Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-02 / 178. szám
HEVES ÉS KÖRZETE 2018. AUGUSZTUS 2., CSÜTÖRTÖK Két utca vált járhatóbbá ÚJLŐRINCFALVA Új utakon közlekedhetnek a helyiek, hiszen nemrég elkészült az Ady és a Szabadság út rekonstrukciója is. A hivataltól megtudtuk, az említett szakaszok nagyon rossz állapotban voltak. Az önkormányzat több mint 13 millió forintot nyert el a beruházásra, s közel kétmillió forint önerőt is felhasználtak. így a korábban töredezett, kátyús utcákon teljes aszfaltterítést végezhettek. Berecz R. Két lehetőség segítségnyújtásra Két helyszínen is adhatnak vért pénteken az önkéntesek a faluban. A művelődési házban tíztől délig, s az SBS Kft. üzemében délután egy órától fél négyig várják a véradókat. A Vöröskereszt kiemeli, kérik, hogy a nagy meleg miatt igyanak sokat, s ne érkezzenek éhesen a véradók a helyszínekre. S ne felejtsék otthon tajkártyájukat. Berecz R. Segítség hátrányos helyzet ellen Elindult szerdán a Szegregált élethelyzetek felszámolása nevű program a faluban. Dr. Tóth Józseftől megtudtuk, a három évig tartó projektben öt szociális dolgozó foglalkozik majd a település hátrányos helyzetű családjaival. A polgármester hozzátette, a program a községben közel száz embert érint, velük rendszeresen tartják a kapcsolatot. Elmondta még, egy ráépülő pályázat segítségével továbbá - 200 millió forintból - szociális lakásokat építhetnek, közösségi tereket hozhatnak létre. Berecz R. A Tisza-tó egyre kedveltebb a turisták körében, most azonban okoznak némi kellemetlenséget a szúnyogok Fotó: MW Van, ahol, ha kell, önerőből is gyérítik néha a vérszívókat Ismét szúnyoggyérítést tartanak a héten a Tisza-tónál az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság koordinálásában. Van, ahol már szükségét érzik a beavatkozásnak, de előfordul olyan hely is, ahol a tapasztalatok szerint nincs szúnyoginvázió. Berecz Renáta renata.berecz@mediaworks.hu TISZA-TÓ - Van bőven szúnyog, örülünk, hogy most ismét lesz gyérítés - mondta el tapasztalatait lapunknak Tilcsik István. A sarudi polgármester úgy vélekedett, az eddigi csapadékos időjárás is kedvezett a vérszívóknak. A napokban községükben is irtani fognak a szakemberek, összesen 110 hektárnyi területen. Tapasztalatai szerint náluk hatásos szokott lenni a beavatkozás, érezhetően kevesebb szúnyog van utána. Ugyanakkor azt is hozzátette, ha szükség lenne rá, csatlakozni fognak a Tisza-tavi Területfejlesztési Önkormányzati Társulás (TTOT) kezdeményezéséhez, s önerőből is elvégeztetik az irtást. Erre így azonban egyelőre nem lesz szükség. Az újlőrincfalvai polgármester szerint nincs most anynyi szúnyog, ahogy azt korábban tapasztalhatták. Mint tudatta, a szúnyogok kifejezetten kedvelik az oxigénhiányos állott vizeket, azonban hiába esett annyi csapadék az elmúlt időszakban, a talaj gyorsan felszáradt. Éppen ezért e rovarok tenyészterülete nem növekedett. Zsebe Zsolt hozzátette azt is, nagyon hatásosnak gondolja a katasztrófavédelem munkáját, a beavatkozások után mindig érezhetően kevesebb a szúnyogállomány. Megtudtuk, a faluban a napokban volt légi, kémiai, valamint földi meleg ködös gyérítés. Szerencsére az időjárás is kedvezett a műveletnek, esős vagy szeles időben másik időpontot jelöl ki a katasztrófavédelem. A TTOT elnökeként közölte, amennyiben az országos programon kívül szükség lenne rá, s elegendő önkormányzat igényli, természetesen a társulás keretein belül elvégzik a gyérítést szerződött szakemberekkel. Rendezvények előtt is szokták kérni a szúnyogirtást a települések- Rendezvények előtt szokták általában kérni az önkormányzatok. Idén is előfordult már több alkalommal, hogy külön irtásokat szerveztünk a kérésükre adott településeken - fogalmazott Zsebe Zsolt. Tekintve, hogy a katasztrófavédelem nem tud egyedi igényeket is figyelembe venni - érthető okok miatt -, jó lehetőség ez a helységeknek. Véleménye szerint idén még várható hasonló önerős beavatkozás a térségben, főleg, ha a központi gyérítésre már nem lesz lehetőség augusztusban vagy szeptemberben. Ahogy az ilyen beavatkozások előtt szokás, már elkezdték a méhészek kiértesítését Kiskörén is arról, mely napokon végzik a szakemberek a gyérítést. Magyar Csilla elmondta, jó, hogy ismét irtanak, de véleménye szerint nem a kémiai beavatkozás - kifejlett szúnyogok gyérítése - lenne igazán hatásos, hanem a biológiai, mellyel még lárvaállapotban el tudják pusztítani a vérszívókat. Tapasztalatai szerint az elmúlt két hétben jelentősen megnövekedett a szúnyogok száma. Mint fogalmazott, ilyen vízfelület mellett ez nem meglepő, hanem természetes, bár kellemetlen jelenség. Testületük még nem hozott olyan döntést, mellyel soron kívül vették volna igénybe a gyérítést. Cél, hogy modernebb legyen a strand KISKÖRE Összetett fejlesztéseket végeznek hamarosan a városi strandon egy sikeres pályázat segítségével. Magyar Csilla polgármester lapunkat arról tájékoztatta, a közel 190 millió forint támogatási öszszegből - legfontosabb elemként - az alapinfrastruktúra fejlesztését és új vizesblokkok létrehozását is szeretnék megvalósítani. A városvezető kifejtette, a strandon a nyolcvanas évek óta nem történt nagyobb, átfogó beruházás, így például a szennyvíz-, valamint az elektromos hálózat is elavulttá vált már. Úgy értékelte, ennek megvalósulása nélkül az egyéb fejlesztések mit sem érnek, először az alapokat kell rendezni. Úgy folytatta, természetesen az említett forrásból ezeknél látványosabb újításokat is szeretnének bevezetni. Ezek között említette az önkormányzati tulajdonban lévő büfék felújítását, tájépítészeti megoldásokat. Szeretnének továbbá még több napozóágyat, s növelnék az árnyékos területeket is. A mentett oldalon - a gát város felőli részén - pedig új szabadidős helyszínt, vízparti játszóteret hoznának létre. Örömét fejezte ki, hogy az elmúlt időszakban egyre több kisgyermekes család választja pihenése helyszíneként a Tisza-tavat, nekik is szeretnének ezzel kedveskedni. Idén a tervek elkészítése, valamint a közbeszerzési eljárás lefolytatása a cél. Berecz R. Magyar Csilla szerint először az alapokat kell rendezni Fotó: M. A. Hamarosan tágasabb helyen lehetnek az óvodások Sok a kisgyerek, hát bővítettek Őszre lesz a korszerűbb hivatal Szépen halad a falu óvodájának bővítése, az építkezést a megnövekedett gyermeklétszám tette indokolttá. Mint arról korábban többször is beszámoltunk, a gyermekek elhelyezését az intézményben már csak igen szűkösen tudták megoldani. Rékasi Imréné óvodavezető elmondta, sok munkájuk van még, s a körülmények miatt most szünet van az óvodában. Ám örül, hogy az új nevelési évben már kényelmesen elférnek a gyerekekkel.- Mindezt az teszi lehetővé, hogy száz négyzetméter területtel bővítettük a főépületet -tudtuk meg Dobi István polgármestertől. Itt helyet kap majd egy huszonöt gyermek elhelyezésére alkalmas csoportszoba, új vizesblokk, fejlesztőszoba, s egy tárolóhelyiség is. A műanyag nyílászárók a helyükön vannak, több helyiségben a burkolatot is lerakták már. Dobi István közölte lapunkkal, a beruházás közel 40 millió forintba kerül. Ebből az említett építési munkákon túl eszközbeszerzésre is fordítanak. Új fejlesztőjátékokat, informatikai eszközöket, bútorokat is vásárolnak a szeptemberi kezdésre. Berecz R. Dobi István, Rékasi Imréné örül, hogy készül az új vizesblokk Fotó: B. D. ÚJLŐRINCFALVA Elindult a hivatal felújítása, ami igencsak szükséges vált. Mint arról a falu polgármestere beszámolt, az energetikai korszerűsítést a huszonötmillió forintos elnyert pályázatuk teszi lehetővé. Ebből külső hőszigetelést kap az épület, kicserélik a nyílászárókat, korszerűsítik a fűtésrendszerüket. Zsebe Zsolt mindehhez hozzátette, télen igencsak magas volt a gázszámlájuk. Az épületet ugyanis nehéz volt felfűteni annak belmagassága miatt, s az ablakok sem zártak megfelelően. Konvektoros gázfűtésüket kondenzációsra váltják majd, jelenleg a nyílászárók cseréjét kezdte el a kivitelező. Úgy véli, jelentős költségeket takaríthatnak így meg. Arról is szólt a községvezető, a felújítás tervezésekor leginkább arra is törekedtek a szakemberekkel együtt, hogy az épület jellege megmaradjon kívül-belül. így például a beltéri ajtók is korszerűbbek, ám belmagassághoz illeszkedőek lesznek. A rekonstrukció ideje alatt a hivatali teendőket ideiglenesen a szomszédos könyvtári épületben látják el. A tervek szerint szeptemberre fejezik be a munkákat. Berecz R.