják majd a nagykereskedelmi árakat. így nincs biztosíték arra, hogy jövőre minden már­ka esetében 90-120 forinttal kell többet fizetni a trafikban. A dohányáru jövedéki adójá­nak emelése az Európai Unió által meghatározott adómini­mumok elérése miatt szük­séges. A brüsszeli elvárás az, hogy ezer szál cigarettát leg­alább 90 euró jövedéki adó sújtson, legalább az eladási ár 60 százaléka. MW Olcsóbb a sertés, drágább a tojás ÁRAK Kevesebbe került a zöldség és a burgonya, azon­ban felment a tojás és a gyü­mölcs ára is - derül ki a friss KSH-jelentésből. 2018 január-júniusában az előző év azonos időszakához viszonyít­va a zöldségfélék ára 1,7 szá­zalékkal csökkent, a gyümöl­csöké 2,8 százalékkal nőtt. A burgonya ára 13 százalék­kal volt alacsonyabb, a vágó­sertés 13 százalékkal került kevesebbe. A tej ára viszont 2,8, a tojás ára 13 százalék­kal lett magasabb. 2018 júni­usában a mezőgazdasági ter­melői árak összességében változatlanok maradtak az előző év azonos időszakához képest. Mindezt az élő állatok és állati termékek árának 5,6 százalékos csökkenése ered­ményezte. MW A vártnál jobban alakult a GDP Félmillióval több jut augusztustól a betegszallitasra Pluszforrás a fogorvosoknak is w&SKmá íéÉnM A mostani emelés praxisonként 160 ezer forintot jelent Fotó: MTI KSH Felülmúlta az elemzői vá­rakozásokat a bruttó hazai ter­mék (GDP) második negyed­évi növekedése, bár a kiiga­zított adatok inkább az ütem fenntartását jelzik. A KSH el­ső becslése szerint 4,6 száza­lékkal nőtt a GDP az egy évvel korábbihoz képest az első ne­gyedévi 4,4 százalékot követő­en. A kiigazított adatok szerint 4,4 százalékos volt az éves ösz­­szevetésű, és 0,9 százalékos a negyedéves növekedés. (A ma­gyar GDP növekedése holtver­senyben a harmadik helyen áll az EU-ban az Eurostat szerint.) Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője úgy látja, a várakozásoknál jóval gyorsabban nőtt a GDP. Meg­ítélése szerint az ipar növeke­dése minimálisan gyorsult, az építőiparé a tavalyi magas bá­zis miatt lassult. A kiskereske­delem, a vendéglátás, a szállás­hely-szolgáltatás szintén eny­he lassulást mutatott, de így is robusztus maradt. A hitele­zés érdemi gyorsulása miatt a pénzügyi szektor teljesítmé­nye erősödött. A kifejezetten dinamikus fogyasztás és a be­ruházások húzták, míg az áru­forgalmi többlet csökkenése fé­kezte a növekedés ütemét. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője leszögezte, legutóbb 2014-ben fordult elő, hogy az első és a második ne­gyedévben is 4 százalék felet­ti bővülést mutatott a GDP. Sze­rinte a növekedés elsősorban az uniós forrásoknak köszön­hetően került 4 százalék fölé, a magyar gazdaság potenciá­lis növekedési szintje körülbe­lül 2,5 százalék körüli. A jelen­legi kilátások alapján az idén 4,2 százalék körüli növekedés­re lehet számítani. Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője szerint a mező­­gazdaság vártnál jobb teljesít­ménye okozhatott meglepetést, de az ipar hozzáadott értéke is jobban nőhetett. A jelentős bér­­növekedés a fogyasztást pörget­hette fel. A friss adatok fényé­ben az ország közel kerülhe­tett ahhoz, hogy megvalósuljon a kormányzat által várt 4,3 szá­zalékos gazdasági növekedés az idei év egészében. MTI/MW FIZETÉSEK A kormány elkötele­zett az egészségügyi dolgozók bérrendezése mellett, így au­gusztustól nő a fogorvosi pra­xisok állami támogatása, va­lamint pluszpénzhez jutnak a betegszállítók is - tájékoztatott az Emberi Erőforrások Minisz­tériuma (Emmi). A kormány döntése szerint 1,25 milliárd forinttal több pénzből gazdál­kodhatnak a betegszállítást végző szolgáltatók. Körösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkeze­lő főosztályvezető-helyettese jelezte, míg 2010-bén 90 cég végzett betegszállítást, mára 60 maradt összesen 470 autó­val. A mostani emelés azt je­lenti, hogy egy autóra havi szinten félmillió forinttal több jut - nyilatkozta a Hír TV-nek a főosztályvezető-helyettes. Az elmúlt évek alatt a mű­ködés, a működtetés költségei egyre emelkedtek, egyes terü­leteken munkaerőhiány lépett fel. Mi úgy látjuk, hogyha ez a tendencia marad, és a jövő évre hozzáteszik ezt a kasszaeme­lést a havi finanszírozásokhoz, akkor stabilan fog működni a rendszer - mondta el Tóth Ist­ván, az Országos Betegszállító Szolgálat Egyesülés elnöke. A betegszállítók mellett pluszforrást kapnak a fog­orvosok is, az emelés a fo­gászati szakellátókat érinti. Az ő finanszírozásuk teljesít­ményelvű finanszírozás, az egyes beavatkozásoknak meg­van a pontértéke, ez emelke­dett ebben a hónapban, al­kalmanként 50-60 százalék­kal - emelte ki Körösi László. A fogorvosi szakellátásra, vagyis a szájsebészetre, fog­szabályozásra egymilliárddal több jut, ez pedig be is épül a finanszírozásba, vagyis nem egyszeri emelésről van szó. Mivel az emelés teljesítmény­nyel arányos, nem lehet pontos adatot mondani, de praxison­ként nagyjából 160 ezer forin­tot jelent - jegyezte meg Her­mann Péter, a Magyar Orvo­si Kamara fogorvosi tagozatá­nak elnöke. Hozzátette, a fog­orvosi alapellátás és a szakel­látás a háziorvosi ellátáshoz képest is nagyon le van marad­va, hiszen ott négy részletben már 520 ezer forint plusztámo­gatásnál tartanak. MW Többen pályáznak betöltetlen praxisokra Jelenleg mintegy 300 betöltet­len fogorvosi praxis van az or­szágban. Lapinformációk sze­rint a szám korábban 30-40- nel nőtt évente, miután azonban idén a fogászokra is kiterjesztet­ték a háziorvosoknál már bevált letelepedési támogatást, meg­állt a növekedés. A problémát az okozza, hogy a praxisokban dol­gozó fogorvosok harmada nyug­díjas, a végzősök inkább kórházi vagy klinikai szakellátásban vál­lalnak munkát, ahol érvényes rá­juk az orvosi bértábla.

Next

/
Thumbnails
Contents