Heves Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)
2018-08-08 / 183. szám
2018. AUGUSZTUS 8., SZERDA MEGYEI KÖRKÉP 3 Az önkormányzatok próbálnak segíteni a családoknak Támogatásokkal kezdhetik a tanévet Már csak pár hét van az első becsengetésig. Ez az időszak megterheli a szülőket Fotó: Berán D. Megyénk településein az előző években sok önkormányzat akarta és tudta támogatni az iskolakezdést. Az akarat most is megvan, sok helyen a napokban tárgyalnak és határoznak a kérdésről. Barta Katalin katalin.barta@mediaworks.hu HEVES MEGYE Az elmúlt években augusztusban-szeptemberben szinte minden megyénkben önkormányzati képviselő-testület napirendjére tűzte az iskolakezdési támogatás mértékének megállapítását. A legtöbb helyen idén is tárgyaltak-tárgyalnak a témáról, s ahol tehetik, legalább néhány ezer forinttal segítik a családokat. Olyan hely is akad, ahol más támogatási formákat alkalmaznak. Egyre elterjedtebb az helyhatóságok által, helyi rendeletben szabályozott tanulmányi ösztöndíj, amelyre a jól teljesítő, szorgalmas diákok, hallgatók pályázhatnak. Egerszalókon például mintegy másfél millió forintot fordít a helyi diákok pénzügyi támogatására az önkormányzat. Az általános és középiskolások négy-, illetve hat-, a felsőoktatásban tanulók pedig hétezer forintos beiskolázási segélyt kapnak, ez már évek óta gyakorlat a településen. Az összeg lehet, hogy nem sok, de ez is számít. Szociális támogatásról van szó, amely alanyi jogon jár. Az általános iskolások, illetve szüleik a támogatást jövedelemigazolás nélkül, készpénzben augusztus 21-től szeptember 30-ig a községi önkormányzat pénztárából vehetik fel. Mátraballán egy ideje az óvodások szülei is kapnak egy jelképes összeget a tanévkezdés előtt. A kicsik ötezer, az általános és középiskolások tízezer forintra jogosultak. Az étkezést minden gyermeknek ingyen biztosítják, szociális helyzettől függetlenül. Hasonló a helyzet Mátraderecskén is, ahol a tanulók beiskolázásának költségeihez szintén adnak néhány ezer forintos támogatást augusztus utolsó napjaiban. Itt az iskolatitkárnál lehet tájékozódni a részletekről. A helyben tanuló gyermekeknek a két éve alapított Kis Angéla-ösztöndíj is segít. Ezzel a jól tanuló, szorgalmas diákokat jutalmazzák, a gyengébbeket pedig ösztönzik. A pénzt egy összegben, a tanév végén kapják meg a diákok - tudtuk meg Forgó Gábor polgármestertől. Az étkezés minden diáknak ingyenes. Sírokban több forrásból és lehetőséggel is segítik a tanulókat, illetve szüleiket. Azok a gyermekek, akik nem részesülnek rendszeres gyermekvédelmi ellátásban, igényelhetik az önkormányzati segítséget, melynek mértéke általános iskolában ötezer, a középiskolások esetében hétezer forint. Itt is remekül bevált a két éve alapított saját tanulói ösztöndíjrendszer, amely évről évre jobb teljesítményre ösztönzi a tanulókat. Általánosságban tanácsolhatjuk a családoknak, hogy érdeklődjenek a lakóhelyükön a polgármesteri hivatalban, hogy kaphatnak-e önkormányzati támogatást. Számítsanak arra, hogy a legtöbb helyen iskolalátogatási igazolás, felsőfokú nappali képzésben való részvétel esetén a hallgatói jogviszony igazolása kötelező. Szajlán bár évről évre szűkösebb keretből gazdálkodik az önkormányzat, ám mivel a községben sok a hátrányos helyzetű család, szeptember előtt mindenképpen szeretnének segíteni nekik. Tavaly az általános iskolások kiadásaihoz pedig kétezer forinttal járult hozzá a helyhatóság. A középiskolások 10 ezer forintot kaptak, míg a felsőoktatási intézmények hallgatói 15 ezer forintot vehettek át. Az idei támogatásról a napokban születhet döntés csakúgy, mint Pétervásárán és Bükkszéken. Kinek jár ingyentankönyv idén? A jelenlegi szabályozás alapján az 1-9. évfolyamon minden diák térítésmentesen juthat hozzá a tankönyvekhez, ahogy a gyógypedagógiai vagy nemzetiségi nevelésben-oktatásban részt vevő diákok is. 10-12. évfolyamon továbbra is igényelni kell az ingyenes tankönyvellátást - az iskolák oldalain azt is felsorolják, milyen igazolásokra van szükség. Térítésmentes a tankönyvellátás a tartósan beteg, a sajátos nevelési igényű (mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, a halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral rendelkezik, pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési, tanulási folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott), három- vagy többgyermekes családban élő, nagykorú és saját jogán iskoláztatási támogatásra jogosult, nevelésbe vett vagy utógondozói ellátásban rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő diákok számára. HkeBQlQt9n.hU Szieszta Hliva Éva eva.hliva@mediaworks.hu Ismét elviselhetetlen a hőség. A szerencsésebbek a vízparton; vagy légkondicionált helyiségben, a kevésbé szerencséseknek a szabadban kell eltűrniük a forróságot. Vannak, akik az építkezésen, földeken dolgoznak és akadnak olyanok is, akiknek ilyenkor tart a szezon és hőséget ontó sütő mellett szolgálják ki a vendégeket. Sorolhatnám, de felesleges... Mindannyiunkat megvisel ez a nyár. Látszik ez a közúti balesetek megnövekedett számából, a mentőkhöz beérkező egyre több segélyhívásból, de érezhetjük magunkon is, feszültebbek, figyelmetlenebbek vagyunk. Természetesen kormányzati szinten és helyben is a hatóságok igyekeznek javítani a lakosság közérzetét: vízosztás, az ingyenesen nyitva tartó klimatizált helyiségek mind ezt a célt szolgálják, segítenek túlélni. Ám ha hiszünk a klímakutatók előrejelzéseinek, akkor drasztikusabb teendőkre lesz szükség. A szakemberek szerint ugyanis hazánkban is egyre melegebbek lesznek a nyári napok, forróbbak a déli órák. Talán ideje lenne előkészíteni a sziesztára vonatkozó jogszabályok bevezetésének tervezetét... Tudják, amely bizonyos országokban délutáni pihenőidőt jelent, amely alatt a munkavégzés szünetel és még az üzletek, sőt sok esetben a vendéglátóhelyek is zárva tartanak. Ha már változik a klíma, változtatni kellene a szokásainkon is, bár tovább dolgoznánk, de talán könnyebben viselnénk. Változik a klíma, változtatni kellene a szokásainkon is Hagyomány, csata és mulatság EGER Idén huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Végvári Vigasságokat az egri várban. Ringert Csaba igazgatói tanácsadó elmondta, ebben az évben is számos színes programmal várják az érdeklődőket. A hagyomány, csata, mulatság hívószavak köré szerveződött vigasságok augusztus 10. és 12. között zajlik majd. Pénteken és szombaton rendhagyó tárlatvezetéseken vehetnek részt az érdeklődők, de a kalandosabb szórakozásra vágyó vendégek fáklyás vezetéssel fedezhetik fel az egri vár kazamatáinak legsötétebb járatait. Ötven éve, 1968. december 19-én mutatták be az Egri csillagok című filmet. Az évforduló tiszteletére a fesztivál díszvendége Kovács István színművész lesz, aki Bornemissza Gergelyt alakította a filmvásznon. A forgatáson szerzett élményeiről, kulisszatitkokról közönségtalálkozón mesél a színész. A hagyományőrző csapatok táborában életképek és kézművesek bemutatói teszik még színesebbé a fesztivál kulturális kínálatát. Ezek mellett a rendezvény fő attrakciója a török kor hadviselésének megismertetése. Fegyver- és viseletbemutatók, seregszemle, bajvívás, zászlóforgatók varázsolnak török kori hangulatot a vár falai közé. A fesztivál díszvendége Kovács István színművész lesz A zene kedvelői is megtalálhatják számításukat, ugyanis fellép mások mellett a Kerekes Band is. Csillag Tamás, a múzeum munkatársa hozzátette, a vigasságok csúcspontjaként, ágyúdörgés és puskatűz közepette, közel kétszáz viseletbe öltözött vitéz játssza el az 1552- es várvédelem történetét. M. H. A klasszikusok szerelmeseit várják Elkezdődött a tankönyvek kiszállítása az intézményekbe Az iskolákban már készülnek EGER Második alkalommal rendezik meg szeptember 4. és 9. között Budapesten a klasszikusfilm-maratont, amelyhez Eger is csatlakozik. A megyeszékhelyen szeptember 7. és 11. között zajlik majd a program, amelynek sztárvendége Claudia Cardinale tunéziai születésű színésznő lesz, akit többek között a Rózsaszín párducból és a Volt egyszer egy vadnyugatból ismerhet a közönség. Az egri program három helyszínen zajlik majd, az Uránia Moziban, a Kepes Intézetben, valamint az utóbbi előtti téren a Széchenyi utcában, ugyanis szabadtéri vetítések is lesznek- árulta el lapunknak Berényi Tamás. Az Agria Film Kft. ügyvezetője hozzátette, több tucat filmet tekinthetnek majd meg az érdeklődők, és neves vendégek is színesítik majd az eseményt. Itt lesz például Szabó István rendező, Koltai Lajos operatőr, valamint Havas Ágnes, a Nemzeti Filmalap vezérigazgatója és Ráduly György, a Nemzeti Filmarchívum igazgatója is. Az első filmmaratont tavaly novemberben rendezte meg a Filmarchívum, akkor három nap alatt több mint ötezren voltak kíváncsiak a restaurált remekművekre. Süli K. EGER Augusztus első napján indult az idei tanév tankönyveinek kiszállítása az iskolákba. Az alaprendelések 12,5 millió tankönyve augusztus végéig érkezik meg az intézményekbe. Ezen a héten többek között a Egri Hunyadi Mátyás Általános Iskoía és a Egri Balassi Bálint Általános Iskola is megkapta a könyveket. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős helyettes államtitkár közölte, az iskolák az idén több mint 3300 tételből választhattak. A jó minőségű tankönyvek további biztosítása érdekében európai uniós Érkeznek a tankönyvek az iskolába Fotó: Huszár Márk támogatással a következő három évre fejlesztési program indult, mintegy kilencszáz kiadványt megcélozva. A tankönyveket saját eszközökkel és a Magyar Posta közreműködésével szállítják. A pótrendeléseket augusztus 20-a után fogadja a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. szeptember 15-ig, a kiszállítás szeptember utolsó hetétől kezdődik. Azoknak a diákoknak - a 10., 11., 12. évfolyamon -, akiknek fizetniük kell a tankönyvekért, a fizetési határidő szeptember 15. vagy a kézhezvételtől számított 15 nap. M. H.