Heves Megyei Hírlap, 2018. július (29. évfolyam, 151-176. szám)

2018-07-23 / 169. szám

Vettel hibázott, A megyei I. osztály egyik újoncánál még kérdéses, hol játszik Eger SE II: ú] néven, de a szokott összetartással Hamilton győzött F0RMA-1A 14. helyről rajtoló Lewis Hamilton nyerte a Német Nagydíjat, miután a verseny utolsó harmadában megérkezett az eső, az ad­dig élen álló Sebastian Vettel pedig a gumifalnak hajtott a Ferrarival, és kiesett. Az eső mellesleg sokakat megtré­fált, és nagy kavarodást oko­zott, Vettel kiesése miatt pe­dig a biztonsági autót is a pá­lyára kellett küldeni. A dobo­gó második fokára végül Ha­milton csapattársa, Valtteri Bottas állhatott fel, míg a harmadik helyen Kimi Ráik­­könent (Ferrari) intette ie a kockás zászló. NSO.HU Csiszár ob-t nyert, Juhász negyedik TEREPSPORT Csiszár Vivien győzelmével ért véget a női U18-as korosztály versenye a IQ. Nyílt hegyifutó bajnok­ságon. A Gyöngyösi AK to­vábbi versenyzőjeként Ju­hász Patrik is az U18-as kor­osztályban indulva ért ne­gyedik helyen célba a mátra­­házai megméretésen. B, Cs. Varasdi ezüst Tóth csapatának VÍZILABDA Az egri Tóth Kál­mán irányította U19-es ma­gyar válogatott egyedül a tor­nagyőztes görögöktől kapott ki és végzett a második he­lyen a horvátországi Varas­­don rendezett felkészülési tornán, ahol az őszi minszki korosztályos Európa-bajnok­­ságra hangoltak a csapa­tok. A torna végeredménye: 1. Görögország, 2. Magyaror­szág (jobb gólkülönbséggel), 3. Szerbia, 4. Montenegró, 5. Horvátország. B. Cs. HIRDETÉS Szabó Béla (elöl) játékos-edző csapata jelentős részben együtt maradt Fotó: Lénárt Márton LABDARÚGÁS Kicsit még ízlelgetni kell az új elneve­zést: Berg System-Eger SE II. A megye II. osztály Keleti csoportjának bajnoka így nevezett a megyei I. osztá­lyú bajnokságra, ahol a re­alitásokat figyelembe vevő célokat tűztek ki a kereté­ben néhány poszton meg­erősített gárda elé. Az új idény előtti aktuális kérdé­sek szinte adták magukat. Bódi Csaba csaba.bodi@mediaworks.hu - A névadó főszponzor szerep­­vállalása milyen jelentőségű­nek számít?- Nagy szükség volt arra, hogy a klub és a Grassi csa­ládi pincészet mellett további támogatót is be tudjunk von­ni, és ez a Berg System jóvoltá­ból sikerült - válaszolta Szabó Béla, az egriek játékos-edzője, aki Pápai Zoltánnal együtt ve­zeti a csapatot. - A szponzo­­ráció mértéke nem publikus, annyit viszont elárulhatok, hogy újdonsült segítőnk tel­jes felszerelésünkről gondos­kodik a 2018/19-es idényben.- Hazai pályaként a Felsővá­rosi Sporttelep megfelel a me­gyei l.-es követelményeknek vagy mérkőzések idejére a Szentmarjay Tibor Városi Stadi­onba költöznek?- Erről egyelőre még nem tudok biztosat mondani. Ami fix, hogy a klub kezeskedik a játéktérről, ám az csak később derül ki, melyik létesítmény­ben, mint ahogy az is egyér­telmű, hogy a Felsővárosi mű­füvein nem rendezhetünk me­gyei l.-es meccset. Vagyis vár­juk, mi lesz a megoldás, addig viszont annyit mondhatok, hogy az NB III.-as első csa­pattal ellentétes sorsolást kér­tünk, ebből következően min­den hétvégére jut hazai mecqs a nézőknek Egerben.- És az érdeklődők az ESE II színeiben kiket láthatnak a pályán, mennyit változott a já­tékosállomány?- Érkezőként Fodor Gergő és Bálint Csanád (mindkettő Eger SE U19), Palágyi Milán (Pálháza) és Szuromi Bence (Egerszalók) említendő, míg Jakab Richárd és Dóczi Ist­ván az első csapat kereté­ből csatlakozott hozzánk. Ez a sor azonban még nem vég­leges, egy-két fiatal játékos várható a jövőben, a szabá­lyok pedig arra adnak lehető­séget, hogy öt futballista sze­repelhet nálunk az első szá­mú együttesből. Arra később térünk vissza, hogy ők kik lesznek. A megyei kettes baj­nokcsapatból munkahelyi el­foglaltság miatt Kocsa Dániel távozott, míg Erdélyi Róbert visszatért az Egri Sportcent­rumhoz. Legfeljebb két gólig jutottak Felkészülési mérkőzéseken: BERG SYSTEM-EGER SE II­­DOMOSZLÓ 2-1 (2-0) Gól: Molnár A., Kacsó, ill. Szabó V. BESENYŐTELEK­­FELSŐTÁRKÁNY 2-2 (0-1) Gól: Vámosi R., Dalnoki, ill. Balázs L., Kálmán J. ÓZDI FC-FC HATVAN 1-2 (1-1) Gól: Torda, Sárközi- Fentiek figyelembe vételé­vel milyen céllal vág neki a gárda a megyei I. osztálynak?- Maradunk a földön, vagyis azt szeretnénk, hogy az első évben a biztos benn­maradást ne fenyegesse ve­szély. A felkészülést heti há­rom edzéssel már elkezd­tük, s közben olyan pozitív hatások értek, amelyek azt erősítik bennem, hogy van értelme a munkánknak. Ez abban nyilvánult meg, hogy noha jó néhány labdarúgónk kapott ajánlatot, hogy vált­son klubot, amit honoráltak is volna, ám egyikük sem távozott. Pedig mi tovább­ra sem tudunk fizetni sen­kinek... Visontára eddig nyolcán érkeztek és még várhatóak változások a keretben „Gólvágó” Zoltán mutatta a jó példát LABDARÚGÁS A hevesiek meg­határozó játékosai közül a já­tékos-edző Besenyei Ferenc, valamint Vernyik Dávid és Horváth Péter is hiányzott a megyei I. osztály legutób­bi hatodik helyezett gárdájá­ból a felkészülés első edző­meccsén. A megyei II. osz­tályban 2017/18-ban bronzér­mes Visonta elleni párharcot további hat labdarúgó hagy­ta ki különböző sérülés miatt, Vágó Zoltán (balra) Fotó: L. M. így egészen fiatal társulattal lépett pályára a HLSC. A ru­tint Somodi Krisztián és Vá­gó Zoltán képviselte, méghoz­zá nem is akárhogy. Utóbbi já­tékos korát (37 éves) megha­zudtolva futballozva szerzett három gólt. A hevesiek keretében érde­mi változás egyelőre nincs, míg a Dérfi Zoltán vezette vi­­sontaiakhoz eddig nyolc lab­darúgó érkezett, miközben ketten távoztak. Vaka Tamás Jászárokszállásról, Marázi Pé­ter és Dobos Krisztián Atkár­­ról, Szűcs Bence Vámosgyörk­­ről, Pusoma Móric, Radics Re­­nátó, Kállai Martin és Kállai Renátó pedig Markazról iga­zolt Visontára. A búcsút intők oldalán Kiss Zsolt (Jászárok­­szállás) és Tari Zoltán (Hé­halom) szerepel, hozzátéve: a szakvezető szerint változás még lesz bőven. HEVESTHERM-HEVESI LSC­­VISONTA 4-1 (1-1) heves: Pósa - Budai, Szabó G., Fejes, Berecz - Vágó, Vára­­di, Bezzeg R, Somodi - Ragó D. (Tóth M.), Pusoma P. (Szabó R.) visonta: Juhász D. - Barkó­­czi B., Marázi, Bezzegh Zs., Fa­zekas - Mádi, Kis M., Pusoma M., Gyuris A. - Barkóczi L., Bartha P. gól: Vágó 3, Bezzeg R, ill. Bartha P. B. Cs. uiuiiitíiu iiiiiit [Timit- 1 Ltűiiiw ■ .ti tutit TWIUIUUI ■iuiuir lltLUll 1 müitli} w nt) mii rasa unit, tut [uitmi ■immun Ihamiehdftviiáfi www.fourfourtwo.hu KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Next

/
Thumbnails
Contents