Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)
2018-07-28 / 174. szám
aror A SZÉKELYFÖLD FOLYÓIRAT helyőrség Demeter Szilárd Könczey Elemér karikatúrája Minden valamirevaló írónak van egy „anyalapja”. Olyan folyóirat, ami egyszerre műhely és kuckó, ahol otthon érzi magát a betűvető, ahol őszintén beszélnek vele. Vagy csak simán egy olyan asztaltársaság, akikkel a legszívesebben váltja meg a világot pár kupica mellett. Engem még ifjú titán koromban akarva-akaratlanul a szegedi Tiszatáj „fedezett fel” (sokat nem tehettek ellene, megnyertem a novellapályázatukat, muszáj volt foglalkozniuk velem). Aztán Korunk-szerkesztőként inkább félemelettel lejjebb a kolozsvári Helikonhoz jártam naponta irodalmárkodni, félistenekkel kortyolgatni a szánkós vodkát, Szilágyi István, Mózes Attila, Király László, micsoda szerzők, micsoda emberek, micsoda történetek! (A Music Pub kocsmaasztalát, ahol akkoriban Orbán János Dénesékkel, a „transzközép”-generációval minden éjjel... ööö... magasröptű társalgást folytattunk, maradjunk ennyiben, nem számolom ide.) De az anyalapom akkor is a Csíkszeredában szerkesztett Székelyföld lett. Pedig talán ott publikáltam a legkevesebbet. Lövétei Lázár László jelenlegi főszerkesztő miatt kaptam oda, jó költő és jó ember. No meg ott szerkeszt Molnár Vilmos prózaíró, akit bálványoztam, és akit a mai napig az egyik legjobb prózaírónak tartok, az egyetlen olyan író, akiért még írótáborba is elmentem, mert személyesen meg akartam ismerni. Alapító főszerkesztőként ilyen - akkor még - inakat gyűjtött maga köré Ferenczes István költő, hogy a semmiből egy új világot teremtsen, ez ilyen erdélyi módi, Bolyai-örökség. Egészítsük ki a névsort Fekete Vincével és György Attilával, hogy csak az egész magyar nyelvterületen ismert írókat, költőket említsem. Budapestről nézve a világ végén kulturális folyóiratot alapítani bátorság kérdése. Csakhogy Lövéteiék nem Budapestről nézik a világot, hanem Székelyföldről. És ez az optika teszi a lapot különösen értékessé számomra. Van ilyen, hogy székelyföldi látásmód, ott ülnek Lövéteiék a világítótorony aljában berendezett szobában, várják a betérő hajósokat. Azokat is, akik onnan hajóztak ki, azokat is, akik csak betérnek arra jártukban. Nyugodt emberek, nem kapkodnak. A Székelyföld folyóirat szerkesztősége olyan biztos pont, ahonnan éppenséggel ki lehetne fordítani sarkaiból a világot, de minek. Ez a nyugodt erő sugárzik hónapról hónapra a lapszámaikból. Tudják, hogy hat nap alatt világot teremteni Isten reszortja, az embernek kicsit több idő kell hozzá, még akkor is, ha székely. Mert kultúrát nemcsak az szül, hogy honnan, hanem az is, hogy hogyan nézel a világra, ők így, kiül a szívük a szemükbe. Talán ennek is köszönhető, hogy a Székelyföld folyóiratnak ezernél is több előfizetője van a világ minden tájáról. Nagy szó ez abban a korban, amikor egy folyóirat jó, ha ötszáz példányban megjelenik. És van még egy olyan vállalásuk, amely nálam csillagos tizenegyest kapott. Erről nem olyan régen Lövétei főszerkesztő úr írt összefoglalót a kedvemért, a maga szerény módján: „»Belső anyaország« - mondjuk nagyvonalúan a Székelyföldre, határon innen és túl. De vajon tényleg ismeijük-e a Székelyföldet? 01- vastuk-e például a székely-magyar írott kultúra klasszikusait, Mikes Kelementől és Apor Pétertől kezdve Bözödi Györgyig, Balázs Ferencig? Fáj-e nekünk, ha nemcsak a szépet és jót látják, hanem a gondokat is? Meddig lesz (lehet-e?) »belső anyaország« a Székelyföld? 2012-ben indult útjára Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Kiadóhivatal 100 kötetesre tervezett könyvsorozata, a Székely Könyvtár. Ha elolvassuk az eddig megjelent 60 kötetet, bizonyára tisztábban fogunk látni majd - Székelyfölddel kapcsolatban is.” Ilyenek a székelyföldesek. Látnak és láttatnak. tarca A HÁZASÉLET TITKA Juhász Kristóf- Akkor takarodj innen anyádba! - üvöltötte rutinosan Terka Bélának, aki szintén jól begyakorolt hangszínben bődült vissza:- A te anyád biciklizzen meztelenül a Golgptára kempingbiciklivel, te sárkányfattyú, te lotyóribanc giliszta, te megszállott kövület, te ernyesztő délibáb, te kártékony hüllő, te lelki terrorista, te! Terka és Béla körülbelül harmincezer éve ismerte egymást. Ebből hétezer évig titkos szeretők, nyolcszáz évig jegyespárok, tizenvalahányezer évig ellenséges oldalon harcoló katonák és a fönnmaradó időben még sok mindenfélék voltak (aki kíváncsi vagy nem hiszi, az vagy hamar megöregszik, vagy fáradjon be az Országos Pre- és Poszt-Születési Hivatal Levéltárába, hogy utánajárjon, minden kutatót barátsággal fogadnak). Házasok is voltak vagy hússzor, házaséveik mégsem tettek ki az évezredek során pár hétnél többet összesen. Házasságaik jó részét civilizált világokban nem is tekintenék érvényesnek - Béla például egy ízben, a hóhérok céhének ősi szokásjogával élve, a máglyától mentette meg Terkát azzal, hogy feleségévé tette. A boldog hóhérné a nászéjszaka után két nappal fölakasztotta magát, szerencsére Bélának járt még egy választás, hisz nem halhatott ki a városi ítélet-végrehajtás (hóhérhoz menni akkoriban szégyen volt, hóhérnak csak úgy lehetett családja és sok kis hóhérinasa, ha életében egyszer, jogszokás szerint feleségül vett s ezzel megváltott egy halálra ítélt asszonyt). Terka egyébként azért került máglyára, mert megerőszakolt valami kövér főherceget egy unikornisszarvval, és hiába tanúskodott maga a főherceg is a Szent Inkvizíció előtt, hogy ő maga kérte erre a hölgyet, az unikornisszarvnak már az említését is pogány eretnekségnek tartották, így Terka nem kerülhette el sorsát, de ez már egy másik történet. Mikor Béla rutinosan rácseszte Terkára a lakásajtót és magára a kocsiajtót, utóbbit újra ki kellett nyitnia, mert észrevette, hogy a kertkapu ajtaját nyitva hagyta, pedig ilyenkor azt is oda kell cseszni. De akkor már visszament a lakásba is, mert eszébe jutott, hogy otthagyta a bíborszínű határidőnaplóját. Terka, aki észre sem vette a jövés-menést, azóta is változatlanul rikoltozott:- ...és akkor is, amikor odanéztél, pontosan tudtam, mit gondolsz, mert rád van írva, hogy undorodsz az egésztől, és nem voltál képes arra, hogy észrevedd, ott vagyok melletted, az oldaladon én, én, aki nem vagyok máshol, hanem pontosan ott vagyok, nem ott, ahol te gondolod, hogy vagyok, mert neked egy olyan hamis képed van rólam, hogy azt hiszed, én más vagyok, mint aki vagyok, te egy szörnyetegnek látsz engem, egy gonosz tébolyodottnak, aki rosszat akar neked, de hát én nem akarok rosszat neked, mindig csupa jót kaptál tőlem... Béla hirtelen nem látott a szavaktól, és nekitántorodott a falnak. Terka nyomban észrevette:- Ha rosszul vagy, ne menjél te sehova! Csinálok neked cseppeket meg vitamint! Elmész, aztán nem eszel rendesen, mert csak iszol! Inkább rendelek valami ételt! De ha nem tetszik, hogy gondoskodom rólad, akkor takarodj az életemből! Mit rendeljek? Pizzát vagy halat? Tessék, mondd meg! Látod, hogy mindent megteszek érted, te önsorsrontó, melankolikus, nagyképű, henye, önző disznó?! Béla tekintete előtt furcsa képek viliództak. Azt persze nem tudta, hogy 1200 körül, valami Nyizsnyij Novgorod-i csetepatéban egy háromkilós csatabárddal verte szét Terka koponyáját, miután a lány az ő combját hasította föl kétkezes pallosával. Terka nyenyec nehézgyalogosként elég nagydarab, szőrös és büdös is volt, ami egyáltalán nem tetszett Bélának, bár ő sem volt szebb mint varég harcos. Béla testén görcsös rángás futott végig, ahogy oldalához szorította karját, mert tartott tőle: ha kezei a furcsa képeknek engedelmeskednek, akkor egyszerűen megfogja a nőt, és beleveri a falba. De úgy, hogy kijön a nő a fal másik felén, és akkor a szomszéd család ijedtében beleejti a legkisebb gyereket az ebédbe. Béla nem akarta ezt. A szomszédok így is hónapról hónapra végighallgatták ugyanazt a műsort. Hogy a szomszédok miért nem veszekedtek egymással soha hasonlóan nyomorúságos méretű kis betonkockáikban? Béla, ha nagy ritkán kivitte a szemetet, a kukákban tornyosuló üres üvegekből olvasta ki a választ. Terka igazából nem is akart már ordítozni, és nem is értette, hogy miért ordítozik, csak valami nagyon hiányzott neki, ami egyszerre volt összefüggésben akusztikus és vizuális benyomásokkal, de ennél közelebb sosem jutott a rejtély titkához. Hiszen nem emlékezett rá, hogy Krisztus előtt 20 ooo-ben, a felső-atlantiszi Auranyesedék-Elosztó Vállalatnál neki volt a legnagyobb harmadik szeme, és ha valakire úgy nézett, ki tudott vele bocsátani egy szubbasszus rezgést, amitől az illető tudata összeért a kozmikus álomrohanattal. Ha emlékezett volna erre, tudta volna, hogy azért visítozik ennyit, mert visszasírja a tudatnyitó képességét. De hát az élet már csak ilyen. Béla fáradtan átölelte Terkát. Nem értette, miért öleli át ezek után, nem tudta ugyanis, hogy eónokkal később bölcs, öreg fekete lyukként fog újjászületni, akibe bármi beleeshet, nem bánja, mert tudja, hogy a másik végén úgyis teljesen máshogyan jön majd ki. Ezt a belátó derűt már jelen megtestesülésében is gyakorolta Béla, ha nem volt magánál. Terka se tudta, hogy eónokkal később egy egész bolygóként fog újjászületni, aki minden földrengését, klímaváltozását és vulkánkitörését úgy irányítja majd, hogy kis lakóinak minél jobb legyen. Ezért ő sem értette, hogyan volt képes pontosan azt a pizzát kiválasztani az étel-házhozszállító cég prospektusából, amire a férfi gondolt.- Együnk, jóasszony - mondta Béla, majd alsógatyára vetkőzött, és a könyvespolcra tette a kocsikulcsot. Otthon maradt hát, és az ágyban vacsorázva nézett Terkával valami filmet, amin nem kellett gondolkodni. Ez hiba volt, mert Béla jobb híján azon kezdett gondolkodni, hogy miben különbözik egy filmnézős-vacsorázós házastársi este egy magányos, részeg estétől. Gondolkodott, gondolkodott, de végül nem jutott semmire. Mikor elaludt, Terka levette a hasáról a tányért, lámpát oltott, és úgy gondolta, ez a házasélet titka. KfcTCi KÁMAT-MIOINCII TIHITIiOOONOOlÖ NONPROFIT KFT. ■■in mim mii !■■■ mmaammmmmh wanamaanama Főszerkesztő: Demeter Szilárd • Szerkesztőség: Bonczidai Éva, Farkas Wellmann Endre, Nagy Koppány Zsolt, Orbán János Dénes, Pál Dániel Levente, Szente Anita, Zalán Tibor • Karikatúra: Könczey Elemér • Tördelés, grafikai szerkesztés: Leczo Bence, Mohácsi László Árpád • Olvasószerkesztés, korrektúra: Farkas Orsolya, Kis Petronella, Nádai László • Készült a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség íróakadémia programja gondozáséban. A melléklet támogatója: Emberi Erőforrások Minisztériuma IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET E mail: szerkesztoseg"kmtg.hu, postacím: 1054 Budapest, Alkotmány utca 12., III. emelet 21. 2018. július
